2025. november 5. szerda

nov. 5
7:06
Történelmi nap: a Tisza vezető közgazdásza bevallotta, teljesen letérdelnek a multik előtt (Mandiner)
Sikerült egyetlen mondattal az összes liberális toposzt a földbe döngölnie Kármán Andrásnak amellett, hogy nyilvánvalóvá tette: a magyar gazdaság húzná a rövidebbet, ha a Tisza nyer.
nov. 5
7:06
Elképesztő bejelentést tett Orbán minisztere: több mint 10 ezer ember kaphat 13. havi fizetést idén (naphire.hu)
13. havi fizetés jöhet a bírósági dolgozóknak?
nov. 5
7:06
A kreatin a 40 feletti nő új szuperereje (Life&Body)
Sokáig magam is azt hittem, hogy a kreatin csak a "gyúros pasik" polcára való. Azokra gondoltam, akik shakerrel járnak az edzőterembe, és akikről a legtöbb nő azt gondolja: "Ez biztos valami férfias, nekem erre semmi szükségem." Pedig ma már tudom, hogy ez az egyik legnagyobb tévhit, amit mi, nők, sokáig elhittünk. De miért is nélkülözhetetlen
nov. 5
7:06
Lezárult az első Európai Nyúlhús Napok rendezvénysorozat Magyarországon (Magro)
Lezárult az első alkalommal megrendezett Európai Nyúlhús Napok rendezvénysorozata, a tapasztalatok alapján a magyar fogyasztók körében van nyitottság a minőségi nyúlhúst is tartalmazó ételek iránt
nov. 5
7:12
Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást (HR Portál)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a támogatás alkalmas rá, hogy növelje a testület állománymegtartó képességét.
nov. 5
7:12
Órákra lezárták a brüsszeli repteret, mert drónt észleltek (444.hu)
Egy másik belga reptér is érintett volt az incidensben.
nov. 5
7:14
Zelenszkij: Orbán Putyint támogatja Ukrajna uniós csatlakozásának blokkolásával (444.hu)
Az ukrán elnök felszólította Orbán Viktort, vonja vissza Ukrajna csatlakozási folyamatát blokkoló vétóját.
nov. 5
7:18
Emberhátrányban is győzni tudott a Bayern és a Tottenham (Magyar Hírlap)
A szenvedő fél a PSG és a Köbenhavn csapata volt.
nov. 5
7:18
Itt tartunk: Zelenszkij kitüntette a Barátság-kőolajvezeték elleni dróntámadásokat irányító, Magyarországról kitiltott ukrán tábornokot (Mandiner)
Mi ez, ha nem egyértelmű üzenet?
nov. 5
7:18
Meglepő, de mintha most robbanna be a falusi ingatlanpiac (Hóvége)
Lendületben a falusi ingatlanpiac! Miközben országosan csökken a lakáskereslet, a falvakban és kisvárosokban most robban be igazán a kereslet.
nov. 5
7:24
Megfagyott a stúdióban a levegő, amikor Szabó Zsófi a feleségéről kérdezte Müller Pétert (Blikk)
Müller Péter volt a kedd reggeli Mokka egyik vendége, aki a Jóskönyv című kötetének debütálása miatt érkezett Szabó Zsófihoz és Váczi Gergőhöz beszélgetni. A Kossuth- és József Attila-díjas írót arról kérdezte élő adásban Zsófi, hogy mit szól a sikereihez a felesége, akiről kiderült, hogy nemrég elhunyt. Megfagyott a levegő a stúdióban.
nov. 5
7:24
Tisztelgés Dick Cheney előtt Washingtonban (HírTV)
A Fehér Házon félárbócra eresztették a zászlót c, volt alelnök emlékére - mondta az amerikai elnöki hivatal sajtótitkára kedden.
nov. 5
7:24
Komatálat hoztam! (egy.hu)
Szeretettel a születő családnak
nov. 5
7:24
Megkezdődött az év végi kgfb-kampány (Üzletem)
Megkezdődött a 2025-ös kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amelynek keretében az idősebb, 2010 előtt vásárolt, még ugyanannál az üzembentartónál lévő autók tulajdonosai válthatnak biztosítót vagy köthetnek új szerződést – tájékoztatott a Netrisk.
