2025. december 19. péntek

dec. 19
21:15
Így ünnepelnek a Cápák karácsonykor: Csillag Péter, Tóth Ildikó és Bojinka Miklós másképp készül az ünnepekre (rtl.hu)
Lassulás vagy hajtás, ajándékok vagy együttlét? A Cápák között befektetői egészen másképp élik meg a karácsonyt. Csillag Péter számára kötelező ünnep, Tóth Ildikó már hetekkel korábban ünnepi lázban ég, Bojinka Miklós pedig a túlzásmentes karácsony híve, akár itthon, akár a napsütötte Costa del Solon.
dec. 19
21:15
A Szőlő utcai javítóintézet új igazgatója: Semmilyen fegyelmi vétséget nem követtem el (Telex)
Nick János megkeresésünkre megerősítette, hogy korábban dolgozott határőrként, majd rendőrként.
dec. 19
21:15
Megállapodott a kormány a fuvarozókkal az útdíjemelésről, két lépcsőben jön a drágulás (Telex)
Január 1-jétől 4,3 százalékkal növekednek az útdíjak, majd március 1-jétől újabb emelés jön.
dec. 19
21:15
1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is (vasárnap.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi
dec. 19
21:18
Orbán Viktor kijelentette: Magyarország nem ad hadikölcsönt senkinek (Metropol)
Ezzel egy hatalmas kiadástól menekültek meg a családok.
dec. 19
21:21
Orbán Viktor: Az Európai Néppárt a "vezető háborús párt" (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök hangsúlyozta: újra kell szervezni az Európai Uniót.
dec. 19
21:21
Ismeretlen kártevő a szőlővesszőn? (Magyar Mezőgazdaság)
Lombhullás után jól láthatóvá válnak a szőlő vesszőin az addig a levelek takarásában megbúvó kártevők. Mi lehet ez a furcsa, fehér, nyálkás, habszerű nyúlós akármi, amit találtam metszés közben a vesszőn?
dec. 19
21:24
Ez a gyógynövény elképesztően hatékony stressz, fáradtság és alvászavarok ellen (Mindmegette)
Az ayurvédikus gyógyászat egyik csodafegyvere ez a gyógynövény. Az ashwagandha bevethető stressz, fáradtság vagy alvászavarok esetén is. Mutatjuk, miért lett népszerű.
dec. 19
21:24
Donald Trump le akar számolni Venezuela elnökével (Infostart)
Az amerikai elnök teljes olajblokádot hirdetett Venezuela ellen, hadihajókkal zárná el az ország fő bevételi forrását. Szakértők szerint a gazdasági nyomás egyedül nem biztos, hogy elég lesz a rendszer megdöntéséhez.
dec. 19
21:24
Új világ jön Trump húzása miatt? - Megállapodást kötött a gyógyszergyártó óriásokkal (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök pénteken megállapodást kötött kilenc nagy gyógyszergyártóval arról, hogy a cégek jelentősen csökkentik egyes készítményeik árát a Medicaid-programban és a készpénzzel fizető betegek számára. Trump régóta sürgeti, hogy az amerikai gyógyszerárak közelítsenek a többi fejlett országban megszokott szinthez.
dec. 19
21:33
Orbán Viktor: Magyarország nem ad hadikölcsönt senkinek (BorsOnline)
400 milliárd forint kiadástól lettek megmentve a magyar családok.
dec. 19
21:33
Vége az ingyen kívánságoknak Rómában (Magyar Nemzet)
Fizetőssé válik az egyik leghíresebb látványosság és még egy sor múzeum is.
dec. 19
21:33
NAT alatti kommentekből viszont világosan látszik, hogy egyeseknek aszerint van bajuk a jogkorlátozással, hogy ki csinálja (Mandiner)
Tudálékos hozzászóloknak: a magyar jog bőségesen, túl bőségesen is ad lehetőséget rágalmakkal szembeni föllépésre.
