A magyar miniszterelnök arról adott beszámolót, hogy az évet egy nagyszabású sajtótájékoztatóval kezdi. Orbán Viktor a hagyományok szerint az év végén szokta tartani ezt a nagyszabású sajtótájékoztatót, de ezúttal áttette 2026 elejére.
Szomorú hírről számolt be a Credobus Mosonmagyaróvár. Elhunyt a klub korábbi utánpótlás- és vezetőedzője, Horváth Csaba. A szakember az NB II-ben is irányította a csapatot.
A képet árnyalja, hogy az eseményt annak a "Szandzsák oroszlánja" néven is ismert Emir Hadzimujovicnak az emlékére tartották, aki idén úgy halt meg a saját otthonában, hogy egy ideje már tolószékbe kényszerült, miután egy alvilági leszámolás részeként lövést kapott a gerincébe.
Az eset nem volt előzmény nélküli, a notting hilli otthonban már korábban is történtek furcsaságok. Az újságírónő egyszerre félt és vágyott a kapcsolatra elhunyt szerelmével.
Kulcsár Edina bébiszittert keres, az elvárásai pedig nem alacsonyak. De ez talán érthető is, hisz négygyermekes anyaként van tapasztalata bőven a gyereknevelésben.
A közösségi közlekedés idén is változik szilveszterkor a fővárosban, de a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ebben az időszakban is igyekszik biztosítani, hogy a járataik megfelelő menetrenddel közlekedjenek. Hiszen ilyenkor kiemelten fontos, hogy könnyedén és zökkenőmentesen juthassunk el késő éjjel is bárhova a városban. A parkolással a két ünne
A 40 éves Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába, legalábbis nem zárta ki ennek a lehetőségét az ötszörös aranylabdás futballista. A játékosnak ezzel együtt is komoly céljai vannak még a sportban. Szeretné megszerezni az 1000. gólját.
Az év vége sok vállalkozó számára nemcsak az üzleti zárásról, hanem komoly stratégiai döntésekről is szól. A tapasztalatok szerint ilyenkor érezhetően megnő az érdeklődés a cégeladások és a generációváltási folyamatok felgyorsítása iránt – az időnyomás azonban könnyen adózási és jogi hibákhoz vezethet, amelyek jelentősen rontják az ügylet értékét-N
A független képviselő szerint a házat akkor vették, amikor a miniszter fia még csak 9 éves volt. A Kéktúra mentén fekvő ingatlanhoz most egy páréves, hibátlan aszfaltút kanyarog.
Nem zajlik zökkenőmentesen az euróra átállás Bulgáriában: a leva kivezetését és új korszak kezdetét orosz dezinformációs kampány is nehezíti. Mi történt? Megosztott a bolgár társadalom az euró január elsején történő bevezetésével kapcsolatban – írja a Reuters. Az Eurogroup idén júniusban állapította meg, hogy Bulgária teljesíti az euró bevezetéséhe
A Las Vegas Convention Center déli csarnoka előtt található Silver Lot területén felállított BMW standon bemutatkozik az új BMW iX3 modellbe épített, mesterséges intelligenciával felvértezett BMW Intelligent Personal Assistant, amely a BMW és az Amazon jövőbe mutató együttműködésének gyümölcseként a világon elsőként teszi autóban elérhetővé az Alex
Az Európai Bizottság szerint jelenleg nincs érvényes uniós jóváhagyása a Paks II. állami támogatásának. A projekt jogi helyzete visszakerült a kiindulópontra, miközben már mintegy 700 milliárd forint közpénz tűnt el egyelőre egyetlen munkagödörben.
Új, eddig nem látott módszerrel próbálják megszerezni a bankkártyák PIN-kódját a csalók: hőkamerát és mesterséges intelligenciát vetnek be az automatáknál. A szakértők szerint a technológia rövid idő alatt komoly kockázatot jelenthet a készpénzfelvételnél, írja az Economx.
