A kriptovaluta-kereskedők talán legnagyobb dilemmája a 2024-2025-ös bikapiacon az, hogy az altcoinok – eltekintve néhány kivételtől – messze elmaradnak a bitcointól, ami a teljesítményt illeti. Míg a korábbi ciklusokban természetes volt az, hogy a bitcoinból a tőke először az ethereumba, majd a nagyobb altcoinokba vándorol, addig most az elmúlt egy
A vírus valószínűleg nyers élelmiszerrel került a közétkeztetésbe, de gondot okoztak a higiéniai hiányosságok is. A hatóságok eljárást indítottak a konyhák üzemeltetőivel szemben.
A 26 éves Chiara Poggit brutálisan meggyilkolta valaki az otthonában. A barátját sokadik nekifutásra elítélték a bíróságon, de rengeteg eljárási hiba mellett. A legújabb DNS-technológiák egy másik férfi szerepére utalnak, akinek neve már korábban is felmerült, de egy korrupt ügyész akkor kihúzhatta a csávából.
A mesterséges intelligencia kreatív és változatos recepteket ajánl, egészségesebb hozzávalókat javasol, vagy akár a teljes ünnepi menüt is összeállítja, de önmagában nem tud személyre szabott tanácsot adni.
Ahogy közeledik a télapó időszaka, mintha a levegő is megtelne valami különös, pezsgő várakozással. Vannak, akik már érzik ezt a változást, mások még csak sejtik, hogy az ünnepi hangulat nemcsak fényt, hanem valódi örömöt is sodor magával. Vajon te is azok közé tartozol, akiknek a következő napok különösen sok jót tartogatnak? A csillagjegyek közül
Kifejezetten nehéz évet zárhatnak a magyar állattartók, de az ágazatban mindig volt periodicitás, és az előző években majdnem minden ágazatnak volt olyan időszaka, amikor lehetett tartalékokat képezni - hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián, Siófokon. A szakértők szerint aki az elmúlt időszakban jól gazdálkodott, az felkészülhetett
A legújabb műveltségi kvíz most ismét próbára teszi a tudásodat. Már az is csodás eredmény, ha legalább öt helyes választ adsz. A kérdések széleskörűek, így biztosan találsz közöttük olyat, ami megizzaszt. Indulhat a kihívás? A Kvízguru kvízei azoknak szólnak, akik szeretnék megőrizni a szellemi frissességet. Pár perc naponta elég ahhoz, hogy javít
A műveltségi kvíz azoknak szól, akik szeretnék tesztelni az általános tudásukat. A kérdések között kultúra, földrajz és történelem is szerepel, szóval igazán változatos és érdekes. Ha három kérdésre helyesen válaszolsz, máris vered az átlagot. Nézd meg a Kérdések.hu napi kvízét, töltsd ki és tudd meg, hogyan teljesítesz a mai kihívásban!
Ezen az intenzív napon a csillagjegyek nagy lépéseket tehetnek karrierjükben. Ám a sikernek is megvan az ára: feszültségek lehetnek a kapcsolatokban. A Kozmosz üzenetét a napi horoszkóp tolmácsolja.
1946. december 4-én született – és 2023-ban hunyt el – Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészt többek között a Madách Színház, a Vígszínház és a Nemzeti Színház darabjaiban, illetve a Fényes szelek, a Requiem, a Magánbűnök, közerkölcsök és a Házasság szabadnappal cí
A Cadillac a jövő évi Forma-1-es debütálására készül, és az amerikai futball-liga nagydöntője, a február 8-i Super Bowl alatt fedi fel autójának végleges kinézetét.
Az elhíresült bazmegelős üzenet után arról kérdeztük az államtitkárt, hogy elfogadható lenne-e, ha egy kórházi dolgozó beszélne így egy állampolgárral. Takács Péter szerint az, hogy milyen visszajelzést kapott a kormánytól az eset után, az csak rá tartozik.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Kapitány István a Vasedényből jutott egy globális cég csúcspozíciójába, páratlan karrier az övé – tudását, kapcsolatrendszerét és lendületét most a hazai üzleti életbe forgatja vissza. A Forbes Deal vendége Kapitány István volt, a Shell korábbi globális kiskereskedelmi alelnöke, ma a Menedzserszövetség elnöke. 37 évig dolgozott a Shellnél, közel né
A ChatGPT egyik legnagyobb vetélytársának számító Claude nagy nyelvi modellcsalád mögött álló cég, az Anthropic egy nemrég közzétett kutatásában rámutatott, hogy milyen komoly fenyegetést jelentenek a blokkláncokra is a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások. A kutatásban valós okosszerződés‑támadásokat követtek nyomon az Ethereum,
A politológus szerint ma épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy a választási győzelemre készülő Tisza olyan népnyúzó programot ír és jegyez, mint amiről a Fidesz most beszél.
