Ha önnel is elő szokott fordulni, hogy hiába próbál elaludni, a lábai nem hajlandók megnyugodni – fájnak, kényelmetlenek, és egyszerűen nem tudja őket mozdulatlanul tartani, lehet, hogy nyugtalan láb szindrómával küzd. Szerencsére néhány egyszerű módszer segíthet enyhíteni a tüneteket, és hozzájárulhat a nyugodt alváshoz. A nyugtalan láb szindróma
2026. január 1-jével kiváltásra kerül a papír alapú TB kiskönyv és helyette az e-TB kiskönyv kerül bevezetésre - olvaható a Magyar Államkincstár honlapján. Ezzel megszűnik a foglalkoztatók TB kiskönyv vezetésével járó adminisztratív feladata.
"Emberek hajlamosak alábecsülni, mennyi örömöt fog számukra hozni, ha jószívűen viselkednek másokkal, vagy mennyire élveznének egy idegennel való beszélgetést. Lehet, hogy több olyan dologba kéne belevágnunk, amitől eleinte kicsit ódzkodunk?" – tette fel a kérdést Milanovich Domi a Lelki társad hírlevelünk tavalyi számában, amelyből sok minden más
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy közel négy és fél órás televíziós műsorban beszélt Oroszország kül- és belpolitikai helyzetéről. A meglehetősen hosszúra sikerült interjú során többek között az ukrajnai háborúról is szó esett. Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy ő nem akart háborút, de meg kell védenie országát a NATO-tól.
A zárolt orosz vagyon érintetlen maradt, a tagállamok három kivétellel Ukrajna 90 milliárd eurós támogatásában állapodtak meg. Legalábbis a nyilvánosság előtt ezzel a német kancellár is elégedett volt, noha az eredményhirdetésig az ellenkezőjét remélte.
A közvetlen háborús veszélyt szerintem sikerült elhárítani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt Brüsszelben, az európai uniós csúcsértekezlet után tartott sajtótájékoztatóján, azt hangsúlyozva, hogy közvetlen, azonnali és súlyos veszélyt jelentett a 210-230 milliárd eurónyi befagyasztott orosz vagyon elvételének ügye. Az or
2025-ös digitális összefoglalót kaphatnak saját mobilhasználati szokásaikról a Yettel lakossági ügyfelei. A szolgáltató hivatalos appjában elérhető új funkcióval mindenki betekintést nyerhet saját aktivitásaiba, az összefoglaló mellett pedig értékes ajánlatokhoz is juthat az év végi kedvezménylázban. Egyre népszerűbbek azok a szolgáltatások, amelye
A mai munkavállaló nemcsak jelentkezik, hanem naponta választ. Nemcsak aláír, hanem mérlegel, és nem csupán dolgozni akar, érezni is szeretné, hogy számít. Zelei Bogáta írása.
Több ezer dinoszaurusz-lábnyomra bukkant egy fotós az Olaszország északi részén húzódó Stelvio Nemzeti Parkban. A szakértők szerint a nyomok mintegy 210 millió évesek, és feltehetően hosszú nyakú, növényevő dinoszauruszoktól származnak.
A szervezet közel kétszáz iskola és különböző cégek közreműködésével gyűjtötte össze a hatalmas mennyiségű adományt, ami reményeik szerint jelentősen megkönnyíti, szebbé varázsolja a rászorulók karácsonyát.
A francia Nemzetgyűlés és a Szenátus vegyes bizottságában a képviselők és a szenátorok nem tudtak megegyezni pénteken az állami költségvetés tervezetéről, és ezzel kizárták annak lehetőségét, hogy még az év vége előtt megszavazza azt a parlament. A miniszterelnöki hivatal közölte, hogy az Államtanács elé terjeszt egy rendkívüli tervezetet az állam
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti mellé csatlakozik két, igencsak ismerős arc, akik élőben jelentkeznek majd - máshol nem látható tartalmakkal - a Finálé szüneteiben az RTL+ Premiumon és a Csillag Születik hivatalos social felületein. Tudd meg a videóból, kik ők!
