Egy kis fortély, amitől a húslevesed ízesebb lesz: pirítsd meg a hagymát, mielőtt a levesbe teszed! Mutatom, hogyan készül a tökéletes, aranyló vasárnapi húsleves, amit imádni fog a család.
Kozma Klementina, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár nem száz százalékos az egyetértés a magyar és az amerikai álláspont között, még sincs jelenleg olyan ország Európában, amelyik hitelesebb helyszín lenne a békecsúcsnak. Pénteken az is eldőlhet, hogy valóban Budapesten valósul-e majd meg a Trump-Putyin
2024-ben a világ országai 2,7 billió dollárt fordítottak katonai kiadásokra, ennek egy jelentős részét pedig nemcsak fegyverekre, hanem védelmi célú és stratégiai technológiák kutatására fordították. A geopolitikai feszültségek (mint például az ukrán-orosz háború vagy a közel-keleti konfliktusok) következtében az elmúlt évtizedben 75 százalékkal fo
A következő napokban alapvetően átrendeződik a nagytérségű időjárási helyzet Európa felett - számolt be a Weather on Maps csapata legutóbbi elemzésében. A szakemberek szerint csapadékmentes idő várható a környező magashegységekben, valamint Magyarországon is, amely mégtovább fokozza a talaj szárazságát az országban. A következő napokban országszert
Három fermentor, 1500 tonna biohulladék, 150 ezer köbméter biogáz évente – a gödöllői biogázüzem hatékony működése a fenntartható energia és az oktatás szolgálatában áll.
Harry herceg magyarázkodni kényszerült, miután azzal vádolták meg, hogy szándékosan próbálta meg elvonni a figyelmet Vilmos herceg brazíliai látogatásáról. Most nyilatkozatban tagadja a feltételezéseket, melyek szerint keresztbe szeretett volna tenni a bátyjának.
Meghan Markle Instagramra posztolt videójában Harry herceg is látható, ám a szakértők szerint a felvétel mögött más üzenet rejlik, mint amit elsőre hinnénk.
A forint szárnyalása mögött már a jövő évi kormányváltás reménye körvonalazódik a piac részéről, legalábbis a K&H Bank elemzője szerint. A Mandinernek nyilatkozó közgazdász szerint ugyanakkor jóval inkább szól a forinterősödést okozó bizalom Varga Mihálynak, sem mint Magyar Péternek.
"Vasutasként, vasútbarátként kerültem a miskolci székhelyű Északerdő Zrt.-hez, ahol a társaság által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasutak szakmai felügyelete a feladatom." - mesélte Jakóts Ádám, a vasutak szerelmese.
"Mindig gondolkozz mielőtt kattintasz!" Kibervédelmi podcasttal érkezik a nemzeti lottótársaság, melyben Keleti Arthur, Tóth Dániel és a Szerencsejáték Zrt munkatársai közösen járják körbe a kiberbűnözők trükkjeit, valamint a mesterséges intelligenciában rejlő veszélyeket és lehetőségeket. A nemzeti lottótársaság idén is többhetes kampánnyal hívta
A rendezvényen részletesen bemutatják azokat a módszereket amivel már 1100 gazdaságnak segítettek a jelenlegi helyzet megoldásában. A rendezvény választ ad arra a mindenkit foglalkoztató kérdésre, hogyan éljünk túl ebben a kritikus helyzetben?
Az Otthon Start Program a vevőket és az eladókat is megmozgatta az ingatlanpiacon, a kedvezményes hitelnek köszönhetően számos olyan fiatal léphet be a piacra, akik az első saját lakásukat vásárolják meg. Ez nem egyszerű feladat: be kell adniuk a hiteligénylést, emellett olyan egyéb teendők és kiadások elé is állítja őket, amelyek nem kapcsolódnak
Az év első kilenc hónapjában a vendégforgalom 1,8 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 0,9 százalékkal csökkent Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Egyre több hazai kertben kap helyet a fügefa, ez a különleges, mediterrán hangulatú növény. A fügefa gondozása nem bonyolult, a mézédes, illatos gyümölcs pedig megéri a munkát. Ősszel is van teendő, mutatjuk, hogyan készítsd fel a télre!
Elstartolt a nevezés a hazai marketingszakma egyik legmeghatározóbb elismerésére, a Marketing Diamond Awardsra. A díj idén 4 új kategóriával bővült, de továbbra is kiemelt teret ad a kisebb költségvetésből megvalósuló, mégis kiemelkedő marketingaktivitásoknak. Az elismerések átadására 2026. március 4-én, a Digital Marketing Forum díjátadó estjén, a
"Nekünk, magyaroknak elég messzire nyúló hagyományaink vannak a gyökerek felkutatásában" – olvassuk Alek Popov regényében. De mi köze ennek a bolgárokhoz, és mi a politika szerepe a történetben? Mutatunk egy részletet.
A Ninjas in Pajamas anyavállalata, a NIP Group havi 16 millió dollár értékű Bitcoint szeretne termelni a bányászati tevékenységének bővítésével. A NIP Group, a népszerű e-sport csapatmárka, a Ninjas in Pajamas anyavállalata megduplázza a Bitcoin termelést, és bejelentette bányászati tevékenységének bővítésére vonatkozó terveit. Ennek eredményeként
Eddig egyetlen ORB-futamot sem tudott befejezni a Historic-mezőny meghatározó versenyzője, Wirtmann Ferenc – a Zemplében változtatna ezen. Egészen hihetetlen, de úgy megyünk neki a szezonzáró Zemplén Rallynak, hogy a Historic-ob sokszoros bajnoka, Wirtmann Ferenc még egyetlen gyorsaságit sem teljesített idehaza. Diósgyőrben tervezetten nem indult,