Az üzleti vezetők és a fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek egyre inkább a klímaváltozás elleni küzdelem megbízható eszközeként tekintenek a karbonkreditekre – derül ki a Schneider Electric új, globális tanácsadó üzletága, az
Megoldódni látszanak a Stonehenge titkai. A közelben található, hatalmas gödrökből álló, több mint két kilométer átmérőjű kör eredetéről hullhatott le a lepel.
A modern életmód egyik legnagyobb kihívása a folyamatos készenlét. Az e-mailek, értesítések, határidők és állandó megfelelési kényszer mellett könnyű elfelejteni, hogy a pihenés nem luxus, hanem alapvető szükséglet. A tudatos lazítás az egyensúly helyreállításának kulcsa – és egyre többen jönnek rá arra, hogy a regeneráció „művészete” újra tanuland
A mesterséges intelligencia eddig főként digitális környezetben működött: chatfelületeken, hangasszisztensekben vagy ügyfélszolgálati rendszerekben. Az E.ON az INTREN digitális ügynökséggel közösen kiléptette az AI-t a virtuális térből a fizikai világba és megszületett Anna, az E.ON digitális márkanagykövete. A projekt egy teljesen új korszak kezde
A Luca-napi szokások nem csupán babonák voltak. Sokkal inkább a bizonytalan jövőre adott válaszok: párválasztás, termékenység, biztonság. Egyetlen nap, amikor a nők megpróbálták befolyásolni azt, amire máskor nem volt hatásuk. Kislányként, Luca napján minden évben megírtam a tizenhárom fiúnevet tizenhárom kis papír fecnire, hogy aztán egyesével nyi
Ez a vegyes kvíz most tényleg próbára teszi a tudásodat! Csak az igazi zsenik tudnak a kérdések 80 százalékára helyesen válaszolni, így ha neked sikerül, le a kalappal előtted. Készülj egy kis szellemi tornára, mert nem lesz könnyű menet! A Kvízguru vegyes kvízei azoknak szólnak, akik szeretik próbára tenni a tudásukat. A változatos témák segítenek
Ha továbbra is bob frizurára váltanánk, akkor van egy jó hírünk, ugyanis a trend látszólag 2026-ban is uralkodó lesz. Ez persze nem meglepő, ugyanis a rövid hajat könnyű kezelni, miközben rengeteg fajtája van. A szőke bob pedig különösen puha, friss és könnyed hatást ad viselőjének. Nézzük milyen variációkban viselhetjük!
Csak pár ponton kell változtatni a jól bevált recepten és kész is a tökéletes töltött káposzta. Karácsonykor a magyar asztalokról nem hiányozhat a töltött káposzta. Mindenkinek megvan a saját jól
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén az állandónak tekinthető, felnőtt farkasok száma 15 és 25 közé tehető. A nemzeti park figyelmeztetett, hogy a farkasok territóriumon belül vetélytársként tekinthetnek a kutyákra, ez pedig az ebtartó tűrázókra nézve is veszélyes lehet.
A Videoton Holding idei árbevétele 300 milliárd forint körül alakul, valamelyest csökken a tavalyi üzleti évhez képest - mondta a magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró rendezvényükön Székesfehérváron.
Magyarországon évek óta folyamatosan emelkedtek a régi motorok árai: a Pannóniák, Csepelek, Danubiák és persze a legendás Simsonok mára sokszor milliós értéket is képviselhetnek. A piac azonban kezd lassulni, amelynek elsősorban demográfiai okai vannak - mondta el a Pénzcentrumnak Sipos László, kerékpár- és motorgyűjtő, akit cikkünkben a járművek n
A fix hozamú megtakarításokat keresi a magyar lakosság háromnegyede, és egyre fontosabb a befektetésnél jelentkező költségek minimalizálása is – derült ki a Groupama Biztosító országos reprezentatív kutatásából. Egyre többen ajándékoznak indulótőkét valamilyen befektetéshez, öngondoskodáshoz.
Trumpék stratégiája kíméletlen diagnózis, de legalább kimondja: a nemzetállami rendszer nem a múlt, hanem a jövő egyetlen életképes kerete. Varga Mátyás Zsolt írása.
Az Alaptörvény külön is nevesíti az egészséges környezethez való jogot. Hogyan tudják ezt az erdők és az azokat kezelő állami erdészeti társaságok előmozdítani?
