Az év első kilenc hónapjában a Macan eladásai vitték a hátukon a Porschét, mintegy 64 783 eladott példánnyal. Azonban a részvényesek számára tartott harmadik negyedéves hívás során Dr. Jochen Breckner elmondta, hogy 2026 várhatóan végleg elköszönünk a mostani Macantól, amit várhatóan év végéig kínálaton tartanak és reményeik szerint lesz akkora rak
Mik is azok az "A"-től "E"-ig terjedő színes skálák egyes élelmiszerek csomagolásain? Hogyan lehet összegezni egy adott élelmiszer tápanyagtartalmát 100 mg vagy 100 ml mennyiségre vetítve?
Az ősz a változás, az elmélyülés időszaka, ami előkészíti az előttünk álló új kezdetet. A csillagjegyek is különböző energiákkal érkeznek ebbe a szezonba, emiatt a feltöltődésükhöz is más út vezet.
Nem használja a Tisza Párt az adatszivárgással érintett Tisza Világ applikációt a jelöltkiválasztási folyamatban – derült ki Magyar Péter sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint szándékos támadás történt nemzetközi hackerek részéről. Aztán Magyar Péter egy Facebook-posztban közzétette a menetrendet, eszerint a 106 egyéni képviselőjelöltet november
Székelyföld területi autonómiája nem áll ellentétben a román alkotmánnyal, csak annak téves értelmezéseivel – állapította meg a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Amióta Viswashkumar Ramesh hazatérhetett leicesteri otthonába, olyan súlyos poszttraumás stresszel küzd, hogy a feleségével és a négyéves kisfiával sem tud beszélni.
Közös videósorozatot indított a HIPA és a 4iG, amelyben bemutatják, miként ültethetők át a nagyvállalati gyakorlatok a magyar kis- és középvállalkozások mindennapjaiba.
A külügyminiszter szerint a magyar kormány "megtette azt, amit megtehetett" az orosz olajkitettség csökkentése érdekében. Szerinte a szomszédos országok miatt nem lehet jelenleg más forrásból ellátni az országot.
A crème brûlée ikertesójaként is ismert crème caramel eszméletlen egyszerű, még egy tengerimalac is meg tudná csinálni, ha lenne hüvelykujja. De nincs neki, ezért ő ilyet nem eszik. Neked viszont van hüvelykujjad, ezért készítsd el és örülj! Egyrészt mert finom, másrészt mert van hüvelykujjad. ????
A lap szerint Szűcs Balázs további három évig vezethette az árva és nehéz sorsú Kárpát-medencei gyerekek táboroztatásával foglalkozó egyesületét azután is, hogy 2016-ban mindennemű papi és lelkipásztori szolgálattól eltiltották.
2025 október végétől újabb innovációval jelent meg a One Magyarország a hazai TV piacon: két új set-top-boxot vezettek be, így elérhetővé teszik ügyfeleik számára az Android TV-alapú OneTV MiniBox Pro és a OneTV SoundBox megoldásokat a lineáris TV csomagokhoz. A OneTV SoundBox a magyar piacon egyedülálló módon integrált prémium hangrendszert is mag
Vandálok szétverték a budakalászi Manófalvát, amit Kánya Tamás land art művész alkotott meg az erdőben. Mi történt? Manófalvának vége, szombat este valaki szétverte – írta Facebook-oldalán Kánya Tamás. Aznap fél 5-ig volt ott, másnap reggelre már az fogadta, hogy szétverték a mini házakat, szobrokat, létrákat, teraszokat és díszítéseket. Munkája da
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 októberében országosan 11 518 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 196 milliárd forintot.
A miniszter Facebook-posztban fenyegetőzött, pedig a lap szerint nem kellene új jogszabályon törnie a fejét. Elég lenne, ha egyszerűen csak alkalmazná a meglévő paragrafusokat.
Csapást mértek az ukrán erők az Oroszország területén lévő szaratovi olajfinomítóra hétfőre virradóra; találat érte a létesítményt, amelyben ezután tűz ütött ki - közölte az ukrán vezérkar a Telegramon.
Meghatározhatja a nevünk az egész életünket? Fontosabb-e az előző nemzedékek elégedettsége, mint a következő generációk szeretete? Florence Knapp Nevek című debütregényében egy kisfiú háromféle nevet és sorsot kap.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen minden hónapban méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja…
A jövő formálói ismét színre lépnek. A Samsung és az EdisonKids elismert kezdeményezése nemzetközi lehetőségekkel és 6 millió forintos összdíjazással várja a jelentkezőket. A Megoldások a holnapért idén hatodik alkalommal hívja kreatív kihívásra a 7–12. osztályos diákokat és tanáraikat. A program célja, hogy a fiatalok saját ötleteikkel, közösségi
A brit nyelv- és számzseni, a dán optimista klímapszichológus, a spanyol agysebész és karmester, valamint az Örökölt sors klinikai szakpszichológus szerzője: mind velünk építik a jövő könyvtárát! – Hamarosan elindul a Futurotheca, az első nonfiction könyvfesztivál.
Többmilliárdos áfacsalást követhetett el a gyanú szerint az a számlagyár, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) leplezett le a közelmúltban - tudatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága közleményében.
A fitneszguru nagyon örült az árrésstopos termékeknek új videójában. Mi történt? Négyezer forintból egészségesen lehet enni egy napig, két csomag gumicukor árából tíz tojást lehet venni – mondta Reels-videójában Schóbert Norbert, amit a hvg.hu vett érszre. "Mindenki panaszkodik, hogy drága az élet. Van egy csomó árrésstopos termék, például a csirke
A kormányfő azt állította, az ukránok is benne vannak a történetben. A Tisza Párt elnöke szerint az történt, hogy kormány külföldi szolgálatokkal összejátszva feltörette az applikációjukat.
Sanyi, a békéscsabai kakas világsztárrá vált: a holland rendező, Lotte Salomons dokumentumfilmje Oscar-jelölést kapott, miután Varsóban fődíjat nyert történetével. A szárnyas sajnos már nem élheti át ezt az örömöt...
Elif Shafak új regényét óriási várakozás előzte meg, a szerző hatására ugyanis rengeteg olvasó szeretett már bele titokzatos keleti tájakba. A Folyók vannak az égben téren és időn átívelő kalandra hív, amely során néha elfárad az utazó, de a kilátásért végső soron megéri. Ez a hét könyve.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Sokan gondolják, hogy a hitelfelvétel kizárólag a fiatalok privilégiuma, pedig a bankok a nyugdíjas ügyfelek felé is nyitottak. Stabil nyugdíj és átgondolt pénzügyi tervezés mellett a személyi kölcsön gyakran logikus megoldás, ha pénzre van szükség. Sőt, a nyugdíjasok gyakran nem is saját használatra igényelnek kölcsönt, hanem a gyerekeiket vagy un
A fogyasztói árak éves növekedési üteme az előző havival megegyezően 4,0 százalék volt októberben Ausztriában - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) előzetes adataiból. Nyugati szomszédunknál a tartósan magas infláció alacsony növekedéssel is párosul, az elmúlt hetek adatai pedig egyre inkább azt mut