Letartóztatásba került a nyírlugosi orvvadász, akit a terrorelhárítók fogtak el még szombaton. A gyanú szerint társával engedély nélkül vadászott, amikor egy hivatásos vadász észrevette őket, és szólt a mezőőröknek. Futva menekültek előlük, a gyanúsított a nyomozók szerint még rá is lőtt az üldözőikre. Senki nem sérült meg, de gyilkossági kísérlet
Vasárnap óta akadozik a vízszolgáltatás. Az ott lakók közül többen arra panaszkodtak, hogy nem tudnak haladni a karácsonyi főzéssel, egy vendégház tulajdonosa a húsz fős foglalását félti. Az alpolgármester szerint a probléma megoldásán folyamatosan dolgoznak a vízmű szakemberei. Több utcában egyáltalán nincs víz, és bár lajtos kocsikat a katasztróf
Juh- és tehéntejből készült Pilos bryndzát hívott vissza a Lidl Magyarország Kft. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján kedden közzétett felhívásban.

Advent utolsó vasárnapján tartotta projektzáró ünnepségét a Paks FM. Az Erzsébet Nagy Szállodában került átadásra a Paksi Angyalok az Állatokért Alapítványnak a kampány során összegyűjtött mintegy 1,4 millió forintos összeg. Ismert, kiváló paksi sportolók csatlakoztak az akcióhoz. Kisállatokkal készült képeik a jövő év során havonta váltakoznak jan

Évek óta rendszeresen verik és megalázzák a gondozottakat a veszprémi szociális intézményben - ezt állítja több korábbi és jelenleg is ott dolgozó az RTL Híradónak. A fogyatékkal élő gyerekeket, fiatalokat ellátó állami otthon nevelői ellen másfél éve érkezett először feljelentés. A rendőrök azóta nyomoznak. Úgy tudjuk, több embert is kihallgattak,
Sokan még mindig hitetlenkednek, hogyan drágulhattak meg ennyire a magyarországi ingatlanok. A 3 százalékos támogatott hitel szakértők szerint még 25 százalékkal tolta meg az árakat, így már a külső kerületekben sem nagyon van panellakás 50 millió forint alatt. Az ország legdrágább utcájában ennyi pénzből egy fél szobát sem kapunk.
Újabb, eddig nem látott mennyiségű dokumentumot adott ki az amerikai igazságügyi minisztérium Jeffrey Epstein ügyében. Az elit tagjaival barátkozó, befolyásos és pedofília miatt elítélt néhai üzletember vendége volt Bill Clinton is – akit a most megszólaló Donald Trump elnök a védelmébe vett.
Ahogy az idő egyre szürkébbé válik és egyre kevesebb a napsütés, nincs is jobb alkalom, hogy átvegyük a 2025-ös téli szezon legfontosabb színtrendjeit. Ha úgy szeretnél kinézni az ünnepi szezonban, mint aki most lépett le a kifutókról, akkor készülj fel arra, hogy ezt az 5 elegáns téli színtrendet fogod viselni.
Mi történik, ha a görög istenek Budapesten ragadnak karácsony előtt, Zeusz futárnak áll, és szembesül a csomagküldés, a szmog és az emberi türelmetlenség poklával? Aztán Aphroditéval egy különös karácsonyi körútra indul, és kiderül, a csodák nem a dobozokban, hanem a szavakban lapulnak.
A Kormányinfó középpontjában a január 1-jétől életbe lépő intézkedések, a bérek és nyugdíjak alakulása, valamint az ukrajnai háborúval kapcsolatos uniós döntések álltak.
A Talpra, Franciaország! párt elnöke szerint az Európai Unió a háború finanszírozásával nem a békét, hanem a korrupt ukrán elitet és a fegyvercsempészetet támogatja.
Az ökológiai gazdálkodás mintegy negyedével bővült a világon a 2025-ben megjelent statisztikai adatok alapján. Ez azt jelenti, hogy 4,3 millió farmer összesen 98,9 millió hektáron gazdálkodva tartozik ehhez a csoporthoz.
Több mint 5 százalékos hiány lehet a költségvetésben jövőre – a jegybank friss kutatása alapján. Az adócsökkentések, a rendvédelmi dolgozók fegyverpénze és a 14-dik havi nyugdíj is a deficitet növeli. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke szerint minden egyes magyarra 200 ezer forint új hitel jut majd a túlköltekezés miatt.
A kacsacomb és a meggy nem sűrűn találkoznak a hétköznapokban, de amikor mégis, abból rendszerint valami gyanúsan ünnepi illat születik. A kacsa lassan pirul, a meggyszósz pedig közben úgy sűrűsödik, mintha titokban desszertnek készült volna.
Nettó 310 ezer forintos fizetésért keresnek gyermekfelügyelőt a Szőlő utcai javítóintézetbe, de a debreceni intézménybe is várják a jelentkezést. A gyermekvédelemben óriási a munkaerőhiány, a Gyermekjogi Civil Koalíció szerint ez súlyosan veszélyezteti a szakellátásban élő gyerekeket. Egy a Híradónak nyilatkozó egykori gyermekotthonban lakó azt mon
Lesznek olyan területek, ahol havazhat szenteste Többnyire erősen felhős, borult idő várható. A délelőtti órákban a Mecsekben, a Bakonyban és a Kőszegi-hegységben inkább havazás valószínű, míg a Dunántúl más részein főként havas eső, eső hullhat. Délen és délkeleten esőre számíthatunk. Az északkeleti légmozgás mérsékelt lesz, többfelé élénk. A legm

A GTI – ez a három betű közel 50 éve jellemzi a Volkswagent, és világszerte izgalmat kelt és kultikus státuszt teremt. Több mint 2,5 millió GTI modellt gyártottak világszerte az első Golf GTI 1976-os megjelenése óta – és ez a sikertörténet most a jubileumi modellel folytatódik, mint további kiemelkedő pont. Az új Golf GTI EDITION 50 a valaha volt l