2025. december 23. kedd

dec. 23
18:39
Elítéltek két iszlám radikálist, akik a brit történelem leghalálosabb terrortámadását tervezték (Mandiner)
Egy manchesteri ügyben két férfit terrorcselekmények előkészítéséért, egy harmadikat pedig a hatóságok értesítésének elmulasztásáért mondott ki bűnösnek a bíróság.
dec. 23
18:39
Most már gyakorlatilag hivatalos, kit indít a Fidesz Magyar Péter választási körzetében (Telex)
Steiner Attila már Budapest 3. választókerületének országgyűlési jelöltjeként kíván kellemes ünnepeket egy szórólapon.
dec. 23
18:39
Karácsony Dániában: ünnepi fogások a skandináv konyhából (WMN)
Több szokatlan és érdekes karácsonyi fogás létezik Európán belül is. A dánok ünnepi menüje különösen változatos, az egyes ételekhez pedig gyakran sajátos szokások és hagyományok kapcsolódnak. Ezek miatt kerülnek méltó módon az ünnepi asztalra, vagy válnak akár egy hétköznapi vacsora emlékezetes főszereplőivé.
dec. 23
18:39
Karácsony Dániában: ünnepi fogások a skandináv konyhából (Hamu és Gyémánt)
Több szokatlan és érdekes karácsonyi fogás létezik Európán belül is. A dánok ünnepi menüje különösen változatos, az egyes ételekhez pedig gyakran sajátos szokások és hagyományok kapcsolódnak. Ezek miatt kerülnek méltó módon az ünnepi asztalra, vagy válnak akár egy hétköznapi vacsora emlékezetes főszereplőivé.
dec. 23
18:39
Karácsony Dániában: ünnepi fogások a skandináv konyhából (Bank360 blog)
Több szokatlan és érdekes karácsonyi fogás létezik Európán belül is. A dánok ünnepi menüje különösen változatos, az egyes ételekhez pedig gyakran sajátos szokások és hagyományok kapcsolódnak. Ezek miatt kerülnek méltó módon az ünnepi asztalra, vagy válnak akár egy hétköznapi vacsora emlékezetes főszereplőivé.
dec. 23
18:41
Gulyás hosszan bírálta a Tisza Világ appot letöltő bírókat, és elmondta, miért osztogatták a Bors kiadványát a szegedi gyűlésen (444.hu)
Gulyás arról beszélt, ki kellene vizsgálni, hogy tényleg letöltötték-e bírók a Tisza Világ appot, hiszen emiatt a bírói függetlenség és a pártatlanság sérülhetett.
dec. 23
18:41
Földbe áll az USA zöldpiaca? (Mandiner)
Az USA már törvényi szinten támogatja a fosszilis és nukleáris erőműveket a növekvő MI-áramigény miatt. Európa zöldipara piacot és finanszírozást veszít, ezáltal hazánk sérülékenyebb lehet.
dec. 23
18:41
Ilyen élmény lehet a máltai karnevál: kosztümös parádé, látványos felvonulás, táncos show, fény- és hangeffektek várnak (WMN)
Ráadásul itt két szigeten, Máltán és Gozon is több helyszínen és több napon át tart a fergeteges felvonulás. No meg az evés-ivás, és persze a táncos buli. Fotókon az előző évek legjobb pillanatai.
dec. 23
18:41
Ilyen élmény lehet a máltai karnevál: kosztümös parádé, látványos felvonulás, táncos show, fény- és hangeffektek várnak (Hamu és Gyémánt)
Ráadásul itt két szigeten, Máltán és Gozon is több helyszínen és több napon át tart a fergeteges felvonulás. No meg az evés-ivás, és persze a táncos buli. Fotókon az előző évek legjobb pillanatai.
dec. 23
18:41
Ilyen élmény lehet a máltai karnevál: kosztümös parádé, látványos felvonulás, táncos show, fény- és hangeffektek várnak (Bank360 blog)
Ráadásul itt két szigeten, Máltán és Gozon is több helyszínen és több napon át tart a fergeteges felvonulás. No meg az evés-ivás, és persze a táncos buli. Fotókon az előző évek legjobb pillanatai.
