2025. december 4. csütörtök

dec. 4
11:42
A generáció, amely mindent újraértelmez – Miért gondolkodnak másként a mai fiatalok? (Diplomátszerzek)
A mai Z generáció tagjai olyan világba születtek bele, amely gyorsabban változik, mint bármikor korábban. Mindennapjaikat átszövi a digitális jelenlét, az információrobbanás, a társadalmi sokszínűség és a globális bizonytalanság élménye. Talán éppen ezért tűnhet úgy, hogy sok mindent újraértelmeznek: a munka, a közösség, az identitás vagy éppen a j
dec. 4
11:44
Orbán Viktor: A foglalkoztatás további növekedésére számítunk (Demokrata)
Magyarország a teljes foglalkoztatás állapotában van, hangsúlyozta a miniszterelnök.
dec. 4
11:45
Ennyit tudott teljesíteni Orbán Viktor a béremelésre vonatkozó ígéreteiből (Privátbankár)
13 helyett 11 százalékra futotta, de legalább a miniszterelnök rémálma nem vált valóra.
dec. 4
11:48
Ebben a 30 városban a legjobb biciklizni a világon – Európa tarolt (Hamu és Gyémánt)
A bringázás remek lehetőség azoknak, akik könnyen űzhető új sportágat keresnek, de azoknak is, akik a környezetbarát közlekedési módokat részesítik előnyben a mindennapoban. Nem mindegy azonban, melyik városban pattanunk két kerékre. Egy friss kutatás eredményei alapján úgy tűnik, Európa határozottan a legjobb hely a világon a biciklisek számára.
dec. 4
11:48
60 filmmel jön a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (MMonline)
2026. január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF). A fővárosban és 12 vidéki helyszínen 60 film és 250 vetítés szerepel a programban. Számos alkotó, rendező, szereplő is személyesen részt vesz a legnagyobb hazai dokumentumfilmes seregszemlén és mesél a film keletkezéséről. Az idei program
dec. 4
11:48
Gyermekek estek áldozatul az izraeli csapásnak (Magyar Hírlap)
Tovább folyik az öldöklés.
dec. 4
11:48
"Ez a mi nagy tervünk" – óriási híreket jelentett be Orbán Viktor (Mandiner)
A miniszterelnök fontos megállapodást írt alá.
dec. 4
11:48
Közleményt adott ki a TV2 Kálloy Molnár Péter halálával kapcsolatban (AC News)
Kálloy Molnár Péter néhány nappal ezelőtti, hirtelen jött halálhíre az egész országot megrendítette. A színész 55 éves volt.
dec. 4
11:48
A 2025-ös Decemberi Hideg Hold: különleges telihold az év végén (PlanetZ)
A 2025-ös decemberi Hideg Hold különleges szuperhold lesz: a telihold éppen perigeumban ragyog, ezért nagyobb és fényesebb az átlagosnál. Ritka pályapozíciója miatt az év legmagasabban látható teliholdja is, így az egyik legszebb égi jelenség zárja az évet.
dec. 4
11:51
Vlagyimir Putyin: "Bármi áron elfoglaljuk a Donbaszt" (Infostart)
Az orosz elnök csütörtökön kezdődő indiai látogatása előtt adott interjút a India Today című lapnak, és két orosz állami hírügynökség máris leközölt belőle néhány részletet.
dec. 4
11:54
Trump bejelentése után szárnyra kaptak az európai autógyártók részvényei (Portfolio)
Emelkednek az európai autógyártók részvényei, miután Donald Trump a Biden-adminisztráció üzemanyag-takarékossági szabályainak jelentős enyhítését javasolta - írta meg a Reuters.
dec. 4
11:54
Ez Takács Péter, egészségügyi államtitkár eredeti végzettsége, sosem gondoltad volna (Promotions)
Az egészségügyi államtitkár nem mindennapi karriert futott be.
dec. 4
11:54
Régészek forradalmi felfedezést tettek a Stonehenge-ről (Magyar Hírlap)
A régészeknek számos új módszert kellett alkalmazniuk az eredmények eléréséhez.
dec. 4
11:54
Ez lehet a végső cél: Putyin elárulta, mely területekre pályázik Oroszország (Mandiner)
Nem vár Trump békéjére az orosz elnök.
dec. 4
11:54
Ez már az elektromos Stinger? (Villanyautósok)
Titokzatos teaser videót tett közzé a Kia.
dec. 4
11:54
Dráma: Eltűnt Erik, édesanyja kétségbeesetten keresi – látta valaki? (Most Hír)
Egy Rotterdamban dolgozó magyar férfi, Weinber Antal Erik rejtélyes körülmények között tűnt el ősszel Hollandiában. Az édesanyja csak annyit tudott meg, hogy mielőtt hazaindult volna, a fiát valaki combon szúrta.
dec. 4
11:57
Csak a munkavállalók fele számíthat jövőre béremelésre (Menedzsment Fórum)
Ezt mondják a munkáltatók a fizetésemelésekről.
dec. 4
11:57
Foghatják a fejüket az építőiparban érdekeltek az euróövezetben (Privátbankár)
A legnagyobb pozitívumnak a csökkenés csökkenését lehet értékelni.
