2025. november 2. vasárnap

nov. 2
0:44
Akcióba lendült a Tisza Párt Facebook-cenzora – így hallgattatná el az igazságot a nyugdíjcsökkentésről Dávid Dóra (Mandiner)
"A Tisza Párt egyszer már megpróbálta elhallgattatni azokat, akik nyilvánosságra hozták a terveiket – akkor Magyar Péterék elveszítették a pert" – emlékeztetett Orbán Balázs.
nov. 2
0:44
Valkusz Milán borzalmasnak nevezte, Tóth Andi viszont piros széket adott Istenes Márkónak (rtl.hu)
A produkció hibái ellenére majdnem minden mentor egyetértett abban, hogy Istenes Márkó piros széket érdemel. Valkusz Milán mindenkit ledöbbentett, amikor csalódottan közölte a versenyzővel, hogy szerinte ez egy borzalmas előadás volt. Tóth Andit azonban nem bizonytalanította el mentortársa véleménye, és biztos volt benne, hogy Márkóval menetel az É
nov. 2
0:44
Nehéz agymozgató kvíz: Bőven vered az átlagot, ha sikerül legalább 5 helyes választ adnod (Kvízguru)
Ez a nehéz agymozgató kvíz igazi próbatétel mindenkinek, aki szereti a szellemi kihívásokat. Már öt helyes válasz is azt jelenti, hogy bőven vered az átlagot. Lesz benne minden: logika, műveltség és egy kis intuíció is. Készülj fel, mert most tényleg megdolgoztatjuk az agyad!
nov. 2
0:48
Elképesztő dolog áll a magyar-román-ukrán hármashatáron, egész Európában ritka látvány (Promotions)
Igencsak veszélyes vállalkozásnak tűnik a környékre tévedni.
nov. 2
0:48
J.D. Vance: "A Zelenszkijjel vívott fehér házi vita lesz a legismertebb lépésem" (Magyar Hírlap)
"Donald Trump elnök nem tudja rákényszeríteni Kijevet és Moszkvát a befejezésre".
nov. 2
0:48
"Most megfizet az orosz hadsereg" – ellentámadásba lendültek az ukránok (Mandiner)
"A lehető legdrágább árat fizetik" – közölte az ukrán fegyveres erők főparancsnoka.
nov. 2
0:48
Patai Anna és Mohácsi Anett világszínvonalú párbajától a mentorok álla is leesett (rtl.hu)
Mohácsi Anett tőle eddig még sosem látott táncmozdulatokkal, Patai Anna pedig a világ egyik legnehezebb dalával varázsolta el az X-Faktor közönségét. Tóth Andin összetörten hallgatta a lányokat, mert tudta, hogy közülük egy valakitől el kellene búcsúznia…
nov. 2
0:52
Majka nem vette észre, hogy forog a kamera, elképesztő mi került adásba (Promotions)
A mentorok azt hitték már nem veszik őket a kamerák, a téma meglehetősen érdekes volt.
nov. 2
0:52
Elárulták, havonta hány ukrán csatlakozik a fegyveres erőkhöz (Magyar Hírlap)
A mozgósítás a terv szerint halad.
nov. 2
0:52
Fel sem tudtunk ocsúdni a tragédia után: újabb felfoghatatlan dolog történt Kenyában (Mandiner)
Huszonegy ember meghalt, harmincan pedig eltűntek.
nov. 2
0:52
Majka minden szabályt átírt: Tóth Andi zokogva omlott mentortársa karjaiba (rtl.hu)
Tóth Andi döntésképtelen volt Patai Anna és Mohácsi Anett párbaja után. Nem tudta kiválasztani, hogy melyikük érdemelné meg jobban a továbbjutást. Helyzetét a mentortársai is átérezték, akik ugyanúgy nem tudtak volna dönteni. Majka az utolsó pillanatban azonban olyat talált ki, aminek hallattán Andi azonnal elsírta magát.
