Hírarchívum - 2025 november 9.

2025. november 9. vasárnap

nov. 9
7:00
Kiborultak a Dvtk szurkolói, a pokolba kívánják az edzőt és Kovács Zoltánt is (Magyar Nemzet)
Az újabb, Zalaegerszegen elszenvedett vereséget nagyon nehezen viselték el a drukkerek.
nov. 9
7:00
"A bennmaradás nem a válogatott érdeme" – a szövetségi kapitány a Mandinernek (Mandiner)
"Az elmúlt jó néhány évtizedben hagytunk bőven teret a fejlődésnek, ezt most kezdjük behozni."
nov. 9
7:00
Befogadni, szeretni, gondoskoni (vasárnap.hu)
Az örökbefogadás döntés az élet mellett. A szeretet és megismerés csodája, amely a legbensőnkből fakad, és amely nem csupán az örökbefogadott gyermek, de a szülők növekedésének és útjának kezdete is. Befogadni, szeretni, gondoskodni, ahogy Ferenc pápa fogalmazott, mindenkinek életfeladata. November 9-e az Örökbefogadás Világnapja. Talán nem is gond
nov. 9
7:00
Nem főzök úgy, mint az anyukám – és már nem érzem kevesebbnek magam ettől (Bien)
Sokan szinte a konyhában nőttünk fel, az illatok és az első kóstolások meghatározó élmények. De felnőttként más ízeket is felfedezünk, és rájövünk, hogy nem kell ugyanúgy főznünk, mint anyukánk.
nov. 9
7:02
Megelevenednek a sokszínű Partium legszebb táncai (Magyar Nemzet)
A Duna Művészegyüttes legújabb produkciójában a tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg.
nov. 9
7:06
Ma több településen is tartanak időközi önkormányzati választásokat (hirado.hu)
Szavazni reggel hat órától este hétig lehet.
nov. 9
7:06
Ha ez igaz, akkor az nagyon rossz hír a magyaroknak – Brutál makacs ellenfél lett az ország ellensége (ATV)
A magyar gazdaság továbbra is stagnál: lassú növekedés, tartósan magas infláció és kényszerű árkorlátozások jellemzik a következő éveket az ING Bank előrejelzése szerint, miközben a kereskedők az árrésstop miatti veszteségeiket olcsó importárukkal próbálják ellensúlyozni. Az ATV Híradó összeállítása.
nov. 9
7:06
Itt a KGB titkos naplója az 1956-os magyar forradalom leveréséről, sokkoló részletek, ezekről még alig hallhattunk (Promotions)
Kalandfilmekbe illő módon került elő a titkos napló, döbbenetes dolgokat jegyzett fel a KGB volt elnöke.
nov. 9
7:06
"Nem rendőrök vagyunk, akik limitálni akarják a szexiséget" – Interjú Magyarország első intimitáskoordinátorával (WMN)
A nem szakmabeliek gyakran azt hiszik, szexszakértő, pedig intimitáskoordinátorként Kurucz Marion feladata sokrétű és változatos. Egyeztet a rendezővel, a jelmeztervezőkkel, koreografál, de legfőképp védi és képviseli a színészeket a forgatásokon. Interjúnkban Magyarország első intimitáskoordinátora mesél a munkájáról, a tévhitekről és arról, miért
nov. 9
7:06
tízből kilenc magyar fél évig sem húzná ki a jelenlegi megtakarításaiból (KKV Magazin)
A Blochamps Capital korábbi prognózisa köszön vissza az Mnb és a Ksh friss adataiban: Magyarországon a vagyonkoncentráció kiugró mértékű. Karagich István, a privátbanki elemzőcég vezetője szerint a pénzügyi gyarapodás csak látszólag széles körű, a jegybanki adatok szerint a pénzügyi vagyon 72 százalékát itthon az emberek 10 százaléka birtokolja, mi
nov. 9
7:06
Árad a Tisza-app botránya, de Zelenszkij sem adja fel (Mandiner)
Itt vannak a hét legolvasottabb cikkei.