dec. 4
11:57
Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást (ProfitLine)
A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelke
dec. 4
12:00
Keserü, Nádler és egy oldtimer Opel a decemberi hazai aukciós piaci nyüzsgésben (Portfolio)
Az év végi hajrának jó lendületet adott a 150 millió forintos új hazai ékszer-árrekord, egyben az idei év eddigi, kategóriákon átívelően legmagasabb ára a BÁV ART december 2-i aukcióján. A következő hetek árveréseinek kínálata reményt ad arra, hogy a piac kompenzálni tudja az őszi gyengébb teljesítményét – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
dec. 4
12:00
Meglepő, milyen növényekre jár támogatás 2026-tól (Agroinform)
Februártól nyílik meg a pályázat a növényi genetikai erőforrások megőrzésére.
dec. 4
12:00
Súlyos bántalmazásokról szóló panaszokat vizsgálnak a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban (ATV)
2025 nyarán a Hűvösvölgyi Gyermekotthon több lakója is arról számolt be, hogy verbális, érzelmi és fizikai bántalmazások érték őket és más gyerekeket az állami fenntartású intézményben – írja a Direkt36.
dec. 4
12:00
Vajon itthon is kelendő lenne ez a Nissan SUV? (Autónavigátor)
Csak elsőre tűnik teljesen új modellnek a Nissan Kait, hiszen a márka gyakorlatilag az előző generációs Kicks szabadidő-autóból faragott egy
dec. 4
12:00
Nem a kávé vagy a csoki a legjobb: ettől az italtól úgy felpörög majd az agyad, mintha kicserélték volna (Femcafe)
Igazi memóriajavító, természetes csodáról van szó, amitől gyorsabban forognak majd a kerekek.
dec. 4
12:00
Ők a Petri-díj jelöltjei (Könyves Magazin)
Az előválogatók közzétették a Petri György-díj hosszúlistáját.
dec. 4
12:00
"Ugorj, nyald le az asztalt" – súlyos bántalmazás gyanúja miatt indult vizsgálat egy budapesti gyermekotthonban (SzMo)
Egyik fiú félelmében az ágy alá bújt és bepisilt, amikor az otthon vezetője rátört. A gyerekeket azzal is fenyegették, hogy zárt intézetbe kerülnek - írja a Direkt36.
dec. 4
12:00
Akik nem akarnak esélyt adni a békére (Magyar Hírlap)
A nemzet többsége békére vágyik határainkon belül és Ukrajnában is.
dec. 4
12:00
Kormányzati felhőpiac: évi 20 százalékos növekedés (Mínuszos)
A globális kormányzati felhőpiac a következő évtizedben erőteljesen bővül, miközben a modernizáció, a szabályozás és
dec. 4
12:00
Szijjártó Péter: A háború-, migráció- és genderpárti politika elszigetelte Európát (Demokrata)
Mielőbb patrióta fordulatra van szükség a kontinens újbóli megerősödéséhez.
dec. 4
12:00
"Nem tudom, ez az én dicséretem, vagy az ő szégyenük" – Böde Dániel kíméletlen őszinteséggel a fiatalokról (Mandiner)
A Paks örökifjú csatára nincs túl jó véleménnyel a mostani generációról és az Mlsz mesterséges szabályozásáról.
dec. 4
12:00
Izrael átadta Németországnak az Arrow 3 rakétavédelmi rendszert (Telex)
Az új védelmi rendszer az atmoszféra felett, még űrszinten képes elfogni a ballisztikus rakétákat
dec. 4
12:00
Alig ismerünk rá Billie Eilish-ra − így néz ki új hajával (in.hu)
Billie Eilish ismét új korszakot indított, ezúttal egy határozott, vállig érő bobbal, amely már most a 2025-ös hajtrendek egyik legerősebb darabja. Az énekesnő az Avatar: Tűz és hamu világpremierjén mutatta meg a frizurát, amely három év után az első alkalom, hogy visszatér ehhez a hosszhoz.
dec. 4
12:00
"Egyből elkezdtem sírni, nem tudom, mi váltotta ki" – Hajmásy Péter a nyitott szívműtétje utáni ébredés pillanatairól vallott (Sassy)
Az életmentő beavatkozás öt és fél órán át tartott, Hagyma elárulta, mikorra szeretné visszanyerni az erejét.
