2025. november 4. kedd

nov. 4
10:06
Közel 20 ezer kacsát kellett kényszerből levágni Tiszajenőn a madárinfluenza miatt (Magro)
Egy tiszajenői pecsenyekacsa tartó gazdaságban magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih
nov. 4
10:06
Rövidpályás úszó ob: néhány klasszis kivételével teljes lesz a mezőny Debrecenben (vehir.hu)
Szerdától szombatig Debrecenben rendezik az úszók rövidpályás országos bajnokságát, amely egyben válogató is a decemberi, lengyelországi kontinensviadalra.
nov. 4
10:08
Alonso és Sainz kritizálta az F1 közvetítéseit – megérkezett a reakció! (F1világ)
Fernando Alonso az utóbbi hetekben több alkalommal is élesen kritizálta a Forma-1 közvetítéseit – a sport vezetése azonban visszautasította a vádakat, és hangsúlyozta: céljuk a valós események bemutatása, nem pedig a pilóták kiszolgálása.
nov. 4
10:08
Tilos lesz rágyújtani Balatonfüred több népszerű pontján is (vehir.hu)
A balatonfüredi képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy december 1-től tilos lesz a dohányzás a Gyógy-téren, valamint a Kiserdő teljes területén. A városvezetés célja ezzel egy tisztább, egészségesebb, élhetőbb környezet biztosítása, ezért ezek a frekventált közterületek hivatalosan is nemdohányzó övezetté válnak.
nov. 4
10:10
Herbert és Hill szerint Norris mentális ereje lehet a kulcs a vb-címhez (F1világ)
Johnny Herbert és Damon Hill szerint Lando Norris új hozzáállása kulcsszerepet játszhat abban, hogy a brit pilóta megszerezze pályafutása első világbajnoki címét.
nov. 4
10:10
Újabb játszótéri fejlesztés a Bakonyalján (vehir.hu)
Napvitorlát cseréltek, játékvárat újítottak fel a Bakonyalján – számolt be a fejlesztésekről Gerstmár Ferenc, a városrész egyéni önkormányzati képviselője közleményében.
nov. 4
10:12
"Meg fogsz halni" – rátámadt a betegtársára egy kórházban fekvő gödi férfi (BorsOnline)
Kórházban támadt betegtársára és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott az a pszichiátriai beteg, akinek a felmentését és kényszergyógykezelését indítványozta a vádhatóság - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az Mti-vel.
nov. 4
10:12
Orbán Viktor nekiment a K&H; Bank elemzőjének, íme a videó, ami kiverte nála a biztosítékot (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint beálltak a bankok a Tisza párt mögé, ezért kritizálják a gazdaságpolitikáját.
nov. 4
10:12
5 év, 500 000 négyzetméter – a HelloParks születésnapi sikerkampánya (Kreatív Online)
A cégalapítás 5. évfordulója alkalmából indított médiakampányt a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks.
nov. 4
10:12
Alesi: „Verstappen igazi harcos és győztes – nagyon izgalmas hajrá jön” (F1világ)
Jean Alesi szerint Max Verstappen bebizonyította, hogy igazi „harcos és győztes”, miközben a McLaren pilótái ellen próbál visszakapaszkodni a világbajnoki címért vívott küzdelemben.
nov. 4
10:12
Túl lehet a mélyponton az autóipar? Vannak pozitív jelek (Portfolio)
A Bloomberg Intelligence szerint 2026–2027-ben éles EPS-fellendülés várható az európai autógyártóknál, miután a 2025-ös profit warningok után a költségcsökkentések és az átalakítások kezdenek megtérülni - számolt be a Bloomberg.
nov. 4
10:12
Elhunyt Diane Ladd Oscar-díjra jelölt színésznő, az Alice már nem lakik itt romantikus filmdráma sztárja (hirado.hu)
Életének 89. évében, kaliforniai otthonában hunyt el Diane Ladd, az Alice már nem lakik itt, a Veszett a világ és a Rózsa és tövis Oscar-jelölt sztárja - közölte hétfőn a színésznő lánya, Laura Dern és volt férje, Bruce Dern.
nov. 4
10:12
Razzia az Amazonas-medencében: 277 kotrógépet semmisítettek meg az illegális aranybányászat miatt (hirado.hu)
Több mint száz rendőr vett részt az együttes műveletben, amelyet az Interpol, valamint Bolívia, Kolumbia, Guyana, Peru és Suriname biztonsági erői támogattak.