nov. 9
7:06
Trump új frontot nyitna? Nő a feszültség a Karib-térségben, Kínának is fájna a konfliktus (Forbes)
Az amerikai adminisztrációnak köszönhetően a nemzetközi sajtó figyelme is egyre inkább Venezuelára fordult, viszont keveset tudunk erről az országról. Ezt igyekszünk most orvosolni vendégszerzőnk írásában.
nov. 9
7:06
5 jel, amiből megtudhatod, mire gondol a párod! (Life&Body)
Volt már olyan a kapcsolatotokban, hogy azt érezted, valami nincs rendben, pedig a párod azt mondta, hogy "minden oké"? A hangja kicsit feszültebb, a tekintetét elkapta, a mosolya nem ért fel a szeméig. Ezek a nonverbális jelek árulkodnak, néha kegyetlenül őszintén. Tanuld meg őket olvasni, és olyasmit is megértesz majd, amit ő maga sem mondana
nov. 9
7:06
4500 éve itt van velünk a bab, ami nem puffaszt, mégsem esszük (Vince)
Magas tápanyag-tartalommal bír, könnyen emészthető, gyorsan elkészül és környezetbarát módon termeszthető. Ez a bab nem puffaszt, gyorsan elkészül és még finom is címmel jelent meg cikk a mungóbabról a haszon.hu
nov. 9
7:06
A csendes gyilkos a hűtőházban: Megelőzhető-e az alma keserű barnafoltossága kalciummal? (Magro)
Az alma keserű barnafoltossága, ami a látszólag hibátlan gyümölcsökben is rejtőzik, és gyakran csak hetekkel, hónapokkal később, a hűtőházban válik nyilvánvalóvá.
nov. 9
7:12
Így nyerhet a Fidesz a fővárosban is - időközi választás Budapesten (Infostart)
A főváros VIII. kerületében, a 8. számú egyéni választókerületben képviselő-választást tartanak, mert a tavaly nyáron megválasztott képviselő, Horváth Alexander (Civilek Józsefvárosért Egyesület - Momentum Mozgalom - Demokratikus Koalíció - Párbeszéd-A Zöldek Pártja - Szikra Mozgalom Egyesület - LMP-Magyarország Zöld Pártja) július 14-én lemondott.
nov. 9
7:12
Lezáródott a Madeleine McCann-ügy tárgyalása: ítéletet hirdetett a bíróság (Life)
Végre fellélegezhet a McCann család, ugyanis a bíróság bűnösnek találta Julia Wandeltet.
nov. 9
7:12
Leáldozott az illegális migrációnak: Nagy-Britannia is brutális szigorításokra készül (Mandiner)
Lassan mindenki azt gondolja, amit Magyarország mond tíz éve.
nov. 9
7:12
Az infláció ellen bevetett termék tarol a dánoknál (Magyar Nemzet)
Korábban ez szentségtörés lett volna a marhahússal szemben.
nov. 9
7:14
Magyar Péter nem valódi politikus, hanem egy nevetséges senki (Mandiner)
Egy notórius hazudozó, bármiről képes komoly arccal a legnagyobb képtelenségeket állítani.
nov. 9
7:18
Felesleges limlom vagy életed vétele? Öt dolog, amire mindenképp figyelj, mielőtt air fryert veszel! (Forbes)
A black friday egyik legnagyobb sztárja lehet az air fryer, vagyis a forró levegős sütő. A népszerűséggel párhuzamosan elképesztő mértékben megnőtt a választék, emiatt nagyon érdemes átgondolni a vásárlást, mert könnyen megégethetjük a kezünket.
nov. 9
7:18
Tökéletes Márton-napi libasült: így süsd a libát, hogy omlós és szaftos legyen! (Babanet)
Ha november, akkor libaszezon! Nincs is jobb egy aranybarnára pirult, illatos libasültnél, aminek a húsa omlós, a bőre pedig piros és tökéletesen ropogós. Elmondjuk, hogyan süsd és fűszerezd úgy, hogy tökéletes legyen!
nov. 9
7:18
Lezárult a Gyed kihívás – mínuszban a hónap, de hatalmas a tanulság (Hóvége)
Az utolsó napok sem múltak el izgalom nélkül: jött egy szülinapi meghívás, ajándékot kellett venni, Kinga pedig beteg lett. De mennyi pénz maradt a család számláján?
