Az Omega Seamaster Planet Ocean negyedik generációja szinte mindent megváltoztatott a 20 éve ismert órán. 1948-ban jelent meg az első Omega Seamaster, akkor még egy vízálló hétköznapi óraként, majd 1957-ben
A jelenet egy New York-i barát lakásában történt, a Harper's Bazaar újságírójának füle hallatára. A cikkben barátnője, Serena Williams is áradozott róla, szerinte Meghan elképesztően okos.
Az esemény jó alkalmat teremt arra, hogy az intézmény bemutatkozzon a hetedikes, nyolcadikos diákok számára. Az intézmény részéről az volt a cél, hogy betekintést nyújtsanak abba a légkörbe, mely majd az új tanulókat várja. Az érdeklődők elsősorban az iskolai hangulatot vizsgálják, hogy milyen érzést vált ki belőlük mindaz, amit a Karácsonyi gimnáz
Jelentősen javítaná elsősorban a kelet-európai uniós tagállamok közúti és vasúti infrastruktúrájának állapotát, ha megvalósulna az Európai Bizottság "katonai Schengen"" elnevezésű javaslatcsomagja. A 100 milliárd eurós kiadással számoló tervezet legfőbb célja, hogy gyorsítsa a katonai mobilitást a schengeni övezet belül.
A fekete hunyor, más néven karácsonyi rózsa, az egyik legkorábban virágzó évelő növényünk, amely akár tél közepén is gyönyörű fehér virágokkal díszíti a kertet. Télálló, hosszú életű és viszonylag igénytelen növény, azonban csak akkor marad egészséges, ha megfelelő környezetbe kerül.
A kiegészítő nyugdíjak növelésére irányuló javaslatot terjesztett elő a Bizottság, hogy mindenki megfelelő nyugdíjhoz juthasson - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete.
Csütörtök délutánra megérkezett az első komolyabb téli hullám a Börzsönybe: a hegységben kiadós havazás kezdődött, és cikkünk megjelenésekor is nagy pelyhekben hullik a hó. Az Időkép Nagy Hideg-hegyi webkamerája alapján a frissen lehullott hótakaró akár tartósan is megmaradhat a magasabban fekvő részeken.
Franciaország évről évre előkelő helyet foglal el a világ leglátogatottabb úti céljainak toplistáján, ám mint a legtöbb esetben, a turisták java része itt sem az eldugott településekre érkezik. Pedig lenne, miért – kiváltképpen akkor, ha azokat a falvakat vesszük célba, amelyeket a „Le Village Préféré des Français” versenyen beválogattak a legszebb
Egy 22 éves férfi Magyar Péter jánoshalmai országjáró fórumán elmesélte, hogy azért kellett távoznia a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, mert szerepelt azon az ellopott adatbázison, amely a Tisza Világ applikációt letöltők adataiból állt. Fekete-Győr András közösségi oldalán üzent annak a fideszes államtitkárnak, aki kirúgta a férfit.
A régi időkben az emberek nem nagyon tudtak másra hagyatkozni az időjárás előrejelzését illetően, mint a saját tapasztalataikra, megfigyeléseikre. Mit ígér idén a két asszonyság?
Valami megmozdult az üzemanyagpiacon: olyan árkülönbség alakult ki a benzin és a dízel között, amilyet több mint másfél éve nem láttunk. De mi áll a háttérben? Miért szakad szét ennyire látványosan a két árszint és meddig tarthat ez a furcsa, sokak pénztárcáját érzékenyen érintő folyamat? Ebben az elemzésben bemutatjuk a dízelárak hirtelen kiugrásá
Hol táskát tervez, hol grandiózus papírra rajzol – Oláh Anna minden médiumban remekel, de ami még fontosabb, minden területen ízig-vérig önmagát adja. Anna a szó szoros értelmáben az összes rendelkezésre álló idejét alkotással tölti vagy épp a következő projekten töri a fejét.
Terítéken a vizek és vízkészletek megóvása, az agrárdigitalizáció, az állatjárványügyi veszély elhárítását célzó állománycsökkentés, a vad- és halgazdálkodás aktuális kérdései, valamint a rizstermesztéssel foglalkozó gazdaságokra vonatkozó szabályok.
A Chelsea és a Barcelona november 25-én ismét egymásnak feszül a Bajnokok Ligájában, az összecsapást pedig Magyarországon élőben kizárólag az RTL+ Premiumon láthatod. Ennek apropóján visszatekintünk a két klub egymás elleni BL-rangadóinak legemlékezetesebb góljaira!
Több év után zárult le a Match Group társkereső oldal ügye az Egyesült Államokban: bizonyítást nyert, hogy megtévesztő és félrevezető megoldásokat alkalmaztak, de mindössze pénzbírságot kaptak.
Nem rejtette véka alá a véleményét volt madridi csapattársa, Vinícius Júnior botrányaival kapcsolatban a Real korábbi német futballsztárja, Toni Kroos. A tavaly visszavonult világbajnok klasszis szerint a brazil támadó viselkedésével gyakran okoz hátrányt a királyi gárdának.