nov. 4
10:12
George Clooney a házasságáról vallott: ezt soha nem csinálták Amallal (Femcafe)
Hollywood egyik legnagyobb sármőre, George Clooney élete gyökeresen megváltozott, amikor megismerte a gyönyörű és briliáns nemzetközi jogászt, Amal Alamuddint – a filmsztár most arról vallott, milyen is valójában a házasságuk.
nov. 4
10:12
Krasznahorkai villámlátogatást tett a szentendrei könyvtárban (Könyves Magazin)
Krasznahorkai László látogatását a svéd királyi televízió forgatócsoportja is megörökítette.
nov. 4
10:12
Orbán Viktor csak két szót írt reggeli posztjában – ezt jelenti az üzenete (SzMo)
A Facebookon megosztott bejegyzés hátterét pedig feketére változtatta a miniszterelnök – ennek is jelentése van.
nov. 4
10:12
Norvégia nemet mond. Veszélyben Musk billió dolláros jutalma? (Forbes)
Megoszlanak a vélemények minden idők legnagyobb vezérigazgatói juttatásáról. Mi történt? A világ legnagyobb állami befektetési alapja, a norvég állami nyugdíjalap nem támogatja Elon Musk 1 billió dolláros Tesla-fizetési csomagját, amelyről november 6-án szavaznak a részvényesek – írja a Reuters. Van magyarázat. A döntés történelmi jelentőségű, hisz
nov. 4
10:12
Életeket változtatott és mentett meg a Sztárbox (rtl.hu)
"Az életemet mentette meg ez a műsor, új ember lettem az elmúlt fél évben" - a Sztárbox döntőiben szereplő versenyzők mondták ezeket a mondatokat, miután a bajnoki övvel, vagy anélkül kiléptek a ringből. Tippeljék meg, ki az, aki úgy érzi, hogy ezek után bármilyen célt el tud érni, amit kitűz magának. És már most tippelhetnek arra is, hogy elfogadj
nov. 4
10:12
200 éves a Vakok Iskolája (Nőiváltó)
Habsburg Eilikától 20 000 ezüstért vásárolta vissza Somorjai Ágnes, a Vakok Iskolájának igazgatója – és ez nem is teljesen vicc.
nov. 4
10:12
Schóbert Norbi a Sztárbox-győzelme után: "Ez nagyon sokat hozzá fog tenni a jövőmhöz" (rtl.hu)
Schóbert Norbi régóta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy Sztárbox-bajnok lett. A fiatal hasonlóan elszánt, mint a szülei, így komoly tervei vannak a jövőre nézve, az öv megszerzése pedig egyértelműen hozzáad ehhez. Norbi nem tétlenkedett a győzelem mámorában, rögvest kihívta egy korábbi ellenfelét, Istenes Bencét, akitől minden bajnoki övet s
nov. 4
10:12
Visszavágná a Tisza Párt a külföldi nagyvállalatok adókedvezményeit (Telex)
Kármán András a Bloombergnek adott interjújában beszélt erről, a lépés érintené a nagy német autógyártókat, mint a BMW vagy a Mercedes-Benz és az ázsiai akkumulátorgyártókat, például a kínai CATL-t.
nov. 4
10:12
George Clooney váratlanul nekiment Kamala Harrisnek: "hibás döntés volt, hogy ő lett Joe Biden helyett az elnökjelölt" (naphire.hu)
George Clooney szerint a demokraták hibát követtek el, amikor Joe Biden helyett Kamala Harrist indították Donald Trump ellen az elnökválasztáson. A színész úgy véli, Harris eleve nehéz helyzetben volt, mert "a saját eredményei ellen kellett kampányolnia", ugyanakkor továbbra sem bánja, hogy korábban Biden visszalépését sürgette.
nov. 4
10:12
András hercegből tényleg Mr. Mountbatten Windsor lett, ki is ebrudalják a királyi rezidenciáról, és ezt magának köszönheti (Sassy)
Lezárult egy fejezet. A királyi család példát statuált: senki sem ronthatja büntetlenül a monarchia megítélését – még egy (volt) királyi herceg sem.
nov. 4
10:12
Itt lehet gyorsan megkeresni az ingatlanok helyrajzi számát (Haszon.hu)
Októbertől élesben működik a Lechner Tudásközpont ingyenes, mindenki számára elérhető online alkalmazása, a Helyrajzi Szám Kereső (HRSZ Kereső). Hogyan könnyíti meg ez a fejlesztés az ingatlanvásárlást?
