Az ünnepi időszak tökéletes alkalmat kínál a hosszabb-rövidebb utazásokra. Sor kerülhet ilyenkor a ritkán látott rokonok meglátogatására, akár külföldön is. Szeretnénk néhány tippet adni ahhoz, hogy az utazás élmény legyen és az ünnep a pihenésről és a szeretetről szólhasson.
A hazai sikerek után elindult Regán Lili nemzetközi karrierje is. A fiatal, kék hajú DJ december elsején jelentette meg legújabb, Blue Heart című dalát, amiben a világhírű amerikai énekes, Chris Willis vokálozik, most pedig kiderült, hogy az év utolsó napján a Maldív-szigeteken lép fel.
Bár a mezőgazdaság szempontjából ilyenkor már nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, a december inkább őszies arcát mutatta. Az elmúlt hetekben enyhe, borongós időjárás uralkodott, a fagy csak elszórtan és rövid ideig jelent meg – derül ki a HungaroMet Zrt. friss agrometeorológiai elemzéséből.
A csomagoláson feltüntetett dátum csak tájékoztató jellegű. Sok esetben automatikusan kidobjuk a lejárt élelmiszereket. Pedig a csomagoláson feltüntetett eltarthatósági (szavatossági) dátum sok esetben csak tájékoztató jellegű. Az adott élelmiszer gyakran
Ebben az agykarbantartó kvízben már 6/8 pontot elérni is igazi bravúrnak számít. A kérdések sokrétűek, így minden tudásterületről kell valamit tudnod, ha jó eredményt akarsz elérni. Egy kis figyelem és logika sokat segíthet a sikerhez, de a kihívás nem lesz könnyű. Készülj fel, mert ez a kvíz alaposan megmozgatja az agyad!
A kamaszok egyre gyakrabban fordulnak a mesterséges intelligenciához lelki támaszért, mert a chatbot mindig válaszol, sosem ítélkezik, és sokak szerint „barátnak érződik”. Az is kiderült, mi az oka ennek. Közben arra is figyelmeztetnek szakemberek, hogy a mesterséges intelligencia felelőtlen használatából baj lehet. „Az AI sosem mondja, hogy túlrea
Egy új, buborékfóliára emlékeztető, mégis átlátszó hőszigetelő anyag forradalmasíthatja az ablakok energiahatékonyságát. A MOCHI nevű fejlesztés jelentősen csökkentheti az épületek hőveszteségét és energiafogyasztását.
Ritka és látványos jelenséget rögzítettek december közepén a Hold sötét oldalán: egy apró égitest nagy sebességgel csapódott a felszínébe, amit egy rövid, de jól kivehető fényfelvillanás is jelzett. Az eseményt december 12-én észlelte az észak-írországi Armagh Observatory and Planetarium, és a különlegessége az volt, hogy az ütközést élőben sikerül
A korai gyermekkori traumák nem csupán érzelmi hatásokkal járnak, hanem mélyrehatóan megváltoztatják agy szerkezetét is. A korai traumás élmények neurobiológiai következményei olyan fontos agyi területeket érintenek, mint az amygdala, a hippocampus és a prefrontális kéreg. Ezek a változások nemcsak érzelmeinket és viselkedésünket befolyásolják, han
Névnapok 2025. december 27-én: ma a Jánosok ünnepelnek – és velük együtt több rokon név viselői is. A hivatalos naptárban ma a főnévnap a János, emellett több névnapos naptárban ezen a napon szerepel a Teodor és a Teofil is. Ha ma ünnepelsz: boldog névnapot!
