Volatilisen indul a nap a forint piacán: az euróval és a dollárral szemben is fél forintos leszúrással nyitotta a reggelt a hazai fizetőeszköz, a kezdeti erősödés azonban hamar gyengülésbe fordult át, majd újabb irányváltás következett. Ma jelentősebb, a piacot mozgató adat megjelenése nem várható, de az év végi alacsony kereskedési volumen miatt g
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
"Nem is értem, hogy vannak olyan magyarnak nevezett emberek, akik azt mondják: nem-nem, meg kell támadni az oroszokat, Ukrajnát segíteni kell. Nekünk abból mi hasznunk van?" - tette fel a kérdést Nagy Feró.
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke hétfőn bejelentette, hogy jövőre az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Dubajban rendezik meg a szervezet díjátadó ünnepségét.
Felrobbantotta az internetet a hír, miszerint a színésznő és Christian Pulisic egy párt alkotnak. Sydney Sweeney állítólag teljesen belehabarodott a Milan válogatott játékosába.
Az Ethereum stakelés dinamikája hosszú idő után végre elkezdett megváltozni, ugyanis az új beáramlások hat hónapja először meghaladták a kilépések volumenét, ami a validátorok megújult bizalmát jelzi 2025 végére. Az Ethereum Validator Queue adatai szerint jelenleg körülbelül 734299 ether vár a stakelésbe való belépésre, a becsült várakozási idő ped
A közvélemény szerint a szuverenitás megőrzése a magyar megmaradás záloga – közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal hétfőn a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet megbízásából készült felmérés eredményei kapcsán az MTI-vel. A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet megbízásából készült közvélemény-kutatásból kiderül, hogy Magyarország szempontjai elsőbbséget é
Tóth Alex az egyik legkelendőbb magyar labdarúgó. A Ferencváros középpályása több klub kívánságlistáján is szerepel és nagynevű egyesületekkel hozták már össze. A Blikk megtudta, hogy a menedzsere jelenleg Londonban tárgyal.
Az ukrán elnök Donald Trump floridai birtokán tárgyalt a háború lezárásáról. A zaporizzsjai atomerőmű közös üzemeltetése is a vitatott pontok között szerepel.
2025 különösen fájdalmas év volt: művészek, gondolkodók, ikonok távoztak, akik évtizedeken át formálták a kultúrát és a közös emlékeinket. Film, színház, zene, tudomány és közélet – sok területen maradt utánuk csend. Emlékezzünk azokra, akik örökségükkel ma is velünk élnek.
A 24.hu információi szerint a köztársasági elnököt védő TEK egyik munkatársa lopta el a könyveket. A Sándor-palota azt állítja: nem érintettek az ügyben.
A fitneszlady egy karácsonyi műsorban döbbentett meg mindenkit őszinteségével. Elmesélte, hogyan változtatta meg az életét az anyaság, és mi a legfontosabb a családjában.
Az idei filmes felhozatal különleges energiával vibrál, ahogy az anyaságot új, őszinte és nyers fényben mutatják be. Hat film, amelyek az anyaság sokféle arcát tárják elénk.
Az előrejelzések szerint igencsak fagyos időjárásra lehet számítani a következő napokban. Országszerte nagyon hideg lesz, napközben is alig kúszik majd fagypont fölé a hőmérséklet. A hét második felében pedig hózápor, havazás is előfordulhat. Csapadékkal indulhat az új év is.
Szilveszterkor nem tiltják be a tűzijátékokat, de az idei évben sokkal szigorúbb feltételek mellett lehet majd használni őket. A bírságok elkerülése, valamint a biztonságos ünneplés érdekében a Magyar Pirotechnikai Társaság (MAPIT), a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetsége (PÉSZ), továbbá az augusztus 20-i tűzijáték kivitelezéséért felelős Nuvu Kf
Chevy Chase 2021-ben szívinfarktuson esett át, és olyan súlyos állapotba került, hogy az orvosok napokra mesterséges kómába helyezték - derül ki abból az új, a világsztárról szóló dokumentumfilmből, mely újévkor fog debütálni.
Az öregedés természetes folyamat, de korántsem mindegy, hogyan zajlik le, ahogyan természetesen az sem, mennyi ideig tart. Az egészséges, kiegyensúlyozott életmód, a tudatos táplálkozás, a mozgás és a mentális jóllét megőrzése mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ne csak hosszabban, hanem minőségibben is éljünk. Egy új kutatás szerint pedig van még eg
Dél-Korea sikeresen kiadatott egy 29 éves litván állampolgárt, akit azzal vádolnak, hogy közel 1,8 millió dollár értékű kriptovalutát lopott el kifinomult rosszindulatú szoftver segítségével. A dél-koreai Országos Nyomozó Iroda (NOI) vasárnap jelentette be az extradíciót, amely egy öt éven át tartó, több országra kiterjedő nyomozás lezárását jelent
Mark Zuckerberg a Meta-vezér zajszűrős fejhallgatókat osztott szét azoknak, akik már évek óta panaszkodnak a környéken zajló véget nem érő építkezések, lezárások és zaj miatt. A békeajánlat azonban nem aratott osztatlan sikert.
Az év utolsó Söprögető kocsi epizódjában Székely Dávid és Várhegyi Benjámin a napokban megrendezett terepkerékpár-világkupa eseményeit értékelte, többek között Vas Blanka eredményét, aki negyedikként ért célba a női versenyen Gavere-ben. A beszélgetés elsősorban azokról a versenyzőkről szólt, akiktől a legnagyobb áttörés várható 2026-ban, így felme
Ember Márk és Puskás-Dallos Peti vezeti a rendhagyó híradót, amelyben a magyar közélet öniróniával elemzi saját magát. A különleges műsor után jön az éjféli zenei produkció.