dec. 23
18:43
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből (WMN)
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből Mészáros
dec. 23
18:43
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből (Hamu és Gyémánt)
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből Mészáros
dec. 23
18:43
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből (Bank360 blog)
A kijevi vezérkar elismerte az ukrán csapatok kivonását Sziverszkből Mészáros
dec. 23
18:45
Így lesznek nyitva az ünnepek alatt a lottózók, változnak a fogadások időpontjai is (Blikk)
Az ünnepi időszakban másként tartanak nyitva a lottózók, egyes esetekben pedig változnak a játékba küldési határidők, valamint a számsorsjátékok sorsolásának és adásba kerülésének időpontjai.Az ötös lottó sorsolása – a szilveszteri Szuperlottó miatt – december 27-ről 2026. január 1. 00 óra 20 percre kerül át.
dec. 23
18:45
Jogosulatlan betétgyűjtés miatt szabott ki bírságot a jegybank egy magánszemélyre (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 42 millió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki jegybanki engedély nélkül, értékpapírokba, kriptovalutába, forex ügyletekbe való befektetéseket ígért magas hozammal és tőkegaranciával a befektetőknek. A történtek miatt a felügyelet már az eljárás folyamán feljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál – k
dec. 23
18:45
Dua Lipa bikinije szinte semmit nem takar: fülledt fotókon mutatta meg hibátlan alakját (Femcafe)
Dua Lipa ismét felrobbantotta az internetet: az énekesnő dögös bikiniben fotózta magát egy napfényes vakáción, a képek pedig pillanatok alatt bejárták a közösségi médiát.
dec. 23
18:45
Kijev elismerte az ukrán csapatok visszavonulását (Demokrata)
A hadvezetés elismerte: az orosz csapatok előre tudtak törni jelentős számbeli fölényüknek köszönhetően.
dec. 23
18:45
Hogy lehetséges ez? Nemsokára olcsóbb lehet a gáz, mint az ukrajnai háború kirobbanása előtt – így fog hatni Magyarországra (Helló Magyar)
A legfrissebb adatok szerint az európai gázárak visszatértek a 2010-es évek inflációval korrigált szintjére:
dec. 23
18:45
Okos eszközök és mikrochip: így maradnak biztonságban kedvenceink az ünnepek alatt (WMN)
Az ünnepi időszak nemcsak számunkra különleges, de négylábú kedvenceinknek is rengeteg izgalmat és egyben stresszt hozhat. A karácsonyi készülődés, a vendégjárás, az utazások, majd a szilveszteri zajok mind megterhelhetik őket. Bár a főváros idén szigorította a tűzijátékok használatát, a tudatos gazdi-felkészülés továbbra is elengedhetetlen. A Yett
dec. 23
18:45
Okos eszközök és mikrochip: így maradnak biztonságban kedvenceink az ünnepek alatt (Hamu és Gyémánt)
Az ünnepi időszak nemcsak számunkra különleges, de négylábú kedvenceinknek is rengeteg izgalmat és egyben stresszt hozhat. A karácsonyi készülődés, a vendégjárás, az utazások, majd a szilveszteri zajok mind megterhelhetik őket. Bár a főváros idén szigorította a tűzijátékok használatát, a tudatos gazdi-felkészülés továbbra is elengedhetetlen. A Yett
dec. 23
18:45
Okos eszközök és mikrochip: így maradnak biztonságban kedvenceink az ünnepek alatt (Bank360 blog)
Az ünnepi időszak nemcsak számunkra különleges, de négylábú kedvenceinknek is rengeteg izgalmat és egyben stresszt hozhat. A karácsonyi készülődés, a vendégjárás, az utazások, majd a szilveszteri zajok mind megterhelhetik őket. Bár a főváros idén szigorította a tűzijátékok használatát, a tudatos gazdi-felkészülés továbbra is elengedhetetlen. A Yett
dec. 23
18:45
Karácsonyi jó tanács: így állíts fel határokat a családodban, 6 lépésben (Bien)
A karácsonyi időszak csodálatos lehet, de gyakran feszültségekkel teli, különösen, ha határokat kell meghúzni a családban. Az alábbi 6 lépés segít abban, hogy magabiztosan és szeretetteljesen érvényesítsd a saját határaidat.
dec. 23
18:45
Brutális bírságot kap, aki lejárt műszakival vezet: mutatjuk az összegeket (Hóvége)
A lejárt műszaki komoly bírságot hozhat maga után, érdemes előre tájékozódni és időben foglalni időpontot.
dec. 23
18:45
Nem sokon múlt, hogy nem sírta el magát Veréb Tamás a produkció közben (Médiapiac)
Veréb Tamás a Csináljuk a fesztivált! ötödik évadában a Korál egyik legnagyobb slágerével lépett fel. Az énekes a showműsor kibeszélő podcast adásában, a Kulisszában elárulta, hogy nemrég elhunyt nagymamája kedvenc dala volt a Hazafelé, és komoly esély volt rá, hogy elsírja magát a produkció közben.
