2025. november 15. szombat

nov. 15
22:03
CFL: Velünk, vagy ellenünk (Saját dal) (rtl.hu)
Saját dalt adott elő a CFL Velünk, vagy ellenünk címmel az X-Faktor második élő showjában. Majka szerint a srácoknak kicsit meggyűlt a baja a magyar dalszöveggel, a produkció végül széket érdemelt, Balla Bélát állították fel.
nov. 15
22:09
Az álomesküvők kora leáldozott, a nagy nap már rég nem a tökéletességről szól (Glamour)
Sokan az esküvőt életük legszebb napjaként képzelik el, ahol minden megy, mint a karikacsapás. Szeretteik körében ünneplik, hogy megtalálták azt az embert, akivel le tudnák élni az örök élet plusz egy napot is. Igen ám, de valahol a meghívó kiküldése, a szalvéta színének kiválasztása és a menüsor egyeztetése közben a lelkes izgatottság görcsösségbe
nov. 15
22:09
Tűzoltó apa és mentős fia először mentett életet együtt Pécsen - egy fuldokló nénin segítettek közösen (SzMo)
Farkas Roland őrnagy már 31 éve ment életeket, fia viszont alig egy hónapja mentőzik. Egy idős, fuldokló hölgy hozta össze őket az első közös bevetésen.
nov. 15
22:21
Gulyás Gergely: A kultúra összetartja a nemzetet, ezért átível a határokon (Demokrata)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Kolozsváron, a Magyar menyegző című film ősbemutatóján mondott beszédet.
nov. 15
22:27
Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most! (ProfitLine)
A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
nov. 15
22:27
Megvan az Alzheimer-kór gyenge pontja? Új felfedezés állíthatja meg az agyi leépülést (Magyar Hírlap)
A kutatók először figyelték meg a taufehérje "láthatatlan előfázisát".
nov. 15
22:33
Istenes Márkó: Put Your Head On My Shoulder (Paul Anka) (rtl.hu)
Istenes Márkó Paul Anka – Put Your Head On My Shoulder című számát adta elő az X-Faktor második élő showjában. Széket érdemelt, A CFL-t állította fel.
nov. 15
22:39
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót (SzMo)
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.
nov. 15
22:45
Tonix Honix: Túl sok lett a gond (Saját dal) (rtl.hu)
Saját dalt adott elő a Tonix Honix Túl sok lett a gond címmel az X-Faktor második élő showjában. A fiatal fiúk széket kaptak, Istenes Márkó helyét érdemelték ki.
nov. 15
22:57
Összeomlik az ukrán front? Szirszkij elrendelte a visszavonulást (Magyar Hírlap)
Ukrán katonai források szerint a hadsereg kiüríti Huljajpolét, miközben az orosz csapatok több irányból is áttörést értek el Zaporizzsjában.
nov. 15
23:03
Trump szerint olyan jók voltak MRI-vizsgálatának az eredményei, amilyen jót az orvosok még sosem láttak (444.hu)
Azt is mondta, hogy fogalma sincs, mit vizsgáltak rajta az orvosok.
nov. 15
23:09
Belano: Mit mondhatnék? (Saját dal) (rtl.hu)
Ismét saját dalt adott elő Belano Mit mondhatnék? címmel az X-Faktor második élő showjában. A produkció megosztotta a zsűrit, Majka végül széket sem szavazott a rappernek. A többi zsűritag azonban nem hagyta cserben, Belano Farkas Ancsi helyét kapta meg a széken.
nov. 15
23:15
Feltámasztaná halott szeretteinket egy videós applikáció, hogy bármikor tudjunk beszélgetni velük (SzMo)
Az új 2wai alkalmazás mesterséges intelligenciával hozza vissza az elhunyt szerettek digitális mását. A reklámvideó miatt sokan már most az emberi gyász eltorzításától félnek.
nov. 15
23:15
Először adták át a Karikó Katalin alapította JATE-díjakat (Demokrata)
Irodalomtörténész, vegyészprofesszor és orvos kapták meg az elismerést.
