2025. november 7. péntek

nov. 7
6:30
Az Orbán–Trump-találkozóról jelentették: ez lesz a magyarországi Tesla-gyár sorsa (Mandiner)
A nemzetgazdasági miniszter szerint az amerikai beruházások megvalósításához elengedhetetlen a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás visszaállítása.
nov. 7
6:30
21 százalékkal nőtt az OFJ borok ára – 45. heti AKI elemzés (Magyar Mezőgazdaság)
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok értékesítési ára csaknem 21 százalékkal, 38,3 ezer forintra emelkedett hektoliterenként 2025. január és szeptember között.
nov. 7
6:30
A vágy lapja: ezt üzeni november Tarot kártyája (Bien)
Ahogy a napok rövidülnek és november befelé fordulásra hív, a Tarot erős üzenetet küld. A hónap uralkodó lapja a Vágy kártyája, amely az ösztönök és a tudat közötti egyensúlyt mutatja meg.
nov. 7
6:30
Az MI “kamuzik”, de nem ismeri fel, ha bedőlünk neki (ICT Global)
A mesterséges intelligencia-chatbotok nehezen ismerik fel, ha a felhasználók hamis információkban hisznek - derül ki egy friss kutatásból.
nov. 7
6:30
Egyre több magyar issza ezt a csodaitalt: itthon is hódít az új őrület (Agrárszektor)
Az elmúlt években a matcha a világ egyik legfelkapottabb itala lett, a kereslet robbanásszerű növekedésével azonban a japán termelők egyre nehezebben tudnak lépést tartani. Amint azt Máthé László, a Kútház Kávézó egyik tulajdonosa az Agrárszektornak elmondta, a matcha körüli felhajtás miatt japán beszállítójuk az elmúlt időszakban többször készleth
nov. 7
6:36
Dél-afrikai katonák kerültek óriási bajba az ukrán fronton (ATV)
Vizsgálatot indít a dél-afrikai kormány annak kiderítésére, hogyan és milyen ajánlattal kerültek zsoldosként az ukrán frontra harcolni azok az állampolgárai, akik segítséget kértek.
nov. 7
6:36
Okostelefon nélkül is van élet – és néhány híresség be is bizonyítja (Igényesférfi.hu)
Egykor vezetékes telefon és tárcsázós internet volt, ma pedig egy mini számítógép kísér mindenhová. De mi van, ha valaki nem kér ebből a digitális világból?
nov. 7
6:36
Rábólintottak a Tesla-részvényesek: Elon Musk megkapja a világ legnagyobb juttatását (SzMo)
1 billió dollár, vagyis 334 ezer milliárd forint ütheti Musk markát, ha eléri a kitűzött célokat. Ennyit még soha, sehol, senkinek nem fizettek ki.
nov. 7
6:36
Lelepleződött a Hősök tere brutális titka, titokban 4 szobrot kicseréltek, megdöbbentő az ok (Promotions)
Váratlanul változott meg a Hősök tere kinézete, senki nem vette észre.
nov. 7
6:36
Mindenki a magyarokra kíváncsi: Orbán elárulta, mi várható Washingtonban; már azt is lehet tudni, mikor találkozik Trumppal (Mandiner)
Kiderültek a Trump–Orbán találkozó részletei, ahogy az is, hányan figyelték a magyar különgép útját.
nov. 7
6:36
Véres merényletre készült az Iszlám Állam nevében egy 18 éves férfi Stockholmban (naphire.hu)
Vádat emeltek egy 18 éves szíriai-svéd kettős állampolgár ellen, aki az Iszlám Állam nevében terrortámadást tervezett a stockholmi kulturális fesztiválon. A férfi robbantással akarta megölni a lehető legtöbb embert, de a hatóságok még a merénylet előtt elfogták.
nov. 7
6:36
Rekordokat dönt a Skoda, ezek a modellek fogynak a legjobban (Haszon.hu)
A cseh autógyártó 2025 első kilenc hónapjában 14,1 százalékos növekedést ért el globális értékesítéseiben, miközben eladásainak már több mint egynegyedét elektromos modellek tették ki. A Škoda 765 700 személyautót adott el világszerte és megerősítette harmadik helyét az európai autópiacon.