dec. 19
21:33
Az idei vb-n Gemma Hayter az első nő, aki szettet nyert - tette ezt a világranglista 11-dikje ellen! (rtl.hu)
Gemma Hayter kiválóan helytállt Josh Rock ellen, sőt még egy szettet is nyert, ezzel ő lett az idei VB-n az első hölgy, akinek ez sikerült. Mutatjuk videón!
dec. 19
21:36
A 4iG befektet az amerikai Axiom Space cégbe (Infostart)
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. végleges befektetési megállapodást kötött az amerikai kereskedelmi űripar egyik vezető, magántulajdonban lévő vállalatával, az Axiom Space Inc. céggel - jelentette be a 4iG Nyrt. többségi tulajdonban lévő leányvállalata tranzakciót.
dec. 19
21:39
Valter Attila: Már nagyon szeretnék a Tour de France-on indulni (m4sport.hu)
A kiváló kerékpáros beszélt a csapatváltás szépségéről, arról, milyen profin fogadták, illetve azt is elárulta, jövőre minden tekintetben sokkal jobb évet szeretne az ideinél.
dec. 19
21:39
Manfred Weber kimutatta a foga fehérjét: bármi áron elvenné a befagyasztott orosz vagyont (Mandiner)
Az Európai Néppárt elnöke szerint csak idő kérdése, hogy az Európai Unió felhasználja a pénzeszközöket Ukrajna támogatására.
dec. 19
21:39
Változik a vasúti közlekedés az ünnepi időszakban (Magyar Nemzet)
A MÁV-csoport idén is megerősített járatokkal készült.
dec. 19
21:39
Kálloy Molnár Pétertől búcsúztak a Fiumei úti Sírkertben (rtl.hu)
Családtagok, barátok, pályatársak és tisztelők kísérték utolsó útjára Kálloy Molnár Pétert a Fiumei úti Sírkertben. A december elején 55 évesen elhunyt színész-rendező-író-zenész életére és munkásságára felesége, valamint kollégái, köztük Rudolf Péter, Hajdu Steve és Gáspár András személyes szavakkal emlékeztek.
dec. 19
21:42
Veszekedtek, majd leszúrta az édesanyát egy férfi - életfogytiglanit is kaphat (BorsOnline)
Szerelmi háromszög állhat a háttérben
dec. 19
21:42
Egy nap alatt mindkét volt férjét megölte a nő – a rendőrség szerint (Metropol)
Letartóztatták a nőt. A vád szerint megölte az exeit.
dec. 19
21:45
Brutálisan zaklatta saját feleségét a lelkész, a nő inkább véget vetett az életének (Ripost)
A lelkész ellen eljárás indult.
dec. 19
21:45
Itt tart a brüsszeli sajtószabadság: Bohár Dánielt feljelentették, mert interjút készített Orbán Viktorral (Mandiner)
A riporter szerint már az elképesztő, hogy a balos szervezet szerint jelenleg nincsen ennél fontosabb dolga az Európai Tanács elnökének.
dec. 19
21:48
Európában már nem körözik a volt lengyel igazságügyminiszter-helyettest (Infostart)
A varsói kerületi bíróság törölte az európai elfogatási parancsot Marcin Romanowski ellen, aki - miután tavaly meggyanúsították több bűncselekménnyel, köztük szervezett bűnözői csoportban való részvétellel - egy évvel ezelőtt Magyarországra menekült, és itt menedékjogot kapott - jelentette be a politikus ügyvédje.
dec. 19
21:48
Elképesztő, mire jó a túlérett banán és a banánhéj! Ki ne dobd! (Agroinform)
Elképesztő, mire jó a banánhéj és a túlérett banán! Ha ezt megtudod, soha többet nem fogod kidobni egyiket sem. Te és a növényeid is imádni fogják ezt a két csodafegyvert!