dec. 23
18:45
Nulla forint bevétellel lett milliárdos cégtulajdonos Kovács Zoltán felesége (Kontroll.hu)
Papíron nehezen magyarázható gazdasági csodának, a valóságban inkább tipikus magyar abszurdnak tűnik az az ügylet, amelyet a HVG tárt fel. A történet főszereplője Szikora Linda – aki nem mellesleg Kovács Zoltán államtitkár felesége –, illetve az ő cége, a Násfa-Hunyor Kft.
dec. 23
18:47
Műszaki hiba lassítja a Szeged–Gyula irányban haladó esti buszjáratot (WMN)
Műszaki probléma miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz – közölte a MÁV-csoport. Az érintett járat mintegy 25 perces késéssel halad a dél-alföldi útvonalon. A MÁV-csoport tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz. A járat 17:35-kor indult Szegedr
dec. 23
18:47
Műszaki hiba lassítja a Szeged–Gyula irányban haladó esti buszjáratot (Hamu és Gyémánt)
Műszaki probléma miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz – közölte a MÁV-csoport. Az érintett járat mintegy 25 perces késéssel halad a dél-alföldi útvonalon. A MÁV-csoport tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz. A járat 17:35-kor indult Szegedr
dec. 23
18:47
Műszaki hiba lassítja a Szeged–Gyula irányban haladó esti buszjáratot (Bank360 blog)
Műszaki probléma miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz – közölte a MÁV-csoport. Az érintett járat mintegy 25 perces késéssel halad a dél-alföldi útvonalon. A MÁV-csoport tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt késéssel közlekedik a Szegedről Gyulára tartó 5022-es számú autóbusz. A járat 17:35-kor indult Szegedr
dec. 23
18:49
Brutális erejű elektromos járműtöltők települtek a vármegyében (WMN)
A vármegye legerősebb állomása nyílt meg a szomszédunkban. Szupergyors új elektromos járműtöltő várja az autósokat.
dec. 23
18:49
Brutális erejű elektromos járműtöltők települtek a vármegyében (Hamu és Gyémánt)
A vármegye legerősebb állomása nyílt meg a szomszédunkban. Szupergyors új elektromos járműtöltő várja az autósokat.
dec. 23
18:49
Brutális erejű elektromos járműtöltők települtek a vármegyében (Bank360 blog)
A vármegye legerősebb állomása nyílt meg a szomszédunkban. Szupergyors új elektromos járműtöltő várja az autósokat.
dec. 23
18:51
Új híreket közölt Oszter Sándor özvegyéről a lányuk, Alexandra – így van most Failoni Donatella (Blikk)
Oszter Alexandra szívmelengető fotón üzente meg, hogy édesanyja egy kicsit jobban érzi magát. A színésznő megköszönte a sok imát és segítséget.
dec. 23
18:51
A devizahitel ötszörösét fizették vissza Szabóék, mégis mindenüket elárverezték – Az édesapa belehalt a hercehurcába (Blikk)
Amíg a bíróság a pénzeket számolgatja, a Szabó család feje fölül lassan elviszik a házukat. A család évek óta küzd a bankkal és végrehajtóval egy olyan hitel miatt, amit már 10 éve visszafizettek. Az édesapa belehalt a bizonytalanságba, és bár a Kúria igazat adott nekik, a végrehajtás mégsem állt le, sőt, már a házukat is elárverezték.
dec. 23
18:51
Orbán Viktor: Százezren kerestük a szegedi gyűlés után, végül csak meglett (Igényesférfi.hu)
Szívmelengető videóval jelentkezett Orbán Viktor.
dec. 23
18:51
Aláírták a Dél-bácskai Magyar Ösztöndíjprogram szerződéseit Újvidéken (Glamour)
Kedden az újvidéki Európa Kollégiumban ünnepélyes keretek között írták alá a Dél-bácskai Magyar Ösztöndíjprogram idei szerződéseit. Az eseményen a program megvalósításában részt vevő intézmények és a város vezetésének képviselői is jelen voltak, hangsúlyozva a magyar nyelvű középiskolai oktatás megőrzésének és megerősítésének jelentőségét.
dec. 23
18:51
Orbán Viktor: Százezren kerestük a szegedi gyűlés után, végül csak meglett (SzMo)
Szívmelengető videóval jelentkezett Orbán Viktor.
