A viadal honlapja szerint a címvédő magyar versenyző a francia Aurélien Comte és a svéd Thed Björk mögött ért a célba. "Nagyszerű érzés újra dobogós helyen állni, különösen a nehéz hétvége után Dél-Koreában. A tegnapi nap kemény volt. Mindkét szabadedzésen úgy éreztem, hogy nincs mit adnom, és őszintén szólva, nem is vezettem jól. Szóval sok munka
November 1-jével hivatalosan is megkezdődik a téli krízisidőszak, mely a hajléktalanellátó szervezetek számára minden évben a legtöbb odafigyelést és erőforrást igénylő periódus.
Party service régen is létezett, csak nem így hívták. Hiszen valaki – valakik – sütöttek-főztek a Kiváló Dolgozó cím átadása utáni koccintásra, érkeztek több napra politikusok, akiket etetni-itatni kellett, ötven éve is jöttek több napra vendégségbe tudományos és kulturális delegációk. Ma egy-egy szakmai rendezvény sikerének kulcskérdése a party se
A mellrák diagnózisa nemcsak az érintett életét forgatja fel, hanem hatással van a környezetére és a munkahelyi közösségre is. Ilyenkor nem a sajnálat, hanem az empátia, a rugalmasság és a valódi odafigyelés jelent igazi segítséget. Hogyan lehetünk úgy jelen kollégánk mellett, hogy erőt adjunk, támaszt nyújtsunk, és közben tiszteletben tartsuk a ha
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írása olvasható:
A Clarins idén is bizonyítja, hogy a szépség és a jótékonyság kéz a kézben járhat. Október 27. és november 2. között a Douglas üzleteiben és webshopjában minden 20.000 forint feletti Clarins vásárlás után a márka tíz iskolai ebédet adományoz a Mary’s Meals nemzetközi szervezeten keresztül. A program célja, hogy segítsen a világ legszegényebb régiói
Az Európai Év Autója díj zsűrije a szokásos, Tannisban (Dánia) megtartott, 35 jelölt autót felvonultató közös teszt után kihirdette a hét típusból álló rövidített listát, közülük kerül majd ki januárban a díj nyertese. A Citroën C5 Aircross, a Dacia Bigster, a Fiat Grande Panda, a Kia EV4, a Mercedes-Benz CLA, a Renault 4 és a Skoda Elroq maradt mé
Az asztrológiában minden mindennel összefügg: messze nem csak az hat ránk, milyen csillagzat alatt születtünk, hiszen az adott hónapnak, sőt, napnak is van egy-egy uralkodó állatövi jegye. Most a Skorpiók kerültek a porondra, az elkövetkezendő néhány hétben elsősorban ez a csillagzat fogja befolyásolni az életünket. De hogyan hat ránk?
Már nem titok, mikor indul újra a Kész átverés show. A produkció érkezéséről már szeptemberben hírt adott az RTL, a premierdátumot azonban mindeddig nem közölték.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Eurizon Asset Management írását olvashatják:
Amikor egy kisállat eltávozik, egy családtagot veszítünk el, akivel a mindennapjaink, a szokásaink, sőt, sokszor az érzelmi biztonságunk is összefonódott.
Az energiaválság miatt egyre népszerűbb tűzifa kereskedelemben továbbra is gyakori a vásárlók megtévesztése. Bár sokan a hagyományok miatt még mindig mázsában vásárolnak tűzifát, ez problémás lehet, mivel számos árusítóhelyen nincs hiteles mérőeszköz. Így gyakran sem a vásárlók, sem a kiszállítók nincsenek tisztában a tényleges tömeggel - számolt b
Nincs vízeresztés a Balatonból, a szakemberek a Sió-csatorna siófoki belterületi szakaszán lévő vizet engedik le, hogy elvégezhessék a szükséges javításokat.
A döntő előtti utolsó kihívás "felszállás" névre hallgatott. A LEGO® építményeknek a gravitációval is meg kellett küzdeniük, ugyanis olyan héliumos lufi-feladat várt az építőkre, ahol 10 másodpercig a levegőben kellett maradniuk a megálmodott kreációknak. Akiké a leghamarabb földet ért, kiestek, azonos lebegési idő esetén azonban már az építmények
A holokauszt-túlélő Fahidi Éva hitte, hogy az ember jóságra született – és ezt a hitet élete végéig képviselte. A róla elnevezett díj ma azoknak szól, akik a gyűlölet helyett a megértést választják. A Bálint Házban átadott elismerés három példamutató ember munkáját ismerte el.
