A világhírű olasz designmárka, a Minotti tovább erősíti jelenlétét Közép- és Kelet-Európában egy új, budapesti zászlóshajó üzlet megnyitásával a Szabadság téren. A 300 négyzetméteres exkluzív bemutatótermet a helyi forgalmazóval, a márka régóta partnerének számító CODE-dal közösen hozták létre azért, hogy a hazai prémium piacon is közvetlenül elérh
Egyre több bitcoinos úgy mesél el eseményeket, mintha saját naptáruk lenne: nem azt mondják, hogy „2024. január 10-én”, hanem hogy „ETF-jóváhagyás a 826 565-ös blokknál”, „negyedik felezés a 840 000-es blokknál”. És a sztori így is teljesen érthető, mert a lényeg nem az, hogy január vagy április volt, hanem az, hogy mi történt előbb és
A magyar útlevél továbbra is a világ élvonalába tartozik a legfrissebb jelentések szerint, így több mint 180 országba juthatunk el vízum nélkül. Ha a hűvösebb hónapok közeledtével szívesen utazunk melegebb úti célokra, akkor érdemes a kettőt összekötni. Mutatunk négy olyan országot, ahol garantált a napsütés, és a vízum igénylésével sem kell bajlód
A decemberi asztrológiai események segítenek értelmet találni az év során szerzett tapasztalatokban. Ezek az energiák tisztáznak, bátorítanak és inspirálnak a lezárásokra.
A palackvisszaváltási rendszer 2024 eleje óta működik Magyarországon. A REpont hálózat országszerte több ezer helyszínen teszi lehetővé, hogy visszaváltsd az üres palackokat és dobozokat, és visszakapd a 50 forintos betétdíjat. Bár a REpont automaták használata egyszerű, sokaknak még mindig vannak kérdései: mely palackokat fogadja el a gép, hol tal
Életének 73. évében elhunyt Dr. Séber Lajos, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa, akinek halálhírét szombaton jelentette be a kórház közösségi oldalán.
Polgári András lesz a TISZA színeiben induló nyíregyházi állatkert-igazgató ellenfele a billegő körzetben. A leváltott Szabó Tünde szinte némán vette tudomásul a pártja döntését.
Amikor esküvőkre gondolsz, mi jut eszedbe? Virágok, csodás dekoráció, káprázatos menyasszonyi ruha, örökké tartó házasság? Pontosan ezt a romantikus képet rombolja le benned az alábbi cikk.
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.
Európa sarokba szorult az Egyesült Államok ukrajnai béketerv miatt - erről ír a Bloomberg alapján az ukrán Strana Today. A portál szerint az európaiak célja, hogy lassítsák Donald Trump amerikai elnök adminisztrációját, amely engedményeket tesz Oroszországnak.
A Lidl heti akciója, a Vitalmaxx Masszázspisztoly tökéletes ajándék lehet karácsonyra a fa alatt bárkinek, különösen, ha szereti a nyaki masszázst, pláne, ha a munkája miatt jól is jön neki. Mindössze 9 999 forintért kínálja most a boltlánc a slágerterméket. A Lidl a héten egy másik top terméket is leakciózott, ahogy mi is megírtuk a […]
Egy hétköznapi, sokak konyhájában alapnak számító olajról derült ki, hogy nemcsak az ételek ízét dobja fel, hanem az agy hosszú távú védelmében is kulcsszerepet kaphat.
Az Európai Bizottság új ajánlások kidolgozására készül az európai nyugdíjrendszerekkel kapcsolatban. A tagországok számos kedvezménnyel és juttatással egészítik ki nyugdíjrendszerüket. Széles a lehetőségek, és juttatások palettája.
Fő szabályként tilos az avarégetés tilos Magyarországon. Az avar fontos tápanyaga a kertnek, ráadásul az égés során mérgező, rákkeltő anyagok keletkeznek – erről, és a "Légből kapott" címet viselő, levegőminőségi kampány részleteiről beszélt az InfoRádióban Varga Judit levegőminőségi szakértő.
