Az iráni főváros, Teherán több üzleti negyedében a vasárnapi tüntetés után hétfőn is utcai tiltakozó megmozdulások törtek ki az országban uralkodó egyre súlyosabb gazdasági válság miatt - írta szemtanúkat idézve a dpa német hírügynökség.
A polgármester szerint a pénzből úgyis csak az olyan "sikeres állami programok" folytatódnak, mint a MÁV fejlesztése. A szomszédos II. kerületben is forrnak az indulatok a plusz sarc miatt.
Karácsonykor minden a bőségről szól. A kirakatok megtelnek, a döntések felgyorsulnak, az ajándékozás sokszor rutinná válik. Mégis, az elmúlt években egyre erősebb az az érzés, hogy ez a bőség nem feltétlenül jelent valódi értéket. Nem az ajándékok száma vált kérdésessé, hanem az, hogy mit üzennek a döntéseink. Ebben a lassú, de következetes átrende
Különleges ünnepi koncerttel készült a Danubia Zenekar, ahol ezúttal a gyerekek kerültek a középpontba. A Budapesti Kongresszusi Központ színpadán fiatal zenészek, énekesek és táncosok léptek fel, köztük a Máltai Szimfónia program résztvevői is. A közös zenélés nemcsak művészi élményt adott, hanem kapaszkodót, önbizalmat és jövőképet is azoknak a g
Katalin hercegné és Vilmos herceg igyekeznek viszonylag normális gyermekkort biztosítani három gyermekük számára, még ha a királyi családi élet azzal is jár, hogy gyakran fotósok kereszttüzében vesznek részt egy-egy eseményen. Szerencsére van, amikor úgy is ki tudnak lépni otthonukból, hogy arról szinte alig tud valaki.
Képzelj el egy világot, ahol a gonosz varázslók életre kelnek. A Stranger Things és a Harry Potter, Vecna és Voldemort? Vajon ugyanaz a sötét erő bújik meg bennük?
A karácsonyi oktáva utolsó napjaiban, miközben a világ keresztényei a Szent Család ünnepét követően Becket Szent Tamás vértanú emléknapját ünneplik, a globális egyházi hírek a remény és az üldöztetés kettősségét tükrözik. A 2025-ös Szentév zárásának időszakában a Vatikán üzenetei a családok védelmére és a hit megőrzésére összpontosítanak, miközben
Egy kiszivárgott levél buktatta le a tervet, miszerint a hírhedt intézményből elviszik a fiatalokat. Eközben már kilenc gyanúsítottja van a bűnügynek, amelynek szálai az igazgatóig érnek.
Az elmúlt napok tartós hajnali fagyai következtében vékony jégréteg alakult ki a Tisza-tó jelentős részén, azonban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a jégpáncél jelenleg életveszélyes, és alkalmatlan a sportolásra vagy közlekedésre.
Sok bizonytalanság és nyilvános üzengetés után mégis megnyílik az M30-as autópálya eddig lezárt szakasza. Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn közösségi oldalán jelentette be, hogy december 30-án 18 órától ismét forgalomba helyezik a Miskolc és Szikszó közötti pályarészt.
Bár éven belül erősödött a forint és a régiós devizaversenyben az élen áll, hosszabb távon azonban teljesen más a helyzet: a cseh korona és a lengyel zloty is sokkal jobban teljesít a magyar devizánál – írja a hvg.hu.
A viszály hátterében az állhat, hogy a szülők nemtetszésüket fejezték ki amiatt, ahogy fiuk a korábbi kapcsolatát lezárta, amelyből egy gyermeke is született.
Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó
A januári, belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott gyenge második félidei teljesítménye miatt 13-7-re kikapott a horvát csapattól hétfőn Rotterdamban.
Mégsem köthet ki Görögországban Varga Barnabás. A Ferencváros magyar válogatott támadójáról az AEK Athén képviselője nyilatkozott. A rutinos csatárnak több ajánlata is lehet.
Farkasházy Tivadar decemberben ünnepelte 80. születésnapját, de a bejgli helyett inkább a focipályát választotta. Barátai és egykori sporttársai egy örömmeccsel köszöntötték, ahol Teddy még unokájával is együtt játszhatott. A legendás humorista évtizedek óta szenvedélyes futballrajongó és aktív játékos, aki számára a sport mindig közösséget és öröm
A december nem könnyű a szervezetünk számára. A folyamatos evés és kevés mozgás bizony hatással van rá. De a jó hír, hogy napi 10 perc mozgással sokat segíthetsz a testednek.
Karácsonykor könnyű túlenni magunkat, de szerencsére néhány fűszer gyorsan segíthet a gyomornak! Mutatjuk, melyek azok, amiket érdemes bevetni, ha túl sok volt a jóból.
Megvisel a szakítás? Félsz az egyedülléttől? Igazából nem is az exed elvesztése, hanem a "szingli" státusz az, ami aggaszt? Lehet, hogy te is társfüggő vagy: ilyenkor pedig hasonló reakciókat tapasztalhatsz meg mint a többi függő. Ebből az addikcióból azonban fel lehet gyógyulni: szakértő árulja el, hogyan!
A Tisza Párt egy politikai piramisjáték, Magyar Péter blöfföl – mondta Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, pártelnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának hétfő este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett. A Tisza Párt egy "politikai piramisjáték,