2025. november 6. csütörtök

nov. 6
9:00
Az IBM ezreket bocsát el (Mínuszos)
Az IBM a negyedik negyedévben több ezer dolgozót bocsát el, miközben növekvő hangsúlyt helyez a
nov. 6
9:00
Az OECD-ben 4,2 százalékra gyorsult az éves infláció szeptemberben (Magyar Hírlap)
A legmagasabb inflációt Törökországban mérték.
nov. 6
9:00
Külföldi dílerekre csapott le a rendőrség Debrecenben (Magyar Nemzet)
Majdnem mindegyik helyiségben találtak drogot.
nov. 6
9:00
Smart Hill – ezüstérmes oldaleltoló keret (GépMax)
Az Agritechnica zsűrije ezüstéremmel jutalmazta az Einböck és a Claas E-Systems Smart Hill fejlesztését.Az űrlap teteje
nov. 6
9:00
Washingtonban hamarosan honfoglalunk, Orbán Viktor Donald Trumphoz utazik (Mandiner)
Idejét sem tudni mikor járt utoljára ekkora magyar delegáció az USA-ban.
nov. 6
9:00
Százmilliárd dollár áramlott vissza a bitcoinba: 105 ezer dolláron az árfolyam az ETF-likvidáció után (BitcoinBázis)
A hét eleji zuhanást követően ismét drámai fordulat állt be a kriptovaluta-piacán: egyetlen nap alatt több mint 100 milliárd dollárnyi tőke áramlott vissza a piacra, melynek következtében a bitcoin árfolyama 104 500 dollárig emelkedett. Az intézményi beáramlások mellett a technikai szintek, valamint a makrogazdasági találgatások is hozzájárultak ah
nov. 6
9:00
Egyedülálló Szellemi tulajdon menedzsment mesterszak indul a Corvinuson (Helló Sajtó!)
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Szellemi Tulajdon Világszervezete közösen indítja meg a Szellemi tulajdon menedzsment mesterszakot 2026 szeptemberében. Az angol nyelvű képzés a szellemi tulajdon gazdasági, jogi és menedzsment aspektusait ötvözi, felkészítve a hallgatókat az innováció és tudás stratégiai haszn
nov. 6
9:00
"Hiányzik az egykori csillogó szemű kislány belőlem" – Mi az, ami a legjobban hiányzik magaddal kapcsolatban? (Bien)
Veled is előfordult már, hogy rájöttél, már nem az vagy, aki egykor és az érzés keserédes volt?
nov. 6
9:00
8 nagyon gusztustalan és rémisztő dolog, ami az ókori Rómában várt volna rád (Lender)
Az ókori Róma lenyűgöző civilizációjáról, épitészetéről és katonai terjeszkedéséről vált híressé, de senki nem tudja, hogy milyen bizarr szokásaik voltak a rómaiaknak. A mai ember számára megdöbbentő vagy egyenesen gusztustalan dolgokra és szokásokra derült fény. Lássuk mik azok!
nov. 6
9:02
Megdöbbentő számok: rengeteg embert küldenek el a szomszédban (Portfolio)
Ötszáz dolgozóját bocsátotta el idén az OMV Petrom - írja a profit.ro a társaság vezérigazgatójának nyilatkozata alapján.
nov. 6
9:02
Felpörgőben a gyárak – enyhén emelkedett az ipari termelés szeptemberben (vg.hu)
Mind havi, mind éves alapon növekedést mért a Központi Statisztikai Hivatal.
nov. 6
9:02
José Mourinho az újabb vereség után a bírót kritizálta: "Sajnos tudom, hogy nem rajong értem" (Magyar Nemzet)
Mourinho szerint szinte tökéletesen játszott a csapata.
nov. 6
9:04
Elárulta az Nvidia vezére, melyik ország fogja megveri az USA-t az AI-versenyben (Portfolio)
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint Kína nyeri az AI-versenyt az olcsóbb energia és a lazább szabályozás miatt - jelentette a Financial Times.
nov. 6
9:06
Hol tartanak a magyar vállalatok az AI használatában? (Kreatív Online)
Kritikus tudáshiány az AI-használatban - versenyhátrányba kerülhetnek a képzetlen marketingesek és ügynökségek. Hol tart ma a cégek AI használata? Hogyan támogatják a cégek a munkavállalóikat? Török Balázs elemzése.
