A "gitártörő méltóság" 2013 óta minden évben sokkolja az X-Faktor mentorait, ráadásul köntörfalazás nélkül megmondja a kőkemény véleményét. Összeállításunkban ismét megnézheted Hörcher legdurvább pillanatait, aki most már a Csillag Születikben is megmutatta magát.
A gyémántok több mint száz kilométer mélyen születnek, és ritka kimberlit kitörések hozzák őket a felszín közelébe. A gyors emelkedés megóvja a kristályokat az átalakulástól, és bepillantást enged a bolygó dinamikus belső működésébe.
Egy rejtélyes festő lépett a Csillag Születik színpadára, akinek az arcát egy furcsa maszk takarta. A szótlan jelentkező azonnal gyanús lett Puskás-Dallos Petinek, akinek megérzése végül igaznak bizonyult. A művész nemcsak egy festménnyel lepte meg ByeAlexet, hanem egy hatalmas leleplezéssel is. Az énekes döbbenten szaladt fel barátja mellé, akinek
Fegyverneki Zsolt, a Magyar Országos Evőverseny Szövetség tagja korábban egy 3,5 kilós gyros-tállal is megbirkózott. A produkciót végül az egyedisége miatt juttatták tovább a zsűri tagjai.
A Tisza Párt elnöke az ATV-ben azt mondta, pár óra alatt százezren írták alá a nyíregyházi állatkerti igazgatót támogató petíciót, miután a Fidesz megfenyegette őt.
A Szentatya Bejrútban nem kertelt: kimondta, hogy vannak fájdalmak, amiket még az unokáink is érezni fognak. Ám a romok között a reményről is beszélt: a libanoni nép példája mutatja, hogy a legmélyebb pokolból is fel lehet állni, ha van erőnk a békét választani a harc helyett.
Az ukrán elnök végül pontosan azt a rendszert hozta létre, amely ellen eredetileg harcot hirdetett: egy korrupcióba fulladó, háborút végtelenítő gépezetet, amely lassan felzabálta önmagát. Véleménycikk.
Most már nem is titkolják: Manfred Weber videóinterjúban ismerte be, hogy az uniós forrásokat fegyverként használják Orbán Viktor ellen. A néppárti vezér ígéretet tett: ha Magyar Péterék nyernek, "a lehető leggyorsabban" utalnak – és azt is tudjuk, hogy milyen árat (migráció, gender, háború) kér majd ezért cserébe Brüsszel.
Vajon könnyű lehet orral zenélni? Köllő Babettet annyira megihlette az egyik jelentkező a Csillag Születikben, hogy ő is kipróbálta, mire képes. Molnár Áron, Geszti Péter és ByeAlex nem akartak hinni a szemüknek, amikor zsűritársuk előkapott egy furulyát: "Melyik a nagyobb orrlyukam?" – kérdezte, majd munkának látott.
A múlt heti monszunesők miatt több százezer ember kényszerült elhagyni otthonát. A kiáradt folyók egész falvakat sodortak el, a mentést a megsemmisült utak is nehezítik.
"Ha nincs kamatstop, Magyarországon is megjelentek volna a tömeges kilakoltatások" – fogalmazott Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Ott-Balogh Katalin és kislánya, Ott Tétisz egy különleges rúdgyakorlatot adtak elő a Csillag Születik színpadán. Az érzelmes és annál is látványosabb mozdulatok láttán mindegyik zsűritag csak ámulni tudott. Miközben Köllő Babett érzelmeivel küszködve értékelte a jelentkezőket, Geszti Péter csak egy dolgot szeretett volna kifejezni: a háláját.
Furcsa dicséret érkezett a baloldali laptól: kénytelenek voltak leírni, hogy a "Harc Európa lelkéért" konferencia mindent visz a jobboldali körökben. A sikernek azonban ára van: az antifa fenyegetések és a városvezetés gáncsoskodása miatt a szervezők kénytelenek titkolni a helyszínt.
Tompa Eszter éppen egy altatásos orvosi vizsgálatra készült, amikor csörgött a telefon, és az egyik legmenőbb romániai filmrendező hívta, hogy szeretné megnézni magának egy szerep miatt. Interjú a Kontinental ’25 főszereplőjével.
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.
Kristóf Rebeka édesapjával, Kristóf Bélával lépett a Csillag Születik zsűrije elé, hogy előadják az "A csitári hegyek alatt" című népdalt. Miközben apukája hegedűn kísérte, a 14 éves lány olyan hangon kezdett el énekelni, amit senki sem akart elhinni. Különösen ByeAlex, aki saját magát döbbentette meg, amikor elkezdtek potyogni a könnyei.
A legutolsó futamot rendezik a jövő hét végén, ennek helyszíne pedig most már hagyományosan a Yas Marina Circuit Abu Dzabiban. Lássuk, mikor lesz a Forma 1 időmérője, versenye!
A szociális partnerek a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek jövőre minimálbér 11 és a garantált bérminimum 7 százalékos emelését javasolják a kormánynak; a javaslatot kompromisszumos megoldásként értékelték a felek.
1982. november 30-án indította el a Magyar Televízió a Képújság rendszeres kísérleti adását. Egy olyan korban, amikor nemcsak az okostelefon, de még az internet is tudományos-fantasztikus álomnak tűnt, a Képújság jelentette a leggyorsabb információforrást.
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.
A Csillag Születik ma esti adásában a tehetségek mellett nem volt hiány meglepetésekből sem. Molnár Áron palacsintaevő versenyen vett részt, majd leállította egy jelentkező tombolását. Puskás-Dallos Petit bohóccá sminkelték, ByeAlex elérzékenyült, Köllő Babett felé pedig egy gitár repült. A műsorban feltűnt a humorista legenda, Galla Miklós. Gásp