A pénzintézet szolgáltatásai fejlesztési okokból nem lesznek elérhetőek, a netbank és a mobilbank is érintett. Mi történt? Fejlesztési okokból szombat (november 8.) 22 órától vasárnap (november 9.) hajnali 1:50-ig nem lesz elérhető az OTP Bank több szolgáltatása, tájékoztatta ügyfeleit a pénzintézet kedden. A leállás az alábbi szolgáltatásokat fogj
Gáspár Lacival a Sztárbox Szuperdöntőjén futott össze az rtl.hu stábja, és rögtön kiderült, hogy az X-Faktor egyik műsorvezetőjének, Miller Dávidnak szurkolt. A mentor kitért arra is, milyen szuper csapata lett idén is az X-Faktorban, illetve azt is megemlítette, hogy remekül megy a közös munka a mentortársaival is.
XIV. Leó pápa november 3-án délben a Szent Péter bazilika Katedra-oltáránál engesztelő szentmisét mutatott be elődje, Ferenc pápa és az idén elhunyt bíborosok és püspökök lelki üdvéért. Délután Castel Gandolfo felé haladva a Szentatya megállt a Santa Maria Maggiore bazilikánál, ahol felkereste a Salus Populi Romani kegyképet, majd Ferenc pápa sírjá
Határértéket meghaladó növényvédőszer tartalom miatt Golden Chef márkájú, 400 gramm kiszerelésű mungóbabot hívtak vissza a kereskedelemből a forgalmazók - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) kedden az Mti-vel.
Női mosdókban készített titkos felvételeket gyanútlan nőkről és lányokról egy 22 éves férfi. A vádirat szerint egy éven keresztül több mint hét helyszínen, leginkább a Balaton környékén videózott, végül egy kiskorú lány buktatta le. Az ügyészég pénzbüntetés kiszabását kérte rá.
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (6483 személyautó, 12,93 százalékos visszaesés 2024. január-áprilishoz képest), a japán márka piaci részesedése 11,88 százalék, mögötte a Toyota a második (5863 személyautó, 9,07 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (4880 személyautó, 5,13 százalékos plusz), negyedik a Ford (4063 személyautó, 94,12
Nagy-Britannia kötelező baromfi-elkülönítési intézkedést rendelt el, amely csütörtöktől Anglia egész területére kiterjed, a madárinfluenza terjedésének lassítása érdekében.
A Nasdaq hivatalos megrovásban részesítette a TON Strategy Company-t, mert a 272,7 millió dolláros Toncoin-vásárlás és az ehhez kapcsolódó magánkibocsátás során megsértette a részvényesi jóváhagyásra vonatkozó szabályokat. A tőzsde ugyanakkor nem indította el a kivezetési eljárást: a szabálysértést nem szándékosnak minősítette, így a vállalat továb
Az állatok tudatos, érzékeny lények és fontos, hogy minden élőlénnyel ugyanolyan méltósággal és tisztelettel bánjunk, mint amit mi magunk is elvárunk. Elődeink mindig szentnek tartották az állatokat, elég csak visszagondolni a mondákra, legendákra és a különféle rítusokra, szokásokra. Az állatok megfigyelésével jobban megértették, hogyan működik a
Érdekel, hogyan működnek a titkosszolgálatok, a hírszerzés és az információbiztonság világa? Kíváncsi vagy, hogyan védi egy ország a nemzeti érdekeit és biztonságát a háttérből? A polgári nemzetbiztonsági alapképzés azoknak szól, akik felelősségteljes, elemző és stratégiai gondolkodású szakemberekké szeretnének válni. A képzés során a hallgatók meg
Az online szerencsejáték korszaka elérte a játékot forradalmasító fizetéseket, amelyek olyan gyorsan fejlődnek, mint maguk a játékok. A magyar játékosok a befizetési és kifizetési módok széles skáláját élvezhetik – a banki átutalásoktól a kriptovalutákig, például a Bitcoinig. A Statista szerint a bevétel 2025-től 2030-ig 2,69%-os éves növekedési üt
A betegség egyike a számos, igen ritka, autoimmun, a perifériás – elsősorban a motoros – idegeket érintő gyulladásoknak. Klasszikus formájában jellegzetes tünet a kéz, illetve a láb ujjaiban kezdődő, majd fokozatosan a test felé terjedő zsibbadás, hangyamászásérzés.