A holland parlamenti választás az aktív klímavédő, Rob Jetten és az elszánt klímaszkeptikus Geert Wilders között dőlt el. Jetten már korábban is az energiaátmenet élharcosa volt, ellenfelei viszont azzal vádolják, hogy Hollandia túlságosan nagy árat fizet a zöld jövőért.
A LEGO Masters legutóbbi részében a versenyzők mini Forma–1-es autókat építettek, de a pályán pillanatok alatt darabokra hullottak a művek. A zsűri és a nézők sem hittek a szemüknek. A Mama’s Boys csapat diadalmaskodott, miközben Miklós és Kristóf könnyek között búcsúzott a finálé előtt.
Halottak napján sok szülőben felmerül a kérdés: hogyan beszéljen gyermekével a halálról. Kustánczi Lia mesékkel, gyertyafényes emlékekkel segít fiának feldolgozni a veszteséget. A pszichológus szerint nem kell elzárni a gyerekeket az elmúlás témájától – épp ellenkezőleg, a megértés segít a lelki fejlődésben.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
I Dzsemjong dél-koreai elnök Kína támogatását kérte az Észak-Koreával való párbeszéd újrakezdéséhez az Ázsia–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Kjongdzsuban tartott csúcstalálkozója utáni kétoldalú egyeztetésen, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök ígéretet tett a két ország közötti kapcsolatok erősítésére és a közös kihívások leküzdésére.
Már csak két hónap, és búcsút intünk az évnek. Sokan már most tervezgetik a jövő évi nyaralásukat, de ha szeretnénk még idén beiktatni egy rövidebb kiruccanást, mutatjuk, hová érdemes elutazni az ünnepi időszakban – különösen, ha napsütésre vágyunk.
...majd ültetnek másik fákat helyette, vállalták is, száz facsemetét, mondogatom magamnak, hogy végre el tudjak aludni, telepítenek száz facsemetét, még alkudozom is, legyen kétszáz – Masszi Bálint novellája a Litera A fa pályázatának döntős művei közül.
Siófok képviselő-testülete értékelte a nyári szezont, fókuszban a strandszakaszok teljesítményével és biztonsági kérdéseivel. Az adatok szerint a strandszezon nem volt kiemelkedően sikeres: a Balaton leghosszabb partszakaszát fenntartó Balaton-parti Kft. vendégszám- és árbevétel-visszaesést kényszerült elkönyvelni.
Visszatérő kérdés az egyszerűsített foglalkoztatásban alkalmazott munkavállalók éves keretének számítása. Mit kell tenni, ha ezt a keretet túllépi a munkáltató, milyen gyakorlati kötelezettségeket jelent ez? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésekre Dócziné Szabó Nikoletta a NEXON munkajogi és bérszámfejtési szakértője válaszolt.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
Vannak emberek, akik hajlamosak lekicsinyelni a munkahelyi eredményeiket és alábecsülni önmagukat. Így vannak olyan mondatok, amelyeket jobb, ha kerülnek a munkahelyükön.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az iOS 26 új hívásszűrő funkciója mesterséges intelligenciával segít kezelni az ismeretlen számokról érkező hívásokat
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a HOLD Alapkezelő írása olvasható:
A minisztérium csak hivatalos bejelentésre ígér lépést. A diákok szerint eszközeiket elvették és papírt kaptak, hogy "nemzetbiztonsági fenyegetést" jelentenek.
A Világszép Alapítvány vezetője elmondta, miért döntött úgy 20 év után, hogy a versenyszférát a civilszektorra váltja, miben szenvednek legnagyobb hiányt az állami gondozott gyermekek, de szóba kerültek a gyermekvédelemmel kapcsolatos botrányok is.
Az EU két fontos javaslatcsomagot is előkészített, amelyek közvetlenül befolyásolhatják a mezőgazdasági termelők életét. Az egyik célja az agrárpiacok védelme a dél-amerikai importáruk versenyével szemben, a másik pedig a támogatási és termelési feltételek egyszerűsítése, valamint a bürokratikus terhek enyhítése.
A kereskedelmi rádiózás hőskorszakának kívánságműsorai, de a mesterséges intelligencia rádióra gyakorolt hatása is téma volt a Rádió 100 podcast újabb epizódjában, melyben Garami Gábor, Juhász Gergely és Somogyi Zoltán beszélgetett egymással.