nov. 9
7:24
Hárman párban – Nem hiszed el, ki csatlakozott Veréb Tamáshoz és Koltai Vivienhez (Metropol)
A sztárpár végre talált egy szabad estét a naptárban.
nov. 9
7:24
Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében (ProfitLine)
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott Vver üzemanyaggal - közölte az MVM Csoport szombaton az MTI-vel.
nov. 9
7:24
Okosabb lehet az embernél a mesterséges intelligencia? - megvan a válasz (vg.hu)
A túlköltésnél nagyobb kockázat a versenyhátrány.
nov. 9
7:24
"Igazi cinkostársak lettünk" - Tallós Rita élete és kapcsolata a lányával más vágányra került az Ázsia Expressz után (BorsOnline)
Barbinek Paulával sosem volt még ennyire harmonikus a kapcsolata.
nov. 9
7:24
Erdő Péter bíboros fogadta Pető Attilát, a papi pedofília egyik legismertebb hazai áldozatát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 9
7:24
Árvíz, forradalom, háború, de a hit diadalmaskodott (Demokrata)
Százhúsz évvel ezelőtt szentelték fel a főváros ékkövét, a Szent István-bazilikát.
nov. 9
7:24
Orbán Viktor az ujja köré csavarta a teljes baloldalt, Magyar Péter köpni-nyelni nem tudott (Mandiner)
Ilyen, amikor szembejön a valóság.
nov. 9
7:24
Nem kókler, hanem zseni: Bognár György megint fityiszt mutatott az őt kritizálóknak (Magyar Nemzet)
A Paks mestere újfent olyat húzott, amire kevesen képesek az NB I-ben, egy 17 éves srác pedig a mennybe ment a Kisvárda legyőzése után.
nov. 9
7:24
Különleges vendégek a Csillag Születikben - japán TikTok-sztár is színpadra lép (rtl.hu)
A Csillag Születik tizenhárom év után újra képernyőre kerül. Az RTL vasárnap esténként látványos showműsorral tér vissza, amelyben Köllő Babett, ByeAlex, Geszti Péter és Molnár Áron értékelik az ország tehetségeit. A stúdió új, a hangulat pedig garantáltan fergeteges – humor, dráma és megható pillanatok egyaránt várnak a nézőkre.
nov. 9
7:24
Itt van 4 tüneményes tengerpart, amiről nem nagyon beszél senki (Roadster)
Mind Nagy-Britanniában van.
nov. 9
7:26
Lisszabon világhírű péksége megújult, és egészen szemkápráztató lett (Roadster)
Lassan kétszáz éve működik ez az üzlet, és úgy ragyog, ahogy talán még sosem.
nov. 9
7:30
Érik a magyar kertek elfeledett szuperfoodja, de tényleg ehető nyersen a birs? Most lerántjuk a leplet (Pénzcentrum)
Eddig azt hittük, hogy a birsalma nyersen ehetetlen erre jön Bűdi Zsolt, a kecskeméti Bács-Zöldért vezérigazgatója, és a kamera előtt bizonyítja be, mekkorát tévedtünk! A birs ugyanis nemcsak kiváló alapanyaga a lekvároknak és kompótoknak, hanem ha kellő időben szedjük és jól választjuk meg a gyümölcsöt, nyersen is bátran falatozhatunk belőle.
nov. 9
7:30
Trump kezében a leállító gomb: így függ Európa az amerikai tech cégektől (Portfolio)
Amíg valami baj nem történik, hajlamosak vagyunk természetesnek venni azt az infrastruktúrát, amelyen gazdaságaink és társadalmaink működése alapul. Kérdezzük csak meg a spanyolokat és a portugálokat, akiknél áprilisban teljeskörű áramkimaradás következett be, amikor egymást követő feszültségingadozások miatt leállt a villamosenergia-hálózatuk. Spa
nov. 9
7:30
Napi horoszkóp: A Halak döntés előtt áll, a Vízöntő lassítson a tempón - november 9. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
nov. 9
7:30
Kovács András Péter: "Humoristaként megtehetem azt, hogy hónapokig nem lépek fel, hogy tudjak töltődni és aztán újra adni" (Márkamonitor)
A Big Picture 2026 konferencia előtt televíziós vezetőkkel, producerekkel és műsorvezetőkkel készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2025/3-4. számában jelentek meg. A beszélgetéseket online is hozzáférhetővé tesszük. Most következő interjúalanyunk Kovács András Péter humorista.    Márkamonitor Pap akartál lenni kamaszkorodban. S
nov. 9
7:30
Megfagyott a levegő a stúdióban: nagy kedvencnek ért véget a Megasztár (Life)
A Tv2 tehetségkutatójában újabb versenyzőtől kellett búcsúzni. A Magasztár 3. élő adása végén egy énekesnek ismét távoznia kellett.
