Az újságíró egy bizarr hasonlattal jellemezte a politikust, aki szerinte egy felvidéki származású jelöltet szlovákozott le. Posztjában a miniszter logikáját kritizálva még Márait is felemlegette.
Amikor köszönt ránk az új év, mindannyian valami friss, inspiráló energia érkezését várjuk, amitől újult erővel és elszántsággal vágunk bele az előttünk álló napok kihívásaiba. Ebben a tekintetben a horoszkóp is különleges útmutatással szolgálhat számunkra, különösen akkor, amikor lelki megnyugvást keresünk. Idén januárban négy csillagjegyet érint
Magyar Péter közlése szerint a Fővárosi Törvényszék a most hozott végzésével azonnali hatállyal megtiltotta a kormánypropagandának, hogy online vagy nyomtatott formában terjessze a Bors című napilap BORS TISZA-csomag című 2025. évi 1. különszámát és az abban foglalt tartalmat.
Több mint 60 tonna adományt juttatott el csütörtök délutánig rászoruló településekre a MikulásGyár. A szervezetnél jelenleg is jelentős mennyiségű felajánlás vár elszállításra, miközben a gyűjtés az utolsó napokban is folytatódik.
Barack Obama 2025-ben is folytatja a Fehér Házban megkezdett hagyományát, miszerint a közösségi oldalain megosztja kedvenc könyvei, filmjei és zenéi éves listáját.
2025 harmadik negyedévének legnépszerűbb modellje az iPhone 16 lett. Ez a készülék már a harmadik egymást követő negyedévben vezeti a listát. A top 10-ben csak Apple- és Samsung-készülékek találhatóak.
Kereskedésindító csengetési ceremóniával ünnepelte az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde, hogy elkezdődött a tőzsdei kereskedés a hitelintézet nyilvános részvényértékesítési tranzakciója keretében értékesített részvényekkel. Az MBH Bank a tranzakció volumenét tekintve az elmúlt 25 év legnagyobb tőkepiaci részvénytranzakcióját zárta a napokban, ami
A gondolat, miszerint a világunk valójában egy mesterségesen futó program, évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. Nick Bostrom filozófus 2003-ban amellett érvelt: statisztikailag jóval valószínűbb, hogy egy szimuláció részesei vagyunk. Most úgy tűnik, végre egy kézzelfogható kísérlet igazolhatja vagy cáfolhatja a felvetést.
Sokan teljesen nyugodtan fekszenek le aludni úgy, hogy közben a lakásukban több olyan eszköz is áram alatt marad, amely valójában komoly veszélyt jelenthet. A probléma az, hogy ezekre szinte senki nem gondol kockázatként.
Répássy Róbert államtitkár egy új mondattal védekezik. Már csak a közzétételkor érvényes tartalommal tartják fenn a jelentést, ami tagadta a kiskorú áldozatokat.
A Fiumei úti sírkert ravatalozója megtelt a gyászolókkal, akik némán hallgatták Fenyő Miklós dalát. A család kérésére a búcsú nyilvános volt, így mindenki leróhatta kegyeletét.
Az év végén, az ünnepek közeledtével egyre több szervezet hirdeti meg karácsonyi jótékonysági akcióját a rászorulók megsegítésére a téli időszakban. A legtöbb kampány néhány hétre fókuszál, de vannak olyan vállalkozások is, amelyek alapvető filozófiájuk részeként, évek óta kitartóan, folyamatosan támogatják a nélkülözőket. A közétkeztetés területén
A Mars nem mindig volt vörös sivatag. Új kutatások szerint a bolygó légköre egykor sűrűbb volt, és akár kék égbolt is boríthatta. A felfedezés új fényt vet a Mars klímatörténetére és az egykori víz jelenlétére.
A csaknem tizenöt perces anyagban több olyan szereplő is feltűnik, akik a mostani botránysorozatban már letartóztatottként vagy vádlottként kerültek a hírekbe: Juhász Péter Pál akkori igazgató, Kovács-Buna Károly, Hadobás Kinga nevelőnő.
A befagyasztott orosz vagyonok kérdése lekerült az asztalról, de Orbán szerint fel kell készülni rá, hogy baj esetén a magyar devizatartalékokat ki tudják menekíteni.
A miniszterelnök az EU-csúcs után nyilatkozott a döntésről. Szerinte azzal, hogy a hitel visszafizetését az oroszok háború utáni jóvátételéhez kötötték, az EU-s országok pénzügyileg váltak érdekeltté Oroszország legyőzésében.
Nagyobb politikai teljesítmény kell, ahhoz, hogy a nyugatiak ne rántsanak be minket a háborúba, mint amit Horthy vagy Tisza István le tudott adni, mondta többek között Orbán az EU-csúcs után, ahol hitelfelvételről döntöttek Ukrajna támogatására.
Az őszi nehézségeiről beszélt Schäfer András. Az Union Berlin magyar válogatott focistája elmondta, mik fájnak neki a leginkább. Szóba került a jövője is, amelyre határozott választ adott.
Bár az MNB október végi állapotot mutató adatai még csak 205 milliárdnyi, vagyis mintegy 6000 darab szerződésről szólnak, Panyi Miklós államtitkár pénteken elárulta: mára már több mint 500 milliárd forintnyi, 15 000 darab hitelt folyósítottak a bankok az Otthon Start Programban. Ez alapján október eleje óta egyelőre időarányosan egyenletesnek tűnik
A karácsonyi időszak az egyik legerősebb társadalmi szimbólum: a közelség, az összetartozás, a szeretet, az öröm időszaka. Ugyanakkor mindez egyfajta elvárást is teremt – mintha nem lenne szabad szomorúnak, dühösnek, magányosnak lenni ezekben a napokban. Ez a kettősség – az, amit kívülről elvárnak tőlünk, és amit belül érzünk – hatalmas érzelmi fes
Meghaladták a 2 milliárd forint bevételt és az 1 milliós nézőszámot a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült magyar filmek 2025-ben a mozikban. Világszerte több mint 50 rangos fesztiváldíjat hoztak el az alkotók a nemzetközi seregszemlékről. A velencei fesztiválon két, az NFI által támogatott, magyar koprodukció került a versenyprogramba,