A Booker-díjjal kitüntetett David Szalay azt hitte, Krasznahorkai Nobele után magyar származású írónak idén nem terem már babér. Élt Londonban, Dél-Libanonban és Magyarországon is, a művei mindig férfitörténeteket fordítanak ki.
A lengyel politikusok egy része kész feladni az ország szuverenitását az európai uniós intézmények javára, de Lengyelország szabad, és nem gyarmat többé - jelentette ki Karol Nawrocki lengyel elnök kedden Varsóban, a lengyel állami ünnep, a függetlenség napja alkalmából megtartott hivatalos megemlékezésen.
Évtizedeken át a kínai olcsóságra épült a világ, és már a magyar piacok polcain is minden második terméken ott virított a Made in China felirat. Most azonban repedezik ez a modell. Kína gazdasága önpusztító árháborúba fulladt, a gyártók fillérekért árulják termékeiket, miközben a profit és a bérek eltűnnek.
Semmi sem állandó, csak maga a változás. Ez a Hérakleitosznak tulajdonított mondat szépen összefoglalja azt, amiről az élet igazán szól – az állandó változásról. Mégis miért olyan nehéz elfogadni ezt? Na és hogyan könnyíthet ezen egy kiégés?
A SEAT nemrég jelentette be, hogy Ibiza és Arona modelljeik 2027-től mild hibrid hajtást fognak kapni, a Leon pedig teljesen hibridet 2028-ban. Viszont a Volkswagen Csoport spanyol márkája tovább akar menni és egy teljesen elektromos modellt is piacra szeretne dobni, mégpedig az Ibiza név alatt. Az ötödik generáció nyolc éve startolt, de azóta sin
Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán.
Szerinte a magyar kormány és a Mol álláspontjával szemben a Janaf minden szükséges kapacitással és képességgel rendelkezik, hogy az orosz olaj alternatívájaként ellássa a magyarországi finomítókat.
Csillagjegyünk rengeteget elárul rólunk: a szokásainkról, az érzelmi világunkról, a döntéseinkről – még arról is, milyen szerepet játszunk a családi ünnepek alatt. Kíváncsi vagy, hogyan fest a horoszkópod szerint a te szereped az ünnepek fénye alatt? Tarts velem, és derítsük ki!
A STEYR Traktoren két vadonatúj gépcsaládot mutatott be az Agritechnica 2025 kiállításon, amelyek egyszerre jelentenek technológiai előrelépést és mérnöki bravúrt.
Portfóliónkban idén is olyan kukoricahibrideket találhatnak partnereink, amelyek a szélsőséges időjárási viszonyok között is megbízhatóan teljesítenek.
Van, aki a buliba tortát visz, és van, aki empanadát, és mi tudjuk, kinek lesz nagyobb sikere. Ezek a kézzel ehető kis batyuk mindenhez passzolnak: pikánsak, ropogósak és már az illatuktól is mosolyra görbül a szád.
A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését – közölte a szervezet.
Az ukrán hatóságok hétfőn bejelentették, hogy széles körű művelet eredményeként korrupciós ügyeket tártak fel az energetikai szektorban. Érintett lehet Volodimir Zelenszkij korábbi üzlettársa és a jelenlegi igazságügyi miniszter is. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban elmondta: a hatóságok valószínűleg már a nyár elejé
Szegeden hivatalosan is átadták azt az úttörő zöldenergia-beruházást, amelyben a záportározón úszó, a parkolók fölé telepített és a dinamikusan mozgatható napelemes rendszerek termelik meg a létesítmény energiaigényének egy részét - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
A magyar felsőoktatási intézmények többsége nem csak szeptemberi kezdéssel indít alap- és mesterképzéseket, hanem keresztféléves képzés formájában is, amelyek következő alkalommal 2026 februárjától indulnak. Azoknak, akik bármilyen okból kifolyólag nem tudták vagy akarták tanulmányaikat szeptemberben elkezdeni, idén november 15-ig tudnak jelentkezn
A BMW Group Magyarország folytatta vállalati elektromobilitási programját, amelyben flottakezelők próbálhatták ki a legújabb tisztán elektromos BMW és Mini modelleket valós használatban.
Az észbontókon a legegyszerűbb kérdések is kifognak, de ennél is ijesztőbb, amikor úgy jutnak el a helyes válaszig, hogy közben a legvadabb képtelenségeket hordják össze.
Látványos építészeti megoldások, kimagasló kivitelezési minőség és a homlokzat, mint identitáselem: idén tizenkettedik alkalommal díjazta a legszebb magyar épületeket a Baumit Év Homlokzata pályázata, ahol az ország számos pontjáról, - Gárdonytól kezdve, Szegeden át egészen Vácig – kerültek ki díjnyertes épületek.
A közel 4000 oldalas vádirat szerint a politikus korrupt volt. Pártja szerint politikai leszámolás zajlik a március óta előzetesben ülő politikus ellen. Szombatra hatalmas tömegtüntetést hirdettek a városba.
Indul a valódi vadászat a TV2-n: a november 24-től a Lakásvadászoké, 25-től pedig a Kincsvadászoké is a főszerep! Legyen szó antik ékszerről, a dédimama féltve őrzött porcelánjáról, amelyekért komoly összegeket remélnek, vagy éppen álmaink otthonáról, amelyért akár vagyonokat is fizetnének, a civil szereplők teljes bizalommal támaszkodhatnak a TV2
Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
Elemzők szerint a miniszter a költségvetési hitelességet akarta javítani, és így elébe menni egy esetleges leminősítésnek. A lépés kockázatos, de akár be is jöhet. Az viszont rontja a megítélését, hogy néhány óra alatt ekkorát változott a kommunikáció, ráadásul a most bemondott számok egy része is nehezen hihető.
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet elő
A miniszter egy rádióinterjúban ismerte el, hogy kizárólag a Fidesz választási kampányának előkészítése volt az oka annak, hogy Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel együtt ő is ott ült Donald Trump amerikai elnök asztalánál a Fehér Házban.
A párkapcsolati erőszak áldozatainak felelősségét gyakran félreértelmezik, és ez a narratíva súlyos károkat okozhat. Az áldozatok helyzetének megértése empátiát és támogatást igényel, nem pedig ítélkezést.
Egy Csongrád-Csanád vármegyei hízópulykákat tartó gazdaságban magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. A járványügyi szabályok maradéktalan betartása továbbra is elengedhetetlen hazánkban - írta meg a Nébih.
Az AI-boom okozta t beruházások elszabadulása miatt a DoorDash, a Duolingo és a Roblox részvényei két számjegyű esést szenvedtek el, miután a cégek megemelkedő kiadásokat jeleztek előre - számolt be a Cnbc. November 25-ei AI & Digital Transformation konferenciánkon AI use case-ekről, üzleti tapasztalatokról, gyakorlati megoldásokról lesz szó egy e
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.