nov. 7
6:42
Ma még nem lesz eső, de a hétvégén beköszönt az igazi ősz (Blikk)
Egyre nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, és a hétvégén növekszik a csapadék esélye. A csúcshőmérséklet pénteken még 12-17 fok között várható, de a hétvégén megkezdődik a lehűlés.
nov. 7
6:42
Robbie Keane: ez volt az eddigi legjobb meccsem! (Infostart)
Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője büszke a játékosaira és szerinte minden egyes futballista hozzátette a magáét a bolgár Ludogorec 3-1-es legyőzéséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti negyedik fordulós mérkőzésén.
nov. 7
6:42
Amit a Magyarországot év közben elhagyó magánszemély szja-fizetéséről tudni kell. Terheli őt exit tax? (Adózóna)
Év közben nem igazán foglalkozik a magánszemély azzal, milyen teendője van, ha adóéven belül véglegesen, vagy ideiglenesen elhagyja az országot, pedig néha hasznos lenne megelőzni a problémát.
nov. 7
6:42
A Hyundai mesterséges agyat épít autóinak (autopro)
A Hyundai stratégiai együttműködésre lép az Nvidiával, hogy felgyorsítsa az önvezető technológiák, az okosgyárak és a robotika fejlesztését.
nov. 7
6:42
Meglepő vallomást tett Cristiano Ronaldo (Magyar Hírlap)
Jöhet az esküvő, és ezzel egy új fejezet az életében.
nov. 7
6:42
Újabb sötét botrány kezd kibontakozni, miután óriási "szívességet" tesz Jámbor András Magyar Péteréknek (Mandiner)
A háttérben ismét felbukkantak az egykori DatAdat-csoporthoz köthető szereplők. Jámbor Andrásék egy az egyben lemásolják a dollárbaloldal 2022-es receptúráját.
nov. 7
6:42
9 élelmiszer, amiben több prebiotikum van, mint egy táplálékkiegészítőben (EgészségKalauz)
A bélrendszer titkos szövetségesei – 9 természetes prebiotikus forrás, amelyet mindenkinek érdemes beépítenie az étrendjébe.
nov. 7
6:42
Sokan megfeledkeznek erről a mesés karácsonyi vásárról, pedig csak pár óra Budapesttől (Drive)
Bár a budapesti karácsonyi vásárokat évről évre a világ legszebbjei között emlegetik, Közép-Európa más nagyvárosai is varázslatos ünnepi hangulattal várják a látogatókat. Bécs, Krakkó vagy Prága helyett azonban idén érdemes ellátogatni egy olyan városba, amelyet az European Christmas City Network tavaly a kontinens legszebb karácsonyi vásárának vál
nov. 7
6:48
Amerika megfúrta az orosz Lukoil eladásáról szóló gigászi üzletet (HírTV)
Óriási fordulat, Putyin kezdhet mindent elölről: visszamondták a Lukoil felvásárlását, nincs megoldás az orosz olaj sorsára - írta meg a Világgazdaság.
nov. 7
6:48
Nem kell irtószer: ezzel a filléres trükkel maguktól költöznek el a rágcsálók (Femcafe)
A legtöbben azonnal mérgekre vagy csapdákra gondolnak, ha rágcsálók jelennek meg a padláson. Pedig létezik egy egyszerű, olcsó és teljesen humánus megoldás is.
nov. 7
6:48
"Tudom, hogy ez nem teljesen reális" – ezt ígérik a Fradi-játékosok az újabb európai siker után (Mandiner)
Szalai Gábor szerint még egy meglepetés vár a Ferencváros szurkolóira.
nov. 7
6:54
Hazaengedték Indonéziából a brit nagymamát, aki 12 évet ült a halálsoron kábítószer-csempészet miatt (444.hu)
Lindsay Saniford elmondása szerint kényszer hatására csempészett drogot.
nov. 7
6:54
Brutális csapást mértek az oroszok Ukrajnára: több ezer élet forgott kockán, csoda, hogy bárki is túlélte (Mandiner)
A támadás megmutatta, mi az oroszok taktikája.