nov. 15
23:15
Az energiaátmenet fontosságát hangsúlyozzák a Schneider Electric vezetői a Cop30-on (Digital Hungary)
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata is részt vesz az ENSZ 30. Éghajlatváltozási konferenciáján (COP30), amit a brazíliai Belém városában rendeznek. A társaság képviselői az eseményre azzal a szándékkal érkeznek, hogy mozgósítsák a vállalkozásokat, kormányokat és a civil társadalmat egy olyan energia- és ipari á
nov. 15
23:21
"Nem hamis volt, hanem tróger" – Belano produkciója vitát váltott ki a zsűriben (rtl.hu)
Az idei X-Faktor egyik legnagyobb felfedezettje, Belano saját számaival mindig nagyot alakít a színpadon. A ma esti előadása azonban jelentősen megosztotta a mentorokat: Valkusz Milán szerint hamis volt, Majka szerint ugyanolyan, mint múlt héten, Gáspár Laci inkább trógernek találta a refrént, míg Tóth Andi mentori elfogultsággal dícsérte versenyző
nov. 15
23:27
XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt (ProfitLine)
Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
nov. 15
23:39
Varga Imi: I.M.I. (Saját dal) (rtl.hu)
Az X-Faktor 2. élő showjának utolsó előadója Varga Imi volt, aki a mentora, Majka által írt saját dalát adta elő. Imi széket kapott, Belano helyét foglalta el.
nov. 15
23:45
A Megasztár egyik legnagyobb esélyese esett ki, erre senki nem volt felkészülve (Glamour)
A Megasztár negyedik élő adása már csak azért is volt különösen izgalmas, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy mind a hét tehetség színpadra lép. Herceg Erika versenyzőjét, Ádám Attilát ugyanis édesapja szerette volna kivenni a versenyből a fiút érő hangos kritikák miatt. Ha lemaradtál az élő adásról, de kíváncsi vagy a versenyzők teljesítményére,
nov. 15
23:51
Ők lettek az X-Faktor kiesői, az egyik legnagyobb hang is búcsúzott (Glamour)
Lezajlott a 2025-ös X-Faktor második élő show-ja, ahol sem hidegrázós produkciókból, sem feszült pillanatokból nem volt hiány. Az este azonban nem mindenki számára zárult happy enndel, három versenyzőnek búcsúznia kellett. Mutatjuk, kik kapták a legkevesebb szavazatot!
nov. 15
23:51
"Ez történik, ha egy öregúr akar fiatalos szöveget írni" – Valkusz Milán keményen beolvasott Majkának (rtl.hu)
Varga Imi előadását elsőként Tóth Andi értékelte, aki jelezte Majkának, hogy furcsa volt hallani néhány szokatlan kifejezést a dalszövegben. A többi mentor megerősítette, hogy valóban "Majkás" hangulatot árasztott a dal, hiszen azt maga a rapper írta. A mentorok között kisebb összezörrenés alakult ki, amit végül Valkusz Milán egy kemény odaszúrássa
nov. 15
23:57
Ők lettek az X-Faktor második élő show-jának kiesői (rtl.hu)
Az X-Faktor második élő show-jában Tóth Andi és Valkusz Milán is elveszítette versenyzőjét. Milán két mentoráltjától is búcsúzott, így versenyző nélkül maradt. A TOP 6-ba végül nem jutott be Balla Béla, a CFL és Patai Anna – ők búcsúztak a versenytől.

2025. november 16. vasárnap

nov. 16
0:21
"Itt van a gyerekem a házban!" – Felgyújtották Aurelio udvarát: lángokban állt a kertje (Blikk)
Aurelio megdöbbenve szembesült azzal, amikor a szemben lakó szomszéd riasztására kinézett az udvarára, és azt látta, hogy a bejárati kapunál méteres lángok csaptak fel. Ismeretlen elkövetők gyújtóanyagot dobtak be a kertjébe, az édesanyja kocsija is megégett.
nov. 16
0:21
Nagy bejelentés várható Orbán Viktortól a jövő hét elején (Blikk)
Hétfőn közös sajtótájékoztatót tart Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke – írja a portfolio.hu.