December első hete is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a heti horoszkópot!
Imre története a kegyetlenség netovábbja: a viski férfi mindkét lábfejét elvesztette az első kényszersorozás embertelen körülményei miatt, de a toborzókat ez sem érdekelte. Másodszor is elkapták, mondván: "te csak egy darab hús vagy". Most a rettegett rivnei táborban várja a sorsát.
"A bor palackozott költészet!" – vallja Hauzer Zsuzsa, a Hauzer Bormanufaktúra tulajdonosa és borásza. Számára a bor valóban művészet, lelki és esztétikai élmény.
Sokan nem is gondolják, hogy mindennapi vezetési szokásaik milyen hatással vannak járművük állapotára. Egy apróság, amelyet rutinszerűen elkövetünk, szinte észrevétlenül károsítja az autót.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke szombaton hivatalában fogadta Andres Pastrana Arango urat, a Kolumbiai Köztársaság korábbi államfőjét, a Kereszténydemokrata Internacionálé elnökét – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A Kereszténydemokrata Internacionálé 2025. november 21-23. között tartott tisztújító kon
A nyíregyházi Háborúellenes Gyűlésre ezúttal is rengeteg hazai sztár érkezett, hogy személyes jelenlétével támogassa a rendezvény üzenetét: a béke és az összefogás fontosságát. Curtis és Radics Gigi a Szabadság vándorait adta elő, de Muri Enikő és Csisztu Zsuzsa is a béke mellett állt ki.
A TISZA elnöke épp Szabolcsból tartott Székesfehérvárra, amikor defektet kapott az autója. A megafonosoknak külön fotóval igyekezett bizonyítani, hogy ő maga cserélte le a kereket.
A film már a premier napján felrobbantotta a belső toplistákat, mert olyan atmoszférát teremt, amelyet a klasszikus gótikus thrillerekből ismerünk, mégis modern, feszült és végletekig pszichologizált
Amikor valakivel kapcsolatban állunk, az érzéseit és gondolatait gyakran leolvashatjuk a nonverbális jelzéseiből, különösen a szemkontaktusból. A mondás, miszerint 'a szem a lélek tükre', nem véletlen. A szemek érzelmeket közvetítenek, amelyek sokszor szavak nélkül is többet mondanak a valódi érzésekből, mint azt elsőre gondolnánk.
Több mint nyolcszáz településen több mint nyolcezer fát ültetnek a településfásítási program ötödik ütemének őszi időszakában - közölte az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a Pest vármegyei Makádon.
Harminc évnyi szünet után újra megjelent az afrikai sertéspestis Spanyolországban: Barcelonához közel, két elhullott vaddisznóban mutatták ki a vírust.
A moha sok magyar kertben állandó kísérő. Megjelenik az árnyékos gyepfoltokon, a fák tövén és a nedves kerti szegletekben. Sokan bosszúságnak tartják, pedig remek, természetes alapanyag koszorúkhoz, ünnepi dekorációkhoz és virágkötészeti díszekhez.
Már az óvodások is tudják, mire szolgálnak a három színű jelzőlámpák: a piros a kötelező megállást, a zöld a haladást, a sárga pedig a másik két színre történő átváltást jelenti. Most mindez kiegészülhet egy negyedik színnel: a fehérrel. Az új fény, az önvezető járművek forgalomba integrálása miatt válhat szükségessé. Ez a fény akkor lépne működésb
Az idei WRC-szezont villámrajttal indító Elfyn Evans a Szaúd-Arábia Rally utolsó pillanatáig reménykedhetett első vb-címében, azonban végül azt Sébastien Ogier szerezte meg.
Farkas András nyugdíjszakértő szerint miközben a kormány a 14. havi juttatást a 13. havi mintájára tervezi kifizetni, szerinte ez tovább mélyítheti a különbségeket a nyugdíjasok között.