dec. 23
18:51
Európa cserbenhagyja Ukrajnát? (Magyar Hírlap)
Véget érhet a háború, de nem az ő javukra.
dec. 23
18:51
Orbán Viktor: Százezren kerestük a szegedi gyűlés után, végül csak meglett (naphire.hu)
Szívmelengető videóval jelentkezett Orbán Viktor.
dec. 23
18:51
Hiába a 140 millió dolláros visszavásárlás, az Aster token ára tovább gyengélkedik (KriptoMagazin)
Az elhúzódó gyenge piaci környezetben az Aster DEX aktívan igyekszik mérsékelni az ASTER token árfolyamára nehezedő nyomást. A platform az elmúlt hónapokban következetesen deflációs intézkedéseket vezetett be, elsősorban nagyszabású token-visszavásárlások formájában – eddig azonban ezek hatása nem tükröződik az árfolyamban. Több mint 140 millió dol
dec. 23
18:51
Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után (WMN)
Az ukrán vezetők erős biztonsági garanciákat szeretnének kapni a szövetségesektől.
dec. 23
18:51
Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után (Hamu és Gyémánt)
Az ukrán vezetők erős biztonsági garanciákat szeretnének kapni a szövetségesektől.
dec. 23
18:51
Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után (Bank360 blog)
Az ukrán vezetők erős biztonsági garanciákat szeretnének kapni a szövetségesektől.
dec. 23
18:53
A devizahitel ötszörösét fizették vissza Szabóék, mégis mindenüket elárverezték – az édesapa belehalt a hercehurcába (Igényesférfi.hu)
Amíg a bíróság a pénzeket számolgatja, a Szabó család feje fölül lassan elviszik a házukat. A család évek óta küzd a bankkal és végrehajtóval egy olyan hitel miatt, amit már 10 éve visszafizettek, az édesapa belehalt a bizonytalanságba, és bár a Kúria igazat adott nekik, a végrehajtás mégsem állt le, sőt már a házukat is elárverezték.
dec. 23
18:53
Kijev elismerte az ukrán csapatok visszavonulását (Glamour)
A hadvezetés elismerte: az orosz csapatok előre tudtak törni jelentős számbeli fölényüknek köszönhetően.
dec. 23
18:53
A devizahitel ötszörösét fizették vissza Szabóék, mégis mindenüket elárverezték – az édesapa belehalt a hercehurcába (SzMo)
Amíg a bíróság a pénzeket számolgatja, a Szabó család feje fölül lassan elviszik a házukat. A család évek óta küzd a bankkal és végrehajtóval egy olyan hitel miatt, amit már 10 éve visszafizettek, az édesapa belehalt a bizonytalanságba, és bár a Kúria igazat adott nekik, a végrehajtás mégsem állt le, sőt már a házukat is elárverezték.
dec. 23
18:53
A devizahitel ötszörösét fizették vissza Szabóék, mégis mindenüket elárverezték – az édesapa belehalt a hercehurcába (naphire.hu)
Amíg a bíróság a pénzeket számolgatja, a Szabó család feje fölül lassan elviszik a házukat. A család évek óta küzd a bankkal és végrehajtóval egy olyan hitel miatt, amit már 10 éve visszafizettek, az édesapa belehalt a bizonytalanságba, és bár a Kúria igazat adott nekik, a végrehajtás mégsem állt le, sőt már a házukat is elárverezték.
dec. 23
18:55
Még nem készült fel a kormány a karácsonyra (Igényesférfi.hu)
Van, akinek még semmije sincs meg hozzá, van, akinek úgy tűnik, nem is feladata részt venni a felkészülésben.
dec. 23
18:55
Lejlát egy hónapja keresik (Glamour)
A Tamási Rendőrkapitányságon körözési eljárást folytatnak Lakatos Leila eltűnése kapcsán. A 15 éves lány, aki hőgyészi gyermekotthon lakója 2025. november 24-én távozott lakhelyéről, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. Lakatos Leila 158 centiméter magas, normál testalkatú, sötétbarna hosszú hajú, barna szemű. Eltűnésekor
dec. 23
18:55
Még nem készült fel a kormány a karácsonyra (SzMo)
Van, akinek még semmije sincs meg hozzá, van, akinek úgy tűnik, nem is feladata részt venni a felkészülésben.
dec. 23
18:55
Még nem készült fel a kormány a karácsonyra (naphire.hu)
Van, akinek még semmije sincs meg hozzá, van, akinek úgy tűnik, nem is feladata részt venni a felkészülésben.

Keresés