Hóimádók, figyelem! Úgy tűnik, végre elérkezett az idő, hogy elővegyük a téli kabátokat és a hólapátokat, mert az időjárás-előrejelzések szerint hamarosan megérkezik az első hó!
A Kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért egy 11 pontból álló 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programot hajt végre, megduplázta a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét, valamint bevezette a fix 3%-os kkv hitelt.
A Mate Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézete Együtt a természetért címmel amatőr fotópályázatot hirdetett,ahová általános és középiskolás diákoktól, továbbá az egyetem hallgatóitól és munkatársaitól vártak képeket a Kárpát-medence élővilágáról
Megnéztük, miért állnak meg mostanában egyre gyakrabban amiatt a vonatok, mert megtelnek vagy eldugulnak rajtuk a vécék. A probléma szakértők szerint összefügghet azzal, hogy a távolsági vonalakon is elővárosi vonatok járnak, de az igazság a MÁV szerint máshol van.
A kazán optimális vízhőfoka mindig a fűtési rendszer típusától és az adott otthon körülményeitől függ, ezért nincs univerzális beállítás, csak jól megválasztott tartományok.
Megjelent az ÉVA magazin téli száma slow life témában, és ha megfordítod, egy ÉVA ADVENT mellékletet is találsz sok-sok ünnepi ötlettel. Olvasd el főszerkesztőnk, Birta Brigi ajánlóját:
A Visa új pilot programot indított a Visa Direct platform keretében, amely lehetővé teszi, hogy vállalatok stablecoinban fizessenek ki külföldi partnereket.
A mediterrán étrend hét éve az első helyen áll, mert mértékletességre, valódi alapanyagokra és közösségi élményekre épít, így támogatja a szív egészségét és a hosszú, energikus életet.
"Olyan nincs, hogy ott maradjon a kórházban a gyerek. Ez a törvényes rendszer teljes összeomlásának bizonyítéka" – mondta a Telexnek a TASZ munkatársa. Ma van a gyermekjogi világnap.
Német egyetemi kutatók jelentősen felgyorsították az elektromos járművekben használt strukturális - vagyis a karosszéria részét képező - akkumulátorok fejlesztését. Megoldásuk lényege, hogy a fejlett mérnöki megoldásokat mesterségesintelligencia-alapú validációs módszerekkel kombinálták.
A visszér szó sokak számára hordoz kellemetlen jelentést. A lábakat elcsúfító, kidülledő, kanyargós visszerek ellen a kezdeti stádiumban néhány tornagyakorlat, hideg-meleg lábfürdő is megoldás lehet. Később viszont már csak a műtét jelent megoldást.
Rekordszámú nevezés érkezett az Év Bejglije versenyre, három kategóriában hirdettek győztest. A Magyar Cukrász Ipartestület az idén hatodik alkalommal hirdette meg az Év Bejglije versenyt cukrászdák, vendéglátóhelyek és kézműves pékségek
Írország a harmadik kalapba került, a lehetséges ellenfelei: Lengyelország, Wales, Csehország, Szlovákia. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistája alapján hivatalossá vált az európai és interkontinentális vb-pótselejtezők kalapjainak összetétele a csütörtöki sorsolásra.
Ez az agykarbantartó kvíz csak a legokosabbaknak sikerül jól. A játékosok mindössze tíz százaléka képes hibátlanul megoldani, szóval nem lesz egyszerű menet. A kérdések elgondolkodtatók, de annál élvezetesebbek. Nézzük, neked sikerül-e bejutnod a legjobbak közé! A Kvízguru kvízei remek lehetőséget adnak arra, hogy pár perc alatt felfrissítsd a gond
Kiemelkedő ütemben nőttek a lakásárak az idei első kilenc hónapban, és fokozódott a lakáspiaci túlértékeltség – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője a novemberi lakáspiaci jelentést ismertetve a jegybank Youtube csatornáján.