dec. 19
21:51
Amit a kormányfő Brüsszelben produkált, azt kevesen tudták volna utána csinálni (Mandiner)
Röhögjön a Népszava inkább azokon a kormányfőkön, akik lehazudják a csillagokat is az égről a saját lakosságuk előtt. Horváth K. József írása.
dec. 19
21:51
Újabb kínos korrupciós ügy rázza meg a francia politikai elitet (Magyar Nemzet)
A hatóságok házkutatást tartottak Rachida Dati kulturális miniszter otthonában és hivatalaiban.
dec. 19
21:53
Magyar cég fektet be a Kapu Tibort a világűrbe eljuttató amerikai vállalatba (Magyar Nemzet)
A megállapodás történelmi lépést jelent a Magyarország és Egyesült Államok közötti űrkutatási és űripari együttműködésben.
dec. 19
21:57
Innen tudhatod, hogy érdemes-e felmelegíteni egy kihűlt barátságot vagy sem (Glamour)
Közel a harminchoz sokan érezzük, hogy valami megváltozott a baráti életünkben. Az egyetemi évek könnyedsége, a spontán kávézások, a hirtelen szervezett hétvégi programok és a hosszú, átbeszélgetett éjszakák lassan eltűnnek a mindennapokból. Helyettük időpont-egyeztetések, gyerekek alvásidejéhez igazított találkozók, munkahelyi túlórák és a külföld
dec. 19
21:57
Cristiano Ronaldo tízszer annyit keres, mint a leggazdagabb női sportoló (Mandiner)
A legjobban kereső hölgysportolók között továbbra is a teniszezők dominálnak.
dec. 19
21:57
Putyin: Nem érezzük magunkat felelősöknek a halottakért, mert nem mi kezdtük ezt a háborút (Telex)
Nyílt hazugsággal, csúsztatással teli, magabiztosságot sugárzó nyilatkozatok jellemezték az orosz elnök négy és fél órán át tartó sajtótájékoztatóját. A háborús felelősséget is hárította, ami egybeesett azzal, hogy Brüsszelben a Kremlnek kedvező módon Orbán Viktor is valami hasonlót tett.
dec. 19
22:00
Megvan a megállapodás az útdíjak ügyében (Infostart)
Megnyugtató megállapodás született az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között - közölte a tárca.
dec. 19
22:09
Egy gól is elég volt - diósgyőri győzelemmel zárta az évet a Ferencváros (m4sport.hu)
A címvédő Ferencváros 1-0-ra nyert a csak kapufáig jutó Diósgyőr otthonában a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
dec. 19
22:09
"Mindent megteszünk, hogy ő legyen az USA 48. elnöke" – kiderült, kit támogat a Charlie Kirk által alapított szervezet a következő elnökválasztáson (Mandiner)
Donald Trump már augusztusban elismerte: jelenleg ő a legesélyesebb jelölt.
dec. 19
22:09
Fradi-győzelem a Dvtk ellen, akár őszi első is lehet a bajnokcsapat (Magyar Nemzet)
Nem volt jó mérkőzés, de a Ferencváros most elégedett lehet, mert három ponttal gazdagodott.
dec. 19
22:12
Drog és szexuális erőszak: perlik a randialkalmazásokat (Metropol)
Kemény ítélet után újabb perek várhatók.
dec. 19
22:14
Most jött: tömegkarambol történt az M7-esen, hatalmas a torlódás (Metropol)
Óriási a káosz a főváros felé vezető oldalon.
dec. 19
22:15
Rémisztő baleset: lángokba borult a szauna, csapdába esett egy házaspár (Ripost)
Tűz gyulladt ki a szaunában.
dec. 19
22:15
Negyed évszázadnyi szenvedély – 25 éves a Biondo Bike (KKV Magazin)
A Biondo Bike neve mára nemcsak egy üzletet jelent. Egy közösséget, egy szemléletet, egy történetet, amelyben a kitartás, az alázat és a fejlődés iránti vágy újra és újra utat talált magának. Amikor 25 évvel ezelőtt a márka megszületett, sokan nem gondolták volna, hogy egyszer a magyar kerékpáros kultúra egyik legstabilabb pillérévé válik.
