A látórendszerre jellemző ivari kétalakúság a rovarok körében különösen elterjedt. Így előfordulhat, hogy a két nem képviselői egészen másképp érzékelik a vizuális környezetet. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének munkatársai kutatásuk során egy pataklakó kérészfajt vizsgálva feltárták, hogy a hímek látása több szempontból i
A novemberi energiák nem hagynak bennünket pihenni: lehet, hogy neked is régóta halogatott döntéseket kell meghoznod? Nézd meg, mit tartogat számodra a hónap a csillagjegyed alapján.
Egy hétig tartott a nagy zabtejes átállás a Burger King osztrák éttermeiben. A gyorsétteremlánc a szomszédos Ausztriában arra szánta el magát, hogy a forró italokat tehéntej helyett kizárólag zabtejjel kínálja. A hagyományos tejhez ragaszkodó vásárlók panasza azonban néhány nap alatt visszavetette a forradalmi kedvet. Immár zabtej mellett újra elér
Legtöbbször teljesen normális a gyerekkori súlyingadozás. Idővel a "babaháj" eltűnik és egyik pillanatról a másikra változik meg a gyerekek testalkata növekedés során. Nem is kell túlzott figyelmet fordítani arra, ha éppenséggel az átlagtól kicsit husisabb egy gyerek, kivéve, ha a tinédzserkor felé közeledve jelentős súlytöbblettel rendelkezik. Ebb
Elindult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány. Azok az autósok és üzembentartók érintettek, akik 2010 előtt vásárolták az autójukat. A kampány még mindig 750 ezer gépjárművet érint, amiből 400 ezer személygépjármű. Az év hátrelévő 2 hónapjában pedig több mint 1 millió gépjármű kötelező biztosítását válthatja le a lakosság – derül
Hiába ígérnek nagy osztogatást, az emberek fele arra számít, nem javul az anyagi helyzetük a következő egy évben. A relatív többség több kérdésben jobbnak tartana egy Tisza-kormányzást, mint a Fideszét.
Székely Dávid és Várhegyi Benjámin a vasárnapi Singapore Criteriumot értékelte, melyet végül az olasz Jonathan Milan nyert meg, így övé lett a zöld trikó. A Söprögető Kocsi legújabb adásában szóba került Oier Lazkano és a körülötte kibontakozó doppingbotrány is, amelynek következményeként felfüggesztették a 25 éves kerékpárversenyzőt. Habár egyelőr
A női rivalizációról szóló legendákat csak mesterségesen gerjesztik? Valójában a történelem során számos olyan nő, barátnő létezett, akik segítették egymást, gyakran akár támogató közösségeket létrehozva.
November mindig izgalmas hónap volt a kriptopiacon, de 2025-ben különösen sok esemény torlódott össze. A hónap elején már elindultak a legfontosabb airdropok és tokenlistázások, amelyek komoly volatilitást hoztak a piacra. Néhány fontos esemény már lezajlott, de bőven maradt még lehetőség azoknak, akik szeretnének részt venni a következő körben. Mi
Rendőrök elől menekült, kábítószer hatása alatt vezetett, és jogosítványa sem volt annak a 22 éves férfinak, aki miatt súlyos balesetet történt Budapesten, a Róbert Károly körúton. A rendőrség még aznap elfogta a segítségnyújtás nélkül elmenekülő sofőrt, akit több bűncselekménnyel is gyanúsítanak.
Két magyar filmes kapott elismerést a Valladolidi Nemzetközi Filmfesztiválon: a Csendes barát, Enyedi Ildikó eddig is több díjat nyert alkotása, valamint Ladányi Jancsó Jakob Élő kövek című műve.
Csehországban az ANO mozgalom, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia, vagyis az SPD, valamint az Autósok párt hétfőn hivatalosan is aláírták a koalíciós szerződést. Az esemény egy hónappal a parlamenti választások után, és közvetlenül a képviselőház alakuló ülése előtt történt.
