Javul az ivóvíz minősége Tiszabőn, ahol a kedden induló, svájci támogatással és hazai társfinanszírozással megvalósuló projekt mintegy kétezer-háromszáz ember számára biztosít majd egészséges ivóvizet az uniós és hazai határértékeknél jóval kedvezőbb mangán- és arzén szintekkel
Visszavonul Korda György és Balázs Klári, és bejelentették búcsújuk pontos időpontját is: a legendás páros 2026. december 19-én a Papp László Budapest Sportarénában tartja utolsó nagykoncertjét, amely az (Utol)Show Felszállás címet viseli.
A rostbevitel fontos a jó emésztéshez és a bélrendszer egészségéhez, de az interneten terjedő fibremaxxing trend könnyen átcsúszhat túlzásba. A szakértők szerint a túl sok rost nemcsak puffadást okozhat, de ásványianyag-hiányt és étvágytalanságot is. Mutatjuk, milyen jelekre érdemes figyelni.
Egy apuka felháborodott a Szent János Kórház gyermekügyeletének állapota miatt, és üzenetet küldött Takács Péter egészségügyi államtitkárnak. A válasz azonban váratlanul indulatos és alpári lett.
A vizsgált 38 ország fele már döntött az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről, így a távoli jövő nyugdíjasai a mostanáig megismert intézkedések következtében átlagosan közel 2 évvel magasabb korhatárral szembesülnek majd, mint a ma nyugdíjba vonulók – derül ki az OECD idei Pensions at a Glance jelentéséből. A dokumentum borús képet fest a nyugdíjaso
Felsorolni is nehéz, mennyi jótékony hatása van már korán reggel. Bár sokak szerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése, a legtöbben mégis gyorsan elkészíthető, kevésbé tápláló fogásokat választanak. Pedig egyetlen
A mesterséges intelligencia körüli lelkesedés és a szerkesztőségekben tapasztalható valóság között egyre szélesebb a rés, derül ki a Reuters Intézet friss kutatásából. Az megkérdezettek 81 százaléka fél a mesterséges intelligencia újságírói pontosságra gyakorolt negatív hatásától.
Ha valaha úgy érezted, hogy egy 20 év alatti társaságban mindenki más nyelvet beszél, nem tévedsz. A Z generáció és az Alfa generáció ugyanis újraírta a hétköznapi kommunikáció szabályait – és nemcsak az online térben, hanem a való életben is.
Döntött a Fővárosi Közgyűlés a Sziget Fesztivál következő tíz évre szóló közterület-használati megállapodásáról. Hogy lehet újra nyereséges? Visszatérnek a gyökerekhez? Kell készülni arra, hogy jövőre kormányváltás lesz? A Klasszis Podcast vendége Gerendai Károly üzletember, a Sziget régi-új tulajdonosa volt.
Ukrajnában elhitték az emberek, hogy megtalálták a csodafegyvert az orosz finomítók folyamatos támadásával, ami Nyugaton nagy lelki felüdülést eredményezett. Csakhogy azóta világossá vált, nincs is itt semmilyen csodafegyver – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet Stratégiai Jövők Programj
A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások
Az USA 1 milliárd dolláros szövetségi hitellel támogatja a Three Mile Island 1-es blokkjának újjáélesztését. Az atomerőmű 2027-től akár 800 ezer otthont láthat el tiszta árammal.
Színes kalandozásra hív az év végén a Spektrum. Az Amc Networks ismeretterjesztő televíziója decemberben Európa történelmi nagyvárosaiba, földünk híresen veszélyes vidékeire és Jézus nyomában a Szentföldre repíti nézőit. Elegáns metropoliszok, ijesztő nyomornegyedek, bibliai sivatagok – civilizációnk napfényes, árnyékos és spirituális oldalainak
A magyar géppiac az elmúlt évek hektikus változásai után újra élénkülni látszik, legalábbis a 100–200 lóerős traktorok szegmensében. Ez az a kategória, amely a hazai vegyes gazdaságok gerincét adja, és ahol a gyártók a leggyakrabban hoznak ki egyre fejlettebb modelleket. A kategória szerepét jól mutatja, hogy a modern technológiai megoldások, a pre
A 21 Kutatóközpont friss mérése szerint továbbra is a Tisza vezet, de a különbség őszre érezhetően csökkent. A teljes népességben négy pont az előnyük, a biztos szavazók körében viszont még mindig jelentős a fölényük – igaz, jóval kisebb, mint nyáron.
A 28 pontos béketerv a realitást tükrözi, az egyre súlyosabb helyzetben lévő Ukrajna csak rossz és rosszabb forgatókönyvek közül választhat. Interjú korrupcióról, Zelenszkij jövőjéről és békekilátásokról Jarábik Balázs Ukrajna-szakértővel.
Futószalagon készülő, teljesen digitalizált okos otthonokat ígér egy amerikai gyár, ami a tervek szerint egy átlagos, 130 m2-es lakóházat mindössze 45 perc alatt képes legyártani. Így megfizethető áron tudná őket
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
81,8 milliárd forintnyi lakossági állampapírra volt kereslet a múlt héten Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss statisztikái szerint. Ennek több mint 60 százaléka egy papírba vándorolt.
Bár a kormány idén is 5 milliárd forintot biztosít a szociális tűzifa-programra, a keret már messze nem ér annyit, mint korábban. A tűzifa ára 2019 óta szinte megduplázódott, miközben a támogatás összege évek óta változatlan.
A korábbi évekhez hasonlóan, az idei év végén is sokakban felmerül a kérdés, hogy ugyan már decemberben is rendelkeznek a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, azonban mikortól vegyék igénybe az öregségi nyugdíjat: még az idei évtől, vagy a jövő évi nyugdíj megállapítás eredményez-e magasabb összegű kezdő nyugdíjat számukra. Nézzük,
A 2024/2025-ös tanévben a felsőoktatásban részt vevő hallgatók 33%-a, 107 ezer fő nem nappali képzésen folytatja tanulmányait. A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók száma 11 ezer fővel nőtt az előző tanévhez képest. A levelező képzésen a hallgatók aránya (93,5%) tovább növekedett a távoktatásban (3,8%) és az esti képzésben (2,7%) részesülőké
Egy hosszú, három győzelmet is hozó szezon végén Sam Goodchild három éven belül másodszor lett az Imoca Globe Series bajnoka. A 36 éves brit azzal kezdte, hogy megnyerte a szezonnyitó, teljes legénységgel futott Course des Caps-t. Utána navigátorként segítette a Biotherm győzelmét a The Ocean Race Europe versenyen, majd Loïs Berreharral párban diad
Az állatvilág tele van különös rekorderekkel – és mindig akad valami, ami felülírja a korábbi elképzeléseinket. Bár jéghideg vizekben portyázó grönlandi cápa akár 400 évig is elélhet, mindez semmi a sarkkör közelében élő szivacshoz képest, amely a becslések szerint akár 11 ezer évig is életben maradhat.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására tör
A rozmaring nemcsak a konyhában igazi sztár, hanem a kertedben vagy az erkélyeden is csodát tesz! De vajon tudod, hogyan vigyázz rá a fagyos téli hónapokban?
Az orosz vezető tanácsadója szerint a moszkvai találkozón "konkrét területi kérdéseket vitattak meg", "amelyek nélkül" az orosz fél "nem lát megoldást a válságra".