A gumiválasztás és a bokszkiállások száma a Sao Pauló-i Nagydíjon számos tényezőtől függhet, amelyek túlmutatnak a klasszikus versenystratégián. Ha esik az eső, és az a verseny során eláll vagy újra elkezdődik, az az esőgumik használatát is befolyásolja majd.
A nő már tavaly ősz óta az USA-ban él, de most hivatalosan is védelemért folyamodott. A Trump-kormány épp az európai "szólásszabadság-védők" befogadásán dolgozik.
Kevesebb mint hat hónap van hátra a választásig, de a Tisza jelöltjeit sokadik halasztás ellenére sem mutatták be. Magyar Péter még küzd az adatbotránnyal, de legalább mondott valamit jelöltállítás terén. A Mesterterv szakértői azonban nem veszik ennyire biztosnak Magyar terveit.
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti a Csillag születik műsorvezetőiként a kulisszák mögött is aktív szereplői a tehetségkutatónak. Hol bátorítják, hol faggatják a versenyzőket, de olyan pillanat is akad, amikor váratlanul a színpadon kötnek ki – és bizony néha egymás elől is menekülniük kell. Nézd meg a vicces jelenetet az rtl.hu-n.
Egy hónap múlva a Mikulás elindítja legújabb akcióját, az „Egy csésze szeretet” kezdeményezést, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a funkcionális analfabétizmus problémájára és ösztönözze az olvasást. Az ország 10 településén egyszerre gyűjtik a használt könyveket, hogy minél szélesebb körben biztosítsanak hozzáférést olvasnivalóhoz.
„Végérvényesen valami elveszett” – énekelte D. Nagy Lajos a Lóhere című Bikini-dalban, ami szintén megtalálható a zenekar három vinylalbumból álló, 28 dalos válogatásán. Szerencsére semmi nem veszett el a Bikini életművéből, a zenekar változatlanul aktív, sokat koncerteznek, és most ezzel a válogatással is megmutatják, hogy az idézett sorral ellent
Szerzőnk egész írói működésével mintha egyetlen művet írna. Ez a határtalan mesélőkedvvel elmondott végtelen történet keres minduntalan megjelenési formát magának műveiben. Balázs Attila november 5-én ünnepelte 70. születésnapját. Őt köszöntjük most.
A pénzügyi védőpajzs nem csupán pénzt jelent; hitelességet, koordinációt és bizalmat is. Egy ilyen pajzs azt a közös meggyőződést fejezi ki, hogy egy ország szükség esetén a másik segítségére siet, ha spekulatív támadások érik annak valutáját vagy pénzügyi piacait.
Kourtney Kardashian legújabb terméke, a Lemme Purr probiotikus nyalóka a hüvely egészségét hivatott támogatni, ám az orvosok egészen mást gondolnak róla.
A Tempó új epizódjának jelszava: "Összeszerelő üzem". Tényleg a kormány csak egy "összeszerelő üzemet" akar csinálni az országból, ahogy ezt a Tisza Párt gondolja és hirdeti? Az amerikai-magyar gazdasági kapcsolatok, és a magyarországi amerikai vállalatok tevékenysége valóban ezt igazolja? Most ezt a kérdéskört járja körül Kohán Mátyás.
Az Ethereum csapata december 3-án tervezi élesíteni a Fusaka frissítést, amely olyan infrastrukturális fejlesztéseket vezet be, mint a rollup skálázhatóság, a nodeok hatékonyságának javítása és a tárca funkcionalitások bővítése. A frissítés központi eleme az EIP-7594-en keresztül érkezett, bevezetve a peer adatok elérhetőségének mintavételezését. A
Augusztus 17. után győzött újra a Premier League-ben a Nottingham Forest. Az idényben már két edzőt is menesztő klub a Leeds United ellen diadalmaskodott (3–1).
Reformátusnak lenni az elmúlt fél évezred jelentős részében hátratételt és szél ellenében történő küszködést jelentett – mondta az Országgyűlés elnöke vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán az ötszáz esztendős református egyházközség felújított templomának átadásán. Kövér László úgy fogalmazott, a reformátusság bátor és gyakran ko
A bézs lakásod könnyen unalmassá válhat, ha nem viszel bele egy kis személyiséget. Fedezd fel, hogyan teheted otthonossá és inspirálóvá a teredet ezekkel az egyszerű tippekkel.
A Madách Színház november 30-án ünnepli Andrew Lloyd Webber világhírű musicalje, Az operaház fantomja ezredik előadását – ezzel mérföldkőhöz érkezik a teátrum. A különleges jubileumi előadáson a jelenlegi három szereposztás valamennyi tagja színpadra lép, egyetlen estén idézve meg a darab több mint két évtizedes történetét és varázsát.
Hamarosan itt a Márton-nap, ami egyet jelent a libalakomával: ilyenkor az is eszik sült libacombot vagy libamellet, aki egyébként nem igen szokott. A libasült mellé pedig párolt káposzta - amit gyakorta dinsztelt káposztának is hívnak - dukál! Kiválasztottuk a legjobb recepteket, hogy megtaláld a kedvedre valót!
Az év elején magukat neonácinak nevező fiatalok által megtámadott debreceni Baross 16 közösségi tér és az azt működtető szervezet az elmúlt évek alatt beszorult a saját kis világába, az önkormányzat tudomást sem vesz róluk, de továbbra is azon dolgoznak, hogy a város egy jobb és élhetőbb hely legyen. Helyszíni riport Debrecenből.
A múlt hétvégén egy angliai vonaton elkövetett, tíz embert megsebesítő ámokfutás volt a legutóbbi a Nagy-Britanniában a hírekbe kerülő késes támadások közül. Egy szakértővel beszéltünk arról, pontosan mi történik akkor, ha egy késes ámokfutót észlelünk, és mi az, amit minden ember meg tud tenni az élete védelmében.
A 49 éves színésznő a sorozat kedvéért sanyargatja magát. A sok edzés mellett a tiszta, fehérjedús étrendre esküszik, hogy tökéletesen mutasson a kamerák előtt.