Lőporgyár építéséről írt alá együttműködési megállapodást Bukarestben a Rheinmetall AG és a román kormány – jelentették be a felek a kormány Facebook oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
Október 30-án este 7 órakor robbant a hír, hogy Károly király öccséről már csak múlt időben beszélhetünk András hercegként. Andrew Mountbatten Windsor helyzete az ellene felhozott vádak súlyossága mellett a királyi nevek, megszólítások és címek rendszerének bonyolultságára is rávilágít.
Az egybiteseknek jelezném: a Nemzeti konzultációkon sem vettem részt soha. Viccesnek, de egyben lehangolónak is tartom az összes ilyen áldemokratikus bohóckodást.
Carrie Bradshaw a Szex és New York több, mint 25 évvel ezelőtti premierje óta rengeteg nőt inspirált az öltözködési stílusával, amióta pedig az És egyszer csak… című sorozatban Carrie és barátnői kalandjaiba a 30-as éveik után az 50-es éveikben is betekinthetünk, még több fantasztikus szettet vehetünk szemügyre. De bármelyik sorozatba is nézünk bel
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző havi megtorpanást követően ismét élénk aktivitást tapasztaltak: a BÉT vezető indexe, a BUX október utolsó napján 107 319,9 ponton zárt, ezzel újabb történelmi csúcsot állított be; az azonnali részvénypiaci forgalom pedig 333 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 15,9 milliárd forint – közölte a BÉT hét
Októberben 0,1 százalékra lassult a svájci infláció, ami fokozza a nyomást a Svájci Nemzeti Bankon (SNB), hogy a frank erejét ellensúlyozva akár ismét a negatív tartományba vágja a kamatot - közölte a Bloomberg.
Carlos Mazón nem bírta tovább azt a nyomást, amely a tavaly októberi valenciai áradások félrekezelése miatt nehezedett rá. A helyiek régóta követelték a lemondását.
A 20 éves, barcelonai származású versenyző a CUPRA KIRO-hoz igazol, miután két szezont töltött az FIA Formula 2-ben, ahol az együléses motorsport egyik legfényesebb fiatal tehetségeként szerzett magának hírnevet. Pepe 2021-ben kezdte együléses autós karrierjét: harmadik lett a spanyol F4-es bajnokságban, majd ezüstérmes a Formula Regional Asian Ch
A nemzeti konzultáció arról szól, mennyi pénz marad az embereknél, megmaradnak-e a családi adókedvezmények, és hogy havonta mennyibe kerül a rezsi – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. Hidvéghi Balázs elmondta, a társadalom m
Vannak történetek, amelyek túlmutatnak a saját korukon. Olyan regények, amelyek nemcsak a cselekményük miatt maradnak velünk, hanem azért is, mert minden újraolvasáskor más arcukat mutatják. Ezek a könyvek nem egyszerűen irodalmi mérföldkövek – hanem tükrei annak, ahogyan az ember a világot, a hitet, a szerelmet vagy éppen a reménytelenséget látja.
Hogy áll a Fidesz kampánya? Árthatnak-e a Tiszának az MI-videók? Miért nem megy nyílt országjárásra Orbán Viktor? Ezekről a kérdésekről is beszélgetett a Telex választási műsorában László Róbert, a Political Capital szakértője és Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója.
Bár lapunk főszerkesztőjének bejelentése nyomán az NMHH Médiatanácsa a nyáron már egyszer megbírságolta a Duna Médiaszolgáltatót, amiért több műsorának sugárzása közben a képernyő egyik sarkában a Nemzeti Konzultációt népszerűsítette bujtatott politikai reklámként, a már egyre inkább csak hivatalos nevén közszolgálati média a napokban újrakezdte a
Novemberben sem maradunk jó sorozatok nélkül – a hónap legnagyobb eseménye a Stranger Things vége, amely utolsó nyolc epizódjának első része november 26-án debütál majd. De e hónapban jelenik Guillermo del Toro Frankensteinje, valamint egy Eddie Murphy-dokumentumfilm is. Mutatjuk, mit érdemes nézni a Netflixen novemberben.
A természetjárók szavazatai alapján a Somoskői Kirándulóközpont lett az év turistaháza 2025-ben, a Nógrád vármegyei győztes szálláshelyet a helyszínen hirdették ki hétfőn.
Franciaország súlyos lépést fontolgat a kínai Shein ellen: ha a vállalat újra tiltott, gyermekeket idéző szexbabákat forgalmazna, teljesen kizárhatják a francia piacról. A Shein közölte, hogy az érintett termékeket már eltávolították, írja a Portfolio a Reutersre hivatkozva.
Az év első nyolc hónapjában a nyugdíjas infláció 4,8 százalék volt Magyarországon. Közben a költségvetés csak 3,2%-os drágulással számolt előzetesen. Ennek a különbségnek a pótlását vállalta az Orbán-kormány. Ezt kell tudni a hamarosan érkező nyugdíjkorrekcióról és emelésről, valamint mutatjuk az összeget és az érkezés dátumát is. A Mosthir.hu rend
Ez a tökéletes, omlós almás pite recept egyenesen a nagymamám konyhájából származik, s ha követed, akkor szinte biztos, hogy nem ronthatod el! Fogadjátok sok szeretettel! Hozzávalók a tésztához: Hozzávalók a töltelékhez: A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
A mamaféle házi túrós táska receptje: illatos, foszlós tészta, krémes túrótöltelék, pont úgy, mint régen. Egyszerű, gyors és finom sütemény, amiből az egész család repetázik.
Az őszi televíziós szezon továbbra is a nagy show-műsoroké: a Nielsen legfrissebb adatai szerint a TV2 uralta a képernyőt, de az RTL X-Faktor is stabilan hozta a formáját. A toplista élén a Házasság első látásra és a Sztárban sztár All Stars végzett, jelezve, hogy a reality- és tehetségkutató műfaj továbbra is a nézők kedvence.
Szeptemberben éves és havi összevetésben egyaránt a vártnál gyorsabban nőtt a kiskereskedelmi forgalom Svájcban – derült ki a svájci szövetségi statisztikai hivatal, a Bundesamt für Statistik által közzétett adatokból.
Pozitív, újabb napi rekordokban is gazdag hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX. A szeptemberi záróértéket túlszárnyalva, 107 319,9 ponton zárt, újabb történelmi csúcsot is beállítva a hónap utolsó napján.
Még el sem ültek azok a skóciai hírek, amelyek szerint Robbie Keane a Celtic labdarúgóinak a vezetőedzője lehet, itt az újabb hír a szakemberrel kapcsolatban. Angol lapértesülések szerint a Fradi edzőjét a Wolverhampton szeretné szerződtetni. A Premier League pedig elgondolkodtató lehet az ír szakember számára is.
Pozitív, újabb napi rekordokban is gazdag hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX. A szeptemberi záróértéket túlszárnyalva, 107 319,9 ponton zárt, újabb történelmi csúcsot is beállítva a hónap utolsó napján.
Újra összeállt a legendás humorpáros! Laár András és Galla Miklós közös műsora minden várakozást felülmúl. A duó először és egyben utoljára lép fel ilyen formában – és már most milliókat hozott a produkció, pedig a premiert még be sem jelentették hivatalosan.