nov. 2
0:56
Magyarországon van Európa közepe, megmutatták a rendkívüli helyet, amit nem akarnak elismerni (Promotions)
Még szobor is jelzi a helyet, de nem mindenki ért egyet vele.
nov. 2
0:56
Egy szokatlan "vendég" megbénította a vonatforgalmat Skóciában (Magyar Hírlap)
Tömeges késések, járatok törléséhez, valamint sebességkorlátozások.
nov. 2
0:56
Cél a dohányfüstmentes jövő – drasztikus lépésre szánta el magát a csodálatos szigetország (Mandiner)
A november elsejétől életbe lépő szabályok a helyiek mellett a turistákra is érvényesek.
nov. 2
0:56
Tóth Andi négy versenyzővel menetel az Élő Show-ba (rtl.hu)
Tóth Andi a mentortársai segítsége után végül négy emberrel száguld az Élő Show-ba. Patai Anna, Mohácsi Anna, Istenes Márkó és Belano erősítik a női mentor csapatát.
nov. 2
1:00
Heves harcok folynak a frontvonal mentén (Magyar Hírlap)
Összecsapás Pokrovszk térségében.
nov. 2
1:00
Elképesztő sorozatot zárt le a Fradi – potyogtak a gólok a szögletek után (Mandiner)
A címvédő Ferencváros 4–1-re győzött az MTK Budapest ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának szombat esti örökrangadóján.
nov. 2
1:00
Éberkóma backstage: Patai Anna szerint Tóth Andi egy "igazi anyatigris" (rtl.hu)
A 2025-ös X-Faktor Táborában Tóth Andi és Gáspár Laci kiválasztották azokat a versenyzőiket, akiket magukkal visznek az Élő show-ba. Az ÉBERKÓMA rapperei, AW, Gergi és Sxul mikrofonvégre kapták a boldogságtól sugárzó versenyzőket, akik elárulták, hogy milyen érzések kavarognak most bennük, és arról is meséltek, hogyan vélekednek a mentorukról, és h
nov. 2
2:24
Olcsóbb az áram hétvégén, akár 30%-ot is nyerhetünk! (ProfitLine)
Ha az Ön vállalkozása hétvégén is működik, az E.ON Hétvége tarifa segítségével jelentős energiaköltség-megtakarítást érhet el.
nov. 2
2:36
Kihajtható piknikasztal is van a Honda új tereprobogóján (InStyle Men)
A Square X125-öt a kínai Sundiróval közösen álmodták meg, néhány rendkívül praktikus megoldást is kapott.
nov. 2
2:54
A Ferencváros nyerte a 228. örökrangadót (Magyar Hírlap)
A címvédő 4-1-re győzött az MTK Budapest ellen.
nov. 2
3:00
Ezek az agyat leginkább károsító gyorsételek (Magyar Hírlap)
Nő a kognitív károsodások kialakulásának kockázata.
nov. 2
3:18
Zelenszkij szerint Oroszország 170 000 katonát telepített Pokrovsk felé (Magyar Hírlap)
Az ukrán erők kétségbeesetten szűkösek Oroszország nagyobb hadseregével szemben.
nov. 2
3:22
Kairóban hatalmas Egyiptomi Múzeum nyílt (Magyar Hírlap)
Egyedülálló kincset mutat be.
nov. 2
3:26
Csaknem 22 ezer embert vettek őrizetbe drogok miatt idén Kambodzsában (Magyar Hírlap)
Köztük 742 külföldit.
nov. 2
3:30
Donald Trump megmutatja új, elegáns fürdőszobáját (Magyar Hírlap)
Az arany bálteremen építése szeptemberben kezdődik.
nov. 2
3:36
Inkább a halál, mint az AI – mondja Guillermo del Toro (InStyle Men)
A háromszoros Oscar-díjas rendező soha nem használna filmjeiben generatív mesterséges intelligenciát.
