A japán Nomura Holdings magánhitel-kezelő cégek felvásárlását fontolgatja, ugyanis a japán kamatkörnyezet emelkedésével egyre inkább felértékelődik ez a tevékenység a banki hitelezéssel szemben. Eközben bővíti alternatív befektetési üzletágát is a társaság – mondta a Reutersnek adott interjúban Okuda Kentaro vezérigazgató.
Japánnak a jövő év elejétől közel fél évszázada először nem lesznek óriáspandái, miután a tokiói Ueno Állatkertben élő ikerpandákat, a hím Hsziao Hsziaót és a nőstény Lei Leit január végén visszaszállítják Kínába – számolt be hétfőn a Kyodo News japán hírügynökség.
Ha valaki azt hallja, hogy sikeres volt a szerelés, de szükség lenne egy cserére, valószínűleg arra gondol, hogy a beszélgetés résztvevői épp fociról, esetleg más labdajátékról társalognak. Egy kispesti búvárbolt feletti irodában azonban ennek a mondatnak semmi köze nem volt a sporthoz. Kódnyelven azt jelentette, hogy az irodából működtetett számla
Az ünnepek közeledtével sok családnál fokozódik a pénzügyi nyomás, hiszen az ajándékokra és a dekorációra fordított kiadások gyakran megterhelik a családi költségvetést. Kutatások szerint a felnőttek mellett, a gyerekek is szoronganak a pénzügyi bizonytalanságok miatt. Egy osztrák vizsgálat szerint: a 14–25 évesek 17%-a már találkozott adóssággal
A múlt héten kétszer is elkapták a forint grabancát és növekvő volatilitás mellett gyengült a forint. A mai nap is gyengüléssel kezdi a napot a gazai fizetőeszköz. Egyelőre 385,3 körül az euróval és 338,5 körül a dollárral szemben. A mai nap az euróövezetből és az USA-ból is jönnek adatok, de a forint árfolyamát most egyszerre sok tényező mozgatja.
Nyilvánosságra került A Ponyvaregény sztárjának egyik utolsó telefonbeszélgetése, amelyet mindössze két nappal a halála előtt folytatott egy közeli barátjával. Peter Greene a jövőről és egy közelgő műtétről beszélt.
Létszámleépítésekkel próbálják menteni a helyzetet. Mi történt? A 2008-as pénzügyi válság óta a leggyengébb üzemi eredményt érték el a német autógyártók 2025 harmadik negyedévében – derül ki az MTI által ismertetett EY elemzéséből. Konkrétumok. A Volkswagen, a BMW és a Mercedes-Benz árbevétele ugyan nagyrészt stabil maradt, ám együttes üzemi eredmé
Valóságos epizódözön készül az idei karácsonyi időszakban A mi kis falunk rajongóinak. Az RTL-en és a Cool csatornán is maratoni vetítés lesz a sorozatból.
A Magyar Államkincstárnál vezetett nyugdíj-előtakarékossági számlák (Nyesz) száma idén alig ezerrel növekedett, holott a bevezetést követő egy évben még több mint 5 ezer fő indított ilyen megtakarítást. A kincstár adatai szerint a számlatulajdonosoknál szépen gyűlik a pénz, a kezelt vagyon egy év alatt 3 milliárdról 6 milliárd forintra emelkedett.
A legújabb felmérés szerint ha most lennének a választások, három párt jutna be a parlamentbe, illetve ennyi lenne a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között.
Egyetlen jelentős autógyártó ország sem teljesített olyan gyengén, mint Németország, de a válság nem csak a németeket, hanem az egész globális piacot érinti.
A koffein elhagyása sokak számára komoly kihívást jelenthet, különösen a megvonási tünetek miatt. Ismerd meg a leggyakoribb tüneteket és tippeket a könnyebb átálláshoz.
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak. Reinert és feleségét a saját fia szúrta halálra, aki jó ideje drogos volt.
Donald Trump amerikai elnök támadásai mély törésvonalat nyitottak az Európai Unión belül: az Európai Bizottság és a tagállamok vezetői egyre inkább megosztottak abban, hogyan reagáljanak Washington lépéseire úgy, hogy közben ne veszélyeztessék Ukrajna érdekeit. Sokan kőkemény válaszlépéseket tennének az amerikai államfővel szemben, mások óvatosságr
A hétvégén szolgálatba álltak Szlovákiában a csendőrjárőrök. Az első bevetés során négy településre vezényeltek ki csendőröket, akik elsősorban vidéki térségekben teljesítenek szolgálatot, feladatuk az állami rendőrség tehermentesítése.
Izrael történetének legnagyobb piramisjáték-csalója, Michael David Greenfield mintegy 200 millió dolláros kárt okozott több mint ezer befektetőnek. A csalássorozatban magyar bankok is érintettek lehetnek, amelyektől az áldozatok képviselői most 29,5 millió eurót és kamatait követelik.
Magyarország űrtevékenysége szempontjából történelmi jelentőségű volt az idei év, hiszen a nyáron a HUNOR (Hungarian to Orbit) Magyar Űrhajós Program keretében 45 év után először indult ismét magyar nemzeti űrhajós a világűrbe. Kapu Tibor tizennyolc napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol űrkutatási eszközöket tesztelt és számos kísérletet haj
Cikkünkből megtudhatod, mikor és hogyan érdemes bevezetni a kombinált etetést, valamint azt is, milyen eszköz segíthet abban, hogy a cumisüveg használata ne zavarja meg a szoptatást.
Franciaország egymillió szarvasmarhát fog beoltani a csomós bőrbetegség ellen a következő hetekben, miközben a gazdák tiltakoznak az állományok leölése ellen - közölte a Reuters.
"Csak ültek ott, sorstársaik tömegében is egyedül. Hátrahagyva, elhagyva. Várva, hogy valamelyik kórházi osztályon – mindegy, melyiken, ahol majd helyet találunk nekik – végre megpihenhessenek. Vannak, akik még az otthoni magánynál is rosszabbat élnek meg karácsonykor: elutasítottságot. Kitaszítottságot."