nov. 9
7:30
Az orosz erők előretörtek Pokrovszknál és Kupjanszknál (Magyar Hírlap)
Az orosz védelmi minisztérium szerint az éjszaka folyamán 83 drónt sikerült lelőniük.
nov. 9
7:30
Szabadulnának a migránsoktól a britek (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Királyság szigorít a bevándorlási törvényeken.
nov. 9
7:30
Órákkal rövidülhet majd az utazás Budapestről az EU új nagysebességű vasúthálózatával (Helló Magyar)
Az Európai Bizottság új vasúti terve egyetlen, nagysebességű hálózatba kapcsolná Európa fővárosait. Ha a magyar szakaszok is elkészülnek, Budapestről órákkal megrövidülhet az utazás más fővárosokba.
nov. 9
7:30
Veszélyes a fán hagyni a gyümölcsmúmiákat, minél hamarabb szedjük össze (Magyar Mezőgazdaság)
Lombhullás után csúnya, összeszáradt termések, úgynevezett gyümölcsmúmiák válnak látható a gyümölcsfákon. Ezeket szedjük le minél hamarabb, mert veszélyesek a fák egészségére, belőlük indul a következő évi fertőzés.
nov. 9
7:30
Végre kiderült, mikor érkezik az új Tesla Roadster (Villanyautósok)
Már hatéves késésben van a projekt.
nov. 9
7:30
Messi–show Miamiban: az argentin zseni vezérletével negyeddöntős az Inter Miami (Sportal)
Az észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában az Inter Miami Lionel Messi vezérletével hazai pályán 4–0-ra kiütötte Nashville SC-t, aminek köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé. A világbajnok argentin klasszis két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott.
nov. 9
7:30
Felismered egy fotó alapján ezt a 10 legendás magyar színészt? – Kvíz (Roadster)
Talán nem olyan nehéz, hiszen tényleg ikonikus színészekről és színésznőkről van szó.
nov. 9
7:30
Ezeket az ételeket ajánlják a svájci orvosok reggelire – nemcsak karcsúsítanak, de erősítenek is (EgészségKalauz)
A hét legegészségesebb reggelijei – így kezdje jól a napját.
nov. 9
7:30
Egy 2000 lakosú magyar községben működik a világ 100 legjobb borászatának egyike! (Vince)
Az értékelésnél figyelembe veszik a borkóstolást, a hangulatot, a borokat, az ételeket, a személyzetet, a panorámát, az ár-érték arányt és a megközelíthetőséget. A Tokaji borvidéken működő Disznókő Szőlőbirtok 2024 után
nov. 9
7:30
Ezek a legjobb frizurák számodra, ha ovális az arcformád (Bien)
Az ovális arcformát sokan az egyik legsokoldalúbbnak tartják, hiszen szinte bármilyen frizura jól mutat rajta. Az egyenletes arányok és lágy vonalak lehetővé teszik, hogy különféle stílusokat próbálj ki, amelyek kiemelik az arcod természetes szépségét. Azonban vannak olyan frizurák, amelyek kifejezetten az ovális arcformához lettek kitalálva, mivel
nov. 9
7:30
Ez rendkívüli elismerés – Helen Mirren a következő Golden Globe-életműdíj tulajdonosa (Médiapiac)
Golden Globe-életműdíjjal ismerik el hamarosan Helen Mirren színésznőt. Karrierjét egészen rendkívülinek tartják, a díjat a Golden Eve eseményen adják majd át a 80 éves sztárnak.

Keresés