nov. 2
3:48
Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Leonardo DiCaprio legrosszabb és legjobb filmje (InStyle)
Szerinted melyik legrosszabb filmje? Vajon egyezik a véleményed a nézők szavazataival?
nov. 2
4:00
Már tudjuk a félelmetes igazságot, ezért építettek piramisokat a maják, a tudomány sem erre a válaszra számított (Promotions)
Egészen más célból emelték őket, mint az egyiptomiak.
nov. 2
4:00
A Louvre kalapos nyomozójáról kiderült, hogy egy 15 éves iskolás fiú (Magyar Hírlap)
Ő lett a Louvre-ban készült vírusfotó hőse.
nov. 2
4:24
Újra vásárolnak az Ethereum-bálnák – de vajon túlélik a közelgő „halálkeresztet”? (ProfitLine)
Az Ethereum (ETH) november elején csendes optimizmussal indított: az árfolyam közel 1%-ot emelkedett, és 3 875 dollár körül stabilizálódott. A legnagyobb befektetők – az úgynevezett „bálnák” – ismét növelni kezdték pozícióikat, ami bizalomra utal a közeljövőben.
nov. 2
4:30
Példátlan dolgot írtak a magyar lángosról Amerikában, ilyet még idehaza se mondott róla senki (ATV)
A CNN közölte a világlistát, amire a magyar lángos is felkerült.
nov. 2
4:30
35,3 kg műanyag csomagolási hulladék jut fejenként az EU-ban (Igényesférfi.hu)
2023-ban fejenként 35,3 kg műanyag csomagolási hulladék keletkezett az EU-ban, ennek 42,1%-a hasznosult újra. Magyarország sereghajtó.
nov. 2
4:36
Januártól nagy nyugdíjemelés jön: sok idős ember meglepődik majd, amikor megérkezik az új összeg (Blikk)
Jó ha tudod.
nov. 2
4:36
Azonnali szabályváltozás a TV2-nél, brutális végkimenetele lehet az esetnek (Promotions)
Hatalmas kihatással lehet a végeredményre a szabályváltozás.
nov. 2
4:36
Lövöldözős játék Mickey egérrel? Jön a Mouse: P. I. for Hire (InStyle Men)
A Mouse: P.I. for Hire jelenleg talán az egyik legizgalmasabb érkező lövöldözős játék. A fejlesztők egy új előzetesben végre bejelentették a megjelenési dátumot.
nov. 2
4:42
Hogyan vált a mezőről származó tök a boszorkányóra szimbólumává (Magyar Hírlap)
Mi köze van a töknek a Halloweenhez?.
nov. 2
4:42
Rengeteget árthat, ha túl későn isszuk meg az utolsó csésze kávénkat (Hamu és Gyémánt)
A kávézás sokaknál a napi rutin része, ráadásul egy bizonyos pontig egészséges is lehet, ám, ha túl későn fogyasztjuk, negatívan hathat az alvásunkra. Az pedig csak nehezíti a helyzetet, hogy nincs egy mindenkire érvényes szabály az időzítést illetően, és a szakértők szerint több tényezőt is érdemes figyelembe venni a kérdésben.
nov. 2
4:48
Kik kaphatnak nyugdíj mellé kiegészítő ápolási támogatást? Visszamenőleg is jár? (Hóvége)
Egy kiegészítő támogatás, ami nyugdíj mellett is jár.
