A népszerű műsorvezető egyhangú pontozással diadalmaskodott a szerb Nebojsa Glisic ellen. A négy menetes csata végén mindhárom pontozó őt látta jobbnak.
Az édességet, az édes ízeket minden gyerek szereti. Egészségük védelme azonban a szülők feladata, az ő felelősségük, hogy miből, mennyit fogyasztanak a kis lurkók. Mutatjuk a legjobb tippeket és trükköket, amelyekkel kiiktathatod a cukrot!
A mai Szabadság tér területén egykor a pesti Újépület állt, amelynek felépítését II. József rendelte el. A terveket a bécsi Isidore Canevale készítette, az óriási belső udvart körülölelő, négyszögletes épületegyüttes kivitelezése pedig 1786-ban indult meg Hild János vezetésével. Itt szerezte első szakmai tapasztalatait fia, Hild József is, aki késő
Az EFSA friss jelentése szerint a 2025 őszén kimutatott HPAI-fertőzések száma négyszerese a tavalyinak. A hatóságok fokozott biológiai biztonságot és célzott felügyeletet sürgetnek a baromfitartásban.
Tucatnyi sorozatban és kasszasiker filmekben próbálták megfejteni a titkát, de amit most Guy Ritchie és az Amazon Prime szabadít a világra, az minden eddigi emléket elsöpör.
Hat éve vesztette el édesanyját az ATV Heti Napló műsorvezetője, Sváby András most, a karácsony közeledtével végre erőt vett magán, hogy megvalósítsa édesanyja örökségét.
Míg a hideg időjárásra sokan nem szívesen gondolnak, valójában a hideg levegőnek számos kedvező hatása van a szervezetre, különösen az idegrendszer működésére.
Ismét az oltásregisztrációra bevezetett címlistát használták a miniszterelnök sajtósai a kormánypropaganda terjesztésére. Aki a Covid-járvány idején megadta az elérhetőségét, most egy karácsonyi üdvözletet kapott Orbán Viktortól.
Ez a napi tudáspróba kvíz nyolc kérdéssel méri fel, mennyire számít átlag felettinek a tudásod. Olyan témák kerülnek elő, mint a Badacsony földrajzi hovatartozása, a Freskó szerzője, a maják írásrendszere vagy Brazília hivatalos nyelve. Kiderül az is, hány részből áll egy tehén gyomra, ki fordította magyarra a Micimackót, honnan ered a Munkácsy csa
Újra van tarajos királya Zala vármegyének, Kerkabarabáson megválasztották a legszebb kakast. A délceg baromfit Marcinak hívják és Zalaszentivánról származik.
Egyre izgalmasabbnak ígérkezik az időjárás karácsonykor. A legfrissebb előrejelzések szerint szenteste napján, szerdán csapadékos, kissé szeles idő várható, ám annak területi eloszlása és halmazállapota egyelőre több bizonytalanságot is rejt.
A karácsonyi időszak egyik legjobb része a filmezés. Az örök klasszikusok meg a Reszkessetek, betörők! mellett mi most inkább néhány gasztrofilmet ajánlunk. Ha esetleg nem jönne meg az étvágyatok enélkül a töltött káposztához és a bejglihez, akkor csak nézzétek meg valamelyik alkotást, és garantáltan összefolyik a nyál a szátokban!
Az Európai Unió héjái mindenképpen háborúzni akarnak, bármi áron. Példálóznak a déd- és nagyszüleinkkel, szüleinkkel, hogy szoktassuk magunkat a háború légköréhez, amit átéltek elődeink, mert közeleg a végső összecsapás az oroszokkal. Mit beszélnek ezek? Stefka István publicisztikája.
Történelmi jelentőségű hadműveletet hajtott végre az ukrán biztonsági szolgálat: először vették célba az orosz „árnyékflotta” egyik tartályhajóját a Földközi-tenger semleges vizein. A hajó súlyosan megrongálódott, az útját nem tudta folytatni.
A hidegebb hónapok beköszöntével rengeteg jeges élmény válik elérhetővé. Míg Magyarországon inkább a jégpályákat keressük, addig tőlünk nem is olyan messze egészen elképesztő, jégből készült szobrokat vagy épületeket tekinthetünk meg. Cikkünkben ezek közül ajánlunk párat!
Egy Fox Business-műsorvezető szerint a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok érdekében akár a helyi karácsonyfa-farmok is feláldozhatók – az ünnepi megoldás pedig egyszerű: „vegyél egy műfenyőt”.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Egy Facebook-videóban fejtette ki álláspontját a fuvarozók érdekvédelmi képviselője, Orosz Tibor. Sérelmezte, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint az őket eredetileg képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) péntek délután azt közölte, hogy megállapodásra jutottak, pedig ez nem igaz.
Bár sokak vágya a fehér karácsony, idén ennek esélye országos szinten alacsony. A havazásra leginkább a nyugati és délnyugati országrészben van némi esély, míg az ország nagy részén csak minimális valószínűséggel fordulhat elő hóesés az ünnepek alatt.
A megfelelő hidratálásról legtöbbször a víz jut eszünkbe, pedig léteznek olyan teák is, amelyek hatékonyan támogatják a folyadékpótlást. A dietetikusok szerint van egy gyógynövény, amely ebben kiemelkedően teljesít.
Megvannak az Ötöslottó nyerőszámai és nyereményei. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 51. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki. Nyerőszámok: Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 3 014 430 forint; 3 találatos szelvény 2273 darab, nye
Új korszak kezdődhet a magyar űripar történetében. A 4iG Csoport végleges befektetési megállapodása az amerikai kereskedelmi űripar egyik vezető vállalatával, az Axiom Space-szel, amelynek keretében összesen 100 millió dollárral száll be a globális űrinfrastruktúra fejlesztés élvonalába. Történelmi űripari befektetés, a 4iG belép az űrszektor élvon
Újabb történelmi rekord született a globális vagyonlistán. Elon Musk vagyona 749 milliárd dollárra ugrott, miután a delaware-i legfelsőbb bíróság visszaállította a korábban megsemmisített, óriási értékű Tesla-részvényopciós csomagját. Soha nem látott szintre emelkedett Elon Musk vagyona, miután a delaware-i legfelsőbb bíróság visszaállította a korá
A Square Roots amerikai vállalat moduláris beltéri farmrendszere 2026-ban érkezik Japánba, ami új megoldást kínálhat a klímaváltozás okozta mezőgazdasági kihívásokra - írta meg a Vertical Farm Daily.
Ingyenesen bővül az LG okostévék műsorkínálata. A Telekom előfizetői a tévé menüjéből érhetik el a Selekt streaming alkalmazást, amely több mint 1 800 órányi reklámmentes filmet, sorozatot és sporttartalmat kínál a frissülő válogatásban, külön díj fizetése nélkül. Mutatjuk a részleteket. LG tévéje van? Most 1 800 órányi ingyenes, reklámmentes tarta