nov. 5
7:24
Elkobozták Csuja Imre telefonját (rtl.hu)
Csuja Imre, Scherer Péter, Epres Attila, Badár Sándor és Frohner Fecó egy japán kolostorba látogattak el, ahol egy szerzetes különös buddhista gyakorlatot mutatot be az utazóknak. A meditáció közben megcsörrent Csuja Imre telefonja, amit a mester nem nézett jó szemmel. Hogy mi történt ezután, kiderül a videóból. Már elérhető a Jobb később, mint soh
nov. 5
7:24
Kezdődik! Lemondják a karácsonyi vásárokat (AC News)
Több város idén lemondta a karácsonyi vásárt: a biztonsági előírások, engedélyek és a pénzhiány elvették az ünnepi fényt.
nov. 5
7:26
Ön is észrevette? Hatalmas baki csúszott a Házasság első látásra keddi adásába (Blikk)
A Házasság első látásra harmadik évada október közepén startolt el, amelyben ismét egy hat hétig tartó kísérletben vesz részt 12 szingli, akik vakon házasodtak össze a szakértők által kijelölt partnerükkel. A keddi adás egy ideig zavartalanul zajlott, ám aztán hatalmas baki csúszott a gépezetbe, mivel több összevissza jelenetugrás is megfigyelhető
nov. 5
7:30
Nyugdíjmegtakarítás – 15 százalék feletti bővülés jött össze (Infostart)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavalyi - vagyonra vetített - díjterhelési mutatója 0,68 százalékra csökkent, változatlan befektetési és minimálisan apadó működési költségrészekkel, a jövőben várható terheket modellező 30 éves teljes költségmutató átlaga 0,93 százalék lett, így a pénztárak továbbra is az egyik legolcsóbb nyugdíj-előtakarékossági lehet
nov. 5
7:30
Meghosszabbította a kormány a Magyar Honvédség iraki küldetését (Blikk)
A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról korábban az országgyűlés döntött, amit most a kormány. a Magyar Közlönyben megjelent friss határozat értelmében 2026 végéig meghosszabbít, hogy segítse a terrorizmus elleni küzdelmet és megfékezze a migrációt.
nov. 5
7:30
Jönnek az árrésstopos bébiételek – Innen indulnak az árak (Portfolio)
A kormány újabb termékkörre terjeszti ki az árrésstopot, így a bébiételek ára is mérséklődhet decembertől. A hazai piacon a jól ismert márkák mellett már a drogériák saját termékei is komoly versenytársnak számítanak, miközben a fogyasztói igények a speciális, növényi alapú és allergénmentes kínálat felé tolódnak. Az árfigyelő adatai alapján nagy a
nov. 5
7:30
Megsérült a magyar válogatott kapusa (HírTV)
Sérülés miatt le kellett cserélni Tóth Balázst, a magyar válogatott kapusát az angol másodosztályú Blackburn Rovers keddi bajnoki mérkőzésén.
nov. 5
7:30
Napi horoszkóp: A Bika féltékeny lesz, a Skorpióban túlteng az erotika - november 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
nov. 5
7:30
Demeter Zsófia: "A magyar háztartások 70 százalékában van okostévé, vagyis a CTV-alapú hirdetések technológiailag a többség számára elérhetők" (Márkamonitor)
A Big Picture 2026 konferencia előtt meghatározó televíziós vezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Következő interjúalanyunk Demeter Zsófia ad sales igazgató, Rtl Magyarország.   Márkamonitor "A televízió hatékonysága és árszintje egy
nov. 5
7:30
Újabb két ember jelezte, hogy le sem töltötték a Tisza Párt applikációját, ezért az adataik sem szivároghattak ki onnan (SzMo)
Krekó Péter, a Political Capital igazgatója és Vörös Szabolcs, a Válasz Online újságírója is közölte, hogy nem Tisza Világ-felhasználók.
nov. 5
7:30
A "mi kis kommunista polgármesterünk": egy muszlim szocialista lett New York vezetője (Mandiner)
A mindössze 34 éves Zohran Mamdani az első New York-i polgármester, aki Allahban hisz.