A fülöp-szigeteki lakosok a háztetőkön kerestek menedéket, hogy elkerüljék a Kalmaegi tájfun keltette áradásokat; a trópusi vihar kedden csapott le a szigetcsoportra, és legalább két ember életét követelte.
Csupán tegnap vált elérhetővé a Netflixen a Meg Ryan rendezésében készült Mi lesz később című romantikus vígjáték, de máris ott van a platform legfelkapottabb filmjei között a hazai előfizetők körében. Merthogy a film jelenleg a tizedik helyet foglalja el ezen a listán, míg a dobogó első három helyét a Feszült helyzet, az Egy szerencsejátékos vallo
Teljes csőd jöhet. Mi történt? Ha nem történik változás, december 31-én megszűnik a fővárosi önkormányzat hitelkerete, és január 1-jétől fizetésképtelenné válhat Budapest – mondta Karácsony Gergely főpolgármester hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Mit mondott még? Karácsony szerint a főváros számláját év végéig "pozitívba kellene hozn
Madrid 1,5 millió eurót (kb. 574 millió forint) ad Woody Allen új filmjére – azzal a feltétellel, ha a mozi címében szerepel a spanyol főváros neve, és a forgatás kizárólag a madridi autonóm közösség területén zajlik.
A fiatal generációk nem ledönteni akarják a szabályokat, hanem új jelentést adni nekik. Erről szólt az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet az idén 25 éves Virgo szervezett az innováció, a munkahelyi kultúra és a márkák jövője témájában.
Máté Dzsi egy ország szívébe lopta be magát szombat este. Az RTL-en futó X-Faktor tehetsége ugyan nem jutott tovább az élő show-ba, de nem hagy fel a zenéléssel, saját klipet készít a közeljövőben.
89 éves korában meghalt Diane Ladd, Oscar-díjra jelölt színésznő. Ladd a kaliforniai otthonában hunyt el. A tragédia hírét a lánya, Laura Dern hozta nyilvánosságra, aki megható szavakkal búcsúzott tőle. Hősének és az élete legnagyobb ajándékának nevezve őt.
A részvénypiac aggódni kezdett a tőzsdei ralit eddig hajtó technológiai cégek miatt, ebben szerepe volt Trump elnök fordulatának is; Kína mégsem kaphatja meg a legfejlettebb Nvidia-csipeket.
Bódi Bence és BSW Matyi kiélezett küzdelmet vívtak a Sztárbox Szuperdöntőjében, a végén pedig az influenszer keze lendült a magasba. A férfi középsúly kategória győztese az rtl.hu kamerái előtt vallott arról, milyen komoly mentális kihívás volt eljutni a ringbeszállásig, és ki volt a legnagyobb támogatója a műsor alatt.
Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli vizsgálatot rendelt el a Tisza Világ applikáción keresztül kiszivárgott mintegy 200 ezer embert érintő személyes adatok miatt – többek közt erről, illetve a brüsszeli háborúpártiságról és annak veszélyeiről is beszél Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a keddi Igazság órájában. A Fidesz
Molnár Gusztáv hosszú ideje küzd azért, hogy alkoholproblémái után rendbe tegye az életét, amihez óriási segítséget adott neki a Sztárbox, az edzői, a főnöke és újdonsült felesége is. Gusztáv keményen készült a megmérettetésre, azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy megszerzi a férfi nehézsúly bajnoki övét. A Szuperdöntő győztes meccse után a
Az ukrán elnök bejelentette, hogy Berlinben és Koppenhágában még az idén exportközpontot nyitnak előállított fegyvereik értékesítésére, a jövő héten pedig Ukrajnába látogat egy amerikai küldöttség, és tárgyalásokat folytat a két ország között létrejött dróngyártási megállapodással kapcsolatban.
Peking a "viharos külső körülmények" ellenére is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett – jelentette ki a kínai állami televízió szerint az elnök.
A Nemzeti Atlétikai Központ elnyerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az IAKS rangos építészeti díját, amelyet Kölnben, a 29. IAKS Kongresszuson adtak át. A központ a fenntartható, akadálymentes és innovatív sportlétesítmények kategóriájában bizonyult a legjobbnak.