A forint az elmúlt hetekben kifejezetten erős teljesítményt mutatott a bankközi devizapiacon: az euró árfolyama a hét elején megközelítette a 387 forintos szintet, amire több mint másfél éve nem volt példa. Ilyen jegyzés mellett azoknak is érdemes lehet már most devizát venniük, akik a közelgő síszezonra külföldi utazást terveznek.
Sokszor fájdalmas tünetekkel jelentkezik, de helyes táplálkozással és mozgással kivédhető. Mutatjuk, mit érdemes tenni a mindennapokban, hogy elkerüljük az epekő kialakulását, amelyért elsősorban a koleszterin a felelős.
A rádiózásnak az egyre gyorsuló és mobilizálódó világban is lesz helye, sőt, akár növekedhet is a jelentősége – egyebek mellett erről és a Magyar Rádió sportosztályának kulisszatitkairól, valamint a rádiós sportközvetítések jövőjéről beszélt Török László és Lantos Gábor a „Rádió 100” tizenhetedik podcastjában.
Több mint húszezer néző tekintette meg az FC Barcelona labdarúgócsapatának péntek délelőtti edzését, amelyen a katalán együttes több mint két év után visszatért a felújított Camp Nou Stadionba.
A babaváró hitel és a munkáshitel piacán is érződik a szeptembertől elindult Otthon Start Program hatása – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A kereslet érdemi növekedésével viszont az év végétől lehet számolni a két, szintén állami támogatás mellett elérhető konstrukciónál.
A Compact TV új sorozatában különböző társadalmi csoportok reagálnak arra, ahogy megjelenítik őket a szélesvásznon. A Reprezent első részében meleg férfiak mondták el a véleményüket Csányi Sándor karakteréről a Coming Out című filmben, Oli úr figurájáról a Szomszédokban, két férfi szerelméről a Viharsarok című alkotásban, a Pánik meleg rendőr karak
Több mint húsz évnyi előkészület után november 1-jén megnyílt a Grand Egyptian Museum (GEM), a világ legnagyobb régészeti múzeuma, amely új korszakot nyit Egyiptom kulturális örökségének bemutatásában – tudta meg a…
Karl Lagerfeld mindig is a fekete-fehér kontrasztok nagymestere volt. Öltözéke és kreációi a minimalizmusban rejlő tökéletességet hirdették. Ezúttal egy különleges desszertet hoztunk, amely nem más, mint a Lagerfeld-mousse.
A hatóság megerősítette, hogy az árak nem emelkednek, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az autósok csak hivatalos értékesítési csatornákon vásároljanak, hogy elkerüljék a felesleges díjakat és a panaszkezelési problémákat – írja a Topky. A 2026-os díjak megegyeznek az idei évivel: 365 napos matrica: 90 euró 30 napos matrica: 17,10 euró 10 napos ma
David Guetta ma ünnepli 58. születésnapját. A világhírű DJ egy különös, humoros történetet idézett fel Madonnával való első találkozásáról magyarországi látogatásakor a Fókusznak, amely majdnem megakadályozta közös munkájukat.
A hétvégén a Sztárban sztárt néztük a barátaimmal, ami alapból csak úgy a háttérben ment, miközben beszélgettünk. Mészáros Árpád Zsolt előadása mellett ugyanakkor egyikünk sem tudott elmenni. A művész ugyanis Oroszlán Szonja bőrébe bújt. Ez pedig nem akármilyen lavinát indított el.
Az információs füzetben a mezőgazdasági őstermelőkre, az őstermelők családi gazdaságára és a családi mezőgazdasági társaságra vonatkozó szja-, járulék- és áfaszabályokról olvashat – írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján 2025. november 7-én közzétett információs füzetben.
Vilmos herceg nem úszta meg a kérdést: Brazíliában, hivatalos útján faggatta őt egy riporter arról, mit gondol nagybátyja, András herceg botrányairól. A trónörökös nem jött zavarba, remekül kivágta magát.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő nem rég egy súlyos balesetet szenvedett. Pásztor Erzsi a magyar honvédésgnek adott interjút, amiben elárulta, hogy egy katona ajánlotta fel segítségét a művésznőnek.
Egy létra, egy kukkoló, egy levedlett kígyóbőr, egy tükörbe lövő fegyver és önmaga eltemetése – mindez egy-egy képkocka Tombor Zoltán új kiállításának anyagából, amely egy húsbavágóan komoly témáról vall. A függőségekről. A személyes élményekből táplálkozó sorozat nem sokkolni akar, inkább finoman szembesít minket azzal, amiről ritkán beszélünk.
A szociálliberális, progresszív D66 nyerte az előre hozott választásokat Hollandiában, így annak vezetője, a 38 éves Rob Jetten lehet az új miniszterelnök.
A mai emelkedéssel idén 418, éves szinten 499 százalékot emelkedett az árfolyam. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történik? Több mint 8 százalékot emelkedett ma a 4iG árfolyama, illetve több mint 3 százalékot a Rába árfolyama. A 4iG projektcégen keresztül korábban megállapodott a Rába
A magyar kultúra egysége nem földrajzi, hanem lelki valóság, túlmutat a térképen jelölt országhatárokon, ott él a szívekben és a lelkekben, a mindennapok és az ünnepek szokásaiban, az anyanyelven leírt és kimondott szavainkban – hangoztatta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár pénteken Nagyszebenben. Az államtitkár az Ars Hungarica kult
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja tovább erősítette vezető szerepét a globális márkanarratíva és a felhasználói elköteleződési stratégia terén azzal, hogy Ignacio Aguirre Francót nevezte ki új marketingigazgatójának (CMO). Ignacio több mint tizenöt éves tapasztalattal rendelkezik a technológiai, fintech és blokklánc i
A férfiak nem szavakkal, hanem tettekkel mutatják ki a vonzalmukat. A kommunikációjuk sokszor a cselekedeteikben nyilvánul meg, nem pedig a kimondott szavakban.
Kína exportja meglepetésre 1,1 százalékkal csökkent októberben az előző év azonos időszakához képest, és nyolc hónapja nem látott mélypontra esett. Ez jelentősen elmaradt a 3 százalékos növekedésre vonatkozó várakozásoktól a szeptemberi 8,3 százalékos ugrást követően.
Halálos áldozata is volt annak a lövöldözésnek, amely csütörtök este történt egy bárban, az osztrák főváros Ottakring negyedében - közölték pénteken a bécsi hatóságok.
Új piros zászlós szabályok, meghosszabbított időmérő, időtartamhoz kötött versenytávok – három fő módosítási lehetőségről egyeztetnek a Forma–1 csapatai a 2026-os szezon kapcsán.