nov. 5
7:30
Váratlan bejelentés: a Nato géppuskák lőszerét is nálunk gyártják majd! (Helló Magyar)
A magyar hadiipar az utóbbi években látványosan bővült, a honvédség igényeitől kezdve a nemzetközi piacig számos területen erősödik. Most a svájci telephelyű, ma már cseh tulajdonban lévő Saltech indítja el Magyarországon a nagy kaliberű lőszergyártását.
nov. 5
7:30
Őszi védőpajzsunk: a hagymafélék antibakteriális ereje (Magyar Mezőgazdaság)
A hagymafélék mint a vöröshagyma, a fokhagyma és a póréhagyma, évezredek óta részei az emberi táplálkozásnak és gyógyításnak.
nov. 5
7:30
Megkezdték a nagysurányi akkumulátorgyár építését (Villanyautósok)
Nem mindenki örül a beruházásnak.
nov. 5
7:30
Még saját mozija is van ennek a dublini társasháznak (Roadster)
Ez a ház kisvárosnyi funkciót kínál a közösségi tereiben.
nov. 5
7:30
Felkerült a Grammy-díj nevezési listájára a Széchenyi István Egyetem zenekara közreműködésével készült album (Helló Sajtó!)
A Győr Symphonic Band, a Széchenyi István Egyetem fúvószenekara közreműködésével készült album is szerepel a világ egyik legrangosabb zenei elismerése, a Grammy-díj nevezési listáján. Az együttes Peter Cigleris brit klarinétművésszel közösen készített felvételét az angliai SOMM Recordings kiadó nevezte klasszikus hangszeres szólista kategóriában.
nov. 5
7:30
Mellkasi szorítás– nem mindegy, hogy tompán vagy élesen fáj! (EgészségKalauz)
A mellkasi fájdalom az egyik legijesztőbb tünet, amit az ember átélhet. Első gondolatként szinte mindenkiben felmerül a szívinfarktus, ám a valóság ennél sokkal összetettebb.
nov. 5
7:30
5 iskolával kapcsolatos hiba, ami sikertelen felnőtté teszi a gyereket (Bien)
Az iskola nem csak az ABC, vagy a szorzótábla megtanulásáról szól, ezek az évek szolgálják azt a célt is, hogy fontos dolgokat tanuljunk meg, amelyeket aztán majd jól használhatunk a nagybetűs életben. Hogy az alábbi dolgokat megtanulja-e a gyerek az iskolában, legalább annyira múlik egy jó tanáron, mint a te hozzáállásodon is. Mivel mindegyik kulc
nov. 5
7:30
A munkaerőpiacra készítik fel a hallgatókat a Miskolci Egyetemen (Diplomátszerzek)
A Miskolci Egyetem hallgatói nem csak tankönyvekből tanulnak: a megújult műszaki menedzser képzés részeként ipari partnerekkel és tapasztalt trénerekkel készülnek a munkaerőpiacra. Az interjúzás szakmai és gya-korlati fortélyait Marsó-Farkas Katalin, a HRtoolbox Consulting alapítója mutatta meg nekik.
nov. 5
7:30
Ami ma jön Magyarországon, arra sokan felkapják a fejüket (Agrárszektor)
Szerda este ismét telihold ragyog le ránk. Égi kísérőnk idén már tizenegyedik alkalommal teljesedik ki, majd csütörtök este kissé megfogyva meglátogatja a Fiastyúkot.
nov. 5
7:36
Pályán a City, a Barca és Chelsea – A szerdai program a Bl-ben (Player)
A keddi rangadók után szerdán is lesznek nagyon jó meccsek a Bajnokok Ligájában.
nov. 5
7:36
Dr. Schwab könyvben is megírta, miért együnk fél kiló zöldséget naponta (Könyves Magazin)
Táplálkozási tanácsok és receptek is szerepelnek Dr. Schwab Richárd és Petri Nóra 500 gramm zöldség mindennap, változatosan című könyvében.
nov. 5
7:36
Rendkívüli esemény történt a TV2-n a Tények adásba kerülése előtt, nem akárki jelentkezett be (Promotions)
Ez még a TV2-től is döbbenetes, a nézőket váratlanul érte.
nov. 5
7:36
"Burevesztnyik cirkálórakéta és a Poszeidon torpedódrón garantálja a biztonságot és a stratégiai egyensúlyt" (Magyar Hírlap)
Putyin orosz elnök szerint az egész évszázadra igaz ez.
