Fontos, hogy minél több helyen megközelíthető legyen a Balaton-part - mondta Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere szerdán a tóparti városban, ahol vezetésével több kilométer hosszan bejárták a nyitott partszakaszokat. A rendezvényen az is elhangzott: a téli szezonban ismét egy kilométeres jégfolyosó várja majd a korcsolyázókat Bala
Az Oroszország-szakértő szerint a "szivárgás" szót tudatosan használja a kormánymédia, de egy ekkora adatbázis nyilvánosságra kerülése csak szándékos cselekmény eredménye lehet.
A csalások története szinte egyidős a civilizációval: az ókori Görögországban dokumentálták az első biztosítási csalásokat, ahol hajóbiztosítások kapcsán verték át az embereket. Bár a mai modern társadalomban már leginkább jogi úton kívánják kierőszakolni az emberek az igazságot, az igazságszolgáltatás egyes országokban továbbra is hisz az agresszí
A politikai indíttatású üzleti gyakorlatok miatt is problémákat lát az Európai Parlament jogi szakbizottságában támogatást kapott szöveg a magyar hetes cikkes eljárásról.
A hullámvölgybe került és edzőváltás közben lévő Ludogorec látogat csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulós mérkőzésén a Ferencvároshoz, amely nagy lépést tehet a továbbjutás felé, ha legyőzi a bolgár riválist.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) szerint óriási az érdeklődés az energiamegtakarítást célzó lakossági felújítások iránt, és az új EKR szabályozásnak köszönhetően az év végéig legalább 50 ezer otthon válhat energiahatékonyabbá és olcsóbban fenntarthatóvá.
"Semmi olyan nem történt az utóbbi években, ami abban segítene, hogy meg tudjam oldani a Sziget körül kialakult problémákat" - mondta a fesztivál alapítója, aki ennek ellenére belevág.
18 százalékos kínálati többletet mértek a vármegyeszékhelyeken, megyei jogú városokban októberben az előző év azonos időszakához képest – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az InfoRádióban.
Ugyanaz az üzletember kapta meg a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésében álló kültéri uszodák sátorépítési és -bontási munkálatait, aki a 4,5 milliárdra drágult Nemzeti Összetartozás Hídját is megépítette.
Még fel se kerültek a Stranger Things 5. évadának részei a Netflixre, a sorozat rajongói már szeptember óta lázban égnek. Az őrületet a Kinder Joy indította el azzal, hogy megjelentek a piacon a karaktereket tartalmazó termékeik. Most pedig mindenki Will Byerst keresi.
Lányok figyelem! Még van lehetőségetek beházasodni a brit királyi családba. Ehhez nem kell mást tennetek, mint megismerkedni az uralkodócsalád egyik titokzatos, de annál vonzóbb tagjával.
A People magazin minden évben megválasztja a világ legszexisebb férfiját, akik között az elmúlt években olyan neveket üdvözölhettünk, mint Michael B. Jordan, Chris Evans, Paul Rudd vagy John Krasinski. Ismert arcok, de az idei győztest nem biztos, hogy mindenki el tudja majd helyezni a sakktáblán.
Justin Bieber és Hailey Bieber kapcsolata az utóbbi időben azért kapott nagy figyelmet, mert a rajongók a viselkedésükből arra következtettek, hogy válságban lehet a házasságuk. Most azonban egy arcpirító csókolózós fotóval ismét megüzenték a világnak: még mindig imádják egymást.
November 14-én hivatalosan is kezdetét veszi az adventi szezon Budapesten: ezen a napon nyílik meg a főváros két legnagyobb karácsonyi vására, a 15. jubileumát ünneplő Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas.
Kínai kutatók speciálisan kezelt bioszénnel javították a cement szén-dioxid-megkötő és -tároló képességét. A Hefei, a Csöcsiangi és a Dél-Kínai Műszaki Egyetem közös kutatócsoportja szerint a kedvező ökológiai eredmény mellett a
Zagyva Dorkának a 147 WRC-futamon induló Ilka Minor diktálta az itinert Győrben, róluk is olvashatnak a RallyCafe Magazin legújabb számában. Az ORB-ben az idén a Peugeot-kupában versenyző Zagyva Dorka nem akármilyen dobással készült a III. WHB Győr Rallyra, ugyanis nyugodtan kijelenthetjük, legendás navigátor társaságában vett részt a versenyen. A
A társulat egy része színvonaltalansággal, méltatlan bánásmóddal és nepotizmussal vádolja a jelenlegi igazgatót. Az egyik elégedetlen színész ezért el is indult ellene a pályázaton. A fenntartó önkormányzat azonban csak jóváhagyhatja a minisztérium embereiből álló bizottság döntését.
A legtöbb kamasz és fiatal felnőtt rendszerint eljut arra a pontra, amikor arra vágyik, hogy elköltözzön otthonról. Titkos vágyuk, hogy önállóan élnek, azt csinálnak, amit akarnak, és akkor, amikor azt akarják. Ennek tükrében furcsának tűnhet, hogy valaki nemhogy fiatal felnőttként, de még 40 évesen is a szülői házban él. Furcsa, de korántsem ritka
„Az egész gyerekkorom úgy telt, hogy figyeltem, hallgattam őket, ahogy írják a dalt a hallban vagy a padon a diófa alatt”. Bereményi Géza mostantól Cseh Tamás fiával, Cseh Andrással ír közösen dalokat.
Az Eurostar bejelentette, hogy kétmilliárd euró értékben 50 darab új emeletes vonatot vásárol az Alstom Grouptól. Ezek lesznek az első emeletes szerelvények, amelyek a Csatorna-alagúton és az Egyesült Királyság vasúti
A Yamazaki Mazak bemutatta a legújabb generációs, rendkívül népszerű CV5-500 öttengelyes megmunkálóközpontját, valamint a megnövelt munkadarab-kapacitású új CV5-700 modellt. 2019-es bemutatása óta a CV5-500 az egyik legnépszerűbba Mazak Egyesült Királyságban
Továbbra is stabil növekedést mutat a budapesti szállodapiac, amelynek forgalma az idei év végére várhatóan meghaladja a 2019-es, utolsó pandémia előtti rekordévet – állapította meg a CBRE legfrissebb hotelpiaci elemzése. A szakemberek szerint a keresletet az erős külföldi vendégforgalom mellett a kiegyensúlyozott foglaltsági mutatók és a folyamato