nov. 6
9:06
Javított az ipar, de így is csúnya a kép (Portfolio)
Valamelyest javítani tudott idei gyászos teljesítményén az ipar: a ma megjelent előzetes adatok szerint szeptemberben a termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta az egy hónappal korábbit. A friss KSH-számok azonban így is csak azt a képet erősítik meg, hogy az idei lesz egymás után a harmadik év, amikor az ipar zsugorodni fog.
nov. 6
9:06
Dráma a fővárosnál: alig van pénz a kasszában, kérdésessé vált a bérfizetés (ATV)
27 ezer fővárosi munkavállaló és családja megélhetéséről van szó, írja a Népszava.
nov. 6
9:06
Orbán Viktor elindult Washingtonba a történelmi csúcstalálkozóra (hirado.hu)
A miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, hogy úton van az Egyesült Államokba, ahol Donald Trumppal találkozik.
nov. 6
9:06
Rendkívüli: felszállt a Wizz Air repülőgépe, Orbán Viktorék elindultak a washingtoni csúcstalálkozóra Trumphoz – itt lehet élőben követni a történelmi utazást (vg.hu)
A magyar kormányfő közölte, azért utaznak Washingtonba, hogy Trump elnökkel új fejezetet nyissanak a magyar–amerikai kapcsolatokban A Wizz Air repülőgépe felszállt Ferihegyről.
nov. 6
9:06
Csalást emlegetnek Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban, mi derült ki Liverpoolban? (Promotions)
A Real Madrid elleni győzelmet követően furcsa dolgot írtak ki az angolok.
nov. 6
9:06
Ez lesz Orbán Viktor és Donald Trump legfontosabb találkozója (Magyar Nemzet)
A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök Amerikában ül egy asztalhoz.
nov. 6
9:06
Íme a repülőgép, amivel a magyar kormánydelegáció Washingtonba utazik (Mandiner)
Féktelen luxus...
nov. 6
9:06
Megosztotta New Yorkot Zohran Mamdani győzelme – ki is valójában az új polgármester? (rtl.hu)
Zohran Mamdani győzelme New Yorkban történelmi jelentőségű: a város először választott muszlim polgármestert. A fiatal, baloldali politikus programja a társadalmi egyenlőségre és a lakhatási válság megoldására épít, de a kampányban vállalt palesztinpárti álláspontja komoly feszültséget keltett. Egyesek szerint új korszak kezdődik, mások viszont att
nov. 6
9:06
Lengyelország az Egyesült Államoktól importálna rengeteg LNG-t, amit Szlovákiába és Ukrajnába küldene tovább (Telex)
A Reuters értesülését a lengyel kormány is megerősítette. A behozni készült cseppfolyósított földgáz mennyisége megegyezik Szlovákia éves fogyasztásával.
nov. 6
9:06
Ez elképesztő, ennyivel lennének magasabbak a nyugdíjak, ha a Fidesz nem vezeti ki a svájci indexálást (naphire.hu)
A svájci indexálás megszüntetése miatt ma 65 százalékkal alacsonyabbak a nyugdíjak, mint lehetnének – derül ki Katona Tamás közgazdász számításaiból. A most kampánytémává tett 14. havi ellátás mindössze 7,3 százalékos pluszt jelent a nyugdíjasoknak.
nov. 6
9:06
Agykarbantartó kvíz: Ha meg tudod oldani ezt az 5 kérdést nagy király vagy! (Kvízkuckó)
Itt az ideje, hogy próbára tedd a tudásodat és a logikádat! Az Agykarbantartó kvíz most 5 izgalmas kérdéssel érkezik, amik elsőre könnyűnek tűnnek, de tartogatnak néhány csavart is. Ha mindegyiket helyesen meg tudod oldani, nyugodtan elmondhatod magadról, hogy igazi kvízkirály vagy! Unatkozni itt nem fogsz — rengeteg kvíz vár rád, hogy alaposan meg
nov. 6
9:06
Papíron minden rendben, de valójában bajban a magyar munkaerőpiac (Kontroll.hu)
A hivatalos adatok szerint Magyarországon a foglalkoztatottság továbbra is magas, a munkanélküliség pedig alacsony. A felszín alatt azonban komoly feszültségek gyűlnek, amelyek a következő években alapjaiban formálhatják át a magyar munkaerőpiacot – erről ír részletes elemzésében az mfor.hu.
