Mindenszentek napján dulakodás tört ki a kaposvári Keleti temetőben: két család összeszólalkozása tettlegességig fajult. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított eljárást az érintettek ellen.
Az elmúlt években a bőrfiatalító hatóanyagok világa látványosan megújult. A klasszikus retinol és hialuronsav mellé új, természetes eredetű összetevők érkeztek, amelyek nemcsak a ráncokat célozzák, hanem a bőr mélyebb regenerálódását is elősegítik. Az egyik legígéretesebb közülük a lazacikra kivonat, amely a bőrmegújítás biológiai folyamatain keres
Az önálló tevékenységet folytató magánszemélyek körében tipikusan előforduló költségnek tekinthető a feladat ellátásához szükséges tárgyi eszközök bérleti és lízingdíjának elszámolása.
A vádemelési javaslat szerint Momed Alit és Majed Mahmoudot az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szélsőséges ideológiája inspirálta a támadás elkövetésére.
Száz százalékban halal ételek, imaszobák és az imaidőkhöz igazodó programok: hamarosan elindul az első hajóút, amelyet a muszlim utazók igényeire szabtak. A Piano Land nevű óceánjáró hajó november 29-én fut ki a malajziai Port Klang kikötőjéből. A különleges járművet kifejezetten a muszlim vallású utazók igényei alapján alakították ki, és a világ e
Semmi változás, csak fizetős csatornán láthatjuk ma Szoboszlai Dominik együttesét. A Liverpool-Real Madrid meccs helyett a tévében a Bl címvédőjét nézhetjük.
Salzburg közelében fekszik Ausztria legmélyebb tava, a Traunsee, amelynek partvidéke bővelkedik látnivalókban és hangulatos alpesi településekben. Itt található az a tóparti kisváros is, amelyet sokan Hallstatt nyugodtabb, turistamentes alternatívájaként emlegetnek. Gmunden az osztrák életérzés esszenciáját kínálja: a hegyek és a víz békés közelség
A Solana (SOL) árfolyama közel 20%-ot zuhant az Egyesült Államokban múlt hét kedden bevezetett spot Solana ETF-ek indulása óta, annak ellenére, hogy a termékek a második legerősebb tőkebeáramlást érték el a kriptoalapok történetében. A SOL árfolyama 205 dolláron tetőzött a múlt keddi ETF-rajtot megelőzően, ám ma reggelig 165 dollárra esett vissza,
Van egy módszer, amit a legtöbb szülő ösztönösen is alkalmaz, mégis kevesen tudják, milyen hatalmas ereje van. Pedig ha tudatosan használod, a gyermeked viselkedése, önbizalma és kötődése is gyökeresen megváltozhat tőle.
Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várva várt, szeptemberre vonatkozó jelzáloghitel-piaci adatai. A friss adatsor különlegessége, hogy azok most először adnak képet a szeptember 1-jén elindult Otthon Start Program hitelpiaci hatásairól. A korábban elhangzottakhoz képest azonban némi csalódást okoztak a most megjelent számok, ugyanis sem a kihe
Kilencvenhét éves korában meghalt Kim Jong Nam, Észak-Korea egykori névleges államfője, aki élete során mindvégig hű támogatója volt az uralkodó Kim-dinasztiának – adta hírül az állami média. Kim 1998-2019 között töltötte be a Legfelsőbb Népi Gyűlés, vagyis az ország bábparlamentjének elnöki tisztségét.
A falfestés nem csak esztétikai kérdés, hiszen a színek hatással vannak a közérzetünkre és a térérzetünkre is. Lehet, hogy bizonyos árnyalatok jól mutatnak a katalógusfotókon, de a valóságban feszültté, lehangolttá, szűkebbé teszik a szobát. Összegyűjtöttük azokat a falszíneket, amelyekkel érdemes óvatosan bánni, és mutatjuk azokat is, amelyekkel v
Ez a finom ropogtatnivaló tele van fehérjével, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, és rengeteg jótékony hatással bír. Éppen ezért érdemes naponta fogyasztani belőle. Főleg, mert még finom is!
A Belgium által blokkolt EU-s 140 milliárd eurós hitel, amelyet befagyasztott orosz vagyontárgyakból finanszíroznának Kijevnek, veszélyezteti az IMF 8 milliárd dolláros, hároméves hitelének odaítélését, amely Ukrajna pénzügyi stabilitásának kulcsa. A kérdés megoldására az EU-csúcson december közepén lehet esély.
Az utóbbi időben a magnézium-kiegészítők szinte elárasztották a közösségi médiát, ami nem meglepő: a túlzsúfolt, rohanó mindennapokban a pihenés és a stresszoldás kiemelt fontosságú – a magnézium pedig éppen erről ismert. Mielőtt azonban bárki elkezdene szedni egy készítményt, fontos megérteni, milyen tünetek utalhatnak magnéziumhiányra.
Elképesztő izgalmakkal és lelki drámákkal dübörög a párkapcsolati reality. A Házasság első látásra legújabb epizódjában szívszorító traumák kerültek felszínre.
Múlt héten még úgy tűnt, elkaszálják a Sziget Fesztivált, Gerendai Károly viszont mégis meg tudja menteni. Ezzel azonban komoly kockázatot vállal magára. Interjú.
Torinóban indít új európai központot a brit Metier, ami Olaszországban kifejezetten teherautó-flották hidrogénüzemre alakításával fog foglalkozni. A Metier Technologies Europe létrehozása a cég belépője a kontinentális piacra – mondta az
Jobb ránézni, kellemesebb használni és egy kicsivel nagyobb élmény vezetni az Alfa Romeo Tonale megújult kiadását, ami a ráncfelvarrás után is megőrizte a karakterét, attól függetlenül, hogy hol hordja a rendszámát.
A héten végre a mozikba kerül a Predator-franchise legújabb darabja, a Halálbolygó alcímű akció-sci-fi, melyben kivételesen egy ifjú vadász szemszögéből ismerhetjük meg a sztorit.
Újra terjed a szamárköhögés Magyarországon: az elmúlt hónapokban egyre több fertőzöttet regisztráltak. A betegség különösen veszélyes a csecsemőkre és a kismamákra, ezért szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a babák környezetében élőknek érdemes felfrissíteniük a védőoltásukat.