Legyen szó egy hosszabb vakációról vagy egy hétvégi kiruccanásról, Magyarországon számos olyan helyet találhatunk, ahol a környezet és a gasztronómia remek összhangot teremt. Cikkünkben most olyan vidéki kávézókat hoztunk, amelyek nemcsak, hogy ízletes finomságokkal várják a vendégeket, de olyan településeken működnek, amelyeken bőven találunk kika
Aura Szaunafalu néven létesül az a komplexum, melynek első üteme Mikulásra már el is készül, így a meglévők mellett a fürdőzők egy hatalmas szaunát is kipróbálhatnak az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben. Akár 70-en is beférhetnek abba a szaunába, mely bő egy hónap múlva már készen áll arra, hogy fogadja a vendégeket. Ezzel az Aura Szaunafalu
Vannak szavak, amik szinte észrevétlenül gyengítik a mondandód erejét – még akkor is, ha tartalmilag igazad van. Egyetlen gyakori kifejezés elég ahhoz, hogy bizonytalannak tűnj, pedig nem is sejted, mennyire árulkodó.
Magazinkibeszélő műhelytitkokkal, bepillantás a szerkesztőség életébe – és főleg az, hogyan gondolkozunk, miközben a Forbes magazint készítjük. Lapzárta után, csak az előfizetőknek. A legfrissebb Forbes magazin lapzártájában volt minden, amire nem lehet előre felkészülni. Egy váratlan bejelentés az interjú közben, majd rengeteg politikai fordulat.
"Segélyül hívtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet" – mondta Jókai Mór, aki A jövő század regényében megjósolta a világháborút, és hogy hamarosan feltalálják a repülőgépet.
Karol Nawrocki szerint olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a visegrádiak, valamint a skandináv és a balti országok számára is, hogy megismertessék egymással nézeteiket.
Ii. Erzsébet királynő élete utolsó hónapjaiban is figyelemmel kísérte unokája, Vilmos herceg útját – ám egyre jobban tartott attól, milyen irányba tart a trónörökös.
A festői szépségű, csöndes, Duna-parti község, Zebegény egyik utcájában találta meg a Blikk a csőbombás merénylő otthonát. Mint arról beszámoltunk, a férfi múlt szombaton Monorierdőre utazott és a szerkezetet működésbe hozva sógora, F. Pál életére tört. O. Józsefet a rendőrség gyanúja szerint féltékenység fűtötte, azt hitte, hogy a feleségének visz
Egy kis hógolyócsata, szánkózás vagy frissítő séta a ropogós hóban, mielőtt jön a Jézuska, és összegyűltök bent a szépen feldíszített fenyőfa alatt… Ha te is ilyen idilli szentestéről álmodozol, akkor valószínűleg pár órát utaznotok kell, mert az elmúlt évek tapasztalata alapján a havas karácsonyra hazánkban nem igazán lehet már számítani. Cikkünkb
Ha te is gyakran kelsz fel éjjel három-négy óra körül, ne aggódj: nem vagy egyedül. Az éjszakai ébredés sokakat érint, és nem mindig a fáradtság vagy a stressz az oka. Sokszor a cirkadián ritmus, a test belső órája áll a háttérben, ami szabályozza, mikor vagyunk éberek és mikor alszunk. Ha pedig megértjük a működését, máris megtesszük az első lépés
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári év, azaz akik még idén kötnek biztosítást, azok még alacsonyabb díjjal tehetik meg azt. Egy előrehozott döntéssel 20 év alatt akár több százezer forintot lehet spó
A Canary Capital XRPC, amely az első XRP-alapú ETF, alig több mint egy napja nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, de máris rekordmennyiségű beáramlást könyvelhetett el. A spot tőzsdén kereskedett alap (ETF) lenyűgöző debütálást produkált, amelynek köszönhetően első napi kereskedési volumene elérte az 58 millió dollárt. Az XRPC a 2025-ös év legn
Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a mentális egészség iránt, de a címkézés veszélyeket is rejt. Az önismeret fontos, de a diagnózis nem lehet önfelmentés.
