Mindig elegáns volt és stílusos. Határozott, kemény nő, akiből rendre előbújt az asszonyi báj. Egy férfiak uralta világban lett egyik napról a másikra főszereplő, és vált szinte családtaggá a képernyőn keresztül. A Hét című műsor egyik meghatározó, jellegzetes arca volt, s több millióan nézték, ahogy a vasfüggönyön át kitárja előttünk az ablakot a
Nagy napja volt szombaton a Liverpool labdarúgócsapatának, az Aston Villa elleni 2-0-s győzelemmel megszakadt a Premier League-ben a négymeccses vereségszériája. Ráadásul ezzel a győzelemmel visszakapaszkodtak a tabella harmadik helyére, igaz, jó eséllyel csak vasárnap kora estig. A meccs legkülönlegesebb jelenetének ezúttal Szoboszlai Dominik volt
Az early novemberi 1,2%-os emelkedés ellenére a Dogecoin (Doge) továbbra is gyengélkedik: az árfolyam az elmúlt héten közel 6%-ot, októberhez képest pedig 27%-ot esett.
Az ukrán fegyveres erők Hírszerzési Főgazgatóságának (GUR) krasznoarmejszki különleges művelete, amelyet a nyugati sajtó ellentámadásként mutatott be az ostrom megtörésére, kudarccal végződött.
Életed legnehezebb szakaszában vagy, mert most szakítottál? Az, hogy szomorú vagy, természetes, de a stresszt könnyedén oldhatod, mégpedig egy pofonegyszerű és isteni desszerttel.
Thaiföld a napokban nemzeti gyászidőszakot hirdetett Őfelsége Sirikit királynő október 24-én bekövetkezett halála miatt – írja a Euronews. A "nemzet anyjaként" tisztelt uralkodó évtizedeken át dolgozott a thai kultúra, a hagyományos kézművesség és a vidéki fejlesztések támogatásán, így távozása mélyen érinti az ország lakóit. Bár az esemény nagy ha
A tűzifa továbbra is több százezer magyar háztartásban a legfontosabb fűtőanyag, mégis sokan elrontják a tárolását - ezzel szó szerint pénzt dobnak ki az ablakon. Egy rossz helyre rakott farakás, kevés szellőzés vagy néhány napnyi nedvesség is elég ahhoz, hogy a fa elkorhadjon, és a fűtőértéke a felére csökkenjen. Pedig néhány apró, szinte filléres
Karintiában és Stájerországban is várják a jelentkezőket a szezonra. A hirdetések szerint elég az angol B1 vagy német A2, az állás betöltéséért cserébe pedig síbérletkedvezmény és wellness is jár.
Almería tartomány 2024/2025-ös agrárexportjában történelmi fordulat következett be: először az uborka vezeti a zöldség- és gyümölcskivitel listáját, megelőzve a korábbi éllovas paprikát és a hagyományosan erős paradicsomot.
Kulcsár Edina igazán szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis szerettei emberfeletti erővel támogatják. Nem csak szerelme, de dédnagymamája és édesanyja is a helyszínen szurkolt vasárnap este. Krisztina az rtl.hu-nak elárulta a Sztárboxon, hogy ő maximálisan bízott lánya sikerében, higgadtságát pedig minden bizonnyal dédijétől örökölte.
A sztárokat sokan irigylik szépségükért, de az alábbi tíz hírességgel kapcsolatban reménykeltő érzés tudni, hogy nem a legelőnyösebb külsővel indultak.
Visszatér az ATV képernyőjére vasárnap a #Bochkor - a Nap Híre információi szerint már a szezonnyitó adás fergetegesre sikeredett. És van, akinek örökre emlékezetesnek is marad.
Egy új királyi életrajz szerint Vilmos herceg és nagybátyja között mély ellentét húzódik. A konfliktus egy Katalin hercegnét érintő sértő megjegyzésből indult ki. A walesi herceg azóta is következetesen elhatárolódik Andrástól.
Pete Hegseth védelmi miniszter szerint soha nem volt még jobb az USA és Kína kapcsolata. A kereskedelmi megállapodás után katonai kommunikációs csatornáról is megegyeztek.
A bostoni Cocoanut Grove-ot öt perc alatt beterítették a lángok 1942 novemberében, a tragédiában az ott mulatozók fele, közel ötszáz ember meghalt. A klubban történtekből tanulva Bostonban megváltoztatták az építési szabályzatot.
Az Egyesült Államok vasárnap bejelentette, hogy előző nap újabb támadást hajtott végre feltételezett kábítószer-csempészek hajója ellen a Karib-tengeren.
Sorra esnek ki a csontvázak a Tisza párt szekrényéből az adóemelési terveikkel kapcsolatban. A Tisza politikusai és szakértői már több lakossági fórumon is arról beszéltek, hogyha kormányra kerülnének, akkor a Bokros-csomaghoz hasonló megszorításokat vezetnének be. Ezzel szemben Orbán Viktor számos alkalommal kijelentette, hogy a Fidesz kitart az a
Gazdasági, hadiipari, energetikai kérdésekről is tárgyal Orbán Viktor és Donald Trump a jövő héten – közölte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója.
A C10 AWD változatának első és hátsó tengelyét is egy-egy 220 kW csúcsteljesítményű elektromotor hajtja, melyek összteljesítménye 598 lóerő. A C10 AWD mindössze 4,0 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. Az intelligens összkerekes hajtás optimális tapadást és stabilitást biztosít, automatikusan reagálva a változó felületekre – legyen szó esős a
Párás a lakásod, és már a penész is felbukkant a falon? Felejtsd el a drága párátlanítókat – ez a 9 szobanövény természetes módon tisztítja és szárítja a levegőt. A fürdőben, a konyhában vagy akár a hálóban is elhelyezheted őket, és szó szerint ventilátorként dolgoznak, hogy megszüntessék a nedvességet.
Ha a család desszertet szeretne, de nincs kedved órákat tölteni a konyhában a délelőtti főzés után, a sütőtökös rolád jó választás. Jöjjön a tökéletes vasárnap délutáni desszert!