A Siemens Foundational Technologies Development Transformation Award az alaptechnológiák és a digitális átalakulás területén megvalósuló újításokat ismeri el. A 2025-ös díjátadón tíz országból több mint 270 pályamű indult, közülük mindössze tíz jutott döntőbe. A zsűri három kategóriában értékelt: Stronger Customer Focus, Higher Growth és Faster Inn
Több mint egy tucat gyomorforgató e-mailt kapott a politikusnő. Az elkövető részletesen leírta, hogyan kínozná és erőszakolná meg, a rendőrség egyelőre mégsem akadt még a nyomára.
Az ötszörös világbajnoki futamgyőztes tizenhat év után visszatér Írországba, a Killarney Historic Rallyn indul egy BMW M3-assal. Amióta Kris Meeke legutóbb Írországban versenyzett, győzött öt WRC-futamon, megnyerte az Intercontinental Rally Challenge-et, bajnok lett Portugáliában, és átélt számos hullámvölgyet. Tizenhat év után azonban újra Íroszág
A Pandora – A szelence átka következő részében Hujber Feri könnyek között vall arról, mennyire fontos számára a szövetség, miközben a játékosok közötti bizalom meginog. Már csak heten maradtak – és úgy tűnik, végleg átrendeződnek a viszonyok. Újabb fordulatokkal folytatódik a Pandora kedden a Fókusz után az RTL-en és az RTL+ Premiumon.
Egy újabb fejezet zárult le Tótpeti Lili életében: a szépségkirálynő, modell, műsorvezető végre lediplomázott. Ráadásul ennyi munka mellett is nappali tagozaton.
Benyújtotta Lázár János építési és közlekedési miniszter azt a törvénymódosítási javaslatot, amit hétfői Facebook-posztjában ígért, és amellyel szándéka szerint ki tudná zárni a Strabagot a közbeszerzésekből. A vállalat a benyújtott dokumentumban nincs nevesítve, de a miniszter a vállalattal való elharapódzó vita kapcsán jelentette be, hogy tervez
Már nem egyiptomi, hanem magyar királya van az Anfieldnek. Oké, Mohamed Szalah továbbra is nagy kedvenc, de az idei teljesítmények alapján Szoboszlai Dominikot tekintik immár a Liverpool kulcsjátékosának az angol bajnokság címvédőjénél. A BBC az angol élvonalbeli klubok törzsszurkolóinak a véleményére volt kíváncsi.
A felvételen szorosan átölelik egymást, testük teljesen összeér. Egy ponton Erika Kirk a kezét JD Vance fejére teszi, JD Vance keze Erika Kirk csípőjére csúszik.
Új fejezet kezdődik a Sziget Fesztivál történetében: nyolc év után ismét magyar tulajdonba került Európa egyik legnagyobb zenei eseménye, és már a 2026-os rendezvény szervezése is elindult. A fesztivál új tulajdonosa a korábbi alapító, Gerendai Károly, aki stratégiai vezetőként tér vissza a Sziget Zrt. élére.
Ezt szórd a gyepre novemberben és tavasszal meg fogod köszönni nekünk! A növények csodatevője Az pedig nem más, mint a bazaltliszt! Ez a finomra leőrölt vulkánból szedett kőzet nagyon hasznos a talajnak, hiszen remekül kiegészíti a talajt, ráadásul, még a rovarok is messzire elkerülik, illetve hosszabb távon megnő a talaj termőképessége. Milyen has
November 4-én kedden 82 éves korában meghalt Dominik Duka nyugalmazott prágai érsek, aki 2025 márciusában Esterházy-díjban részesült. A nagy tiszteletben álló érsek, humanista gondolkodó temetési szentmiséje november 15-én szombaton 11 órakor lesz a prágai Szent Vitus-székesegyházban, ahol a földi maradványait is örök nyugalomra helyezik.
Az év első kilenc hónapjában 7490 lakás épült, ami 14 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Az építési engedélyek és a beruházók friss bejelentései alapján viszont jövőre fordulat jöhet a lakásépítésekben. Az Otthon Start Program július és szeptember között látványosan felpörgette az új lakások iránti keresletet minden települ
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.