nov. 16
0:21
Modern Gyárak Éjszakája 2025: rekordok, innováció és lehetőségek a munkaerőpiacon (HR Portál)
Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üze
nov. 16
0:21
A nyájszellem uralja a politikát (Hírklikk)
A tömegekben kialakított félelemmel nagyon szépen lehet manipulálni. Ezt emelte ki Sik Endre szociológus, aki megalkotta a manipuláció „képeskönyvét”. Ennek első eleme Orbán Viktor emlékezetes, 2015-ös nemzeti konzultációjának címoldala. „Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket ho
nov. 16
0:21
Különös véletlenek a történelemben (Magyar Hírlap)
A sors, ha akarja, egyetlen mozdulattal átrajzolja a történelem térképét.
nov. 16
0:21
Egy előadás, amit nem lehet megnézni, mégsem láttunk még soha érdekesebbet – a Walk My World tényleg világszám a Millenárison (Mandiner)
Mintha több mint egy évtizede erre készültek volna: a Recirquel új produkciója szétszedi a színházat, hogy aztán más minőségben újra összerakja. A Walk My World mitikus világa akkor is beszippant, ha elhatározod, hogy nem hagyod magad lépre csalni.
nov. 16
0:21
Ez itt húszezer forint az asztalon – megnyíltak a belvárosi karácsonyi vásárok (Telex)
4900 a dubaji csokis lángos, a rezsicsökkentett forralt bor 1500. Az árak nem vadultak tovább, de az ételek java 5000 forint alatt nem úszható meg.
nov. 16
0:21
EU-bíróság: Az alkoholmentes gin nem gin (Telex)
Egy német szervezet szerint már az elnevezés is paradoxikus, és a bíróság is így látta.
nov. 16
0:21
Már három áldozata és több tucat sérültje van a Claudia viharnak Portugáliában (Telex)
A vihar Angliában és Walesben áradásokat okozott.
nov. 16
0:21
Két horgász eltévedt a balatoni tejködben, vízimentőknek kellett kimentenie őket (Telex)
Még időben elindultak kifelé, de olyan erős köd szállt le a tóra, hogy már nem találták meg a partot.
nov. 16
0:21
Mézga Géza a Szent Korona és pár ufó társaságában gurul át az időn (Telex)
Debrecenben 1966 óta rendezik meg évente a város híres attrakcióját, a virágkarnevált, ahol a több millió szálnyi felhasznált virág díszített már Lenin-portrét és kínai akkugyárak óriáspandáit is.
nov. 16
0:21
A vb-álmok egy ponttal életben maradnak, inspirálóbb tét nem lehet az írek ellen (Telex)
A magyar válogatott pótselejtezős esélyeit 80 százalékra adják, vasárnap a Puskás Arénában kell bebizonyítani, hogy ez reális. Nehéz, feszült meccs várható.
nov. 16
0:21
Orvosmeteorológia: igen kemény napok várnak ránk (EgészségKalauz)
Erős és megterhelő ingadozásokra számítson.
nov. 16
0:21
A világ legfinomabb étele libaaprólékból: ludaskása Borbás Marcsi módra (Hóvége)
A legfinomabb ludaskása Borbás Marcsi keze nyomán készül.
nov. 16
0:21
Általános műveltségi kvíz: Az emberek fele elbukik ebben a kvízben, Te is közéjük tartozol? (Kvízguru)
Ez az általános műveltségi kvíz most alaposan próbára teszi, mennyire vagy képben a világ dolgaival. A kérdések elsőre egyszerűnek tűnhetnek, de sokan már az elején elvéreznek rajtuk. Az emberek fele elbukik ezen a kihíváson, vajon te a sikeresek közé tartozol? A Kvízguru kvízei azoknak valók, akik szeretnének tanulni, fejlődni és közben frissen ta
nov. 16
0:25
Visszavett a tempóból az X-Faktor mentora, Valkusz Milán: "Nem szeretnék hamar kiégni" (Blikk)
Valkusz Milán szerint az X-Faktor szereplőit nem csak arra kell felkészíteni, hogy a színpadon minél jobban teljesítsenek. Legalább annyira fontos, hogy a fiatal, többnyire még tapasztalatlan versenyzők elhiggyék magukról, hogy tehetségesek és ügyesek. Az RTL tehetségkutatójának mentora egy évvel ezelőtt Fehér Krisztiánt győzelemre vezette, és az i
nov. 16
0:25
Orbán Viktor 93. perce: hogyan mentené át a hatalmát elnöki rendszerrel? (Hírklikk)
Orbán Viktor autokráciája, elnöki rendszer, rendkívüli állapot, háborús veszélyhelyzet, jogállam, kétharmad, Tisza Párt, Magyar Péter, választási törvény – mind ugyanannak a történetnek a kulcsszavai. Fleck Zoltán jogtudós szerint Orbán „a 93. percben rúgja le az ellenfelet” – de miért vár ennyit, és mit jelent ez a gyakorlatban?