Nincs jó hírünk a mai időjárást tekintve: marad a döntően borult, párás, helyenként ködös idő, délen, délnyugaton lehetnek kevésbé felhős, napos tájak, illetve időszakok. A szitálás mellett helyenként gyenge eső is előfordulhat. A délnyugati szelet a déli megyékben kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alaku
Sokmilliárdos bevételt hozhat a budapesti Bajnokok Ligája-döntő: a budapesti vendéglátósok is örülhetnek – írta meg a Világgazdaság. A lap hozzáteszi: az Uefa időpont-változtatása sokat hozhat a konyhára.
A prevenciós vizsgálatok között mostohagyerek a tüdőrákszűrés, még azok is hajlamosak megfeledkezni róla, akik amúgy tudatosan vigyáznak az egészségükre. Pedig ez az alattomos betegség, amikor már tüneteket okoz, gyakran gyógyíthatatlan.
Adventi vásárból akad bőven hazánkban is, de ha egyáltalán nincs ellenedre egy téli kiruccanás, akkor most mutatunk néhány olyan remek lehetőséget, ami meghatározó élmény lehet az ünnepi szezonban. A karácsonyt szerető emberek érthető módon teljes mértékben át tudják élni azt a bizonyos adventi hangulatot, amit ezek a vásárok nyújtanak. Most megmu
A határértéket meghaladó növényvédőszer tartalom miatt a Golden Chef márkájú, 400 gramm kiszerelésű mungóbabot visszahívták a kereskedelemből a forgalmazók
A beszédét manipulatív módon közreadó brit közszolgálati médiumot korábban "csak" 1 milliárd dollárra perelte volna az amerikai elnök. A BBC akkori álláspontja az volt, hogy nem fizetnek.
A 2-es típusú cukorbetegség Magyarországon közel 1 millió embert érint, sokan azonban nem is tudnak róla. A betegség gyakran tünetmentes, miközben károsítja az ereket, veszélyeztetve a szív és a vese egészségét. A korai szűrés és a megfelelő kezelés életmentő lehet.
A köd mellett néhol az országban aszfaltozási munkálatok is nehezítik a közlekedést. Vezessenek óvatosan, mert a felújítási munkálatok érintik az M5-ös és az M1-es autópályákat. Mutatjuk, merre lehet kerülni.
Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Fidesz a digitális térben próbálja újraéleszteni a polgári körök több mint húszéves mozgalmát. Az eredeti az egyik legsikeresebb magyar politikai mozgalom volt a maga idejében, de kérdés, mennyire lehet ezt megismételni a Facebookon. Első ránézésre a mai Tisza Szigetek jobban emlékeztetnek arra, amit a régi polgári körök képviseltek. Erről beszél
Bár a Bitcoin árfolyama ingadozik, a Strategy STRC elsőbbségi részvénye alacsony volatilitás mellett biztosít magas hozamot. Ez a pénzügyi áthidaló megoldás a Bitcoin hozam titok, és kulcsfontosságú a kripto intézményi elfogadásában. A Strategy STRC terméke néhány napja áttörte a 100 dolláros határt, bizonyítva a változó osztalékkal stabilizált rés
2025-ben már november 14-én délelőtt megnyitott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Ahogy minden évben, a Pénzcentrum idén is felmérte a terepet, milyen árakkal lehet találkozi idén az ország ikonikus ünnepi forgatagában. A drágulás a karácsonyi vásárt sem kímélte, 2025-ben is döbbenetes árakkal találkozhatunk a Vörösmarty téren, de némely ételért-
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A digitális tudatosság kulcsfontosságú a kis- és középvállalkozások számára. A technológiai fejlődés ütemével párhuzamosan ugyanis a kiberfenyegetések is egyre összetettebbé váltak, ezért elengedhetetlen, hogy a vállalkozások is naprakészen kövessék a biztonsági trendeket és felkészülten reagáljanak a fenyegetésekre. A KiberPajzs programhoz csatlak
A hamuban sült pogácsa talán azért olyan kedves számunkra, mert tudat alatt érezzük, hogy ez a falat étel sokkal több egyszerű tápláléknál. Múltunk, a népmesék és a gyermekkor egy igen különleges morzsája.