A 2025-ös évet kettősség jellemezheti a külföldi vásárlók szempontjából, hiszen az Otthon Start program a hazai kereslet támogatásával előnybe hozza a magyar vásárlókat, ugyanakkor az új lakásfejlesztések berobbanása a külföldiek fantáziáját is megmozgathatja – mutat rá friss elemzésében az Otp Ingatlanpont.
A Most Wanted - A hajsza című realityben jó párost alkotnak, szeretik is az emberek őket, amit a saját bőrükön éreztek a forgatások során. Most együtt folytatják.
A kormány perre ment a kötelezettségszegési eljárás miatt, de csütörtökön kihirdetett ítéletében az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy nem volt igaza.
Mindannyian tapasztaljuk időnként, hogy a mindennapi élet kihívásai miatt feszültebbé válunk, mint szeretnénk. Azonban van egy külön kategória azok számára, akik szinte minden eseményt, lehetőséget vagy társalgást túlgondolnak. Ellenőrizd, te is közéjük tartozol-e, és ha igen, hogyan tudnád megtalálni a belső egyensúlyt!
Vezetőváltás az RTL Groupnál: a médiaóriás igazgatótanácsa úgy döntött, 2026 májusától Clément Schwebig lesz a cég új vezérigazgatója, aki jelenleg a Warner Bros. Discovery nyugat-európai és afrikai részlegét vezeti.
Tavaly 6600 külföldi állampolgár vásárolt lakást Magyarországon, a németek és kínaiak vezetnek, de egyre többen érkeznek Vietnámból és Oroszországból is.
A Molnak jól jönne a NIS, de a most megszellőztetett konstrukciónál az amerikaiak alighanem kiszúrnák, hogy kilóg a lóláb, és a szankció kijátszása lenne a cél.
Az első film rajongói nagy örömére megjött Az ördög Pradát visel 2 előzetese. Érdekes jelenettel indít, a rettegett Miranda Pristley ugyanis két korábbi asszisztensével is szembekerül.
Három új kormányrendeletet hirdetettek ki november 12-én este a Magyar Közlöny 2025/131. számában. Változik CSOK Plusz és az Otthon Start hitelprogram, a villamosenergiával kapcsolatos veszélyhelyzeti rendelkezés, továbbá a tb-kiskönyv megszüntetése kapcsán módosul több jogszabály.
A megélhetési költségek folyamatos emelkedése miatt minden ötödik munkavállaló kénytelen másodállást vállalni Horvátországban - derül ki a Moj Posao legnagyobb horvát álláskereső portál szerdán közzétett friss felméréséből.
A árfolyama október óta több mint 20 százalékot esett, és rövid időre a 100 ezer dolláros szint alá is benézett. Sokan máris a bikapiac végét emlegetik, ám a Bitfinex legfrissebb elemzése szerint szó sincs összeomlásról. Inkább egy természetes, ciklus közepi korrekció zajlik, a piac most egyszerűen újra rendezi a sorait. Korrekció vagy trendforduló
Ez a klassz menüsor vegán receptekből áll össze, amiket mindenkinek tudunk ajánlani! Nem kell megijedni, mennyei falatok várnak rátok. Ezek az ételek nemcsak finomak, hanem egészséges növényi alternatívái a hagyományos fogásoknak, és garantáltan felpezsdítik az étkezéseket.
A magyar labdarúgó-válogatott 18 órakor kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőt játszik Örményországban, Marco Rossi szövetségi kapitány három játékost hagyott ki a jereváni meccskeretből. Bárány Donát, Ötvös Bence és Mocsi Attila biztosan nem fog pályára lépni az örmények ellen.
November 12-én a Mixát Udvarban adtuk át a Kreatív nagy designversenyének díjait. Idén is két csoportban vártuk a pályaműveket, a piaci munkákat az RGB Pro, a diáknevezéseket az RGB Talent nevezési csoportban értékelte a zsűri. Mutatjuk az RGB Pro legjobbjait.
A magyar kormány tagjai vélhetőleg őszintén hittek abban, hogy az idei év komoly gazdasági sikerekkel kecsegtet. Ez a kommunikációban is megjelent, hiszen az év elején az örökös ellenségképzés helyett pozitív üzenetekkel próbálkoztak.
Ausztrál rendőrök letartóztattak egy anya-lánya párost, akiket azzal vádolnak, hogy több mint 46 millió dollárt csaltak ki sebezhető vietnámi származású áldozatoktól. Az anya 53 éves és jósnőként, valamint feng shui szakértőként vált ismertté, míg 25 éves lánya a csalásban való részvételével került a hatóságok látókörébe.
Adele, a brit popzene egyik legnagyobb sztárja új területen próbálja ki magát: Tom Ford következő filmjében fog szerepelni. A rendezői, produceri és forgatókönyvírói feladatokat is ellátó Ford ezúttal Anne Rice 1982-ben megjelent regényét viszi filmvászonra, amely az 1700-as évek Olaszországában, a kasztrált énekesek, azaz a castratik világában ját
A Solana árfolyama az elmúlt hetekben visszahúzódott a 170 dolláros szintről annak ellenére, hogy a hálózat fundamentumai továbbra is erősek, és a befektetői érdeklődés újra növekszik. A kérdés most az, vajon mi akadályozza meg a SOL-t abban, hogy ismét megközelítse a korábbi, 250 dolláros történelmi csúcsát. A Solana fundamentumok továbbra is erős
Gulyás Gergely csütörtökön ismertette a kormányülés döntéseit, amelyek között szerepel a 14. havi nyugdíj bevezetése, a kamatstop meghosszabbítása, a bankadó megduplázása, valamint a gyermekvédelmi rendszer átfogó megerősítése. A miniszter beszámolt az amerikai-magyar kapcsolatok javulásáról és az energiabiztonság garantálásáról is.
A terápiás kutya feladata, hogy jelenlétével oldja a vizsgaidőszakok, beadandók és félévi hajtás miatti stresszt, és támogassa a mentális jóllétet az egyetemi közösségben
A Fidesz-szóvivő podcastjában beszélt Horváth László az újabb, zenésznél tartott razzia kapcsán arról, hogy Magyarországon még el lehet kerülni azt, hogy drogfogyasztás tekintetében Nyugat-Európa sorsára jussunk.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában bejelentette, hogy mikor és milyen formában kapják meg a 13. és 14. havi nyugdíjat a magyar nyugdíjasok.
Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos sz
Közeledik a szalagavató, és már most izgultok, milyen lesz az este? Nem csoda, hiszen ez az egyik legfontosabb pillanat a középiskolai években! Ez az este nemcsak a felnőtté válás egyik fontos mérföldköve, hanem az a pillanat is, amikor igazán megmutathatjátok önmagatokat. Hagyjátok, hogy a profik varázsolják tökéletessé a sminketeket – így már csa