A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik. A siker kulcsa egyre inkább az, hogy a cégek mennyire képesek megelőzni a bajt, illetve helyreállni belőle. Az ESET kiberbiztonsági szakértői úgy vélik, hogy a kiberreziliencia ma már ne
Különleges, hazánkhoz kapcsolódó étel hódítja meg a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifét. A sziget délnyugati csücskének üdülőterületén található The Burger Café étteremnek ugyanis az egyik legkedveltebb terméke Budapest Burger néven fut. De pontosan mit találunk benne, és mit gondolnak róla a vendégek?
Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.
A cseh Skoda Auto az év első három negyedévében 14,1 százalékkal növelte eladásait a világpiacon. A legnagyobb cseh autógyár szeptember végéig 765 ezer személygépkocsit adott el, ebből 616 ezer 300-at Európában, ezzel a Skoda a harmadik helyet foglalja el az európai autópiacon - közölte a Skoda Auto közleményben.
Idén először a Puskás Arénában rendezik meg a Budapest Card Show-t, november 8-án! Exkluzív sztárvendégek, cserélési és vásárlási lehetőség, itt debütáló kollekciók, breaker-show várja a kártya-gyűjtőket és az érdeklődőket. A régió legnagyobb és legkülönlegesebb kártyás eseményén Dávid Kornél, az egyetlen magyar Nba játékos is felbukkan; az ő limit
Mintegy 80 000 szakmai látogató érkezett a világ minden tájáról az EMO 2025-re, hogy megvitassák a legújabb fejlesztéseket és inspirációt merítsenek jövőbeli gyártási igényeikhez. A Chiron Group számára a vásári
Könnyed, mégis sűrű péntek: kisebb meglepetések, intimebb beszélgetések és néhány hasznos felismerés a munkában és a kapcsolatokban. Nézd meg, mire számíthatsz ma, és hogyan hozhatod ki a legtöbbet a napból.
A melatonin sokak számára az álmatlanság elleni "természetes" csodaszer, ám egy friss, nagyszabású kutatás szerint a tartós használata komoly veszélyeket rejthet.
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Az OTP erős, stabil harmadik negyedévet zárt. A profit szinten maradt az előző időszakhoz képest, miközben az alapbanki bevételek tovább nőttek és a hitelportfólió minősége is kedvező maradt. A lakossági hitelezés és a betétállomány tovább bővült, különösen több külföldi leánybanknál. A kockázati költségek csökkentek, a működés pedig kiegyensúlyozo
Péntek estétől jövő hét közepéig összességében nagy területen várható 10 mm-t meghaladó csapadék. Ezúttal a keleti, délkeleti országrészben eshet többet.
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti a Csillag Születik című tehetségkutató házigazdáiként nem elégedtek meg azzal, hogy felkonferálják az érdekes, látványos, helyenként meghökkentő produkciókat, hanem időnként a saját tehetségüket is megvillantották a színpadon. A két műsorvezetőt nem csak a munka köti össze: régi barátok, így nem csak a hétköznapo
2025 november 14-én immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség a Modern Gyárak Éjszakája országos programsorozatot, amelynek célja, hogy közelebb hozza az érdeklődőket az innováció és technológia világához. A programsorozat keretében több mint 120
Most itt a lehetőség, hogy megismerd a Kőbányán működő vállalatokat, és rátalálj a hozzád illő szakmára! A SzakmaFeszt idei rendezvényén 7 vállalat mutatkozik be, és több mint 70 szakmát ismerhetsz meg testközelből 2025. november 12-én. Miről szól a SzakmaFeszt? A SzakmaFeszt egy olyan egyszeri rendezvény, ahol rengeteg vállalat mutatkozik be techn
Bill Winters, a Standard Chartered vezérigazgatója szerint a pénzügyi világ új korszak küszöbén áll, amit a Hong Kong FinTech Week konferencián tartott előadásában ki is fejtett.