dec. 19
22:15
Gyertyát "gyújtott" a Dvtk a Fradi győzelméhez – most már a Győrön a sor (Mandiner)
Hiába a jelentős vendégfölény, egyetlen találat döntött Miskolcon.
dec. 19
22:15
Dr. Simicskó István: a családok és a keresztény kultúra védelme nem politikai divat, hanem kötelesség (vasárnap.hu)
A 14. havi nyugdíj bevezetésétől a családtámogatások bővítésén és a kereskedelem "humanizálásán" át a migrációs paktum és az orosz-ukrán háború lezárásának kérdéséig számos, a mindennapokat és Magyarország jövőjét érintő témáról beszélt a Gondolának adott interjúban Dr. Simicskó István, a Kdnp frakcióvezetője. Az interjúban szó esik a nyugdíjasok m
dec. 19
22:18
Gázai övezet: rohamosan javul a helyzet (Infostart)
Nincs már éhínség a Gázai övezetben, mert az ott élőknek a humanitárius és a kereskedelmi élelmiszer-szállítmányokhoz való hozzáférése javult, mégis a helyzet továbbra is rendkívül ingatag - közölte az ENSZ-szervezeteket, kormányokat, segélyszervezeteket és más csoportokat tömörítő koalíció, az Integrált Élelmiszerbiztonsági Skála (IPC).
dec. 19
22:18
Kiszenvedte a kötelező győzelmet a Fradi a Diósgyőr otthonában (Blikk)
Kínkeservesen, de kiharcolta az 1-0-s győzelmet a Ferencváros a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I idei utolsó fordulójának nyitótalálkozóján. A Robbie Keane vezette vendégek ezzel megtartották idegenbeli veretlenségüket, illetve átvették a tabella első helyét, míg a DVTK 18 mérkőzés után mindössze 18 ponttal áll.
dec. 19
22:18
Egygólos meccsel zárta 2025-öt a Fradi, szoríthatnak a Puskás Akadémiának (Metropol)
A DVTK-Fradi meccsen egyetlen gól született.
dec. 19
22:21
Hiába Kijev szülötte, elbontják Mihail Bulgakov szobrát ukránellenes utalásai miatt (SzMo)
A városvezetés döntött, nincs kegyelem A Mester és Margarita írójának sem. Az ukrán fővárosban a háború miatt most már az orosz birodalmi politika szimbólumának tartják.
dec. 19
22:21
6 árulkodó jel, hogy egy férfi csak a szexre hajt az első randin (Life)
Az egyéjszakás kalandok megosztják az embereket, de szinte mindenkinek van véleménye a témáról. Ezekből a jelekből felismerheted, ha valaki már az első randin csak a szexre hajt.
dec. 19
22:21
Épp ellenkezőleg? (Magyar Nemzet)
Krasznahorkai László stockholmi beszédéről.
dec. 19
22:21
Idényvégi formában is a Fradi volt a jobb - Diósgyőri VTK–Ferencváros 0–1 (Pesti Srácok)
Szalai Gábor szemfüles góljával a Ferencváros legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitómeccsén.
dec. 19
22:33
Volt rendőr és határőr lett a Szőlő utcai javítóintézet új igazgatója, aki állítása szerint teljesen tiszta lappal érkezik (SzMo)
Elődei bilincsben távoztak vagy botrányok közepette mondtak le. Most egy volt rendőr, Nick János kapta meg a feladatot, aki azt állítja, az ő múltja makulátlan.
dec. 19
22:33
Pókhálós Magyar Péter brüsszeli postaládája: nem sűrűn nyitogatja az EP "legnagyobb lógósa" (Mandiner)
Levelet hagyott Magyar Péter EP-s postaládájában egy magyar gazda.

Keresés