Végső nyugalomra helyezték az 55 éves korában, december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Pétert a Fiumei úti sírkertben. A ravatalozó pénteken színültig megtelt gyászolókkal: az énekesként, zenészként, költőként és műfordítóként is ismert színész előtt a családja, barátai, pályatársai és tisztelői is lerótták a tiszteletüket. Mutatjuk, hogy a művészt ho
"Év végi nagy dobásként" reklámozta Orbán Viktor és Lázár János is kettejük közös szegedi fellépését a Digitális Polgári Körök (DPK) roadshow-jának idei záró eseményén. Az építési és közlekedési miniszter a Lázárinfó nevet viselő utcafórumát költözteti be szombaton a szegedi Pick Arénába, hogy ezúttal a főnöke kérdéseire válaszoljon. A rendhagyó fe
A kertészkedés sok eszközt igényel, de kevés olyan hasznos, mint a geotextília. Ez az anyag nemcsak esztétikai, hanem hőszigetelő és gyomirtó tulajdonságairól is híres. Miért olyan népszerű, és milyen előnyöket nyújthat?
Belefáradtál abba, hogy az interneten olyanokat látsz-hallasz, ahol az emberek rombolnak, kritizálnak, lealacsonyítanak másokat? És közben azt érzed: "Nem ez akarok lenni, ez nem visz előre"? Teljesen igazad van, mert a sikeres emberek nem rombolnak, hanem építenek - még online is.
Az amerikai elnök egy hatalmas armadát küldött a térségbe, hogy megfojtsa az olajkereskedelmet. Eközben 50 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a venezuelai elnök fejére.
Ilyen egy klasszikus Octavia, amit születése után 66 évvel villamosítanak, szóval megérdemli, hogy felelevenítsük őstörténetét. A Spartak néven ismert 440-es Škoda utódjaként mutatták be 1959-ben. Ez volt a cseh márka háború utáni nyolcadik modellje, amit független kerékfelfüggesztéssel gyártottak. A kétajtós 445-ösként is ismert Octavia szedán vál
Erdély azon kevés európai térségek egyike, ahol a nagy ragadozók jelenléte ma is meghatározza a hegyi állattartás mindennapjait. A gazdák hagyományos tapasztalataikat korszerű védekezési módszerekkel egészítik ki, hogy megőrizzék állataik biztonságát
A gazdasági növekedés elmaradt az év elején tervezettől, de számos élénkítő programot indított el az idén a kormány, és jelentős adócsökkentésekről is döntött. Az ősszel tarolt az Otthon Start Program, és jön a 14. havi nyugdíj is. Ilyen volt 2025 a magyar gazdaságban.
Online nézhető A gondolkodás művészete című sorozat eddigi 24 rövid epizódja. A legutóbbi 10 rész nemrég lett nyilvános, de az alkotók most minden évadot egyben publikáltak. Szirmai Márton ötperces epizódokból álló, inspiráló sorozata magyar feltalálókat, és startupokat mutat be, rajtuk keresztül pedig azt, hogyan születnek meg kreatív, innovatív ö
Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről köztudomású, hogy nagyon közvetlenek, illetve barátságosak, ám ha a családjukról, valamint az otthonukról van szó, nem ismerik a viccet.
A streaming világában minden héten újabbnál újabb tartalmak érkeznek, de nem mind érdemes a figyelmünkre. Összegyűjtöttünk hat sorozatot és filmet, amelyek valóban szórakoztatóak, izgalmasak vagy lenyűgözőek, a horror és a könnyed vígjáték műfajában egyaránt.
A Borsó meg a héja új epizódjában Szabó Adrienn dietetikus és Keve Márton séf vendégei Steiner Kristóf és párja, Nimi voltak. Igazi vegán kulináris utazásra számítsatok, ázsiai receptekkel! Ínyenceknek kötelező!
Témák: Két elkészült beruházást mutattak be csütörtök délután, Németvároson. Az első eseményen az óvoda épületéről esett szó. Itt egy 10 millió forintos projekt részeként nyílászáró csere történt, de csoportszobákat is felújítottak. A Máriás házban a kocsiszín tetőszerkezetét korszerűsítették, és egy új, hatékony klímaberendezést helyeztek el. Az ü
Országos RedSaturday véradó napot tart az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) december 27-én és 2026. január 3-án, hogy az ünnepi, négynapos hosszú hétvégén se alakuljon ki vérhiány - jelentette be a szervezet.
Majdnem ő lett Pókember, Batman, Frodó, Jake Sully és Christina a Moulin Rouge-ból. Nepo bébiként indult, de a tehetsége és a karrierje már régen felülírták a származását.