A közösségi médiában terjedő, gyakran félrevezető ADHD-tesztek könnyen elhitetik bárkivel, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral él. A valóság azonban jóval összetettebb.
Mint a képen láthatod, mindegyik szív más és más színű. Törekedtünk rá, hogy minden népszerű szín a képen legyen, és így mindenki tudjon választani. Éppen az a kérdés, hogy milyen színben képzeled el a számodra legszimpatikusabb szívet. Válaszd ki azt, és olvasd el, milyen üzenet tartozik hozzá!
A hazai tejipar előtt álló kihívások 2026-ban soha nem látott komplexitással jelentkeznek: az ár- és költségviszonyok, az európai piacok feleslegei, a száj- és körömfájás-járvány következményei, valamint a fogyasztói igények változása egyszerre alakítják át a szektor helyzetét. A Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián, Siófokon megrendezésre kerü
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester a felújított zuglói Mazsihisz Szeretetkórház átadójára érkező miniszterelnökhöz lépve ennyit mondott: „Lenne egy kérésem, miniszterelnök úr. Üljön le személyesen tárgyalni Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével!”.
Ez a retró kvíz most egy kis nosztalgiát hoz a napodba. Tíz régies kifejezés jelentését kérdezzük, és biztosan lesz néhány, ami elgondolkodtat. Ha jól teljesítesz, még nagyobb elégedettséggel nézhetsz majd vissza a múltra. Készen állsz, hogy teszteld a tudásodat? A Kvízguru kvízei ideálisak azoknak, akik szeretnének napi szinten edzeni az agyukat.
Meglepő háttérinformációk láttak napvilágot Yuki Tsunoda 2026-os helyzetével kapcsolatban: a német Auto Motor und Sport értesülései szerint a Honda még egy rendkívüli ajánlatot is tett a Red Bullnak, hogy az F1-es rajtrácson tartsák a japán versenyzőt. A gyártó állítólag olcsóbb erőforrásokat ajánlott a csapatnak, ha továbbra is versenyzői ülést bi
A külügyminiszter az ATV vendége volt, de ezúttal nem brüsszelezhetett önfeledten, mert érdemi kérdéseket is kapott. Arról is beszélt, miért mentek Moszkvába.
Az alapműveltség részét képezi, hogy felismerjünk egy-egy ikonikus festményt, műalkotást. Bár lehet, hogy az iskolai tanulmányaink óta már eltelt néhány év, olykor érdemes feleleveníteni a már megkopott tudásunkat. Erre hoztunk most egy rövid, könnyed műveltségi kvízt!
A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange, UEX), a Bitget bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős ügyleteinek összesített kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt. A mérföldkő mindössze két héttel az 5 milliárd dolláros határ átlépése után érkezett, ami a piac kiemelkedő lendületét és a tokenizál
2025, 2022, 2018 – a három dátumban közös, hogy mindegyik évben volt egy Orbán–Putyin-találkozó, és mindegyiken ugyanaz a tolmács segítette Orbánt. Mi ment most félre, mit kellett volna másként csinálnia? Összeszedtük a válaszokat a leggyakrabban felmerülő kérdésekre.
Halak A Halak csillagjegyű személyeknek már javában tart a karácsonyi hangulatuk, s ezt csak mégjobban fogja tetőzni az a tudat, hogy a szerencse ilyenkor is meglátogatja őket! Hamarosan nagyon jó irányba fog elindulni az életük, és mind ehhez nem volt másra szükségük, csak egy kis kurázsira, és önbizalomra! A mostani hetek a sikeresség jegyében fo
Idén is díjazta a Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, és az év legfontosabb agráreseményén, az Agrárszektor 2025 Konferencián ebben az évben is kiosztották a Portfolio Agrárdíjakat. Egy 11 tagból álló szakmai zsűri döntött az Év női agrárvállalkozójáról, az Év fiatal agrárszakemberéről, az Év kertészetér