Fadila Maaroufi, marokkói származású belgiumi antropológus és radikalizmuskutató nyilatkozott az iszlám radikalizmus brüsszeli térnyeréséről. A szakértő, akit már fizikai támadás is ért álláspontja miatt, arra figyelmeztet, hogy Belgium és Európa az iszlamista befolyás veszélyes korszaka felé tart.
Az élről rajtoló Lando Norris indulhat, a rajthelyek alapján a Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli és saját csapattársa, Oscar Piastri jelenti a legnagyobb veszélyt.
A rejtélyes férfi pont pont Jámborék aktivistájától kért útbaigazítást, meg is kérdezték tőle, hogy kinek a megbízásából dolgozik, de választ nem kaptak.
Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.
A 2025-ös őszi kollekciók kifutóin minden a "szépen rendetlen" frizurákról szólt. A kócos stílus nem az elhanyagoltságot jelenti, hanem egy szabad szellemű, izgalmas életstílust közvetít.
Válassz egyet az öt szerelemfa közül, és tudd meg, milyen párkapcsolati energiákat tartogat számodra az ősz! A döntésed többet elárul a személyiségedről és a karmád üzenetéről, mint gondolnád – készülj fel, mert meglepő dolgokat tárhat fel a sorsod a szerelemben!
Ebben a cikkben bemutatjuk az egyik legjobb otthon elkészíthető méregtelenítő italt – próbáld ki te is, fogyaszd rendszeresen és meglátod csodát művel a testeddel!
A klasszikus vakondtúrás torta muffin formában még finomabb! Puha kakaós tészta, lágy banános-tejszínes krém és omlós csokimorzsa: ez a mini verzió gyorsabb, látványosabb és egyszerűen abbahagyhatatlan!
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek.
Elismerését fejezte ki azoknak, akik a békét igyekeznek építeni a háborúk sújtotta övezetekben XIV. Leó pápa vasárnap délben elmondott beszédében. Az egyházfő rendkívüli tanácskozásra szólította a bíborosokat Rómába.
Esőre ébredt Sao Paulo népe, de az előrejelzések száraz F1-es versenyt ígérnek délutánra. A főszervezők eközben azért átalakításokkal reagáltak a szombati balesetekre.
Egy dubaji villa lett a helyszíne annak a brutális gyilkosságnak, amelyben életét vesztette Roman Novak, hírhedt orosz kriptós csaló és felesége, Anna. A pár októberben egy befektetői megbeszélésre indult az Egyesült Arab Emírségekbe, de végül soha nem tértek vissza. Sajnos ma már a kriptovilágban sem csak a hackerek, hanem a fizikai erőszakot alka
A házigazda MTK 3-0-ra nyert a forduló előtt még első helyen álló és hat bajnoki óta veretlen Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 13. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
Az NB III 15. fordulójának délelőtti mérkőzésein az FTC második számú csapata hatgólos meccsen verte a Dunaújvárost, az Újpest II a nyitóforduló után ismét három pontnak örülhetett.
A forduló előtt még éllovas DVSC az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépett pályára a Fizz Liga 13. fordulójában, a korai kezdés ellenére szépen megtelt a nézőtér, a vendég szektor szinte teljesen megtelt. A két csapatnak ez volt a 100. élvonalbeli bajnokija, a történelem pedig az MTK mellett szól, miután eddig 46 győzelemet hoztak össze, 33 debrecen
Az előre hozott választás győztese, a D66 inkább a zöld–munkáspárti pártszövetséget, a kereszténydemokraták viszont a JA21 nevű jobboldali pártot vennék be negyedik erőként a kormánykoalícióba, megegyezés rövid időn belül nem várható – mondta az InfoRádióban Harb Jad Marcell. A Magyar Külügyi Intézet kutatója arról is beszélt, hogy már a választók
Egy váratlan és feszült pillanat rázta meg nemrégiben a brit királyi családot: Károly keményen megszidta Vilmost egy döntése miatt, és Katalin szinte elsírta magát, amikor végignézte a megrendítő jelenetet.
Molnár Áron kibékült Istenes Bencével, ByeAlex energiát kapott, Köllő Babett szerint a zsűri is megmutathatja, mennyire sokszínű, Geszti Péter pedig elmondta, min lepődött meg a legjobban.
Hét ember halt meg a dróncsapásokban, amelyek teljesen megbénították az országot. Szakértők szerint a fűtési rendszer még a tél beállta előtt összeomolhat.
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (Ppwr) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.