Bárki, aki csak kíváncsiságból megnézte a térképet, akaratlanul is a gépére mentette a teljes, 200 ezres névsort. Az adatok a Google-keresőben is felbukkanhatnak Frész Ferenc szerint.
Egy rejtélyes betegség döntötte meg Könyves Kálmán uralmát, és a krónikák szerint állapota olyan gyorsan romlott, hogy a környezete döbbenten figyelte.
Palik László tévés karrierje előtti életét kevesen ismerik. Nem véletlenül. Ezeken a területeken próbálta ki magát. Mi is megírtuk a Mosthir.hu-n, hogy Palik László ül be Vágó István legendás székébe a Legyen Ön is Milliomos! új évadában a TV2-n, ahogy a súlyos sérüléséről is beszámoltunk. Most pedig megtudhatjátok cikkünkből, hogyan is indult Pali
Bár a gyermekvédelmi gyámok már 2015-ben jelezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója fiatalkorú lányokat futtat, a hatóságok éveken át tétlenek maradtak. Most, csaknem egy évtizeddel később, a Központi Nyomozó Főügyészség pénzmosással és emberkereskedelemmel is meggyanúsította Juhász Péter Pált, aki a gyanú szerint milliókat keresett a ki
A budapestiek és a bukarestiek is jól járnának az Európai Bizottság új, nagyszabású vasútfejlesztési terve szerint: a magyar fővárosból 1 óra 40 perc alatt lehetne Bécsbe érni. Azt azonban még nem tudni, hogy a 250 kilométer/órás vasúti pályák építéséhez mennyi támogatást, vagy hitelt adnának a tagállamoknak.
Az amerikai szenátus jóváhagyta az a kompromisszumot, amely véget vetne az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megtörve a hetek óta tartó patthelyzetet, amely milliók élelmiszer-ellátását zavarta meg, több százezer szövetségi alkalmazottat hagyott fizetés nélkül, és megbénította a légi forgalmat.
Tiltott tárgyat kapott édesanyjától egy fogvatartott. A nő látogatáskor "ölelést imitálva" adott át egy mobiltelefont fiának a szirmabesenyői börtönben.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az újonnan felállítandó nemzeti kiberbiztonsági koordinációs központ (NCC-HU) működését részletező rendelettervezetet. A szabályozás az uniós forrásokhoz való jobb hozzáférést, valamint a hazai kutatási-fejlesztési és innovációs projektek professzionális támogatását célozza, miközben a hatástanulmány sze
Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel kedden.
Már pusztán az is veszélyes, hogy a deepfake létezik – figyelmeztetnek az NMHH szakértői legújabb podcastjukban. A mesterséges intelligencia sötét oldala nemcsak a manipulációt könnyíti meg, hanem a valóságérzékelésünket is torzíthatja.
Csökkent azoknak az aránya, akik 100%-ban digitálisan kapják a jövedelmeiket. A lakosság egyharmada még mindig részben készpénzben kapja jövedelmét, 9% pedig kizárólag készpénzes jövedelemmel rendelkezik - derült ki a Mastercard friss Digitális Fizetési Index tanulmányából. A kereskedők durván felénél lehet digitálisan fizetni, de volumen alapon m
Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának
Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj esetében ez 47 200 forintot jelent – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális ma reggeli műsorában.
Forrásaink szerint magyarellenes erőfitogtatás miatt csuklóztatják a beregszászi magyar hallgatókat, a toborzók azt üzenik ezzel: ha akarunk, úgyis elviszünk meghalni Ukrajnáért.
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy az Európai Parlament és a Tanács ma politikai megállapodásra jutott a közös agrárpolitika (Kap) egyszerűsítésére irányuló csomaggal kapcsolatban. A csomag célja az adminisztratív terhek csökkentése, a kifizetési rendszerek egyszerűsítése és a mezőgazdasági termelők versenyképességének javítása. Ez az „omnibusz” cs
A technológiai szektor elszálló értékeltsége ellen fogadó Michael Burry egy friss posztjában amellett érvelt, hogy a nagy tech cégek várható profitja mesterségesen fel van fújva - közölte a MarketWatch.
A nagyközönség idén már 13. alkalommal szavazhat online, ezúttal a 2026-os, jubileumi Év Fáját választhatják meg november 30-ig az Országos Erdészeti Egyesület honlapján.
Idén is harminc döntőst választott ki az Employer Branding Award előzsűrije. A hazai szakemberekből álló bizottság ezúttal is azokat a pályázatokat emelte ki, amelyek példaértékűen mutatják be, miként lehet tudatosan, hitelesen és kreatívan munkáltatói márkát építeni. A versenyre hét kategóriában, tizenhat iparágból lehetett nevezni.A shortlistre k
Ahogy a könnyed nyári ruhákat felváltja a gyapjú és a kasmír, úgy kerülnek elő a parfümök is, amelyek selymesebbek, mélyebbek, és egyetlen fújással képesek meghitt hangulatot teremteni a leghidegebb napokon is. A tél a buja fás, a vaníliás és az ámbrás illatok ideje – nem véletlenül. Ezek az összetevők meleg hatásuk révén jobban érvényesülnek a hű
Prága karácsonykor igazi mesebeli díszletet kap, ami varázslatos hangulatot teremt. Fedezd fel az öt legszebb karácsonyi vásárt, amelyek garantáltan elvarázsolnak.
A jogállamiság helyreállításának lehetőségeiről szóló sorozatában Kéri László politológus ezúttal Szente Zoltán alkotmányjogásszal, alkotmánytörténésszel beszélgetett, aki szerint a Fidesz beláthatatlan károkat okozott az alkotmányosság szempontjából az elmúlt 15 évben.
Egy, a nyilvánosságban kevésbé hangsúlyozott pénzügyi megállapodást is kötött az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország. Orbán Viktor kormányfő szerint ez egy pénzügyi védőpajzs, amely megvédi Magyarországot a külső támadásoktól. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában azt m
A mai fogyasztói világban sokan el sem tudják képzelni, hogy a régi bútorokban még van lehetőség, pedig egy kis kreativitással új életre kelthetnék őket. Puskás-Dallos Bogi új műsorában megmutatja, hogyan lehet régi bútorokból, kreatív ötletekből és legfeljebb 500 ezer forintos költségvetésből élettereket újjávarázsolni, mindössze három nap alatt.
Van a világon egy desszert, amely édes illatával, aranyló rétegeivel és lágy szirupjával nemcsak édesség, hanem egy utazás ígérete is. A baklava minden falatjában ott a török napfény, a bazárok…
Az előző hónaphoz képest nem változott az átlagos fogyasztói árszint 2025 októberében, éves szinten pedig 4,3 százalékos átlagos áremelkedést regisztrált a statisztikai hivatal – csakúgy, mint az előző három hónap mindegyikében.
A professzionális madárriasztó lézertechnológia kiemelkedő hatékonyságot mutat a mezőgazdasági termelésben. De hogyan működik, milyen előnyei vannak, és miért érdemes Önnek is elgondolkodnia a bevezetésén?
Mankóval, bekötött bal lábbal, a János kórház traumatológiai osztályáról jelentkezett be közösségimédia-oldalán Tordai Bence független országgyűlési képviselő. Mint posztjában írta, nagy baj nincs, viszont "a János kórház elesett".