nov. 7
6:54
Nemazalány rákérdezett Király Petinél – így alakult a vita az Exek csatájában (rtl.hu)
Az Exek csatája kilencedik részében ezúttal a rózsaszín bilincsek is előkerültek, majd a műsor harmadik szimpátiaszavazását is megtartották: Nemazalány nyíltan rákérdezett Király Petinél arra a pletykára, ami szárnyra kelt a napokban a birtokon. A szembesítés heves vitát váltott ki Noé Viktor és az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplője között.
nov. 7
7:00
Elhűltünk! A Házasság első látásra Sanyája kipakolt a feleségéről (Blikk)
Olyat talált mondani Ritáról, ami nagyon durva!
nov. 7
7:00
Itt az első konkrétum Washingtonból: atomügyben Szijjártó Péter és Marco Rubio megállapodást ír alá (Infostart)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető Washingtonban magyar idő szerint péntek hajnalban.
nov. 7
7:00
Százhalombattai tűzeset: elárulta a Mol, hogy mekkora a kár (Portfolio)
Ma hajnalban közzétette legfrissebb gyorsjelentését a Mol, ahol az erős negyedéves számok mellett olyan dolog is történt, aminek nem örülnek a befektetők: "az új kihívások tükrében" ugyanis lefelé módosítótta a Mol az év végi eredmény-elvárását, és egyúttal az is kiderült, hogy mekkora kár érte az olajcéget a százhalombattai tűzeset miatt.
nov. 7
7:00
Ellenőrizd minél előbb! Ebben a konyhai eszközben bújnak meg leggyakrabban a csótányok! (Agroinform)
Figyelj oda! Ahogy egyre hidegebb van odakint, a csótányok és egyéb kártevők egyre szívesebben költöznek be az otthonodba. Különösen erre a konyhai eszközre figyelj oda!
nov. 7
7:00
Élet 600 ezer kilométer felett: bírja még a melós Passat? (Autónavigátor)
Ha ismerősnek tűnik ez a fehér Passat, akkor helyes a megérzésed. Több mint négy évvel ezelőtt már járt nálunk
nov. 7
7:00
Annyira pocsék volt Garnacho lövése, hogy alig lett belőle taccs (Player)
Nagy gólt akart rúgni az argentin szélső, de csak egy rontott lövésig jutott.
nov. 7
7:00
Ez az oka, hogy hiába táplálkozol egészségesen, folyton fáradtnak érzed magad (Glamour)
A Google-ben továbbra is nagyon gyakran keresnek rá a felhasználók azokra a témákra, amelyek azzal foglalkoznak, miért érzik magukat folyton fáradtnak és álmosnak az emberek. Vannak, akik úgy érzik, mindent megtesznek azért, hogy energiával telve indítsák a napjukat, de hiába. Nézzük, mi lehet ennek az oka.
nov. 7
7:00
Friss elemzés: ennyivel lassult a lakásárak növekedési üteme Magyarországon (Igényesférfi.hu)
November elején 1,49 millió forintra nőtt a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára, ám országosan lassult a lakásárak emelkedése.
nov. 7
7:00
Ma még napsütés, majd köddel, széllel és esővel ront ránk a hétvége (SzMo)
Pénteken még sokfelé lehet napütés, de aztán beborul az ég, és felhős, esős időre kell készülni a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke 9-15 Celsius-fok között valószínű.
nov. 7
7:00
Hideglelősen ismerős Ceaușescu és a reneszánsza: Mit tanulhatunk magyarként a temesvári forradalomból? (WMN)
Temesvár Budapesttől mindössze három óra kocsival, én pedig mindenképpen javasolnám a meglátogatását. Nemcsak azért, mert igazán hangulatos város, emberi léptékű, kényelmesen besétálható, és teli érdekes programokkal, de a történelmi háttere miatt is feltétlenül érdemes felkeresni. Vallom: időről időre emlékeztetni kell magunkat a múlt sötét esemén
nov. 7
7:00
Mesébe illő szerelem (Magyar Hírlap)
Tánc az Eiffel-torony alatt.
