A karácsony nem feltétlenül az autókról szól, de egy autórajongó a karácsonyi filmekben is meglátja az autókat. Hoztunk is egy kvízt, amiben főleg ezekre kérdezünk rá.
December harmadik vasárnapján téli szünetre vonult a labdarúgó Fizz Liga, az év vége pedig remek lehetőséget kínál arra, hogy visszapillantsunk és értékeljük a 12 csapat első 18 fordulóban nyújtott teljesítményét. Őszi nagyelemzés cikksorozatunkat a tabella aljáról kezdjük és szép sorban haladunk a listavezető felé. Másodikként nézzük az épphogy vo
A Stranger Things kulisszái mögött nem mindenki tudott mindent – még akkor sem, ha az illető évek óta a sorozat egyik központi szereplője volt. Noah Schnapp most elárulta, mi az az egy dolog, amit a stáb következetesen eltitkolt előle.
„Nem szerencsés, ha a diákok a ChatGPT-vel íratják meg a dolgozatukat, mert akkornem alakul ki bennük az a képesség, ami segíti őket a strukturált gondolkodásban. Az nem baj, ha a gépek segítségére hagyatkozunk, de az alapok megtanulása nem kikerülhető” – emelte ki Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, akivel a tanuló
Ausztráliában 2025. december 10-én életbe lépett egy törvény, amely a 16 év alattiak számára megtiltja egyes közösségimédia-platformok saját fiókkal történő használatát. A szabályozás az első a világon, amely országos szinten tiltja a közösségimédia-használatot egy bizonyos korcsoport számára.
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő Air Baltic repülőgépének kedd este meg kellett szakítania az útját. Az érintett járat az AUA 639-es járata volt Bécsből Budapestre – írta a Kurier című osztrák napilap.
A Layer 2-es blokkláncok lassan a kriptogazdaság igazi húzóerejévé válnak, a szakértők mégis óvatosságra intenek. Bár a második rétegű láncok több mint ötször több tranzakciót dolgoznak fel, mint az Ethereum főhálózata, a struktúrájuk miatt továbbra is kevés értéket generálnak. Hol a probléma, és mi lehet a megoldás? Hasít a Layer 2 infrastruktúra,
Ahogy beköszönt az advent, szinte észrevétlenül ugyanazok a karácsonyi dallamok kezdenek felcsendülni a rádiókban, üzletekben és bevásárlóközpontokban. Bár évente jelennek meg új karácsonyi számok, az ünnepi időszak zenei kínálata mégis meglepően szűknek tűnik.
A mi politikánk nem a megszorításokról, hanem a megbecsülésről szól: a munka és a család megbecsüléséről. Míg mások brüsszeli elvárások mentén adóemelésekben és a támogatások elvételében gondolkodnak, mi a magyar családok gyarapodását választjuk. Mert a jövő nem Brüsszelben, hanem a magyar otthonokban dől el – hangsúlyozta közösségi oldalán szerdán
A gép a felszállás után nem sokkal jelezte a problémát, ami a téli időben komoly veszélyt jelentett volna. Az utasokat végül egy cseregéppel, többórás késéssel vitték Budapestre.
A vikingek régóta küzdenek a sárkányok ellen, és mára szinte teljesen kipusztították ezeket a különleges lényeket. Egy fiatal harcos azonban váratlan barátságot köt egy ritka és félelmetes sárkánnyal, és rájön, hogy ezek a teremtmények talán korántsem olyan ellenségesek, mint hitték. Az Így neveld a sárkányodat december 25-étől a SkyShowtime kínála
Világpiaci elemzések szerint a gyermekkerékpárok éves eladásainak mintegy 25 százaléka a karácsonyi időszakban történik. A bicikli továbbra is a legnépszerűbb ajándékok egyike, de a tényleges használat gyakran hetekig, hónapokig várat magára. A Balaton ellenben télen is ideális terep az új kerékpárok kipróbálására!
Egy sportelemző mondatai indították útjára a pletykát. Bill Simmons egy vasárnap esti műsorban utalt arra, hogy Taylor Swift gyermeket várhat, miközben nyilvánosan bírálta Travis Kelce gyenge teljesítményét a Kansas City Chiefsben.
A háború utáni nélkülözés, a termelőszövetkezet, a külföldről hazalátogató gyerekek a családok élete generációról generációra változik. Örök viszont a fa csúcsára felhelyezett ezüst angyalka, és az is, ahogy emberek minden nehézséggel dacolva igyekeznek feldíszíteni az ünnepet.
A klímaváltozás hatásai felborították a növényvédelmi egyensúlyt. A kukoricatermesztés jövője már nem csak az inputokon múlik – a talajállapot, a genetika, az agrotechnika és a biológiai védelem egyaránt kulcsfontosságú.