Enyhén csökkent a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben a múlt héten. Bár több városban stagnálás, néhol - például Debrecenben, Kecskeméten és Szolnokon - emelkedés tapasztalható, országosan további mérsékelt csökkenésre számítanak.
A Hong Kong FinTech Week 2025 keretében 20 feltörekvő technológiai vállalat mutatkozott be, miközben egy új együttműködés is elindult, amely a pénzügyi szabályozás jövőjét formálhatja. A Hong Kong Science and Technology Parks Corporation (HKSTP) idén is aktívan részt vett a város legnagyobb fintech eseményén, a Hong Kong FinTech Week x StartmeupHK
A Microsoft új szuperintelligencia-csapatot hozott létre: az új stáb az orvosi diagnosztikával kezdi meg az "emberfeletti" mesterséges intelligencia fejlesztését.
Sokáig a szegényebb rétegek ették, de aztán a séfek is felfedezték maguknak. Manapság egyre több olyan étellel találkozhatunk, amely – bár újragondolt formában – a régi idők egyszerűbb, szegényebb rétegeinek
Olvasni nagy és nehéz meló, vallja Ott Anna irodalomszervező. A magyar irodalmi életben lett ismert a neve, kapocs a laikus olvasók és az irodalmárok, szerzők között, de még hajlamos magára egyszerű olvasóként tekinteni. A Feedember sorozat új részében vele beszélgettünk könyvnépszerűsítésről, az olvasás jelenéről és Krasznahorkai hatásáról.
Szinte végletekig az ismert pártvonalak mentén formálódik a közvélemény a Tisza adatszivárgási ügyével kapcsolatban: míg a kormánypártiak egyértelműen a Tisza Párt felelősségét látják a történtek mögött, a Tisza szavazói szinte teljes mértékben, az egyéb ellenzéki szavazók és a pártnélküliek pedig inkább a Tisza narratívái felé hajlanak. Abban azon
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) és a Szellemi Tulajdon Világszervezete (Wipo) hivatalosan létrehozta a Szellemi tulajdon menedzsment (Intellectual Porperty Management) mesterszakot, új, közös képzésüket, amely a szellemi tulajdon gazdasági, jogi és menedzsment szempontjait ötvözi. A Wipo Academy felsőoktat
A farmer sosem megy ki a divatból – de minden szezonban új arcát mutatja. 2025 őszén és telén a klasszikus darabok új életre kelnek: rétegezve, színekben gazdagon, váratlan textúrákkal és korszakidéző szabásokkal kombinálva. Elfelejtheted a megszokott farmer–pulóver duót, mert most a hangsúly a kreatív párosításokon, az anyagok játékán és az apró s
Az Amerikába emigrált olasz családok nem mondtak le az otthon megszokott élelmiszereikről, így az articsókáról sem. A maffia felismerte benne a nagy üzletet, termelőket, kereskedőket terrorizáltak, végül a New York-i polgármester a betiltásban látta a kiutat.
A sörfőzde büszkesége a sör, ami nem mindenhol arat osztatlan sikert. Az Egyesült Államokban államonként mást mond a törvény arról, mekkora lehet egy ital alkoholtartalma ahhoz, hogy még „sör”-nek nevezhessék,
A bőrápolás ma már nemcsak a hidratálásról szól. A modern nők olyan megoldásokat keresnek, amelyek nemcsak pillanatnyi komfortérzetet adnak, hanem valóban fiatalítják, erősítik és regenerálják a bőrt. A tudomány és a természet együttműködése révén megszületett az a generációs váltás, amely a bőr mélyebb rétegeiben fejti ki hatását – hosszú távon, l
Borzalmas dolgok történhettek az egyik pozsonyi óvodában. Az igazgató egy ötéves fiút feltehetően durván bántalmazott. A kislányokat a szemtanúk elmondása szerint a paplan alatt simogatta.
A Magyar Víziközmű Szövetség arra figyelmeztet, hogy a közelgő hideg idő miatt célszerű mielőbb téliesíteni a mérőket, a vezetékeket és a szerelvényeket – áll a szervezet csütörtökön kiadott közleményében.