nov. 7
7:00
A RealMan az IROS 2025 kiállításon mutatta be a RealBOT megtestesült nyílt platformot (newtechnology.hu)
Jelentős áttörést ért el a RealMan Robotics a nemrégiben véget ért IEEE/RSJ Intelligens Robotok és Rendszerek Nemzetközi Konferenciáján (IROS 2025) a RealBOT megtestesült nyílt platform bemutatásával. A vállalat sikeresen hajtott
nov. 7
7:00
Ide utazz jövőre, ha a legtöbbet hoznád ki a pénzedből! (Roadster)
Megvannak a legjobb ár-érték arányú helyek.
nov. 7
7:00
5 dolog, amit azonnal dobj ki a fagyasztóból! (Bien)
A fagyasztó az egyik legjobb barátunk, ha az élelmiszerek tartósításáról van szó, de néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem képes az örökkévalóságig frissen tartani a dolgokat. A kenyértől a zöldségeken át a maradékok számos élelmiszernek remek helye van a fagyasztóban, de csak egy ideig. Ha ugyanis egyre több dolgot kezdünk el felhalmozni,
nov. 7
7:02
Vibráló kisváros, ahová minden ínyencnek el kell látogatnia (Roadster)
Annak is, aki szereti a klasszikus pubhangulatot.
nov. 7
7:06
Szijjártó Péter: A magyar energiatörténetben először amerikai nukleáris fűtőelemeket is fogunk vásárolni (HírTV)
A miniszter hozzátette, hogy az Egyesült Államokkal kötendő üzlet mellett a meglévő beszállítói kapcsolatokat fenntartják.
nov. 7
7:06
Fegyelem, figyelem, alázat – vallja Mikler Roland (ATV)
Mikler Roland, az OTP Bank–PICK Szeged kapusa még legalább két jó évet érez magában, és továbbra is rendkívül motivált. Az idén 41 éves kézilabdázó az edzéseken is képes feltüzelni magát, ennek köszönhetően továbbra is a pályán láthatjuk. Ahogy gyerekkorában Dunaújvárosban belenevelték a "fegyelem, figyelem, alázat" hármasát, most ő adja tovább eze
nov. 7
7:06
Kipattant a Megasztár legnagyobb botránya, itt a vége, innen már nincs visszaút a tévében? (Promotions)
Az egyik szereplő durva kiakadását rögzítette a kamera.
nov. 7
7:06
Felére esett vissza a havi lakásdrágulás üteme októberben (KKV Magazin)
Az éves áremelkedés is üteme mérséklődött, 17,1 százalékról 15,9 százalékra. A lakásdrágulás havi lassulását leginkább a kínálat bővülése és a kereslet mérséklődése magyarázza, így az év hátralévő részében sem lehet jelentős áremelkedésre számítani. A fővárosi használt lakások és házak átlagos négyzetméterára november legelején 1,39 millió forint v
nov. 7
7:06
Orbán Viktor megkapja Trumptól, amit Zelenszkij elsőre nem kapott meg (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 7
7:06
Ez az egyik legfontosabb megállapodás a Trump–Orbán-találkozón: a nukleáris üzlet részleteit fedte fel Szijjártó Péter (Mandiner)
A külügyminiszter szerint az atomenergia témája kulcskérdés Magyarország energiabiztonsága és a rezsicsökkentés eredményeinek megvédése szempontjából.
nov. 7
7:06
Hármas Toyota-csata Japánban péntek délelőtt, Rovanpera kiszállt a vb-címért folyó csatából? (Racing)
A Toyota három versenyzője vívott hatalmas csatát péntek délelőtt az első helyért a Japán Rallyn, melyből Sébastien Ogier került ki a legjobban, míg Kalle Rovanpera hibázott és jelentősen csökkentek esélyei a vb-címre.
nov. 7
7:06
Hernádi Zsolt szerint felül kell vizsgálni az év végi elvárásokat a Molnál (Telex)
Megjelent a Mol gyorsjelentése, amiből az is kiderül, mennyivel esik vissza a feldolgozás a százhalombattai tűz miatt.
nov. 7
7:06
Digitális és okos megoldások segítik a jövő baromfitelepeit (Magro)
Ultramodern technológia jelenik meg a baromfitelepeken, melyben mesterséges intelligencia és valós idejű adatelemzés segíti a takarmányozást, javítja az állatok egészségét és csökkenti a költségeket.

Keresés