Bár az autós fedélzeti kamerák felvételei értékes és elfogadható bizonyítéknak minősülhetnek például káresetek, balesetek során a biztosítók, a bíróságok számára, ám a közösségi médiában történt megosztásukkal csínján kell bánni. Mert ha egy arra sétáló ember, egy arc felismerhető, máris felmerülhet az adatvédelmi, személyiségjogi jogsértés, ugyana
Isztambul azon városok közé tartozik, amelyeknél nincs szükség hosszas magyarázatra, nem kell térképet böngészned, útleírásokat olvasgatnod: elég egy fotó, egy illatfoszlány, és tudod, hogy menned kell. A friss utazási listák szerint 2026 egyik leginspirálóbb úti célja lesz, és könnyű megérteni, miért. Isztambul energiája természetesen talál utat h
Immár 12 helyszínen zajlik a magyar újrafegyverkezés, azaz ennyi helyen vannak olyan gyártási, vagy kutatási központok. Ezeken keresztül zajlik a magyar hadsereg reformja. Magyarország ugyanis időben ismerte fel a helyzet szükségességét, így egy lépéssel az európai szövetségeseink előtt járunk.
Sorra adja át az öntözőtelepeket. Mi történt? Mészáros Lőrinc újabb céggel bővítette agrárbirodalmát: szeptember végén bejegyezték a Ság-Malom Fenntartható Öntözési Közösség Kft.-t, amely a Fejér megyében található Sárszentmihályon működik majd – szúrta ki az Mfor. Mit lehet tudni? A társaság a Mészáros-céghálóhoz tartozó Ság-Mezőgazdasági Kft.-n k
A zöldbabfőzelék igazi menzaklasszikus, de most olyan formában hoztuk el, hogy senkinek ne kelljen a gyerekkori traumáktól tartania. Krémes, fokhagymás, fűszeres és extra szaftos csirkével tálalva – pont olyan, amiből mindig jöhet még egy merőkanállal.
Az advent időszaka a várakozás és a készülődés csodálatos időszaka, amikor otthonainkba varázsolhatjuk azt a meghitt és ünnepi hangulatot, amely az ünnepi időszak sajátja. Sokan ilyenkor a lakásdekorációra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy az otthonunk is tükrözze ezt a különleges hangulatot. Ebben a cikkben bemutatunk 8 olyan dekorációs hack-et, a
Motiváltak vagyunk, hogy jó dolgokat érjünk el a csapattal - hangsúlyozta a labdarúgó-másodosztályban szereplő Videoton FC Fehérvár múlt héten kinevezett sportigazgatója a vezetőedzővel közös csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatón. Nikolics Nemanja nagy kihívásnak nevezte a feladatot, hiszen jelenleg két pontra van a csapat a kieső helytől. Kieme
Ha a klasszikus magyar konyha nagyágyúit kellene felsorolni, a paradicsomos káposzta sült oldalassal biztosan ott lenne a top 5-ben. Ez az a fogás, amitől egyszerre lesz otthonillat a konyhában és menzaélmény a fejetekben. Pont olyan, mint a nagyié.
A sárgaborsó-főzelék az egyik legjobb példája annak, hogy a legegyszerűbb alapanyagokból is lehet brutálisan finom, házias étel. Ráadásul, ha ropogós kakastaréjjal tálalod, akkor nemcsak klasszikus, hanem igazi gasztroélmény lesz belőle – kívül roppan, belül krémes, pont, ahogy szeretjük.
2025. február 18-i írásunkban valótlanul híreszteltük, hogy Vajna Tímea (mai nevén Ráthonyi-Palácsik Tímea) az ún. dubajozós lányok ügyében lehallgatott telefonbeszélgetésében olyan kijelentést tett, mely szerint három nemi aktust folytatott, de azért nem fizetett neki senki. A valóság ezzel szemben az, hogy egyrészt az érintett ilyen kijelentést s
A főzelék nem menzakaja – hanem a magyar konyha egyik legzseniálisabb találmánya! Ezek a klasszikusok most új életre keltek: selymesek, füstösek, ropogós feltétekkel és pont annyi retróhangulattal, amennyi még jól áll nekik. A zöldbabtól a sárgaborsón át egészen a tejfölös krumpliig minden tál egy kanál emlék, amitől garantáltan jó kedved lesz.
A kínai Leapmotor a hivatalos premier előtt közzétette első fotóit új elektromos városi crossoveréről, az A10-ről. A modell 80–100 ezer jüanos, vagyis nagyjából 3,7–4,7 millió forintos áron kerül majd piacra Kínában, és közvetlen riválisa lesz a BYD Atto 2-nek (Yuan Up).
A tejfölös burgonyafőzelék az egyik legnagyobb magyar komfortkaja – egyszerű, krémes és minden kanálban benne van a gyerekkor íze. A sült kolbász pedig ráteszi a pontot az i-re: füstös, ropogós, szaftos, és annyira passzol a főzelékhez, hogy ennél jobbat nehéz elképzelni.
A lencsefőzelék nem csak újévkor menő! Ez a füstölt tarjával tálalt verzió a házias magyar konyha egyik legjobb formája: füstös, krémes, picit savanykás és annyira laktató, hogy utána csak hátradőlsz, és elégedetten sóhajtasz.