dec. 4
12:00
Közösségi tudomány a természetvédelemért: bárki csatlakozhat a téli madármegfigyeléshez (Öko-drive)
Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
dec. 4
12:00
Jelentősen messzebb van, mint hittük, hogy az AI bárkit is helyettesítsen (Fintech)
Az elmúlt években az AI-ról szóló cikkek nagy része a munkavállalói munkavégzés végét harangozták be, különösen a távmunkában végezhető feladatoknál. Ha egy modell átmegy néhány látványos teszten, sokan máris úgy érzik, hogy a szabadúszó grafikus, fejlesztő vagy elemző napjai meg vannak számlálva. A Remote Labor Index (RLI) friss eredményei szerint
dec. 4
12:00
A lila és az Erkel lett a legsportosabb gyulai iskola (Gyulatelevízió)
Szerda este, a Vigadóban hirdették ki a legutóbbi tanévben legtöbb pontot gyűjtő gyulai általános és középiskolák sorrendjét. Az általános iskolák között a Magvető lett a harmadik, a második helyen minimális különbséggel lemaradva a győztestől az Implom végzett, a legjobb pedig a törökzugi lila iskola lett. A középiskolák mezőnyében a Karácsonyi zá
dec. 4
12:00
Ai a képalkotó diagnosztikában (Gyártástrend)
Vadászi Zoltán orvosbiológiai mérnökkel, a Humantech Solution Zrt. értékesítési vezetőjével beszélgettünk arról, hogy a mesterséges intelligencia egyre inkább az orvosi diagnosztika mindennapi része.
dec. 4
12:00
Gulyás Gergely kijelentésére mindenki felkapta a fejét (Most Hír)
Több napirendi pontot is tárgyalni fognak a stratégiai kabinetülésen a jövő heti kormányülést megelőzően. Ezek közül talán a pedagógus-béremelés a legfontosabb – jelentette be Gulyás Gergely. Nemrégiben arról írtunk a Mosthir.hu-n, hogy Gulyás Gergely bejelentette a kormány döntését arról, hogy a szociális ágazatban 2026. január elsejével 15 százal
dec. 4
12:00
70%-kal olcsóbb: karácsonyi dekorációk körképe (Hóvége)
Karácsonyi dekorációk körképe óriási kedvezménnyel.
dec. 4
12:00
A Spotify mégis előállt a farbával (Médiapiac)
Megjelentette éves összegzését a népszerű platform: a Spotify Wrapped december 3-án délután napvilágot látott, noha már szárnyra kaptak találgatások: vajon hol késik.
dec. 4
12:00
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte (Agrárszektor)
Aki dubaji csokit, angyalhajat vagy ruby csokit szeretne a Mikulás-csomagba vagy a karácsonyfa alá csempészni, annak igencsak mélyre kell a zsebébe nyúlnia, a prémium gyártók termékei ugyanis ma már akár 6-8 ezer forintba is kerülhetnek. Ám miközben ezek az extra különlegességek hódítanak a világban, sok család az emelkedő árak miatt már a klasszik
dec. 4
12:02
Újabb helyen fizethetünk qvikkel (Portfolio)
A qvik fizetés már a Díjneten is választható - közölte a társaság.
dec. 4
12:02
Magyar Péter: Hamarosan az Indexnek is papírja lesz róla, hogy egy ócska, hazug propagandaoldal (SzMo)
A Tisza Párt elnöke nem fogta vissza magát a Facebookon közzétett bejegyzésében. A bíróság új eljárást rendelt el, a politikus pedig további pereket ígér a teljes kormánymédiának.
dec. 4
12:02
Machado személyesen akarja átvenni a Nobel-békedíját (Magyar Hírlap)
Menekülés az elnyomásból.
dec. 4
12:02
Gyulai nővér kapott rangos elismerést (Gyulatelevízió)
A napokban a gyulai tagkórház nővére, Molnár Anett vehetett át jelentős elismerést. A jövő gyógyítói díjat az idén először kaphatta meg a gyermekegészségügy szakdolgozója. Már a jelölés híre, majd az elnyert pályázat is hatalmas meglepetésként érte Molnár Anettet, a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagkórházának munkatársát, a Viharsarki Ko
dec. 4
12:03
Ujjal mutogathatnak az OTP-papírokra Pesten (Privátbankár)
Rajtuk kívül mindenkinek jól indult a csütörtök a tőzsdén.
dec. 4
12:03
Rosszullét, füldugulás, halk Putyin – Feszültség a tolmácsegyesületben, lemondott az elnök (Infostart)
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozója váratlan "felfordulást" okozott: közleményben védte meg egyesülete a moszkvai fordítási hibák miatt bírált tolmácsot, az ezt megelőző vita eredményeként az elnök mégis lemondott. Az ungvári születésű tolmácsot, Lebovics Viktóriát szakterülete legkiválóbbjának tartják.
dec. 4
12:03
Bulgáriában nem lesz népszavazás az euróról, amit januárban bevezetnek (Infostart)
A bolgár parlament szerdán megvizsgálta és elutasította Rumen Radev elnök javaslatát az euróról szóló népszavazás megtartásáról.
dec. 4
12:03
Elhunyt Mohácsi Árpád (Infostart)
Ötvenkét éves korában hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mohácsi Árpád 77-szeres válogatott kézilabdázó.
dec. 4
12:03
A YouTube Recap személyiségtípust is meghatároz az idei éves összefoglalóban (Kreatív Online)
A Google videós óriása idén minden eddiginél személyesebb éves összefoglalót készít felhasználóinak. A YouTube Recap nemcsak a zenehallgatási és nézési szokásokat elemzi, hanem azt is megpróbálja megállapítani, ki milyen személyiségtípusba tartozik a platformon töltött ideje alapján.

Keresés