nov. 2
5:00
Hiszel a gyógynövények erejében? A ránctalanításban is komoly szerepe van! (Vital)
Egy bizonyos életkor után a bőrünk elkezd veszíteni a tónusából, hidratáltságából. Nem kell azonban azonnal az invazív eljárásokban gondolkodunk, ha fiatalosabb, feszesebb arcbőrt szeretnénk. A gyógynövények és a biokozmetikumok segítségével egy-két hónapos használat után olyan hatást érhetünk el, mellyel akár öt-tíz évet is letagadhatunk az életk
nov. 2
5:00
Egy elfeledett szakma: az ülőkalauz - Nem csak az utazás rendjéért feleltek (Blikk)
Több mint 11 éve viszi az utasokat a teljesen automatizált, vezető nélküli 4-es metró. Ám szakértők szerint hamarosan az önvezető autók és taxik is a mindennapok részei lesznek, és akkor a buszokon, trolikon és villamosokon is feleslegessé válhatnak a járművezetők. Pedig volt idő, amikor a még ülőkalauzok is dolgoztak a budapesti buszokon, ők ellen
nov. 2
5:00
Döbbenet, ami a Fradival történt, a szurkolók erre nem voltak felkészülve (Promotions)
Ide még Robbie Keane sem tette be a lábát, ebben teljesen biztosak vagyunk.
nov. 2
5:00
Közel 6 ezer látogató a Millenárison a 2. Tudományos Expón (KKV Magazin)
Soha nem volt még ennyire közel a tudomány a nagyközönséghez: közel hatezer látogató vett részt a 2. Tudományos Expón, ahol három napon át a magyar egyetemek, kutatóintézetek és más stratégiai partnerek a legújabb kutatásokon, látványos kísérleteken és inspiráló előadásokon keresztül hozták testközelbe a magyar tudományos élet legizgalmasabb eredmé
nov. 2
5:00
Az Apple új nap- és szélerőművekkel bővíti európai tisztaenergia-projektjeit (newtechnology.hu)
Az Apple újabb lépést tesz afelé, hogy 2030-ra teljesen karbonsemlegessé váljon. A vállalat Görögországban, Olaszországban, Lettországban, Lengyelországban és Romániában épít új, nagyléptékű nap- és szélerőműveket, miközben Spanyolországban már üzemeltet is
nov. 2
5:00
Napi horoszkóp 2025. november 2.: nyugodt vasárnap, kis döntésekkel nagy megkönnyebbülést hozhat (Bien)
Lassan induló, mégis tartalmas vasárnap jön. Apró hétköznapi döntésekben most könnyebb tisztán látni, és közelebb kerülhetsz ahhoz, ahogyan igazán szeretnél élni. A kapcsolatokban a türelem és a jó szó mindent visz.
nov. 2
5:00
Egy étel, amit régen lenéztek, ma hungarikumként ünnepelnek (Drive)
Napjainkban nemcsak Magyarországon, de világszerte is egyre több olyan receptet és ételt találunk, ami a régi szegény konyhákból merít ihletet. Az sem ritka, hogy amit egykor egyszerű, paraszti eledelnek tartottak, annak a sorsa megfordult, és ma már a boltok polcain a gourmet finomságok mellett sorakozik. Ilyen a libamáj is, amelyet régen még csak
nov. 2
5:06
Cinegék titkos iskolája – meglepő, kitől tanulnak a fiókák (Agroinform)
Nem csak a szülőktől lesik el a túlélés titkait a széncinegék.
nov. 2
5:06
Elkéstem a tulipán hagymáinak elültetésével? (Agrofórum)
Először szeretnék a kertembe tulipánt ültetni. Elkéstem már a hagymáinak elültetésével? Vagy még megvalósítható ez a munka?
nov. 2
5:06
5 meglepő étel, amit a fogorvosok tiltólistára tennének (in.hu)
Ha a fogszuvasodásról van szó, a legtöbben automatikusan a cukros üdítőket és édességeket hibáztatjuk. A fogorvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy sok olyan étel is károsíthatja a fogakat, amely első ránézésre egészségesnek vagy teljesen ártalmatlannak tűnik.
nov. 2
5:12
Döbbenetes, de az őszülés megmentheti az életét (Magyar Hírlap)
A tudósok most először találtak kapcsolatot az ősz haj és a bőrrák egyik legveszélyesebb formája között.

Keresés