A Balassagyarmati Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki egy hipermarketből különféle árucikkeket emelt el. Az érték nem jelentős, a következmények súlyosak. Nem véletlenül írtuk azt cikkünk címében, hogy "volt" kormánytisztviselő. Merthogy az állását elveszítette.
A városi szennyvízhálózat láthatatlanul működik, amíg minden rendben van – ám az utóbbi években egyre gyakrabban áll le váratlanul. A nedves törlőkendők, konyhai szálas anyagok és zsiradékok a csatornában összeállva hatalmas, sokszor több méteres dugulásokat hoznak létre, eltávolításuk pedig milliós tétel is lehet a víziközműveknek. Mivel a lakossá
A felfokozott érdeklődés miatt idén már három naposra nyúlik az év egyik legrangosabb agráreseménye, a Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025, amely a szakma vezető képviselőit vonultatja fel a szegmenst érintő legforróbb témák megtárgyalása mellett. A konferencia mindössze két hét múlva kezdődik, így érdemes mielőbb lecsapni az utolsó helyekre a
Az Átlátszó számolt be arról, hogy Gödöllőn, az M3-as autópálya közelében akkumulátor-összeszerelő üzemet nyit a Hybern Energy Hungary Kft., amely a kínai Camel cégcsoport része. A gyárban évente 700 ezer lítium-ion akkumulátort szerelnének modulokká, a környezetvédelmi engedélyezés folyamatban van, írja a Telex.
Több százezer magyar vásárlónak fizet több mint 500 millió forint kompenzációt az About You online divatáru portál üzemeltetője, és plusz 505 millió forint bírságot is utalnia kell a központi költségvetésbe a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
A hétköznapok gyorsuló ritmusa mellett egyre fontosabb, hogy olyan technológiai eszközöket válasszunk, amelyek valóban hozzáadnak a mindennapi élethez – legyen szó mozgásról, kikapcsolódásról vagy hatékony munkavégzésről. A Huawei idei Black Friday időszakában a fókusz nem pusztán a kedvezményeken van, hanem azon, hogyan teheti a technológia egysze
Újabb vármegyében jelent meg a madárinfluenza, amivel Magyarország elvesztette országos mentességi státuszát. Csongrád-Csanád vármegyében egy pulykatelepen mutatták ki a vírust, miután korábban Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a betegség - írta meg az Infostart.
A Green Energy Investhor (GEI) mindössze négy év alatt a hazai megújulóenergia-szektor élvonalába került: eddig mintegy 600 MW napenergia-kapacitást fejlesztett, és most egy közel 500 MW-os szélerőműprojekt megvalósításán dolgozik. Ritter Antal vezérigazgató a Portfoliónak adott exkluzív interjújában a sikerek kulcsaként a tudatos építkezést, a sta
A SPAR Magyarország Ocean Fish márkájú halászati termékek fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termékekben önellenőrzés keretében végzett vizsgálat során Listeria monocytogenes jelenléte került kimutatásra.
A Magyar Államkincstár arra figyelmezteti az ügyfeleket, hogy adategyeztetés ürügyén csalók SMS-ben próbálják megszerezni az értékpapír-számla adataikat. A hivatal hangsúlyozza: sem telefonon, sem üzenetben nem kérnek bizalmas információkat.
Az EFSA #NoBirdFlu kampánya gyakorlati tanácsokat nyújt a fertőzések megelőzésére, a gazdák és állattartók számára érthető és egyszerű lépések formájában.
Ezen a héten is összegyűjtöttünk tíz olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
A manilai 2025-ös Social Good Summit egyik legmeghatóbb pillanata határozottan George és Amal Clooney közös interjúja volt. A házaspár kapcsolatukról és alapítványi munkájukról is őszintén beszélt.
Hirtelen az Egyesült Államok egyik legfontosabb kriptotőzsdéje, a Coinbase erős piaci stresszjeleket küld. Két kulcsfontosságú prémium-mutató merült mélyen a negatív tartományba, ami arra utal, hogy valaki – vagy valami – jelentős mennyiségű Bitcoint értékesít. Coinbase Premium Index: 18 napos folyamatos eladásra utaló jelzés A befektetők által kie
Az év végi hajrában jól jönne, ha fel tudnád pörgetni az agyadat? A tudatos időbeosztás mellett sokat segíthet egy jól megválasztott hobbi is, amely javítja a koncentrálóképességet, felfrissít testileg és mentálisan is, vagy éppen a kreativitásodat fokozza. Olyan tevékenységeket gyűjtöttünk össze, amelyeknek nemcsak kikapcsolnak, de eredményesebbé
A Cybex New York-i üzletének megnyitója egy újabb nagy mérföldkötő a márka számára az Egyesült Államokban. Az ikonikus Greene Streeten, a SoHo történelmi öntöttvas negyedében található, több mint 200 négyeztméter alapterületű butik a márka filozófiájának tökéletes lenyomata, amely a luxus funkcionalitást ötvözi a kortárs dizájnnal.
Ha beköszönt a hidegebb idő, az osztrák fővárosról sokaknak elsőre az adventi vásárok, és az azokat körüllengő karácsonyi hangulat jut eszébe. A város 14 nagy karácsonyi vására és közel ezer standja turisztikai látványosság mellett egyre jelentősebb mozgatórugója a bécsi gazdasági infrastruktúrának.
23 milliárd dollárnyi piaci érték párolgott el a bitcoinbányász szektorból az elmúlt egy hónapban. A válság jelei kezdenek kibontakozni? Ennek ellenére az intézményi befektetők tovább növelték részesedésüket, miközben a bányászrészvények közel 25%-ot zuhantak. 23 milliárd dollárnak megfelelő piaci érték párolgott el alig egy hónap alatt a legnagyob
A Hátszegi-medencében egy olyan dinoszaurusz-temetőt tártak fel magyar és román kutatók, ahol négyzetméterenként akár száz csontdarab őrzi a késő-kréta kor titkait.
Daniel Radcliffe, az eredeti Harry Potter, levelet küldött az HBO készülő sorozatának új főszereplőjének, Dominic McLaughlinnak – és az üzenet, amit kapott, mélyen meghatotta. A két „Harry” már most barátságot kötött egymással.
A keddi nap egy újabb, intő példát adott arra, hogy mennyire sérülékeny a globális digitális infrastruktúra: a Cloudflare egyetlen hibás adatfájljának köszönhetően a teljes internet mintegy 20%-a hosszú percekre leállt – köztük a kriptoipar legnagyobb szereplői is. Bár a cég gyorsan kiadta a hivatalos post mortem jelentését, a történtek ismét rávil
Éles fordulat napon belül! A kritikus 94 000 dolláros szintet nem tudta megtartani a Bitcoin, ami erős medvepiaci hangulatot jelez rövid távon. A globális eladási hullám a technológiai és részvénypiacokon indult, a félelem pedig a kripto szektort is elérte. Két nap alatt 4000 dolláros ármozgást hajtott végre a Bitcoin. A keddi kereskedési napon 94
Kihirdették az Év bejglije verseny győzteseit: a szekszárdi Prim Cukrászda & Café-é lett az év diós bejglije, a békéscsabai Bejó Cukrászdáé az év mákos bejglije, ínyenc kategóriában pedig a piliscsabai Mák Kézműves Cukrászda Sütőtökvarázs elnevezésű bejglije nyert.