A Mycellen Supplements, a biotechnológiai alapú egészség- és szépségápolás egyik legígéretesebb hazai szereplője 50 millió forintos befektetést kapott az Obuda Uni Venture Capitaltól (Ouvc). A tőkeemelés célja, hogy a vállalat tovább erősítse piaci jelenlétét, bővítse termékportfólióját, és még hangsúlyosabb kommunikációval tegye ismertté a tudomán
Az óvodai évek alatt egyre több kisgyermek kap SNI státuszt a statisztikák szerint, az okokat mégsem csupán a fejlődési zavarok berobbanásával lehet magyarázni. Bár a diagnózis jó esetben esély teremt az érintett gyerekek számára, még mindig sokan maradnak ellátatlanul. A valódi kérdés pedig nem az, hogy bélyeg-e az SNI státusz, vagy sem, hanem hog
Nincs benne semmilyen orvosság, de melegsége, krémessége és illata már egyetlen tál után is képes jobb kedvre deríteni. Olaszország gasztronómiája nemcsak a lelket, hanem a testet is képes gyógyítani. Különösen
Hatalmas erő lakozik egy aprócska testben: a gátéri Tarjányi Tibike még csak 2,5 éves, de már komoly megpróbáltatásokon van túl. Ritka, ám annál súlyosabb betegséggel született, amelynek következtében nem fejlődött ki teljes egészében a bal szívkamrája. Mindez rengeteg szövődménnyel jár, ám a szülei mindent megtesznek azért, hogy a kisfiuk egy nap
A novemberi újhold a Skorpió jegyében áll, ami mélyreható átalakulásokat, intenzív érzelmeket és sosem látott belső erőt hoz. Ez az energia nem kímél, de bámulatos jutalmat kínál azoknak, akik készek megújulni és elengedni a régit.
Két belga fiatalnak sikerült kijátszania a párizsi Louvre biztonsági rendszerét: videót készítettek arról, ahogy egy saját fényképüket helyezik ki a Mona Lisát bemutató teremben.
Az 50 éves Magyar Reklámszövetség az Rtl Ligetben megrendezett jubileumi közgyűlésén két szakembernek, Levendel Ádámnak és Dr. Nagy Bálintnak adott át Tiszteletbeli Örökös Tag életműdíjat. Egy új taggal is bővült az egyesület Elnöksége, ezzel ismét 24 fős a testület létszáma. Az ünnepi taggyűlésen a múlt eredményeinek felidézésén túl hangsúlyt kapo
A Baszkföldi Egyetem (EHU) kutatói áttörő eredményt értek el a megújuló energia kutatásában: az általuk fejlesztett nanostruktúrák – például a „nanotűk” – akár a beérkező napfény 99,5 százalékát is képesek elnyelni.
A mézeskalács ma az egyik legtipikusabb karácsonyi sütemény: az illata összenőtt a téli ünnepekkel, a figurák és házikók pedig évről évre felbukkannak a konyhákban és a kirakatokban. Könnyű lenne azt hinni, hogy ez egy kifejezetten keresztény ünnephez kötődő hagyomány, valójában azonban több mint 3500 évre, egészen az ókori Egyiptomig vezethető vis
November 22-én mutatják be a tavaly nagy visszhangot kiváltó Holdról Holdra kisjátékfilm folytatását, a Sovány Holdat. A második rész tovább viszi az első film három történetszálát – az idősotthonba kerülő ember, az örökbefogadás és az elhagyott csecsemő történetét - amelyekkel párhuzamosan a fókuszt az emberi döntések következményeire és az értéke
A humanizmus egy vallás, ami ledegradálja az embert, és valójában egy szélsőbaloldali politikát takar. Nem kérünk belőle, Humanisták nevű pártként sem. Szilvay Gergely írása.
Erzsébetvárosban a folytonos filmforgatások, Terézvárosban pedig az utcára ömlő bulik okoznak egyre több feszültséget a budapesti lakóknak. Mindkét kerületben úgy látják, hogy szükség van változásra, a polgármesterek már felszólaltak az ügyben, és meg is tették az első lépéseket.
Akár egy enyhe kaparó érzéssel a torokban, akár tüsszentéssel indul, a nátha gyorsan teljes értékű megfázássá válik. Ennek kezelésére érdemes az orr sós vízzel történő öblítését kipróbálni, amelynek hatékonyságát egyre több kutatás támasztja alá.
Amikor beköszöntenek az igazán hidegek a legtöbben inkább a lakás melegét keresik a kert szabadsága helyett. Ha azonban te azok közé tartozol, akik nem mondanának le a friss levegőről vagy szeretnél egy csendes kis dohányzósarkot a reggeli kávéhoz, akkor ezekkel a kerti bútorokért a fagyos hónapokban sem kell aggódnod!
A tanulmány szerint az informatika, a pénzügyi szolgáltatások és a könyvelés azok az iparágak, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos elbocsátások legvalószínűbbek.
A november sok kerttulajdonos számára a pihenőidő kezdetét jelenti, pedig ez a hónap még számos fontos ültetési lehetőséget rejt magában. A talaj ilyenkor gyakran még nem fagyott, a csapadék pedig segíti a frissen ültetett növények begyökeresedését.