nov. 4
10:12
Ilyet még nem láttál: rekordméretű halat fogtak ki a Dunából (Agrárszektor)
Rekordméretű, 102 kilós harcsát fogtak ki a mohácsi Duna-szakaszon, amelyet a mérlegelést követően visszaengedtek természetes élőhelyére. A vertikális pergetéssel kifogott példány 225 centiméter hosszú volt.
nov. 4
10:12
A nyílt utcán bántalmazta exét (vehir.hu)
A nyílt utcán bántalmazta volt élettársát a 31 éves sárbogárdi férfi Hajmáskéren.
nov. 4
10:12
Lobbiznak, hogy a postások is megkapják a közszolgálati otthontámogatást (Biztos Döntés)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége kezdeményezi a kormánynál az 1 millió forintos közszolgálati otthontámogatás kiterjesztését a köztulajdonban lévő, közszolgáltatásokat működtető gazdasági társaságok munkavállalóira is. Így a postásokon kívül sok személyszállítási, távközlési, víz- és energiaszolgáltató cégeknél dolgozó is jogosult lenne rá.
nov. 4
10:12
Legfőbb ügyész: Garázdaság gyanújával kihallgatták Ruszin-Szendi Romuluszt a kötcsei incidens miatt (Pesti Srácok)
A Legfőbb ügyész november 3-án megerősítette: a volt vezérkari főnököt október 16-án hallgatta ki gyanúsítottként Kötcse kapcsán a Kaposvári Rendőrkapitányság.
nov. 4
10:14
Nevet vált a Williams – új korszak kezdődik Grove-ban (F1világ)
A Williams hivatalosan bejelentette, hogy 2026-tól új néven, Atlassian Williams F1 Teamként folytatja szereplését a Forma-1-ben.
nov. 4
10:16
Red Bull: „Nem aggódunk az új motorformula miatt – inkább izgatottak vagyunk” (F1világ)
Laurent Mekies szerint a Red Bull nem tart az új, 2026-ban érkező motorszabályoktól, sőt, a csapat kifejezetten izgatottan várja az F1 új korszakának kezdetét.
nov. 4
10:18
Saját csapdájába sétálhat bele Orbán Viktor pénteken Trumpnál (Menedzsment Fórum)
A haladék a legjobb forgatókönyv, amiben a magyar miniszterelnök az amerikai elnöknél tett látogatása során reménykedhet.
nov. 4
10:18
Jó hír érkezett: ismét működik minden az OTP-nél (Menedzsment Fórum)
Helyreálltak az OTP digitális szolgáltatásai, ismét rendben működik minden.
nov. 4
10:18
Indul az új kötelezős szezon, ezekre érdemes figyelni (Piac és Profit)
Megkezdődött a 2025-ös kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében az idősebb, 2010 előtt vásárolt, még ugyanannál az üzembentartónál lévő autók tulajdonosai válthatnak biztosítót vagy köthetnek új szerződést. Az érintetteknek érdemes megnézniük a teljes kínálatot, a tavalyi kampányban ugyanis átlagosan 18 ezer forint
nov. 4
10:18
Wolff: „Bármi jön is, erősen kell kezdenünk Interlagosban” (F1világ)
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elszántan várja a Brazil Nagydíjat, és bízik benne, hogy csapata visszavághat a legutóbbi nehezebb hétvégék után.
nov. 4
10:18
A világháború előszele: az unióban sorra töltik fel a kaszárnyákat (HírTV)
A Magyar Nemzet cikkében az Európai Unió, az Egyesült Államok és Ukrajna vetületében elemzik a világháború esélyét alátámasztó folyamatokat, adatokat.
nov. 4
10:18
A Bridgerton sztárja lett a világ legszexibb férfija 2025-ben (Blikk)
A People magazin idén is kiválasztotta a világ legszexibb férfiját, 2025-ben ezt a címet Jonathan Bailey kapta. Az angol színész mindenben sikeres, amit csinál, ellopja a show-t – és a szíveket –, és egyre jobban megszilárdítja pozícióját Hollywood egyik legnépszerűbb celebjeként. A Bridgerton sztárja elárulta, mit szólt, amikor megtudta a hírt.
nov. 4
10:18
Megugrott az e-töltők száma Magyarországon, de a túlsúly maradt (Portfolio)
A magyar energiahivatal közlése alapján 2024 végén már közel 3200 töltőberendezés működött Magyarországon, aminek döntő többsége továbbra is Budapesten található.