nov. 6
9:08
Új korszak a Fundamentánál: friss arculat, változatlan küldetés – az otthon ott kezdődik, ahol várnak rád (Kreatív Online)
Az igazi otthon nem csupán egy fizikai tér, hanem egy olyan hely, ahol tartozol valahova, ahol valaki mindig várja, hogy hazaérj – ezt üzeni a Fundamenta-Lakáskassza, amely megújult arculattal és logóval várja ügyfeleit, ezzel is kifejezve, hogy ma már olyan 360 fokos szolgáltatásportfóliót kínál, mely a teljes lakhatási ökoszisztémát lefedi.
nov. 6
9:08
Trump nagy üzletek sorával üti ki az orosz gázellátást, hamarosan megtudhatjuk, mi várhat Magyarországra (Portfolio)
Egyre több európai ország jelent be amerikai energiavásárlásokat, és miután Lengyelország államfője már tegnap beharangozta, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG) látnák el Szlovákiát, azóta kiderült, hogy Ukrajnával is tárgyal az ügyről. Bár egyelőre hivatalos számok nincsenek, egyes információk szerint a szlovákok teljes szükségletének elegendő
nov. 6
9:08
Facebookon posztolt a hibáiról az FTC–Ludogorec iraki származású svéd bírója (Mandiner)
A játékvezetőről jó emlékeik lehetnek a zöld-fehéreknek.
nov. 6
9:12
Itt van, mennyit költöttünk szeptemberben a boltokban (Menedzsment Fórum)
A KSH friss adatsora a kiskereskedelmi forgalomról.
nov. 6
9:12
Furcsa kettősség a kiskereskedelemben (Infostart)
2025. szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 6
9:12
Szabó Zsófi: A halálomat kívánják, azt írják, hogy apukám forogna a sírjában (Blikk)
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a politikai szerepvállalásáról Szabó Zsófi, aki mostanában gyakran megkapta a gyűlölködőktől, hogy az édesapja, Szabó Gyula forog a sírjában miatta. A műsorvezető elárulta, hogy bár az apukája igyekezett független maradni, mégis Orbán Viktor mellé állt évekkel ezelőtt. Az édesanya kitért arra is, hogyan kezeli a so
nov. 6
9:12
Orbán Viktor a repülőtéren járt: Munkára fel! (Metropol)
Washingtonba utazik Orbán Viktor miniszterelnök. Donald Trumppal fog találkozni, hogy tárgyaljanak.
nov. 6
9:12
Szép csendben megszerezte a Revolut a magyar engedélyt: jöhet a fióktelep! (Portfolio)
Az MNB oldalán megjelent az intézménykeresőben a Revolut magyarországi fióktelepe: a fintech kihívó bank hivatalosan megkapta a szükséges engedélyeket magyarországi fióktelepe elindításához. A társaság ezzel még közelebb került ahhoz, hogy a hazai ügyfelek belföldi bankszámlaszámot kapjanak.
nov. 6
9:12
Orbán Viktor: Új fejezetet nyitunk a magyar-amerikai kapcsolatokban (BorsOnline)
Orbán Viktor az amerikai útja előtt üzent: ezért utazik a tengeren túlra.
nov. 6
9:12
Két külföldi dílert fogtak el Debrecenben (Magyar Hírlap)
Egy 25 éves zimbabwei és egy 24 éves nigériai férfi kereskedett kábítószerekkel.
nov. 6
9:12
Nyaraló olcsón? Van olyan vármegye, ahol 600 ezer forintos négyzetméteráron futnak (Hamu és Gyémánt)
Miközben a lakóingatlanok ára az utóbbi egy évben közel 20 százalékkal nőtt, a nyaralók és hétvégi házak esetében a drágulás valamivel mérsékeltebb volt. A legfrissebb adatok szerint a második otthonként szolgáló ingatlanok átlagos négyzetméterára 870 ezer forint körül alakul, de a különbségek vármegyénként óriásiak.
nov. 6
9:12
"Irány Washington! Munkára fel!" – a felszállás után fontos üzenettel jelentkezett Orbán Viktor (Mandiner)
Elindult a magyar delegáció.
nov. 6
9:12
MP egy f…sz (Magyar Nemzet)
Magyar Pétert lef…szozták a 444-esek, de erről egyik fél sem akar tudomást venni.