A világ legjobb professzoraitól tanulhat, tartott már előadást az Egyesült Államok legrégebbi katonai akadémiáján, és úgy érzi ez még csak a kezdet. Lehotzky Tamara a harmadik szemeszterét tölti a Harvardon. De van olyan magyar diák, aki Dániában talált rá a szabadságra, és úgy érzi, a külföldi kihívások tették igazán felnőtté. Külföldi egyetem, va
Spanyolország több repülőterén jelenleg is zajlik egy sztrájkhullám, amely fennakadásokat és járattörléseket okozhat. A helyzet különösen érzékeny a karácsonyi időszak közeledtével. A munkabeszüntetést még augusztusban indította el egy bőröndkezeléssel foglalkozó cég, és az év végéig, december 31-ig tart. A kezdeményezéshez Spanyolországon kívül az
A magyar fenyőtermesztés évtizedeken keresztül viszonylag kiszámítható, generációk által átörökített ágazatként működött, stabilan tartva a fajtaszerkezetet és a termelési mennyiségeket. Az utóbbi években azonban olyan gyors és összetett változások érték a szektort, amelyek alapvetően formálják át a működését. A generációváltás elmaradása miatt las
Újabb 10 százalékkal emelkedik 2026. január 1-vel a szakképzésben dolgozó oktatók bére - hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a szakképzési béremelésről tartott sajtótájékoztatón.
Heves bírálatokat váltott ki Donald Trump terve, amely szerint az Egyesült Államok a belépés előtt elkérné több tucat ország állampolgáraitól közösségi médiafiókjaik, telefonszámaik és e-mail címeik előzményeit. A javaslat Magyarországot is érintheti.
Achim Wambach, a Leibniz Centre for European Economic Research (ZEW Kutatóintézet) igazgatója és a Mannheim Egyetem professzora szerint a magyar gazdaság elmúlt évekbeli stagnálását több különböző tényező (EU-s források hiánya, egyes szektorok túlszabályozása, külkereslet csökkenése) okozza, a trendek pedig hosszú távon sem biztatóak. A közgazdász
December 14-én a Szegedi Ifjúsági Ház – Ih Rendezvényközpont társszervezőként ad otthont Nótár Mary és Roby Lakatos koncertjének, melynek fővédnöke Oláh Ibolya. A rendezvényre támogatói jegyeket is árulnak, így azok is segíthetnek a rászoruló családokon, akik nem tudnak ott lenni a koncerten. Az eseményt az Országos Roma Misszió és a Tűzcsiholó Egy
A magyar háztartásokban kedvelt rakott krumpli receptje is teret enged az innovációnak. A klasszikus étel új szintre emelhető a tejföl részleges vagy teljes kiváltásával krémesebb olasz tejtermékekkel, a mascarponéval vagy ricottával.
Egyéni vállalkozó ügyfelünk elindította átalányadózó egyéni vállalkozását. Később tudomására jutott, hogy mivel egy bt. beltagja, nem indíthatta volna el, bár az elektronikus rendszer ezt engedte. Olvasónk ezzel összefüggő kérdéseire Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Ezek a hírek pörögtek a legjobban pénteken. Robbie Keane öröme, Brüsszel újabb támadása, az ukrajnai háború és Schobert Norbert véleménye a Tisza-adóról mindent vittek.
Turisták értékelései alapján végzett az európai rangsor legtetején a magyar város. A hajós utakat szervező dán Dfds összeállította a legjobb forró csoki italokat kínáló európai nagyvárosok listáját. A listát aztán
A marhapörköltnek minden családban megvan a maga hagyományos, generációról generációra örökített receptje, mégis érdemes tudnunk: van egy olyan fűszer, amely meglepően sok húsétel ízét elmélyíti, és különösen jól áll a pörköltnek is.
Ötödik szezonjában a SailGp végleg a világ leggyorsabban növekvő sport- és szórakoztató intézményei közé emelkedett. 2025-ben minden korábbi szezont felülmúló mértékben gyarapodott a közönség, új partneri megállapodások születtek, nagy nevű befektetők érkeztek, tizenkettőre emelkedett a versenyhelyszínek száma. Utóbbi növekedésben négy új helyszínn
A brüsszeli füstbombáktól az amerikai kampuszokig: egyre erősebb a gyűlölet a világon - ezt az izraeli Ofir Dayan a saját bőrén tapasztalja. Az egyetemen az egyik tanára egy olyan dalt játszott le a diákoknak, ami Izrael elpusztításáról szól. A Columbiai egyetem legfrissebb vizsgálatából az is kiderül, hogy van olyan tanszék, ahol egyetlen oktató s
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elnöki rendeletet írt alá, amely korlátozza az egyes államoknak a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos jogkörét.