Drámai körülmények között, 3-2-re kapott ki a magyar labdarúgó-válogatott Írországtól utolsó világbajnoki selejtezőjén, ezzel lemarad a 2026-os vb-ről. Az RTL munkatársa, Szabó Szilárd Lukács Dánielt, az első magyar gól szerzőjét és Dibusz Dénest, a válogatott kapusát kérdezte.
A téli erdők egyik legnagyobb kincse a vérvörös csipkebogyó, ami kívül-belül támogatja a szervezetünket. Nem hiába emlegették oly sokszor nagyanyáink a csipkebogyó áldásos hatásait!
Három megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre zivatar veszélye miatt, emellett két megyében az eső miatt figyelmeztetik a lakosságot. Mint írják, a zivatarral érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Ahol pedig az eső okozhat fe
Ez a napi műveltségi kvíz elsőre könnyűnek tűnhet, de sokan már a negyedik helyes válasz után nem érnek el többet. Ideális kis szellemi kihívás, ha szereted próbára tenni magad. Nézzük, hányat tudsz jól megválaszolni! A Kvízguru kvízei a szellemi felfrissülés egyik legjobb formái. Nem kell sok idő, csak néhány perc, hogy megmozgassd az agyad és […]
Magyarországon évek óta azzal szembesülnek a meddő párok, hogy ha petesejt donációra lenne szükségük a gyermekvállaláshoz, akkor Szlovákiába, Csehországba, Ausztriába vagy még messzebb kell menniük, mert hazánkban ez nem engedélyezett – írja a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóközleményében.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) Albert Flórián úti székhelyén magas ólomtartalmú csapvizet mértek, ami több mintában a határérték többszörösét is elérte. Bár a vezetőség tud a problémáról, a dolgozók számára csak részleges megoldásokat kínáltak - írta meg a Telex.
A bor kultúránk része, a teljes tiltás értelmetlen és értelmezhetetlen – Dr. Toldy-Schedel Emil szerint nem a tiltás, hanem a tudatosság vezet egészségesebb élethez.
Tudással és szakértelemmel segíti a civil szervezeteket 2016 óta Pro Bono programmal az E.On Hungária Csoport, a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest hálózatát üzemeltető vállalat. A programban eddig olyan ismert és meghatározó szervezetek kaptak támogatást, mint a Magyar Vöröskereszt, a Bátor Tábor, az Amigos a gyerekekért, a Sinosz és mellettük sz
A dél-koreai cég gödi beruházása hatodjára kap állami támogatást, de messze a mostani a legnagyobb tétel. Úgy, hogy alig tudunk valamit róla. Mi történt? 955 milliárd forintból bővíti magyarországi akkumulátorgyártó üzemének kapacitását a Samsung SDI – szúrta ki a bejelentést a Telex a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyedi kormánydöntéssel adot
Sarkvidéki hidegfront érkezik Horvátországba, amely jelentős lehűlést és az első igazi téli időjárást hozza magával a hét elején - írta meg a Croatia Week.
A volt szépségkirálynő felvarratta már korábban a testére a férje portréját és a csuklójára a nevét, és Varga Márk csuklóján is ott díszeleg Edina neve.
Az elnök hozzátette: "Nincs rejtegetnivalónk és ideje továbblépni radikális baloldali őrülteknek erről a demokrata átveréséről, amelynek célja elterelni a figyelmet a Republikánus Párt nagy sikeréről."
Amikor a Bentley-re gondolunk, akkor bőséges erőtartalékokkal rendelkező pompás túrakocsik és limuzinok jutnak eszünkbe. Most azonban csavartak egy kicsit a Continental Gt receptjén, és az új Supersports a puristáknak kedvez, egyben a márka legkönnyebb autója lett az utóbbi 85 évben.
Az intézmény elismerte a problémát, de szerintük mindenhol biztonságos az ivóvíz. Az épületben korábban működő OGYÉI munkatársai viszont már 2023 áprilisában figyelmeztették az új dolgozókat, hogy ne igyanak a csapvízből a magas ólomtartalom miatt.
A világ tele van olasznak mondott pizzákkal – de vajon melyik az, amelyik valóban megfelel a nápolyi hagyományoknak? Erre próbál fényt deríteni egy különleges csapat: az olasz pizza-detektívek, akik titokban, inkognitóban járják a világ pizzeriáit, és szigorú szabályok alapján értékelik a kínált nápolyi pizzát. A munkájuk sokkal komolyabb, mint els
November 10-én startolt el, de hamarosan véget is ér a Most Wanted – A hajsza című műsor az RTL-en. A csatorna azonban még tartogat egy meglepetést, melyről megtette a bejelentést.
2023 áprilisában a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) munkatársai figyelmeztetést kaptak, hogy az Albert Flórián úti székhelyükön a csapvíz ólomtartalma magas, ezért nem ajánlott fogyasztani. Az értesítés a korábban itt működő Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egykori dolgozóitól érkezett, ak
Előbb-utóbb minden fiatal felnőtt életében eljön a pillanat, amikor önállósodásra vágyik, és megkezdi saját életét – azt az életet, ahol a döntéseit már saját maga hozza, magáért felel, ennek összes előnyével és hátrányával együtt. Az ezekhez kapcsolódó lépéseket és buktatókat igyekeztünk feltérképezni.
Az E-Sport rajongóknak jó hír, hogy november 22-én a TV2 Play felületén követhetik nyomon a XIXO & Szikszó E-Sport CUP Országos CounterStrike2 versenyét. Az 1 millió forintos összdíjazású versenyen 12 amatőr csapat méri össze tudását.
Minden évben nyugodt és pihentető karácsonyt töltünk, pedig sokszor nálunk gyűlik össze a család. Fedezd fel, hogyan alakítottam ki egy stresszmentes ünnepi rutint!
Bár papíron mindent szigorúan szabályoztak, törvénytelenül, szabálytalanul működik a nagycirkusz. Ha jól megkurkásznák, kiderülne a disznóság, mert ha a kártya szerint ennyit mentél, itt és itt kellene lenned, de te közben háromszáz kilométerrel arrébb vagy, akkor hogy került oda a kocsi, ki vitte, a szentlélek? – Patócs Molnár János novellája.
A hétvégi események tovább súlyosbították a több mint egy hónapja tartó eladási hullámot, melynek következtében a bitcoin éves teljesítménye átment pirosba: miközben a CoinGlass adatai szerint újabb 400 millió dollárnyi tőkeáttételes pozíció került felszámolásra, addig a bitcoin árfolyama átszelte a halálkeresztet és több mint féléve nem látott szi
Ma, azaz hétfő este a hegycsúcsokon már hó, havas eső hullhat Magyarországon. Megmaradó hóra még ne számítsunk, de hópelyhekkel már lehet majd találkozni.
Félidejénél tart a november 2-án megkezdődött év végi kgfb-kampány. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint az első két hét során a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 34 ezer forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, ami csupán néhány százalékkal tér el a tavaly ilyenkor tapasztalt 32 800 forintos szinttől. Az eddigi átszerződők szint