2026-ra a vállalatok még nagyobb hangsúlyt helyeznek munkavállalóikra, hiszen a munkatársak nemcsak a legnagyobb értéket, hanem az egyik legjelentősebb befektetést is jelentik számukra. A cégek mindent megtesznek azért, hogy a munkavállalók megkapják a jólléthez, a megfelelő képzettség megszerzéséhez, a fejlődéshez és a technológiával segített tanu
A téli madárvédelem nem csupán az etetők és itatók rendszeres karbantartásából áll. A madarak számára legalább ilyen fontos a természetes táplálékforrás, a búvóhely és a védelem biztosítása – ezt pedig a megfelelően megválasztott növényekkel érhetjük el a leghatékonyabban. A madárbarát kert télen is élő, mozgalmas és értékes ökoszisztéma, amelyben
Az év végén, az ünnepek közeledtével egyre több szervezet hirdeti meg karácsonyi jótékonysági akcióját a rászorulók megsegítésére a téli időszakban. A legtöbb kampány néhány hétre fókuszál, de vannak olyan vállalkozások is, amelyek alapvető filozófiájuk részeként, évek óta kitartóan, folyamatosan támogatják a nélkülözőket. A közétkeztetés területén
A Netflix történetének új csúcstartója lett a K-pop démonvadászok, amely elképesztő, 325 millió megtekintéssel minden korábbi eredeti filmet maga mögé utasított a platformon. A siker nagyságát jól jelzi, hogy a korábbi nagy kedvencek, mint a 2021-es Különösen veszélyes bűnözők vagy a 2024-es Kézipoggyász, még csak megközelíteni sem tudták ezt a n
Sokan azonnal kidobják, pedig valódi kincs a héj. A mandarin az egyik legkedveltebb téli gyümölcs, nem véletlenül. Talán éppen ez utóbbi miatt szokott megmenekülni a mandarin héja az azonnali kidobástól.
Ha már próbáltál mindenféle arckrémet, de mégsem látod azt a "friss, üde" hatást a tükörben, lehet, hogy hiányzik a rutinodból egy apró, de nagyon fontos lépés. Ez pedig nem más, mint a hámlasztás – de nem a durva bőrradírozás, hanem az a kíméletes verzió, amit a bőröd tényleg szeretni fog.
Jó hír azoknak, akik szeretik előre lefőzni a heti menüt, vagy gyakran nyúlnak a fagyasztóhoz: bizonyos ételek kedvezőbb hatással lehetnek az egészségünkre, ha lehűtve, vagy éppen újramelegítve fogyasztjuk őket. Egyes kutatások eredményei szerint egyes szénhidrátban gazdag alapanyagok főzés és hűtés után olyan átalakuláson mennek keresztül, amely k
A 2024 márciusában létrejött tarifaközösségnek köszönhetően a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a GYSEV járatain ma már teljesen egységes a jegy- és bérletrendszer. Emiatt nincsenek már külön Volánbusz utazási kedvezmények – aki az egyiken ingyen utazik, az a másikon is. Mutatjuk, hogyan lehet kihozni a legolcsóbban az utazást. Ha valaki nem ismeri a kedv
A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hir
2025 végén visszatekintünk az év legnagyobb magyar sportpillanataira. Bőven voltak idén is olyan emlékezetes momentumok, teljesítmények, amelyre büszkék lehetünk. A cikk végén szavazhatsz, hogy szerinted melyik az év magyar sportmomentuma.
Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.
Karácsony alatt nemcsak a szívünk, de gyakran a tányérunk is megtelik - többszörösen. Töltött káposzta, bejgli, krémesek, többfogásos vacsorák és az elmaradhatatlan „egy kis repetát?” kérdés... Ismerős? Ezek után jól fog esni a kímélő menü.
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az asztali kis melegítősütődet? Azt a kis gépet, amely tulajdonképpen egy mini sütő: nem kenyérpirító, hanem egy kis, ajtós, tálcás melegítős készülék, am
December végén a Film+ képernyőjére költözik Venom: két film is érkezik a csatornára! Készülj fel Tom Hardy harapós szimbiótájára és a káoszt okozó jelenetekre, amelyek garantáltan felborzolják a kedélyeket!
Bár 2023-ra minden akadály elhárult a drónok növényvédelmi célú alkalmazása elől, 2024-ben elmaradt az áttörés a technológia mezőgazdasági felhasználását illetően. Az idei évben azonban két újabb növényvédő szer is engedélyt kapott ilyen gépekkel történő kijuttatásra, emellett beindultak a kísérletek is. Az ágazatra rálátó szakértők szerint ez a fo
A PMDD, vagyis a premenstruációs diszfóriás zavar a kívülállók szemében sokszor a menstruáció előtt álló vagy éppen menstruáló nők „hisztijének” tűnik, holott egy valós és valid jelenségről van szó. A PMDD a hormonháztartással kapcsolatos rendellenesség, ami akár súlyos hatással is lehet egy nő életére, hiszen a hangulatingadozások, az intenzív ing
A két ünnep között is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok mára is izgalmas üzeneteket küldtek, amelyek számos váratlan fordulatot hozhatnak!
Ez az egyszerűnek tűnő képes rejtvény jóval többet adhat, mint gondolnád: növeli a koncentrációdat, teszteli a megfigyelőképességedet és nem utolsósorban szórakoztat is!