A forint ma reggel is tartja erős pozícióját, az euró jegyzése 381,6 körül mozog, vagyis továbbra is a közel kétéves csúcstartományban jár az EUR/HUF. Kora délutánig gyengült a magyar deviza, aztán megérkeztek a kormányzati leállás miatt régen várt amerikai munkaerőpiaci adatok, ami után nagyot fordult az árfolyam. A forint szempontjából most kulcs
A MOL és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságához fordult, és aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Janaf gyakorlata tovább fokozza az Adria-vezeték horvátországi szakaszával kapcsolatos ellátásbiztonsági aggályokat.
Az Európai Bizottság 2022 decemberében felfüggesztette, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett magyar egyetemek új megállapodásokat kössenek a Horizont Európa keretében elérhető legfontosabb kutatási támogatásokra. Ugyanez történt a hallgatók nemzetközi tanulmányait finanszírozó Erasmus-programmal is.
Csütörtök délután a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi főhadiszállásán elkészítették az európai és az interkontinentális világbajnoki pótselejtezők párosításait. A mieinket kiejtő írek Csehországban küzdhetnek tovább a vb-álomért.
Lehet, hogy irigylésre méltó rutint halmoztál már fel autóvezetőként, de így is nagy az esély arra, hogy nem ismernéd fel ezt a közúti táblát, ha hirtelen találkoznál vele.
A Schaeffler-csoport honlapján közzétett adatok szerint a vállalat bevétele 5,826 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, ami árfolyamhatásoktól megtisztított bázison 1,3 százalékos éves szintű növekedést jelent. A rendkívüli tételek előtti EBIT (kamatfizetés és adózás előtti eredmény) 264 millió euróra emelkedett az idei harmadik negyedé
Utópisztikus jövőképet vázolt fel a Tesla-vezér. Mi történt? Elon Musk szerint néhány évtizeden belül a pénz irrelevánssá válhat, a munka pedig teljesen opcionális lesz az AI és a robotika fejlődése miatt – a Business Insider foglalta össze a techmilliárdos mondatait, amik egy befektetési fórumon hangoztak el. Mit mondott még? Musk szerint a munka
A Magyar Labdarúgó Szövetség jövő keddi elnökségi ülésén hallgatja meg a szövetségi kapitány beszámolóját. Marco Rossi – akinek tavasszal 2030-ig hosszabbították meg a szerződését – az írek elleni vb-selejtezős kiesés után magára vállalta a felelősséget.
Az európai kereslet visszaesése, a digitális átállás és a beruházási források biztosítása miatt aggódnak leginkább a hazai vállalatok – derül ki az EY közel 200 pénzügyi és adóvezető körében készített felméréséből. A tanácsadó cég éves adókonferenciáján bemutatott kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett társaságok többsége fél éven belül adóellenő
A politikai elemző, jogász lesz a vendége csütörtök este az ATV Tükör című műsorának, melyben a Tisza Párt jelöltállítása és országjárása vezető téma lesz. S hogy miért kerülhetne rácsok mögé Ceglédi Zoltán? Azt is elárulta.
Diplomáciai botrány: Lengyel- és ukránellenes jelszavakkal állták útját Krzysztof Krajewskinek. A lengyel védelmi miniszter a biztonság garantálását várja.
Erre senki sem számított: árvíz lepte el Las Vegas utcáit, mindössze néhány nappal a hétvégi Forma–1-futam előtt. Heves esőzések sújtották kedden este a sivatagi várost, kisebb-nagyobb tavakat létrehozva az utcákon. Olyan felvétel is látható, amelyen víz ömlik a Linq Hotel parkolójába – ez a szálloda az F1-es verseny célegyenesében található. Aggód
A Föld történetében először az intelligencia nemcsak hogy nem emberi, de nem is biológiai, és nem tudjuk, hogy mire lesz képes a jövőben. A cégek számára a legjobb megoldás korán belekezdeni, korai ügyfélnek lenni az AI-világában: vagy házon belül kell építkezni, vagy külsős céggel kell közösen, kooperációban építeni AI-rendszereket - mondja Dávid-
Katie Holmes a The Shed kulturális központ legutóbbi bemutatóján járt, és egyáltalán nem úgy tűnik, mintha képes lenne öregedni. A színésznő nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnt, ahogy a kamerákba mosolygott.
Napjainkban a mesterséges intelligencia meghatározóvá vált, s bár megkönnyíti az életünket, gondolkodásunkat, figyelmünket is formálja, csak nem biztos, hogy ez jó – erről cseréltek eszmét az L20 podcast új adásában szakértők.
Az ország nyugati részén már havazik. A legfrissebb hírek szerint Kőszegben délben havas eső esett, a Kőszegi-hegységben viszont tényleges havazás is volt - olvasható a Vaol.hu oldalán.
Hatalmas hitelfelvételi hullám indult el, ezért szigorúbb lesz az "adósságfék": a Magyar Nemzeti Bank (MNB) januártól módosítja a jövedelemarányos törlesztési mutató (JTM) szabályait. A jövedelem terhelhetőségi határa a jelenlegi 600 ezerről 800 ezer forint havi nettó jövedelemre emelkedik.
A cég szerint a horvát Janaf gyakorlata "tovább fokozza az Adria-vezeték horvátországi szakaszával kapcsolatos ellátásbiztonsági aggályokat." Ez a vezeték lenne a legfontosabb forrás, ha le kellene mondani az orosz olajról.
Péntek hajnalban a Dunántúlon kezdődik a havazás, amely szombatra már kelet felé terjeszkedik. A hegyekben vastagabb hótakaró is kialakulhat, máshol inkább latyakra készüljünk.
Az üveg amellett, hogy elegáns anyag, a térformálás eszköze is. Fényt vezet, mélységet teremt és egy leheletnyi finomságot csempész az enteriőrbe. E heti hírlevelünkben olyan darabokat gyűjtöttünk össze, amelyek különféle módokon játszanak ezzel a finom anyaggal.
A Bridge Budapest közösség tagjai ötödik éve ajánlanak egymásnak (is) könyveket. Nadal, MI, Nvidia, énerő, szerzetesek és a tudatos törzsfőnök - az idei üzleti könyvekből válogattunk.
A jelenkor Pablo Escobarjaként emlegetett korábbi kanadai olimpiai snowboardos Ryan Wedding ellen bevezetett szankciókkal az amerikai hatóságok újabb erőteljes lépést tettek a kriptóval is támogatott nemzetközi kábítószer-kereskedelem visszaszorítására. Az FBI által a világ egyik legveszélyesebb bűnözőjeként számon tartott Weddinget kriptopénzmosás
Az E.On Hungária Csoport országos reprezentatív felmérése szerint a magyar lakosság elsősorban az emberek közötti együttműködésben és a felelősebb környezeti döntésekben látja a boldogabb jövő alapját. A válaszadók a megújuló energiák térnyerését, a tiszta energiahasználatot és a felelős mesterségesintelligencia-szabályozást tartják kulcstényezőnek
November 21-én, pénteken 17 órakor nyitja meg kapuit a Csepeli Jégpark, amely idén nagyobb területtel, emelt szintű koripályával és új fényalagúttal várja a látogatókat.
Hol voltak Budapest leghíresebb luxusbordélyai? Hogyan nem lett Újpest a magyar Szilícium-völgy, és melyik városrészben történt az első autóbaleset? A 23 - Nagy budapesti kerülethatározó a We Love Budapest szerzőinek szűrőjén át, izgalmas sztorikkal, grafikákkal és archív fotókkal mutatja be az ezerarcú város kerületeit. Két szerzővel beszélgettünk