nov. 5
7:36
A dudenhofeni tesztpálya visszakerül az Opel tulajdonába (Autószektor)
Fotó: Opel Ahogy Segula a www.auto-motor-und-sport.de-nek elmondta, a hesseni Segula Technologies GmbH tesztelő cég üzleti tevékenysége, amely a csődeljárás alatt teljes mértékben folytatódott, 2025. október 31-én megszűnt. Mivel az év végéig nem sikerült megvalósítani életképes befektetői koncepciót, a hitelezői bizottság 2025. október 27-én úgy d
nov. 5
7:36
Több mint 60 halottja van a Fülöp-szigeteken pusztító tájfunnak (Telex)
A Kalmaegi nevű tájfun Vietnám felé halad, de Thaiföldön is figyelmeztetést adtak ki.
nov. 5
7:36
Magyar Péter reagált a miniszterelnök nagy bejelentésére: szerinte Orbán megint árverné a nyugdíjasokat (naphire.hu)
Magyar Péter szerint Orbán Viktor teljes pánikban van, ezért megint átverné a nyugdíjasokat.
nov. 5
7:36
A mesterséges intelligenciák tanítása ismét fejlődik (Fintech)
Egy friss kutatás azt vizsgálja, mi történik, ha a mesterséges intelligencia nem hetekig bolyong magára hagyva egy feladaton, hanem időnként emberi tanácsot kap. Az APOLLO nevű módszer pontosan ezt kínálja: az ember időről időre belenéz a gép munkájába, és csak akkor szól, ha az rossz irányba indul. A tanulmányt egyetemi és ipari kutatók közösen ké
nov. 5
7:36
Így lett Csonka András az első igazi műszínész Magyarországon (Médiapiac)
Csonka András történelmet írt – ő az első magyar színész, aki mesterséges intelligencia által generált formában tűnik fel egy hazai filmben. A Ha már jobbra húztál – tízéjszakás kaland című, Novák Erik rendezte romantikus vígjátékban az AI helyettesíti a népszerű művészt.
nov. 5
7:38
Nehogy lemaradj a sprintfutamos São Pauló-i Nagydíjról! (Player)
Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt, a sprintkvalifikációt, a sprintfutamot és az egyetlen szabadedzést.
nov. 5
7:40
Kiderült, mennyibe kerül a Suzuki elektromos autója, az eVitara (Player)
Most már a Suzukinak is van teljesen elektromos hajtású autója, és egy évvel a premierje után az eVitara a magyarországi kereskedésekbe is megérkezett. Kiderült az is, hogy mennyit kérnek érte, és mi már vezethettük is az újdonságot.
nov. 5
7:42
Olyan dologra készül a rendőrség, amire nincs mindennap példa (Infostart)
Pénteken ismét lesz országos "Light Friday" akció az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK OBB) szervezésében.
nov. 5
7:42
Keményen beszólt Trumpnak győzelmi beszédében New York új polgármestere (444.hu)
Zohran Mamdani megüzente az amerikai elnöknek: erővel fog fellépni ellene.
nov. 5
7:42
A nap, amire így vagy úgy, de minden amerikai emlékezni fog: egy éve választották meg Donald Trumpot (Mandiner)
Ő a második amerikai elnök, akit nem választottak azonnal újra, négy évvel később mégis megkezdhette második ciklusát.
nov. 5
7:44
Pokolgépes fenyegetés miatt felfüggesztették a washingtoni repülőtér forgalmát kedd este (444.hu)
Egy Houstonból a Washington környéki repülőtérre tartó United Airlines járatot fenyegettek meg azzal, hogy a fedélzetén bombát helyeztek el.
nov. 5
7:48
Tömegek bankszámláját zárolják Magyarországon: itt a bejelentés - mégis, mi ez az egész? (Pénzcentrum)
Hiába kapta meg a Revolut a kriptoengedélyt, a magyar ügyfelekre továbbra is korlátozások vonatkoznak - tájékoztatta ügyfeleit a pénzintézet. Az ügyfeleknek vélhetően meg kell várniuk, míg a magyar hatóságok beemelik a hazai gyakorlatba is a szabályozást, addig nem férhetnek hozzá szabadon a kripto-megtakarításaikhoz.

Keresés