nov. 4
10:18
Börtönország: betonakadályt emeltek az ukrán határokon, miután egy kényszersorozás elől menekülő magyar ügyvéd áttörte a határsorompót (hirado.hu)
Egyre elkeseredettebben akar a liberális háborús pszichózistól tobzódó kijevi hatalom Zelenszkij-szarkofágot építeni Ukrajnából.
nov. 4
10:18
Tilos megenni a banánt, ha így néz ki a héja és a húsa: veszélyes gomba támadhatta meg (Femcafe)
A banán a legtöbb háztartásban alapélelmiszernek számít, ám azt csak kevesen tudják, hogy bizonyos jelek esetén kifejezetten veszélyes is lehet elfogyasztani. Van ugyanis egy gombafaj, amely alattomosan támadja meg a gyümölcsöt, és ezt sokszor már csak akkor vesszük észre, amikor már túl késő.
nov. 4
10:18
A román tévében olyan rendkívüli magyar szó hangzott el élő adásban, ami példátlan a tévétörténetben (Promotions)
Megtöröltük a szemünket, nem álmodunk-e.
nov. 4
10:18
A színfalak mögött Merz már egyezkedik a menekültek visszaküldéséről (Magyar Hírlap)
Miközben Európa még a szíriai háború következményeit viseli, Berlin már az első lépéseket teszi a menekültek visszaküldése felé.
nov. 4
10:18
Szijjártó kíméletlenül nekiment a Tisza Pártnak: a modern magyar politikatörténet egyik legnagyobb botrányáról beszélt (Mandiner)
A külügyminiszter a Mandiner Stratéga című műsorának volt a vendége.
nov. 4
10:18
Nagy bajban Magyar Péterék és a Tisza-szimpatizánsok az adatszivárgás miatt? Elúszhat a 2026-os választás is? (Helló Magyar)
Magyar Péter oroszozik, Orbán Viktor ukránozik. Ki állhat a szivárgás mögött és kinek az érdekeit szolgálja?
nov. 4
10:18
Szegényebb a szókincsed, mint Hargita megye (Telex)
Tovább zakatol a Budapest Open Mic Hiphop Talents, az újabb részekben erős mondások és csípős oltások is fértek a battle rap szekcióba.
nov. 4
10:18
Kampányfőnöke is ott hagyja a zsebmessiást? (Pesti Srácok)
Vagy csicska leszel, talpat nyalsz hajlongva és mindenre bólogatsz, vagy Magyar Péter dühe lecsap rád. Valahogy így lehet összefoglalni a Tisza Párt személyi kapcsolatait, amelyet most az angyalföldi szocialista polgármester fia, Tóth Péter kampányfőnök földbe döngölése mutat meg nekünk.
nov. 4
10:20
Ezért nem akar Horner újra csapatfőnök lenni az F1-ben? (F1világ)
Martin Brundle szerint Laurent Mekies új szemléletet hozott a Red Bull élére, és épp ez az oka annak, hogy Christian Horner már nem térne vissza csapatfőnökként.
nov. 4
10:20
Több mint 80 ukrán drón megsemmisítéséről tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium kedden reggel (hirado.hu)
Nyolcvanöt ukrán drónt lőtt le Oroszország légterében a légvédelem az éjszaka folyamán - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
nov. 4
10:22
Verstappen különleges sisakkal készül az interlagosi hétvégére (F1világ)
Max Verstappen különleges sisakkal készül a hétvégi Brazil Nagydíjra, ahol tavaly a 17. rajthelyről aratott győzelmet – a holland pilóta szerint Interlagos mindig felejthetetlen élményt nyújt.
nov. 4
10:24
Most jött: teljes útzár lépett életbe, nagy erőkkel folyik a mentés (BorsOnline)
Az 5301-es és az 5311-es út kereszteződésénél van szükség beavatkozásra.
nov. 4
10:24
Műholdfelvételek tanúsítják: Jamaica romokban hever a rekorderejű Melissa hurrikán után (Blikk)
Október végén 200 kilométeres széllel, 5-ös kategóriájú viharként csapott le Jamaicára a Melissa hurrikán, ami az egyik legerősebb atlanti vihar volt, amit valaha feljegyeztek. A hurrikán közel ötven áldozatot követelt, lakóövezeteket, utakat és távvezetékeket rongált meg. Új műholdképek feltárták a pusztítás mértékét: a halálos vihar szinte letaro

Keresés