Geoffrey Hinton arra hívta fel a figyelmet, hogy az MI elképesztő gyorsasággal fejlődik és körülbelül hét havonta megduplázódik az a feladatmennyiség, amit önállóan el tud végezni.
Csúcsra járatta egy kínai influenszer a TikTok-on a termékbemutatásait, amelyeket mindössze 3 perc alatt prezentált, mégis sokan vettek belőle – vegyes végeredménnyel.
Az Egyiptomi Úszószövetség elnökének is bíróság elé kell állnia a tragédia miatt. A vezetőket és a szervezőket azzal vádolják, hogy nem teljesítették kötelességüket a versenyen, ahol még defibrillátor sem volt a medence körül.
Múlt heti írásunk a hazai aukciós piac idei csúcsárait mutatta be; ezúttal az élő művészek legmagasabb áron elkelt műveinek listáját közöljük. Ebben a kategóriában az árak nagyjából a tavalyi szinten mozogtak, de a legmagasabb ársávba a korábbinál kevesebb művész alkotása került be – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
Alkalmazkodni kell a klímaváltozáshoz, kellő körültekintéssel kell védekezni az invazív fajokkal szemben és 10-15 évre előre kell gondolkodni – foglalta össze a borászat előtt álló kihívásokat Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és Nyulné Pühra Beáta borász a Kék bolygó című podcast hétfőn köz
Immár hivatalos: Szoboszlai Dominik a világ egyik legkeresettebb labdarúgója lett. A magyar válogatott csapatkapitánya immár egy csapatban szerepel Lionel Messivel. A nyolcszoros aranylabdás és a magyar klasszis ugyanazt a terméket reklámozza.
Élesedik a harc a Publicus Intézet legfrisebb felmérése alapján, ugyanis novemberi mérésükhöhez képest a jelenlegi kormánypárt támogatottsága 32-ről 34-re, a Tiszáé pedig 37-ről 38 százalékra emelkedett. Ennek ellenére kutatásukban a társadalom borulátó, Tisza-győzelemre most csak a teljes népesség 35-, míg a Fideszére 42 százalékuk fogadna.
Több tízezer vállalkozás jutott forráshoz, az elindított beruházásaik összértéke meghaladja az ezer milliárd forintot, és érdemben erősödött a magyar kkv-k versenyképessége – 2025-ben ezek a legfontosabb eredményei a Demján Sándor Programnak.
A hüvelyesek jó forrásai a fehérjéknek, a telítetlen zsírsavaknak, a rostoknak, és magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkeznek. Közéjük sorolhatóak az alábbiak: bab (száraz, zöld, lóbab stb.), lencse (barna, vörös, sárga stb.), borsó (zöld, sárga, csicseri), valamint a szója. Fogyasztásuk rendszeresen, hetente minimum egyszer ajánlott.
A miniszterelnök január első hetére hirdette meg az eseményt. A sajtótájékoztatóra a hazai és nemzetközi média munkatársait is várják, valószínűleg a Karmelitába.
Egy december 27-én megjelent elemzés szerint Andrew Tate kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenysége jóval túlmutathat az egyszerű kereskedésen. A jelentést egy Specter nevű, álnéven dolgozó on-chain nyomozó készítette, aki nyilvánosan elérhető blokklánc-adatok alapján vizsgálta Tate-hez köthető pénztárcákat. Az elemzés szerint ezek a pénztárcák körü
Elég volt abból, ahogyan élünk, ideje, hogy elindítsuk a gyengédség forradalmát és megtanuljuk megbecsülni az egyszerű kedvességet – írja Babarczy Eszter véleménycikkében.
Ha visszagörgetünk a 2025-ös TikTok-univerzumba, gyorsan kiderül, mennyire sűrű volt a trendek váltakozása. Hetekre, néha csak napokra uralták a feedet bizonyos hangok, formátumok vagy kihívások, majd szinte nyomtalanul eltűntek. Egy év távlatából felmerül a kérdés: mi maradt meg ezekből valójában, és mennyire számít, ha valaki kimaradt belőlük?