nov. 16
0:25
Gulyás Gergely: A kultúra összetartja a nemzetet, ezért átível a határokon (Magyar Hírlap)
Kolozsvár Janovics Jenőnek köszönhetően a magyar filmgyártás bölcsője, a Magyar menyegző hazatért Kolozsvárra.
nov. 16
0:25
Migrációs Paktum: az Európai Bizottság bemutatta, hogyan zúdítaná rá a migránsokat a tagállamokra (Mandiner)
A Bizottság terve szerint annak a 9 tagállamnak kellene "szolidaritást" vállalnia, amelyek az EU össznépességének 14 százalékát teszik ki.
nov. 16
0:25
Vécére kísérő biztonsági őrök társaságában néztük meg, hogyan háborodnak fel Orbán hívei a TV2 műsorvezetőjének kérdésein (Telex)
Szombaton, Győrben tartották a Digitális Polgári Körök első háborúellenes gyűlését, amelyen alapos biztonsági vizsgálat után nézhettük meg, hogy válaszol a miniszterelnök egy kormánypárti műsorvezető kritikusnak szánt kérdéseire.
nov. 16
0:25
Akár már év elején új vezető kerülhet az Apple élére (Telex)
Tim Cook a cégen belülről várja az utódját.
nov. 16
0:25
Telefonon beszélt Vlagyimir Putyin és Benjámin Netanjahu a Közel-Keletről (Telex)
Többek között a gázai tűzszünetről, de az iráni atomprogramról és Szíriáról is váltottak néhány gondolatot.
nov. 16
0:25
Szaniszló Judit: Egy félreértés anatómiája (Telex)
"A tegnap még csomótlan tarhonya mára becsomósodik, és a mikrózás után is úgy marad. Hiába a még hidegen rákanalazott, majd a mikrózástól ráolvadt zsír, mégis egyben esik le egy tarhonyacsomó a lepedő redői közé." E heti novellánk egy disztópikus, mégis ismerős világot mutat be.
nov. 16
0:25
Fagykár elleni védekezés: egészséges és dúsan zöldellő kert lesz a jutalmad, ha ezt most megcsinálod (Hóvége)
Nemsokára megérkeznek az első fagyok, ezért érdemes időben felkészülni a kerti növények teleltetésére. Összefoglaljuk, milyen praktikákat érdemes alkalmazni, és mely növények igényelnek külön védelmet. A fagykár elleni védekezés a kiskertben akkor lesz eredményes, ha ezt a néhány teendőt még most megcsináljuk. A tavaszi fagyok legérzékenyebb áldoza
nov. 16
0:25
Agymozgató kvíz – Tartsd edzésben az agyad ma is ezzel az új kvízzel (Kvízguru)
Az agymozgató kvíz segít, hogy ma se maradjon ki a napi szellemi edzésed. Változatos kérdésekkel és izgalmas feladványokkal készültünk, hogy formában tartsd az elméd. Egy kis kihívás, ami egyszerre szórakoztat és frissít. Készen állsz a kezdésre? A Kvízguru kvízei kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy fenntartsd a gondolkodás élességét. Pár perc n
nov. 16
0:27
Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség (ProfitLine)
Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
nov. 16
0:27
Halak, amiket nem szabad naponta enni (Magyar Hírlap)
Mindenki azt hitte, egészséges.
nov. 16
0:27
CFL: Velünk, vagy ellenünk (Saját dal) (rtl.hu)
Saját dalt adott elő a CFL Velünk, vagy ellenünk címmel az X-Faktor második élő showjában. Majka szerint a srácoknak kicsit meggyűlt a baja a magyar dalszöveggel, a produkció végül széket érdemelt, Balla Bélát állították fel.

Keresés