Ma is borongós, csapadékos időjárásra készülhetünk: a nap csak rövid időre bukkanhat elő, estére pedig a Nyugat-Dunántúlon akár tapadó havazásba válthat az eső. A szél többfelé élénk lehet, a hőmérséklet pedig 7-14 fok között alakul.
A kvízguruk kihívása ismét megérkezett, és ezúttal sem lesz könnyű dolgod. Csak a legjobbak tudnak elérni legalább hatvan százalékos eredményt, így minden válasz számít. A kérdések több témát is érintenek, hogy igazán próbára tegyék a tudásodat. Készen állsz a versenyre? A Kvízguru kvízei játékos formában támogatják a tanulást. Egy-egy kérdéssor re
A világ húsz legnagyobb gazdaságának (G20) középtávú növekedési kilátásai 2030-ra a 2009-es pénzügyi válság óta nem látott mélypontra süllyednek – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a G20-ak számára készített jelentéséből.
A forint ma reggel is tartja erős pozícióját, az euró jegyzése 381,6 körül mozog, vagyis továbbra is a közel kétéves csúcstartományban jár az EUR/HUF. A nap folyamán érkező európai és amerikai makroadatok – köztük a német termelői infláció, a friss amerikai munkanélküliségi adatok és a Philadelphia Fed-index – új irányt adhatnak a mozgásnak, különö
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője fotókat is posztolt a kartonokkal borított tákolmányról. Szerinte a főpolgármester hagyja leromlani a közterületeket a fővárosban.
Fogyatékkal élő embereknek tartottak küzdősport edzést a napokban. Az edzőtermi foglalkozás olyan elemeket tartalmazott, melyet minden résztvevő biztonsággal végre tudott hajtani. Az ingyenes foglalkozásokon a vendégek örömmel vesznek részt, de a küzdősportolók számára is van hozadéka ennek a kapcsolatnak – derült ki Niedermayer Zsolt szavaiból. Ez
A Most Wanted – A hajsza menekülős reality egyszerűen véget ér, nem arról van szó, hogy leveszik a képernyőről – tette helyre az interneten terjedő pletykákat az RTL.
Kína bejelentette, hogy betiltja az összes japán tengeri élelmiszer importját, tovább mélyítve a két ázsiai nagyhatalom között kialakult diplomáciai feszültséget - jelentette a Reuters. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor Sanae Takaichi új japán miniszterelnök kijelentette, hogy egy Tajvant érintő kínai támadás, amely Japán túlélését veszélyezt
Önmagában a mostani rendszerre nézve rossz jel lehet, hogy tömegesen tűnnek fel emberek, akik politikával akarnak foglalkozni – mondja az elemző, aki szerint a Fidesz számára az igazi "vadász‑szezon" a második forduló után kezdődik majd, amikor meglesz a 106 végleges jelölt.
A forint ma reggel is tartja erős pozícióját, az euró jegyzése 381,6 körül mozog, vagyis továbbra is a közel kétéves csúcstartományban jár az EUR/HUF. A nap folyamán érkező európai és amerikai makroadatok – köztük a német termelői infláció, a friss amerikai munkanélküliségi adatok és a Philadelphia Fed-index – új irányt adhatnak a mozgásnak, különö
A Közgyűlés október 30-án elfogadta azt a december 15-én hatályba lépő rendeletet, ami szigorúan korlátozza a tűzijátékozást, egyben három különböző védettségi szintet határoz meg területenként.
A terasz sokak számára a nyugalom szigete - egy hely, ahol lelassulhatunk, élvezhetjük a friss levegőt és időt tölthetünk szeretteinkkel. De miért kellene mindezt csak a melegebb hónapokra korlátozni? A megfelelő megoldásokkal a teraszunk télen is kellemes, hívogató és energiahatékony lehet. Mutatjuk, hogyan alakíthatunk ki igazi téli oázist túlzot
A német termelői árak tovább csúsznak lefelé, és ez egyre erősebben húzza magával az inflációt is. A legnagyobb mozgás az energián és az élelmiszereken látszik, ahol a vajtól a földgázig több kulcstermék ára is markánsan esik.
Minden csillagjegy más-más testi és lelki kihívásokkal néz szembe, és ez az étkezésre is igaz. Tudd meg, melyik ételek támogatják legjobban a jegyedet, hogyan őrizheted meg az egyensúlyt, és milyen táplálkozási szokásokkal maradhatsz energikus és egészséges minden nap.
Rekordszámú elektromos autó érhető el a magyar piacon: már 150 különböző típus fut hazai rendszámmal, miközben számos népszerű modell ára az elmúlt két évben milliókkal esett vissza. A kínálat minden szegmensben megjelent, a vásárlók pedig úgy tűnik, egyre bátrabban fordulnak az elektromos megoldások felé.
Meghitt családi ebéd. Mit kérdeznek egy fiatal nőtől a rokonok? „Miből írod a szakdolgozatodat?” Nem valószínű. „Mikor lesz már gyereked?” Ez viszont szinte elmaradhatatlan. Pedig sokan kirohannánk tőle a világból ilyen vagy olyan okokból.
Rekord, a várakozásokat is fölülmúló harmadik negyedévi eredményekről számolt be az Nvidia, és az év hátra lévő részére adott előrejelzése is magasabb az előzetesen becsültnél. A cég vezérigazgatója cáfolta az AI-buborékkal kapcsolatos véleményeket. A részvény a bejelentést követően több mint 4 százalékkal emelkedtek az amerikai tőzsdezárás utáni k
Erdélyben, a Hátszegi-medencében egy kivételesen gazdag dinoszaurusz-lelőhelyet fedeztek fel, ahol négyzetméterenként több mint száz gerincesmaradvány található. A lelőhelyen részleges dinoszaurusz-csontvázak is előkerültek, köztük egy eddig ismeretlen, jó állapotban megőrződött sauropoda példány.
Ha van a környezetedben valaki, aki sokat agyal vagy nehezen kapcsol ki, a legjobb ajándék nem egy újabb felesleges tárgy, hanem valami, ami segít lelassulni és ellazulni. Összegyűjtöttünk tíz olyan ajándékötletet, amelyek garantáltan segítenek oldani a szorongást.
Januártól életbe lépnek a lakáshitelezést szigorító új JTM-szabályok, amelyek különösen a nettó 600-800 ezer forintos jövedelemsávban okozhatnak érzékelhető hitelösszeg-csökkenést.