nov. 6
9:12
8 csillagjegynek megérkezett az a hír, amire nem számítottak! Az egész életük felfordul most hétvégén! (Lender)
Vannak hétvégék, amikor minden ugyanúgy indul, mint máskor, aztán hirtelen egyetlen pillanatban minden megváltozik. Most pontosan ez történik nyolc csillagjeggyel, akik egy váratlan hír hatására teljesen új irányt vehetnek.
nov. 6
9:12
10-ből alig 2 háziasszony tud ilyen töltött káposztát készíteni, pedig százszor finomabb így az étel! (KertÉsRecept)
A töltött káposzta a magyar konyha egyik legkedveltebb hagyományos étele, így sok családban nem hiányozhat ez az ünnepi asztalról. Bár sokan elkészítik, mégis kevesen képesek igazán finom és ízletes káposztát készíteni.
nov. 6
9:12
Hiába a sok gond, ezek a termelők még így is jó évet zárnak (Agrárszektor)
Az idei belga-holland uborkaszezon a tavalyinál kevésbé volt sikeres, mégis összességében elfogadható eredményeket hozott. Bár a szezon során jelentős ingadozások voltak tapasztalhatók, a termelők többségének nincs oka panaszra, és ez különösen igaz azokra, akik több ütemben ültettek.
nov. 6
9:12
Megújult a gazdijogsi (vehir.hu)
Megújult a Gazdijogsi, Magyarország első és legteljesebb, ingyenesen elérhető online állattartási oktatási programja, amely a felelős állattartás kultúráját kívánja erősíteni.
nov. 6
9:14
Csalódást keltett a Commerzbank, de közölt egy jó hírt is (Portfolio)
A Commerzbank harmadik negyedéves nettó nyeresége az egy évvel korábbit 7,9%-kal alulmúlva 591 millió euró volt, és ezzel nemcsak a tavalyitól, hanem az elemzői várakozásoktól is elmaradt. Jó hír ugyanakkor a részvényeseknek, hogy az idei nettó kamatbevételekre vonatkozó éves előrejelzését megemelte a menedzsment.
nov. 6
9:14
Louvre-botrány: nem bonyolították túl a világhírű múzeum biztonsági jelszavát (Magyar Nemzet)
A jelszó mindössze annyi volt: "Louvre".
nov. 6
9:16
Első ránézésre kedvező adat jött Európa legnagyobb gazdaságából, mégsem felhőtlen az öröm (Portfolio)
Szeptemberben 1,3%-kal növekedni tudott a német ipar, ez azonban elmaradt a várt 3%-os bővüléstől. A szakértők szerint mérsékelt visszapattanás látszott az augusztusi gyenge adat után, de ez még kevés ahhoz, hogy pozitív fordulatról beszélhessünk.
nov. 6
9:18
1661 milliárdot költöttünk, de mire? (Privátbankár)
Friss adatok a magyar kiskereskedelemi forgalomról.
nov. 6
9:18
Airdrop jutalmak: ingyen tokenek, befizetés nélküli bónuszok (Kripto Akadémia)
A digitális gazdaságban a kripto airdropok és a befizetés nélküli bónuszok ugyanarra az elvre épülnek: ingyenes értéket adnak, hogy új felhasználókat vonzzanak és növeljék az aktivitást. Kripto airdropoknál a blokklánc-projekt egyszerűen ingyen tokeneket dob a felhasználók pénztárcáikba, hogy felpörgesse a népszerűségét, szétszórja a tulajdonosokat
nov. 6
9:18
Kárpátaljáról szóló jótékonysági vetítést szervez a Főváros és a Kontroll (FilmHu)
Budapest Főváros Önkormányzata és a Kontroll jótékonysági filmvetítést szervez november 6-án este. A Toldi moziban bemutatásra kerülő Másfél kilométerre a békétől című film teljes bevételével a Tiszakeresztúri Református Gyülekezet ételosztását és szociális tevékenységét és a KEGYES Alapítványt (Kárpátaljai Elfelejtett Gyermekek Segítése) támogatja
nov. 6
9:18
Teljes terjedelmében égett egy kocsi a 74-es főúton (Metropol)
Magyarszentmiklósnál forgalomkorlátozásra kell számítani.

Keresés