Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
Megadta az engedélyt Orbán Viktor a Rónai Egonnak adott interjúhoz használt rajzainak felhasználásához, például pólókra nyomtatáshoz. Most már hivatalosan is gyárthatók ilyen termékek.
Oscar Piastri összeomlása a jelek szerint túlmutat azon, hogy az utóbbi futamokon többször kellett neki nem kedvező körülmények között boldogulnia a McLarennel.
Az EU névleg 90 százalékkal csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását 2040-re 1990-hez képest, de az Európai Parlament és a kormányok az eredeti javaslatnál is tágabbra nyitnának egy kiskaput.
Több mint 125 évvel ezelőtt szokatlan látvány fogadta azt a több ezer nézőt, akik a Boden-tó partján fekvő Friedrichshafen város közelében gyűltek össze. Nem sokkal este nyolc után a tó közepén úszó hangárból egy hatalmas, 128 méter hosszúságú, szivaralakú szerkezet emelkedett a magasba. Ferdinand von Zeppelin gróf történelmet írt, ám kevesen tudjá
Néhány éve a Sui főhálózata óriási bizakodások közepette indult el, hiszen sokan ezt tartották az „új Solanának”, ahol a tranzakciók olcsón, gyorsan és biztonságosan zajlanak le, támogatja az NFT-ökoszisztémát, a SuiPlay pedig egy valódi felhasználási esetet is hordoz magában. Azonban, ahogy telt az idő, a Sui-ökoszisztéma is átcsapott a mémcoinok
Bár szeretünk végletekben gondolkodni, és imádjuk a csípős, erős illatú kimcshiket, ebben a műfajban is sokféle alirányzat létezik. Például a fehér verzió, ami gyerekeknek, érzékenyeknek, csípőstagadóknak is szuper.
A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befekte
2025. november 14. és 16. között az Auchan töltőállomásain a 95-ös és a PRO 100-as benzin is rendkívül kedvező áron lesz elérhető. A promóció ideje alatt a 95-ös benzin mindössze 539 Ft/liter, míg a PRO 100-as benzin 579 Ft/literért tankolható.
Az eddigi 600 milliárdról 700 milliárd forintra emeli a kormány az EXIM által nyújtott Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét az exportképes hazai kkv-k erősítése érdekében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az idei kérelmek közel fele irányult beruházási és befektetési hitelre.
Robert Redford színész, rendező és a Sundance Intézet alapítója volt, a róla elnevezett Robert Redford Luminary Awardot a januárban megrendezett Sundance Filmfesztiválon fogják átadni. A díjat első alkalommal Ed Harris és Gazdag Gyula kapják a Directors Lab-ben végzett, évtizedek óta tartó kreatív tanácsadói munkájukért.
Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
Japán agressziónak minősítené, ha Kína katonailag beavatkozik Tajvanon, Kína pedig azt minősítené agressziónak, ha Japán avatkozik be katonailag Tajvanon. Igaz, Kínával ellentétben Japánnak nincsenek ilyen tervei.
Az X-Faktor 2025 versenyzői énektanárokkal, Molnár Mártával és Harmath-Hodászi Klárával gyakorolnak az Élő show-kra, és természetesen a mentorok is mindig a segítségükre vannak, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból a színpadon! Kattints a videóra, és nézz be a próbaterembe!
2026-tól újfajta, az elektromos és bioüzemanyaggal működő mezőgazdasági gépek vásárlására fordítható kedvezményes hitel segíti a német gazdákat az átállásban.
Közelednek az év leggyorsabb hullócsillagai: hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár tizenöt hullócsillag is feltűnhet az égbolton.
A TISZA Párt elnöke bevallotta, korábban nem sejtette, mennyire gonosz, szívtelen, embertelen ez a rendszer. Szerinte Orbán Viktor legalább 10 éve szerepet játszik, mostanra viszont már lehullott az álarca.
Egy ilyen fesztivál mindig tökéletes alkalom arra, hogy a hasonló értékrendű és gondolkodásmódú emberek lélekben feltöltődjenek és hasznos kapcsolatok kiépítése mellett kedvelt világjáró témakörükben tájékozódjanak.
Két erős, és egy gyengélkedő lábon áll a Walt Disney, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari cége – derült ki negyedéves jelentésükből. Mi történt? Stagnálást mutat a Disney legfrissebb negyedéves eredménye: a médiaipari óriás 22,5 milliárd dolláros árbevétele enyhén, de elmaradt az elemzői várakozásoktól – írja a Reuters. A kábeltelevíziós üzl
ByeAlex neve újra a címoldalakra került, miután a rendőrség házkutatást tartott nála kábítószer-birtoklás miatt – és drogot is találtak. ByeAlex a történteket nem tagadta, nyíltan beszélt arról, hogyan zajlott az akció, és mit éltek át ő és zenésztársai.
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása kezdődött meg, hiszen indulnak az alaptámogatások, az újraelosztó támogatások, a fiatal gazdák kiegészítő jövedelem támogatása mellett, az agrár-környezetgazdálkodási (Akg) és ökológiai gazdálkodást támogató programok (Öko) kifizetései, melyek majd 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdálko
Moszkva tele van brutális szovjet építészeti emlékekkel, a végtelen panelerdőktől a hetvenes évek sci-fi filmjeibe illő középületekig, de még ebben az erős mezőnyben is kiveri a biztosítékot a Bolsaja Tulszkaja utca 2. szám alatti monstrum.
Ha a magyar labdarúgásról van szó, akkor sosem mondhatjuk azt, hogy már mindent láttunk. Most a Debrecen került elképesztő helyzetbe és a Loki közleményben reagált az eseményekre. Állításuk szerint egy spanyol blogger miatt kellett lépniük.
A vállalkozásoknál foglalkoztatott munkavállalók 55 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ez az arány 6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mért szintnél. Ugyanakkor a tavalyi 52 helyett most csak 48 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált. Ebben meghatározó szerepe lehet anna
Az Európai Parlament uniós szintű lépéseket sürget a nemi egyenlőség, a nők elleni erőszak visszaszorítása és a biztonságos, legális abortuszjog garantálása érdekében.
Egy belga konzorcium új projektje egyszerre állít elő napenergiát és zöld hidrogént. A cél a költségek csökkentése és a megújuló energia egyszerűbb előállítása.
Orbán Viktor miniszterelnök Rónai Egon vendége volt az ATV-ben. A miniszterelnök az interjú során több olyan kérdésre is válaszolt, melyek utólag is érdekesnek bizonyulnak. Rónai Egon ugyanakkor egy hibát elkövetett. Emiatt utólag, Facebook-posztjában helyesbített.
Rétes, zserbó, somlói galuska – ismerjük és szeretjük ezeket az édességeket. De léteznek Magyarországon olyan desszertek, amelyeknek egyelőre nem jutott országos hírnév, viszont a régiójukban mindent visznek. Kevésbé ismert, de annál finomabb sütemények receptjeit mutatjuk.
Már megmutattuk, milyen könyvekről lesz szó a Futurotecha Ezt senki nem mondta!, Öko&ego és a Technológia szekcióiban, most pedig mutatjuk, hogy mit olvass, ha az Üzlet/Ember tematikájú előadások érdekelnek!