Ugyan mi másért is ragaszkodna Putyin Ukrajna védelmi képességeinek radikális gyengítéséhez, ha nem éppen a további hódítás céljából? – tette fel a kérdést Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő, akit az újabb Orbán–Putyin-találkozó apropójából kérdeztünk.
Egy belga katona súlyos sérüléseket szenvedett egy litvániai aknavetőgyakorlaton, majd a kórházban életét vesztette. A tragédia miatt vizsgálat indult, miközben a belga és a litván vezetők együttérzésüket fejezték ki a NATO-misszióban szolgáló katona hozzátartozóinak.
Ahogy a bolygók folyamatosan változnak és mozognak az égbolton, úgy hoznak magukkal energiákat és lehetőségeket számunkra itt a Földön. A 2026-os év is különleges időszak lesz az asztrológusok szerint, hiszen bizonyos csillagjegyeknek ez az év kivételes esélyt ad az életük újrakezdésére. De miféle újdonságok és változások várhatóak, és kik azok, ak
Az Aloha újrapozicionálta magát: a klasszikus rendszer-integráció mellett már MI-integrációval és saját, moduláris szoftverfejlesztéssel kínál komplex IT-megoldásokat.
A balkongyümölcsfák egyre népszerűbbek a városi lakók körében, hiszen kis helyen is lehetőséget adnak saját gyümölcs termesztésére. Kósa Dániel gyümölcs-szakirányú kertészmérnök tanácsai segítenek eligazodni a megfelelő fajták kiválasztásában és a sikeres termesztés feltételeiben - írta meg a Pénzcentrum.
Las Vegasban rekord összegért kelt el az RM Sotheby’s aukción a Gordon Murray Automotive S1 LM első példánya, a vevő pedig valójában a gyártásban részt vevő élményt és a finomhangolás lehetőségét vásárolta meg.
Az amerikai oldal és az ukrán főtárgyaló is "produktívnak és sikeresnek" nevezte a miami klubban tartott ülést. A következő napokban a békejavaslat már Vlagyimir Putyin asztalára kerülhet.
A különféle szántóföldi szemes termények előállításának célja valamekkora pénzügyi nyereség létrehozása. Mivel szinte minden efféle termék esetében az előállítás szezonalitása rendkívül nagy, így ez a sokszor drasztikusmértékű változékonyság az értékesítési árak esetében is meg szokott mutatkozni.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Mialatt a mesterséges intelligencia alapjaiban alakít át komplett iparágakat, a pályaválasztó fiatalok egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: „Van-e még jövője a mérnöki pályának?” Az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetég
Arról sok szó esik, hogy mit egyen és hogyan mozogjon érelmeszesedés esetén, de akad néhány friss kutatás, amely eredménye ritkábban jelenik meg a laikus tartalmakban.
December 15-ig tart Magyarországon az európai lakossági egészségfelmérés. A kutatás kérdéseit 12 ezer véletlenszerűen kiválasztott magyarnak teszik fel. A válaszok alapján átfogó kép alkotható a hazai lakosság egészségi állapotáról, és az azt befolyásoló tényezőkről, ráadásul a válaszolók vásárlási utalványt is kapnak – mondta el az InfoRádióban Go
Egy napokban indított weboldalon az ethereum befektetők valós időben követhetik le, hogy a különböző, egyes esetekben a hagyományos piacokon is használt értékelési modellek alapján mennyit kellene most érténi 1 darab ETH tokennek. A vizsgált szempontok többsége szerint az ethereum jelenleg alulárazott. A súlyozott átlag 4700 dollár feletti fair ért
Ez a süti pont olyan, mint egy ölelés a hideg napokon: puha, krémes és tele van nosztalgiával. Ugyan nem egy pikk-pakk összedobható desszert, de a végeredmény mindent megér!
Filip egy nap úgy dönt, hogy megpróbálja elrejteni rendellenességét, hogy felvegyék a sorkatonaságba és elhagyhassa a családi házat. Arra viszont nem számít, hogy a nagyapa történetei hamarosan örökre megváltoztatják az életét.
Nagy Dávid Izrael-szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy az ultraortodox, más néven haredi zsidók miért mentesülnek a katonai szolgálat alól, és hogy ez hogyan okoz egyre nagyobb társadalmi feszültséget az elhúzódó háborús helyzetben.
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
December 1-je az AIDS Világnapja. Ezen a napon világszerte azok előtt tisztelgünk, akik HIV-vírussal élnek, és azokra emlékezünk, akik a modern gyógyszeres kezelés – az antiretrovirális terápia – elterjedése előtt a fertőzés következtében kialakuló AIDS-betegségben vesztették életüket.
2026 több szempontból is fordulópont lehet a magyar nyugdíjrendszerben. Összefoglaljuk, mire számíthatnak a leendő és a jelenlegi nyugdíjasok. A nyugdíjat és mindent, ami vele kapcsolatos, továbbra is nagy érdeklődés övez Magyarországon nem csak a nyugdíjasok körében. Mi is folyamatosan foglalkozunk a témakörrel. Nemrégiben arról írtunk, hogy a nyu
Az egészséges életmód egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb eleme a rendszeres séta. Nem kell feltétlenül futócipőbe bújni vagy hosszú edzésprogramokat követni – már néhány perc mozgás naponta is nagy hatással lehet az agyunk egészségére.
A BlackRocknál már a bitcoin ETF-ek jelentik a legnagyobb üzletet. A világ legnagyobb vagyonkezelője rekordgyors növekedésről és minden várakozást felülmúló intézményi érdeklődésről számolt be. A bitcoin tehát már nemcsak a kriptovaluta-piacon, hanem a szabályozott pénzügyi szektorban is domináns szereplővé vált. IBIT: történelmi rekord a növekedés
Tudós, hittérítő, vértanú Szent Gellért Giorgio Sagredo néven jeles velencei patríciuscsalád gyermekeként jött a világra vélhetően 977 áprilisában. Mivel kiskorában beteges volt, szülei a lagúnák városának Szent György-monostorába adták, és megfogadták: ha meggyógyul, Isten szolgálatára neveltetik. Így aztán már egész kicsiny gyermekkorától bencés
Horvátország dalmát tengerpartja Európa egyik legvarázslatosabb és legfényűzőbb úti célának számít. A kristálytiszta adriai víz, a történelmi városok és a napsütötte szigetek olyan különleges hangulatot teremtenek, amelyhez kevés hely fogható a kontinensen. A Travel + Leisure egy részletes útikalauzban mutatja meg, hogyan fedezzük fel a mesés parts